A mezőgazdaság, az élelmiszeripar ma már elképzelhetetlen az innováció, a fejlesztések, a digitalizáció és a modern tudomány vívmányai nélkül.
A kormány jelentős forrásokkal támogatja a szaktudás átadását, hogy a szakképzésben versenyképes ismeretekhez juthassanak a diákok - mondta Hubai Imre, az Agrárminisztérium mezőgazdaságért felelős államtitkára a Kenderesi Mezőgazdasági Technikum, Szakképző Iskola és Kollégium fejlesztéseinek pénteki átadóján.
Hubai Imre kiemelte, hogy a most átadott eszközök – köztük egy modern mezőgazdasági vontató, egy kisbusz, valamint a pék- és cukrász tanműhely – jelentős mértékben hozzájárulnak az intézmény gyakorlatorientált képzésének megerősítéséhez.
Az új gépek és eszközök lehetővé teszik a diákok számára, hogy a legkorszerűbb technológiákon keresztül sajátítsák el a szakmájukhoz szükséges ismereteket. Ez hosszú távon is segíti az érvényesülést, hiszen „a holnap kihívásainak nem lehet megfelelni a tegnap tudásával".
Hubai Imre, az Agrárminisztérium mezőgazdaságért felelős államtitkára – fotó: Pelsőczy Csaba
A tanműhely nemcsak a szakmai alapokat nyújtja, hanem értéket is közvetít: a saját kézzel készített kenyér és sütemények által a tanulók megtapasztalhatják a munkájuk hasznosságát.
A szakma jelentőségét pedig mi sem mutatja jobban, hogy a kenyér az ősidőktől az élet, a fönnmaradás, az életben maradás szimbóluma – tette hozzá.
A saját kézzel készített kenyér és sütemények által a tanulók megtapasztalhatják a munkájuk hasznosságát – fotó: Pelsőczy Csaba
Az államtitkár szerint egy oktatási intézmény fejlesztése mindig a jövő és a tudásátadás üzenetét hordozza, ezért is járult hozzá a kormány a Vidékfejlesztési Program keretében több mint 980 millió forintos támogatással az Alföldi Agrárszakképzési Centrum tíz különböző fejlesztéséhez.
Az intézményben zajló szakképzés ma már nemcsak gyors elhelyezkedést biztosít, hanem megalapozza a felsőoktatásba való továbblépés lehetőségét is. Az adatok szerint egyre több fiatal választja ezt az irányt, így a szakképzés valódi perspektívát nyújt.
Hubai Imre külön köszönetét fejezte ki mindazoknak, akik részt vettek a projektek előkészítésében és megvalósításában. A most átadott fejlesztések új lehetőségeket nyitnak meg, hozzájárulva a világviszonylatban is eredményes magyar agrárszakképzés további fejlődéséhez.
Forrás: Agrárminisztérium
Indexkép: Pelsőczy Csaba