Csodálatos ez a gyümölcs és feldolgozva igazán jó áron értékesíthető!
Szeretnél a kertedben vagy gyümölcsösödben szemre is tetszetős, gyönyörű fákat látni, aranyló gyümölcsökkel? Tedd azt, amit Magyar Tamásék, ültess birset!

Ha az összes ukrán szója az EU-ban kötne ki, még akkor is óriási hiány lenne belőle (PR-cikk)
Most érdemes megtanulni a szójatermesztést. 6 meggyőző érvet mutatunk a szója mellett.

Fontos tudnivalók a vadkárral kapcsolatos változásokról
A NAK összefoglalójából kiderül, hogy mire kell figyelni.

Kalászosok biotermesztése: ismerd meg a fajtaválasztás szempontjait
A gabonafélék a szántóföldi vetésforgók meghatározó növényei: a hazai adatok szerint országosan a szántók 32,2%-án, az ökoszántók 36,7%-án termesztettek kalászos gabonákat, elsősorban őszi búzát. Mitől függ az eredményesség?

gabona

A hálózatos levélfoltosság teljes lombvesztést is előidézhet – fotó: ÖMKi

Elkészült a 2024. évi pályázati menetrend az agrár- és vidékfejlesztési támogatásokhoz
Csaknem 2900 milliárd forintnyi forrás áll a gazdák rendelkezésére – jelentette be közösségi oldalán Nagy István agrárminiszter.

Az ukrán gabonaszektor ez évi vesztesége meghaladhatja a 3,2 milliárd dollárt
Ebben az évben a tavalyinál sokkal kevesebb ukrán gabona exportjára nyílik lehetőség.


Ezek a trendek mostanában a növényvédelemben!
Nincs még egy olyan szegmense a mezőgazdaságnak, mely annyi vitát váltana ki, mint a növényvédelem.
A témával és az aktuális trendekkel kapcsolatban Harald Kramer, az Észak-Rajna-Vesztfália Agrárkamara (Növényvédelmi Szolgálat) munkatársa osztotta meg gondolatait.

Még nem késő bejelenteni az elvégzett agrotechnikai műveleteket, másodvetéseket
A Magyar Államkincstár elkezdi előkészíteni és ügyfélkapura kiküldeni a 2023. évi egységes kérelemhez kapcsolódó ötödik, egyben ebben az évben utolsó körös tájékoztató leveleket.

Mit ne felejts el az őszi vetés után? (PR-cikk)
5 ütős érvet mutatunk a növénybiztosítás mellett. Nézd meg, mennyibe kerül és mit nyerhetsz vele!

Tényleg jön a húsadó?
Nemrég az Európai Bizottság egyik tudományos főtanácsadója beszélt arról, hogy támogatná az európai húsadó bevezetését.

hús

Megadóztatnák a vöröshúsokat fogyasztó országokat – fotó: Lévai Zsolt/NAK

Kiderült, mikor jön a következő kisüzemes pályázat
Első körben 30 milliárd forintot különítettek el rá. Nagy István azt mondta, a kormány célja, hogy vidéken élni életminőséget jelentsen.

Itt van a bejelentés a Széchenyi Kártyáról
Nagy Márton: 2024-ben is rendkívül kedvező kamattal lesz elérhető a Széchenyi Kártya a kkv-knak.

Ezt a határidőt nem felejtheted el, ha kárenyhítési juttatást igényelsz
Referenciaárak és átlaghozamadatok a 2023. évi kárenyhítő juttatás iránti kérelem benyújtásához.

kukorica

A 2023. november 30-ai benyújtási határidő jogvesztő – fotó: Shutterstock

A fenntartható mezőgazdaság jövője (Támogatott tartalom)
Egy sikeres precíziós pályázat megvalósulása: Mérnöki és Kereskedelmi Bt.

Madárinfluenza-veszély 7 vármegyében!
Fokozott madárinfluenza-veszély miatt a kereskedelmi célból tartott baromfik kötelező zártan tartását rendelte el a magas kockázatú területeken Pásztor Szabolcs országos főállatorvos.

