A Kormány intézkedéseinek alakításában szükségszerűen hangsúlyt kap a hátrányos helyzetű területek felzárkóztatása, a szegénység területi koncentrálódásának csökkentése, a területi és társadalmi szegregáció felszámolása. Az együttműködési megállapodásban foglaltak szerint az aláírók célkitűzése a tájfenntartást és az erőforrások megóvását biztosító, a hazai és helyi biológiai alapokra támaszkodó gazdálkodás, kiemelten az ökológiai gazdálkodás térnyerésének elősegítése.

Fotók: Pelsőczy Csaba

Fazekas Sándor felszólalásában elmondta, a Magyar Kormány legfontosabb gazdaság- és fejlesztéspolitikai törekvése a foglalkoztatás bővítése, amely törekvésen keresztül több stratégiai célt kíván megvalósítani: élénkíteni törekszik a gazdasági növekedést, javítani az államháztartás egyensúlyát, stabilizálni a nagy elosztórendszerek finanszírozását, és elősegíteni a leszakadó térségek és társadalmi csoportok felzárkózását.  A vidékfejlesztési miniszter kiemelte, a Magyar Református Presbiteri Szövetség elkötelezettje ennek a jó ügynek, ezért a minisztérium örömmel fogadta a kezdeményezést, és az együttműködési megállapodás megkötését a Szövetséggel.