Hegedüs Tiborral a hódmezővásárhelyi Alföldi Állattenyésztési és Mezőgazda Napokon ismerkedtünk meg, ide hozott keltetni való tenyésztojásokat az ország másik feléből, Baranya megyéből. Az alföldiek érdeklődését is felkeltette egy érdekes, már-már eltűnt, majd újra felkarolt fajta, a Baranyai Tájfajta. A Baranyai Tájfajta történetét mesélte el Hegedűs Tibor, tenyésztői és hagyományőrző munkája minden örömével - küzdelmével fűszerezve. Ezt a történetet osztjuk meg olvasóinkkal a Baromfi Világnapja alkalmából.

Fotó: Hegedüs Tibor

Baranyai Tájfajta tyúk

Mai szemmel nézve igen fiatal fajta, ám paradox módon már hosszú évtizedek óta jelen van hazánkban, Baranya megyében. Sőt Erdélyt is valaha a hazájának lehetett tekinteni.

Baranyai Tájfajta tyúkot nem kitenyésztették, sokkal inkább ismét életet leheltek bele, ha úgy tetszik klasszikus visszatenyésztés történt.

Története tulajdonképpen úgy 35 éve indult egy Baranya megyei, pellérdi tenyésztő kezei között. A fajta alapjai itt jött létre. Egy gazdasági értékmérőkre szelektált Plymouth származású állományt tartottak fent. Majd ezt az állományt átvette egy pécsváradi agrármérnök, Bárdos Sándor, aki ebből a tenyészanyagból kitenyésztette a Zengő Plymouth fajtát.

Ebből került 3 család Pécsre Hegedüs Tibor tenyésztőhöz. És ez a 3 Zengő Plymouth család volt a Baranyai Tájfajta történetének a kezdete.

Az édesapjától örökölte a baromfik szeretetét. Sőt valójában a génjeiben rögzült. Mindig is tudta, hogy küldetése van a tyúkokkal, egész életében készült rá. Aztán évek múltán, amikor családot alapított, önálló háza és területe lett, jöttek a baromfik. Eleinte mindenféle keverékekkel kezdte, majd kikötött a Leghorn fajta mellett, amelyet 7 évig tenyésztett. 2005-ben a sors Pécsváradra, Bárdos Sándorhoz vezette, ahol meglátta a Zengő Plymouth fajtát. Szerelem volt első látásra. Aztán mikor elmesélték neki a fajta tulajdonságait, akkor már szenvedély. Egy olyan ellenállhatatlan szenvedély, amely már mintha gyermekkora óta ott bujkált volna benne. Mert ott is bujkált. Ugyanis volt egy álma, egy nagy álma. Szerette volna visszahozni azt a tyúk genotípust és fenotípust, ami végigkísérte gyermekkorát.

Fotó: Hegedüs Tibor

Baranyai Tájfajta tyúk létrehozásával valóra váltotta álmát.

Igazi vérbeli parlagi tulajdonságokkal rendelkező fajta, sőt szinte már nomád. Olyan gazdasági értékmérő tulajdonságokkal rendelkezik, mint például a jó kotlási hajlam, magas fokú ellenálló képesség a betegségekkel és időjárással szemben, vagy a gyors növekedési hajlam. És nem mellesleg kettős hasznú létére kiváló tojó, hatalmas testű, ezáltal igen sok húst ad. Zártan nem tartható, nem tűri. Szabad terület kell neki.

Az 1920-as évektől a 70-es évek végéig Baranya megye méltán elismert volt baromfi tartásáról és - tenyésztéséről. Szerte az országba vitték innen a tenyésztésre, vagy tovább tartásra szánt állatokat. Messziről fel lehetett ismerni a baranyai tyúkokat, kakasokat, mert jellegzetes fenotípus (küllem) alakult itt ki, amelyben szerepet játszott a röghatás is.

A Baranya megyei házityúkok gazdasági hasznát a nemzedékek alatt kialakult, ehhez a térséghez adaptálódott genotípus jelentette. Sajnos sikerült majdnem teljesen kipusztítani napjainkra mindezt, de csak majdnem. Maradt örökül mutatóban, mind szellemiségében, mind valójában, mint a fent említett fenotipus és genotipus leszármazottjai. Ez a szellemi és eleven örökség kelt életre és folytatódik tovább a Baranyai Tájfajta létrehozásával, tenyésztésével. Tulajdonképpen újraélesztették a fajtát.

Baranyai Tájfajta egyértelműen klasszikus gazdasági értékmérő tulajdonságokkal rendelkező, nomád életvitelt igénylő parlagi fajta. sikerült a mai elvárásokhoz igazítani bizonyos tulajdonságait, mint például kiváló tojástermelő képességet, határozottan nagy, mondhatni hatalmas termetet, kotlási hajlamot.

Fotó: Hegedüs Tibor

Mielőtt félreértések adódnának fontos megjegyezni, a Baranyai Tájfajta nem azonos a Magyar parlagi tyúkkal. A nemesített Magyar tyúkkal meg végképp nem!

