Megérkeztek az Agrárgazdasági Kutatóintézet (AKI) tavaszi vetésről szóló információi és úgy tűnik, sok termény esetében csökkent idén a vetési terület az egy évvel ezelőttihez képest, tudta meg a Magyar Idők. A tavaszi vetésű gabona tervezett vetésterülete 1,16 millió hektár, ami 95 ezer hektárral kisebb, mint 2016-ban. Ebből a kukorica 1,02 millió hektárt tesz ki, ami 64 ezer hektárral kevesebb. A tavaszi árpa területei szintén csökkennek, mintegy harmadával kevesebbet vetnek belőle, ahogy a zab vetésterülete is csökken, bár ott "csak" 8 ezer hektárral. Az egyéb gabonafélékből azonban 46 ezer hektárral többet vetnek idén.

Míg a burgonya vetésterülete csökken, egyéb zöldségnövények ültetése népszerűbbé válik – Fotó: Shutterstock

Jelentős a visszaesés a burgonya és a borsó termesztés területén is. Borsóból ugyanis 23 százalékkal kevesebbet vetettek, míg burgonyából ez a csökkenés 15 százalékot mutat. Szintúgy csökken a görögdinnye termőterülete is. Nem kevesebb, mint 21 százalékkal kisebb területen vetik a gyümölcsöt 2016-hoz képest.

Ezekkel a számokkal szemben szerencsére növekedés látható a szója és a lucernatelepítés esetében. Az előbbi vetésterülete ugyanis 66 ezer hektárral, míg az utóbbié 22 ezer hektárral nő ebben az évben. Hasonlóan növekszik a töretlen népszerűségű napraforgó vetésterülete, ami 25 ezer hektárral növekedett ebben az évben. Ezek mellett  a tavalyihoz képest nagyobb területen terveznek csemegekukoricát, vöröshagymát, zöldpaprikát, zöldbabot és karfiolt termeszteni.