Budai Gyula az Eszterbauer borházban tartott sajtótájékoztatón elmondta: a vásáron a VM támogatásával egy közel kétszáz négyzetméteres standon negyven magyar cég mutatja be termékeit, köztük nyolc szekszárdi borászat prémium minőségű boraival jelenik meg.

Az államtitkár hozzátette: a kiállítás mellett a harmadik éve sikeres berlini magyar szüret mintájára Magyar szüret Moszkvában elnevezéssel elindítják a magyar borok népszerűsítését az orosz piacon. Október 9-én Moszkva egyik legjobb éttermében borvacsorán látják vendégül az orosz politikai és gazdasági élet képviselőit, üzletláncok tulajdonosait. Mint mondta, Magyarország prémium kategóriás borokkal szeretne megjelenni Oroszországban, és a szekszárdi borok erre kiválóan alkalmasak.

A magyar delegációt Fazekas Sándor vidékfejlesztési miniszter vezeti, aki ebben a ciklusban negyedszer találkozik Nyikolaj Fjodorov orosz mezőgazdasági miniszterrel. Ez azt bizonyítja, hogy Magyarország és Oroszország között a '90-es éveket megelőző időszakéhoz hasonló, jó kapcsolatok kezdenek kialakulni – jegyezte meg.

Illusztráció: Kormányportál

Heimann Zoltán, a kiállításon résztvevő szekszárdi borászok egyike emlékeztetett arra, hogy az 1980-as években több mint egymillió hektoliter volt a Szovjetunióba irányuló magyar borexport, de ez elsősorban az alacsony minőségű, erősített csemegebornak nevezett termék kivitelét jelentette.

Horváth István (Fidesz-KDNP) Szekszárd polgármestere elmondta: a szekszárdi borvidék képviselői a moszkvai kiállítás után egy szentpétervári borászati bemutatón is részt vehetnek, amelyet szakmai és lehetséges kereskedelmi partnereknek rendeznek. 2012-ben a két ország közötti, 11,6 milliárd dolláros kereskedelmi forgalomból 3,3 milliárd dollár volt a magyar export, és 8,3 milliárd dollár az import.

Szijjártó Péter, a Miniszterelnökség külügyi és külgazdasági államtitkára szeptemberben, a magyar-orosz gazdasági vegyes bizottság budapesti ülését követően arról számolt be, hogy az év első öt hónapjában 11 százalékkal nőtt a magyar export, és csökkent a magyar szempontból negatív szaldó. Közlése szerint élelmiszeripari és mezőgazdasági export több mint 20 százalékkal nőtt, és meghaladta a 125 millió dollárt.