Hegedüs Tibor leszögezte, hogy érdemes itt megállni egy pillanatra és tisztázni néhány fogalmat.

Magyar nemesített tyúk – (régi) Magyar Parlagi tyúk:

Igen hibásan „őshonosnak” szokták nevezni. Pedig semmi köze az őshonossághoz. Sőt már Magyar tyúknak sem igazán nevezhető. De a Régi Magyra parlagi tyúk is csak nyomokban maradt meg benne. Az 1870-es évekig a Magyar Parlagi tyúkot kizárólag fajtatisztán tenyésztették. Ám az egyre nagyobb számban megjelenő jobb értékmérő tulajdonságokkal (húshozam, tojáshozam) rendelkező külföldi fajtákkal nem tudta felvenni a versenyt, ezért keresztezni, nemesítgetni kezdték. Pedig számos olyan tulajdonsága volt (például kotlási hajlam, ellenállóság a betegségekkel szemben, kiváló parlagi tulajdonságok, igen jó, szinte egyedi húsminőség), amelyek miatt érdemes volt fenn tartani, tudatos szelekcióval. Ám jóval egyszerűbb, kényelmesebb és gyorsabb volt a keresztezésre alapuló nemesítés. Fenn is tartották jó néhány helyen a valódi őshonos Régi Magyar parlagit egészen az 1970-es évek végéig. Kisebb gazdaságokban, majorokban, falusi hagyományőrző családok portáin voltak jellemzőek. Főleg az Alföldön, Győr-Moson Sopron megyében, Dél-nyugat Magyarországon, Erdélyben és a Vajdaságban. Az 1920-as évektől a Régi Magyar parlagi leginkább Erdélyben, Vajdaságban, a Felvidék egy részén, Magyarországon pedig az Őrségben és Dél-Nyugat Magyarországon Baranya – Tolna megye környékén voltak jellemzőek. Sőt napjainkban is elvétve itt-ott előfordul még az eredeti vérvonal. Viszont sajnos, ha ezek kiderültek, szinte eretnekként üldözték őket bizonyos érdekkörök lobbi tevékenységének köszönhetően. Tudatosan igyekeztek módszeresen kiirtani még az írmagját is. Hajdani KÁTKI (génmegőrző állomás) már későn "kapcsolt", nem tudta fenn tartani a fajtát. Főleg azért, mert ha hozzá is jutott ilyen egyedekhez a tudatos génmegőrzési szelekció és tenyésztés helyett nemesítgetni, erősen keresztezni kezdte. A Magyar nemesített tyúk nem őshonos. Csak a nevében magyar. Folyamatos keresztezések és úgynevezett. nemesítés útján bizonyos szelekcióval kialakított baromfifajta, amely egységesnek, teljesen kitenyészettnek még napjainkban sem mondható.

Viszont az említett, quázi eredeti vérvonalú Magyar Parlagi fajtákat felhasználták a Baranyai kitenyésztéséhez. Ezek felkutatása és beszerzése nem volt egyszerű, de busásan megérte. Részt vett még a fajta kialakításban a Leghorn is csepp vér keresztezés formájában.

Hegedüs Tibor meggyőződése: A Baranyai Tájfajta Magyarországon, magyar földön, magyar rögön, magyar emberek által létrehozott magyar fajta. Jelenleg a "legmagyarabb" hazánkban.

Abszolút kiváló, egyedi húsminősége van. A kifejlett egyedek húsa vörös színű, a kakasoké egészen sötét.

Jelenleg Magyarországon 7.000 felett van már az állomány létszáma és 4 megyét kivéve valamennyi megyében jelen van. A fajta kitenyésztőjénél 4 vérvonal van, jelenleg kialakítás alatt áll az ötödik. Továbbá az országban legalább 2 állomány van, amely önálló vérvonalnak tekinthető. Tehát a fajta fennmaradása évtizedekre biztosított.

Baranyai Tájfajta kopasz nyakú változatának ősei eredendően Erdélyben is jelen voltak. Erre az erdélyi baromfitenyésztők is felfigyeltek már. Ennek köszönhetően egyre több Baranyai Tájfajta van már Erdélyben. Sőt Szlovákiában a felvidéken is jelen van a fajta. Baranyai kopasz nyakú változatának az alapja az eredeti Erdélyi kopasz nyakú volt. Nem a ma divatos díszbaromfi Erdélyi!

Erdélyi kopasz nyakú:

Sajnos a díszbaromfi tenyésztő lobbinak majdnem sikerült teljesen tönkre tenni ennek a hajdan kiváló gazdasági baromfinak az értékmérő tulajdonságait a küllemével együtt. Mára - kevés kivételes esettől eltekintve - a díszbaromfi kiállítások állandó résztvevője lett a fajta, az eredetitől gyakorlatilag teljesen eltérő küllemmel. Kiállításokon kizárólag begyig kopasz nyakkal fogadják el, úgynevezett homozigóta formában.

