A Magyar Közgazdasági Társaság Logisztikai Szakosztályának online kerekasztal-beszélgetésén Madár István, a Portfolió.hu vezető elemzője, az MKT elnökségi tagja elemezte a gazdasági helyzetet. Elmondta, hogy bár a közúti fuvarozás költségei 2023-ban mélyen az infláció alatt emelkedtek, viszont a közúti fuvarozási árindex előrejelzése szerint 2024-re akár az infláció ötszörösével is növekedhetnek – írja a novekedes.hu.

A fórumon a hatalmas költségemelkedés okait, valamint a gazdasági, olajipari és fuvarpiaci hatásait is elemezték a szakértők.

"A recessziót okozó sokkok, mint az energiaválság, az élelmiszerár-sokk és az infláció reáljövedelmet csökkentő hatásai, elmúlásával a gazdaság élénkülését várhattuk. A tavalyi évben viszont elmaradt a fellendülés. Úgy tűnt, hogy a magyar gazdaság 2023 harmadik negyedévében kilábalt a recesszióból. A negyedik negyedévben azonban a gazdaság teljesítménye újra stagnálásba váltott, tehát, az év második felében a magyar gazdaságot egy árstabil időszak jellemezte" – fogalmazott Madár István, hozzátéve, hogy nem volt kifejezetten mély a recesszió, viszont igen széles idősávra terjedt ki és ez elapasztotta a magyar gazdaság növekedését.

Ha a magyar gazdaság a következő időszakban dinamizálódni tud, akkor is a 2 százalékos GDP növekedés tűnik reálisabbnak, mintsem a 4 százalékos.


Továbbra is emelkednek az üzemanyagárak

"Az orosz-ukrán háborút megelőzően 10-15 dollár között volt a Brent-típusú kőolajár és az alacsony kéntartalmú dízelár közötti hordónkénti különbség. A háború megindulását követően ez a különbség nagy mértékben megváltozott. Volt, olyan pillanat, amikor majdnem 100 dollárra rúgott az árkülönbség.

Tavaly a negyedik negyedévben 17,5 százalékkal csökkent a dízel nagykereskedelmi ára Európában, az egy évvel korábbi adatokhoz képest. Ez a változás nagymértékben a Brent és a dízel közötti árkülönbség csökkenésnek köszönhető" – mondta az üzemanyagárak változásának okairól Pletser Tamás, az Erste Befektetési Zrt. olaj-és gázipari elemzője.

tankolás

Az üzemanyagárak stagnáló, vagy enyhén növekvő pályát fognak befutni az elkövetkező egy-két évben – fotó: pixabay.com

"A magyar kiskereskedelmi árrés a benzin és a dízel esetében egészen 2022 közepéig 60-90 forint közötti sávban mozgott. Ezt követően, főként a nyári időszakban, nagymértékben megnőtt ez az árrés, ami 140-160 Forintot is elérte. Amint 2022 végén kivezetésre került az ársapka, ez az árrés csökkenésnek indult. Mostanra az ársapka bevezetése előtti időszakra esett vissza a kiskereskedelmi árrés, ami főként a benzin esetében érvényesült.

Az üzemanyagárak stagnáló, vagy enyhén növekvő pályát fognak befutni az elkövetkező egy-két évben, a mostani piaci helyzet szerint. Arra számítok, hogy hatossal, de inkább hetessel kezdődő üzemanyagárat fogunk látni a magyar kutaknál" – beszélt a várakozásairól Pletser Tamás.

A geopolitikai hatások is a magasabb olajárak felé mutatnak, amelyeknek már idén is tapasztalhattuk a hatását. A huszi lázadók vörös-tengeri támadásai miatt például az összes olajszállító és olajterméket szállító hajó inkább 10-12 nappal hosszabb úton, Afrikát megkerülve szállítja Európába az Indiából és Közel-Keletről származó nyersolajat.

Válságba került a közúti áruszállítás

"2022-ben, főként az első és a második negyedévben, magasan zárt a közúti áruszállítás teljesítménye. Ezt követően erőteljes csökkenés következett be. A 2023-as évben, a kisebb kiugrások ellenére is, egy romló trendet figyelhettünk meg" – taglalta a közúti áruszállítás teljesítményét Lajkó Ferenc iparági szakértő, a DigiLog Consulting ügyvezető igazgatója, az MKT Logisztikai Szakosztályának elnöke.

Elmondta: 2023 negyedik negyedévében az áruszállítás összteljesítménye 7 százalékkal csökkent az előző évhez képest. A közúti teljesítmény még ennél is rosszabbul teljesített, mert 9,2 százalékos romlást mutat.

A belföldi fuvarozásban azonban egy trendforduló következett be, mert 12 százalékos javulást ért el (az előző három negyedévben folyamatosan romlott a teljesítménye). Ezzel szemben a nemzetközi fuvarozás teljesítménye a negyedik negyedévben 22 százalékkal esett vissza.

3-4 százalékkal csökkentek fuvardíjak a kapacitásfelesleg miatt, a fuvarozócégek mintegy 9 százalékos költségnövekedést szenvedtek el. 2023 harmadik és negyedik negyedévében mind a belföldi, mind a külföldi közúti fuvarozás veszteségesen működött.

"2024-ben akár az infláció ötszörösével is emelkedhetnek a közúti fuvarozás költségei, ezt az emelkedést 4 százalékos inflációhoz viszonyítva lehet számolni. Idén akár 16-21 százalékos költségnövekedéssel számolhatnak a fuvarozók" – számolt be Lajkó Ferenc a közúti fuvarozás költségeinek drasztikus emelkedéséről.