Válasz oprita #3375. hozzászólásáraSokat vagyok távol, és így nem tudom őket úgy tartani, ahogy szeretném, meg kevés a ház körül ahol tudnak legelni, hamar kirágják, így nyáron is kell takarmányozni.
Úgy vagyok vele ha elviszik akkor hoztam egy racionális döntést, ha nem akkor hétvégenként vagy ahogy otthon vagyok örömmel foglalkozok velük.
Lassan féreghajtóznám őket, viszon augusztus végén, szeptember elején űződtek be, szinte mindegyiken láttuk a kost.
Így vemhesen is lehet féreghajtózni őket?
Ha igen mivel, milyen dózisban és mettől-meddig?
Másik kérdés: van még 2-3 anyám, aminek anno nem lett legumizva a farka, ha hűl a levegő, körülvágom a szőrt rajta, akkor meggumizhatom?
Válasz oprita #3372. hozzászólásáraÚgy, hogy január vége, február eleje lesz az ellések időpontja, sajnos könnyen lehet, hogy már nem nálam, mert fájó szívvel, de megválok a mini nyájacskámtól:
Válasz oprita #3372. hozzászólásáraHa ébren vagy, ne álmodj. Az én bárányaim még hasban vannak. Bár ahogy nézem aug 20 körül volt a nyüzsi, tehát inkább húsvéti buli lesz.
Karácsonyi báránnyal hogy álltok?Nekem csak pár kos nem ellett még.Ha a katalánok kiugranak és az euro 330 lesz,lakást veszek Pesten,fél szoba-konyhát...
Válasz subikiss #3369. hozzászólásáraMár akinek itt Bács megyében hónapokat tökölnek vele Az ügyintéző azt mondja pár nap esetleg egy hét és küldik postán de valószínűleg elfogult a golyó a tolból vagy be rozsdált a nyomtató
Az anyajuh támogatást tavasszal kell beadni, amit ide bemásoltál, az kostámogatás. Idén volt először. Ha vásárolsz új papíros kost, akkor max. 75%-át visszakapod az árából.
A juh- és kecskeágazat termelési hatékonyságának és jövedelmezőségének növelése, valamint a génállomány minőségi javítása érdekében a Földművelésügyi Minisztérium a szakmai szervezetek bevonásával kidolgozta az apaállatok beszerzésének mezőgazdasági csekély összegű támogatását.
Az FM tájékoztatása szerint a támogatást a 2017-től évente két kérelmezési időszakban a Magyar Államkincstárnál lehet majd igényelni a MÁK által közzétett formanyomtatványon. Az első kérelmezési lehetőség 2017. áprilisában lesz, amelynél a támogatás alapjául szolgáló időszak 2016. október 1-től 2017. március 31-ig terjed – az ebben az időszakban megvásárolt, illetve tenyésztésbe állított apaállatok után számolható el először támogatás. Egy állattartó egy támogatási időszak tekintetében egy támogatási kérelmet nyújthat be.
A Magyar Közlöny 2016. évi 184. számában megjelent A tenyészkos és tenyészbak tenyésztésbe állításának mezőgazdasági csekély összegű támogatásáról szóló 74/2016. (XI. 29.) FM rendelet szerinti támogatásra az agrártárca éves szinten 300 millió forintot különít el. Az agrártárca kéri az érintett állattartókat, hogy kövessék majd figyelemmel a kincstár vonatkozó, termelői tennivalókról szóló közleményeit a témában."
mondottam volt az instruktor a "tudja".
Az is lehet, hogy a változás szele még nem járta teljesen át.
A falugazdászotokkal beszélj, de ha jól emlékszem akkor nekem így történt:
-beregisztráltuk a telepet állattartó teleppé
- felvettem a kapcsolatot a területileg illetékes instruktorral, aki beregisztrálta (fülszámozta) az anyákat
- feltétel a papíros, minimum K papíros törzskos megléte, és 50 anyajuhonként kell legyen legalább 1 törzskönyves kos.
Az anyajuhokra kb 7000 ft/db/ év támogatás igényelhető, ami általában tavasszal a területalapú előtt adható be. Tartási kötelezettséged kb vagy 3 vagy 4 hónapig van, ezt nem tudom pontosan, de a lényeg, hogy nem feltétlen kell 1 éven át tartani őket, bár én folyamatosan tartom.
Nagyvonalakban erről van szó, de majd kiegészítenek a gyakorlottabbak, ha tévedek.
