A HUNGEXPO Budapesti Vásárközpont teljes területét megtöltő kiállításokon több mint 300 kiállító 38.000 négyzetméteren mutatja be újdonságait, így a lehető legszélesebb kínálat várja majd a látogatókat. Kellő áttekintést kapnak a hazai mezőgazdasági géppiac, input és logisztika kínálatáról, és így a legjobb vásárlási döntést tudják majd meghozni.

Az AGROmashEXPO-t immár 35. alkalommal szervezi a 2017-ben 50 éves évfordulóját ünneplő HUNGEXPO Zrt. A jubiláló kiállítás 1973 óta a hazai legrangosabb és külföldön is a legismertebb és egyúttal nemzetközileg is elismert magyar mezőgazdasági szakkiállítás. Kezdetben kétévente, majd a piaci igényekhez igazodva évente került megrendezésre január végén, a mezőgazdasági szezon holt idejében, így biztosítva a szakembereknek, a gazdáknak a kínálat felmérését vásárlási döntéseik előtt. Eleinte főként a szabad területen vonultak fel a traktorok, mígnem a 90-es évektől kizárólag fedett területen, így az időjárás viszontagságaitól mentes, kulturált körülmények várják a kiállítókat és látogatókat.

A tavalyi rendezvényen is telt ház volt – fotó: Agroinform.hu

A MEGFOSZ tulajdonában lévő AgrárgépShow csatlakozásával napjainkra az AGROmashEXPO az agrárágazat csúcsrendezvényévé vált. Itt jelen vannak a piacvezető cégek, márkák ugyanúgy, mint a kisebb vállalkozások, speciális szolgáltatásokat nyújtó cégek. Nem csupán a mezőgazdasági gépek terén nyújt lehetőséget a legszélesebb kínálat áttekintésére, de a vetőmagok és egyéb szaporító anyagok, a növényvédő szerek, műtrágyák, kártevő mentesítő anyagok kínálata, és az agrárelektronika, méréstechnika, automatizálás témakörében is egyre több kiállító jelenik meg.

Ezen a kiállításon mutatják be a hazai gépgyártás újdonságait is, melyek a MEGOSZ összefogásával egy kollektív megjelenés keretében láthatóak. A forgalmazók nagy nemzetközi márkák újdonságait mutatják be, köztük több díjazott gépet, mely Magyarországon itt látható először a nagyszabású külföldi kiállítások után.

A forgalmazók itt mutatják be a nagy nemzetközi márkák újdonságait – fotó: Agroinform.hu

2017-ben ismét egy önálló sátorban jelenik meg az Agrármarketing Centrum, bemutatva a fejlesztési és piaci lehetőségeket, a szakmai újdonságokat.

A kiállítások szakmai partnereinek köszönhetően színvonalas előadások gondoskodnak arról, hogy ne csak a termékek, szolgáltatások, hanem a legaktuálisabb kérdésekre, problémákra adott válaszok is elérhetőek legyenek a látogatók számára.

A részletes program még formálódik, de az alábbiakra már biztosan lehet számítani:

Január 25.
VIII. Agrármarketing és Média Nap (Magyar Mezőgazdaság szervezésében)
Gabona tárolás, szárítás, betakarítás gépei (MEGOSZ szervezésében)

Január 26.
Gabonatermesztők Országos Szövetsége Szakmai Nap
Mi terem a neten? 2017 – konferencia (Agroinform szervezésében)
Kertészeti gépek, talajművelés, növénytáplálás, vetés (MEGOSZ szervezésében)

Január 27.
Állattatás gépesítése, agrárinformatika, „Az év magyar mezőgépe 2017” kitüntető díj átadása (MEGOSZ szervezésében)

Január 28.
Erdészeti gépesítés, növényvédelem, logisztika (MEGOSZ szervezésében)

A hazai és nemzetközi termékfejlesztési díj pályázatra ismételten nagy volt az érdeklődés a kiállítók részéről. Ezúttal 4 Termékfejlesztési Nagydíjat és 10 Különdíjat ítélt oda a szakemberekből álló zsűri. A díjak átadására a kiállításon, az ünnepélyes megnyitó keretében kerül sor. A nyerteseket már a kiállítás előtt megismerhetik a látogatók, így a rendezvényen már célzottan kereshetik a kiállítók között a díjazott termékeket.

Az agrárium legnagyobb hazai kiállításához ezúttal is csatlakozik a Magyar Kert (parkok, kertek fenntartásának gépei, eszközei) valamint a Szőlészet és Pincészet (borászati technológia szakkiállítása).

Nyitva tartás

A kiállítások 4 napon át várják a látogatókat:
2017. január 25-27. 9.00-18.00
2017. január 28. 9.00-17.00

Belépőjegyek

Pénztárban:
Napi belépőjegy: 3.900.-
2 napos bérlet (tetszőleges 2 napra): 5.800.-
Kedvezményes jegy (nyugdíjas, diák): 1.900.-
Kedvezményes 2 napos bérlet (nyugdíjas, diák): 3.000.-
Csoportos diákjegy/fő (10 fő feletti diákcsoportok részére): 500.-

Online a honlapon:
Regisztrációval, online fizetéssel a honlapon:
Napi belépőjegy: 1.900.-
2 napos bérlet (tetszőleges 2 napra) 3.000.-

A látogatók a belépőjegyeket a honlapon december közepétől vásárolhatják, így könnyebben, gyorsabban juthatnak majd be a kiállításra.

Bővebb információ a kiállításokról: www.agromashexpo.hu