Nos, eredendően az Erdélyi kopasz nyakú nem más, mint a Régi Magyar Parlagi tyúk Erdélyben célzatosan szelektált és tenyésztett tájfajta vonala. Amely aztán az Erdélyi rögre jellemző önálló fajtává vált. Főleg pamacsos nyakkal (úgynevezett heterozigóta) volt jellemzően fellelhető, ám szép számmal előfordult a begyig csupasz nyak is. Heterózis hatásnak köszönhetően (amit az Erdélyi hagyományőrző lelkiismeretes tenyésztők ügyesen, tudatosan ki is használtak) egy idő után majdnem azonos arányban volt fellelhető a teljesen csupasz (csóré) nyak és a pamacsos nyak. Aztán bizonyos lobbi érdekek és a díszbaromfi tenyésztők összefogásának eredményeképpen elérték, hogy ma már kizárólag – nagyon hibásan – begyig csupasz nyakkal ismerik el a hivatalos szervek. Ennek köszönhetően az eredeti értékmérő tulajdonságait majdnem teljesen elveszítette. Hiszen a már-már elvakult homozigóta kopasz nyakúságra, a „modern” küllemre és színre, valamint a testsúly csökkentésre történő szelektálás miatt a vele született tulajdonságai minimalizálódtak, vagy eltűntek. Eredeti Erdélyi kopasz nyakú a súlya lényegesen nagyobb volt a mainál. Kakasok 3,2 – 3,5 kg, tyúkok 2,5 – 3 kg súlyúak voltak. Igen jó tojók és kotlásra hajlamosak voltak. Erőteljes parlagi jelleggel voltak felvértezve. Gyakorlatilag a szabadtartás volt az igazi életterük. Több színváltozatuk volt, ám leginkább sárga, kendermagos, fehér, fekete, fogoly és ezek árnyalataik voltak jellemzőek. Színváltozatokat nem, vagy csak igen ritkán tartották külön, mert a tudatos tenyésztői szelekció és a természetes kiválasztódás folyamatosan gondoskodott a tiszta színváltozatokról. Különleges toll-képződmény a fejen (bóbita) viszonylag gyakran előfordult. Igen, az Erdélyi kopasz nyakú fajtára jellemző volt a természetes bóbita (nem koponyasérv okozta búbosság).

Erdélyiek szerint a Baranyai kopasz nyakú változata tulajdonképpen a régi Erdélyi kopasz nyakú modern változatban. De ez így nem teljesen igaz.

undefined

Fotó: Hegedüs Tibor

A fajta megálmodója és létrehozója eredendően élelmiszerbiztonsági, élelmiszeripari szakember. Ezért számára természetes, magától értetődő dolog volt, hogy egyéb tulajdonságai mellett a fajta húsminősége abszolút egyedi legyen. Meg kell kóstolni, a hús minősége önmagáért beszél!

Kiválóan alkalmas a fajta arra, hogy például falun eltartson egy családot.

Bőséggel van tojáshozam, bőséggel van hús, puritán körülmények között érzi igazán jól magát, ellenálló, kiváló élelem kereső. Nem igényel hozzáadott fehérjét (pl. szója), sőt nem is tűri. Hamar megnő, hamar vágható. A 8 hetes kakasok már akár 2 kiló körül is lehetnek. De legalkalmasabb vágásra 4 hónapos kora körül, húsa ekkor válik igazán jellegzetessé, "baranyaiassá".

Szaporodási képessége igen jó. Tojásai nagyok, jellegzetesen hosszúkásak. Keltethetőségük szintén igen jónak mondható.

A fajtáról további fotókat IDE KATTINTVA talál.

Jelen - és a jövő tervek Baranyai Hungarikumként

Baranyai Tájfajtára a megyei illetékes vezetők is felfigyeltek. Sőt az Ős-Dráva Program vezetői is a fajta mellé álltak. Melynek eredményeképpen folyamatban van a fajta felvétele a Baranya megyei értéktárba. Olyan megyei értéknek tekintik a fajtát, hogy méltónak találják Baranyai Hungarikum címre.

A fajta létrehozójának a célja visszaadni Magyarországon a gazdasági baromfik becsületét és országszerte megismertetni, elterjeszteni a fajtát. Cél továbbá megmutatni az embereknek, hogy milyen a tyúk valódi értéke a mai - úgynevezett célbaromfikkal - hibridekkel szemben.

Meglepő módon a fiatal tenyésztők és baromfi tartók is érdeklődnek a fajta iránt. Sőt, meglehetősen sokan már tartják is őket. A Facebookon, mint a legnagyobb közösségi virtuális " játszótéren" önálló csoportja van, ahol lelkesen mutogatják egymásnak a saját állományukat a fiatal és érettebb Baranyais tenyésztők és tartók.

A Baranyai Tájfajta Tyúk Közössége novellapályázatot hirdet, aminek egyetlen kikötése, hogy a novella témája a baromfi vagy a tyúk fogalma körül forogjon.

A pályaműveket az info@baranyai-tajfajta.hu email címre várják a szervezők.

A pályázat részletes feltételeiről és a nyereményről IDE KATTINTVA olvashat.