Így termelhet bevételt az eladhatatlan gyapjúd!
A gyengébb minőségű gyapjú újszerű hasznosításáról ír a Magyar Juhászat és Kecsketenyésztés című szakmai folyóirat.

bárány

Manapság sajnos a juhtartóknak a gyapjú csak felesleges költséget jelent – forrás: Pixabay

Idén közel 200 hallgató kezdte meg tanulmányait a MATE külhoni képzésein (Támogatott tartalom)
Egyre népszerűbbek a MATE külhoni agrárképzései.

Vajon kemikáliák nélkül is meg tudjuk védeni a szőlőt?
Lehet eredményesen küzdeni a szőlőperonoszpóra és a lisztharmat ellen erős hatású kemikáliák nélkül is, ez irányban folytat kutatásokat az egri Eszterházy Károly Egyetem.

Le kellett állítani az aratást, mert nem volt hová tenni a terményt
Országszerte problémát jelentenek a tavalyról megmaradt áthúzódó készletek.

betakarítás

Hamarosan befejeződik a kukorica betakarítása – fotó: pixabay.com

2030-ra 5 millió mézelőméh-kolóniát veszíthetnek a gazdák az EU-ban
Ez még megakadályozható lenne, de ahhoz az Európai Bizottságnak sürgősen konkrét lépéseket kell tennie.

Így csináltunk 18 tonna kukoricát hozzáadott műtrágya nélkül – kísérlet! (PR-cikk)
Mindezt növényspecifikus mikoorganizmusok segítségével érték el a növényorvosok. Itt vannak a részletek.

Egyszerűbbé válhatnak a gazdák adminisztrációs feladatai, ha ezt a törvényjavaslatot elfogadják
A javaslat több agrártárgyú törvény módosítását érinti az agrárágazatot érintő jogszabályok adminisztratív szempontú felülvizsgálata céljából annak érdekében, hogy a magyar gazdák minél kevesebb adminisztrációval, egyszerűen és gyorsan tudják ügyeiket intézni, igényeiket érvényesíteni.

szántóföld

Egyes erdészeti hatósági eljárások ügyintézési határideje csökken – fotó: pixabay.com

Agro-ökológiai Program: részleges teljesítés után is fizethető támogatás
Az idén útjára indított AÖP-ben a gazdálkodó teljes gazdaságával vesz részt, s támogatásra teljes mezőgazdasági területe után akkor jogosult, ha a program feltételeit teljesíti. Azonban az első kérelmezési és kérelemfeldolgozási tapasztalatok rámutattak, hogy a programban vállalt kötelezettségeket csak részben teljesíteni képes termelők esetében is helye lehet kifizetésnek. Ezért az Agrárminisztérium úgy döntött, hogy a részleges teljesítésekre sávos kifizetési rendszert dolgoz ki.

Növényvédelem a precíziós gazdálkodás eszközeivel (Támogatott tartalom)
Az adatelemzés alapján a gazdálkodók különböző területeken eltérő növényvédelmi intézkedéseket alkalmazhatnak.

Jó, ha erre figyelsz: szigorúbb szabályok alapján kell megtervezni a jövő évi vetést
Az új vetésváltási és ugaroltatási szabályokat is figyelembe kell venni a vetési tervek elkészítésénél.

traktor

Az előttünk álló esztendőben már az új KAP szabályai szerint kell gazdálkodniuk a termelőknek – fotó: pixabay.com

Sürget az idő: november végéig lehet benyújtani a kárenyhítési kérelmeket
A hozamérték-csökkenés megállapításához segítséget nyújtanak a 2018-2022. kárenyhítési évekre megállapított referenciaárak és átlaghozamadatok.

Tessedik Sámuel agrárpolihisztornak állított szobrot a MATE (Támogatott tartalom)
Gazdasági mintaiskolája és az ott alkalmazott módszerei Európa-szerte ismertté váltak.

Heti gépészeti híreinket megtaláljátok a gépészeti összefoglalónkban.