Racka juhokat tartunk, egy ideje azon tanakodunk, hogy érdemes-e támogatást felvenni utánuk? Milyen követelményei vannak, sok mindennek meg kell felelni?
Válasz Balu2 #3352. hozzászólásáraszia, és ezekkel van tapasztalat is ? Mennyire kényesek a rackához képest ( szabadtartásról lenne szó) és a racka biztosan megrágja a fákat ?
sziasztok, olyan kérdésem lenne, hogy egy körülbelül egy hektáros körte ültetvényre szeretnék rackajuhokat vásárolni "fűnyírónak", ekkora területre hány darab kéne és megrágják e a fákat vagy gond nélkül megoldható ez a dolog. Előre is köszi a válaszokat.
Válasz UE-28 #3348. hozzászólásáraHa vegyszerrrel permetezett akkor felejtsd el , de ha nem akkor se sokat érő max aljnak való.
Agyvelőt ki, fülszàmmal lefagyaszt, ha legközelebb jön az àllatorvos akkor odaadod neki
.
Válasz vereszs #3333. hozzászólásáraVaras szájfájás , igen jó összefoglaló :http://drradnaiistvanblog.blogspot.hu/2013/04/juhok-es-kecskek-varas-szajfajasa.html
Kb. 25 éve vettem 30 vegyes korú anyát tőlem jó messziről.Addig szinte teljes "beltenyészetben" tartottuk az állományt.A vett birkák mind varasak lettek,soknak akkorára dagadt a szája,hogy egy hétig se tudtak enni,csak óvatosan inni.Tehát a vírus nálam lappangott,de látható kárt nem tett korábban,meg azóta se.Sőt,biztosan el is tűnt,mert növendékeket szoktam eladni,és senkinél nem merült fel gond.
Válasz barna310 #3237. hozzászólásáraEz nagyon igaz!
Merre juhászkodtok? Én Hajdú-Biharban próbálkozom.Eleinte nagy lendülettel ami mára már alábbhagyott a folyamatos kudarcok és megpróbáltatások miatt....Most 200 az állományom de csak is a támogatások miatt tartom fent mármint az Öko pályázat miatt mert a többi miatt nem lenne fontos.
Az a meglátásom csak is annyi jószágot tartson az ember amivel a maximális támogatások mindegyikét eléri és mondjuk ne annyit amennyit a területe elbírna.Nekem 200 juhom van de a területem elbírna 400-at is.De ha 200 al veszteséget termel akkor 400 al kétszer annyi a mínusz.
4325 hozzászólás

Válasz UE-28 #3374. hozzászólásáraMi történt íly hirtelen???
Válasz oprita #3372. hozzászólásáraÚgy, hogy január vége, február eleje lesz az ellések időpontja, sajnos könnyen lehet, hogy már nem nálam, mert fájó szívvel, de megválok a mini nyájacskámtól:
https://www.agroinform.hu/aprohirdetes_adatlap/allat/juh/9-db-regisztralt-vemhes-anyajuh-es-ile-de-france-tenyesz-kos-elado/h_6800429
Válasz oprita #3372. hozzászólásáraHa ébren vagy, ne álmodj. Az én bárányaim még hasban vannak. Bár ahogy nézem aug 20 körül volt a nyüzsi, tehát inkább húsvéti buli lesz.
Karácsonyi báránnyal hogy álltok?Nekem csak pár kos nem ellett még.Ha a katalánok kiugranak és az euro 330 lesz,lakást veszek Pesten,fél szoba-konyhát...
Válasz D4kb #3370. hozzászólásáraGurult
Válasz subikiss #3369. hozzászólásáraMár akinek itt Bács megyében hónapokat tökölnek vele Az ügyintéző azt mondja pár nap esetleg egy hét és küldik postán de valószínűleg elfogult a golyó a tolból vagy be rozsdált a nyomtató
Válasz kovacsmihaly0905 #3368. hozzászólásáraLehet, meg kell kérdezni. Én mindig bent irodában intéztem, és ott egyből megcsináltak mindent.
Válasz subikiss #3367. hozzászólásáravagy az instruktor????
Válasz angela91 #3366. hozzászólásáraNÉBIH/ENAR Iroda, vagy állatorvos.
Tenyészet/ Tenyésztési kódot hol lehet igényelni?
Válasz Mészáros Judit #3364. hozzászólására
Az anyajuh támogatást tavasszal kell beadni, amit ide bemásoltál, az kostámogatás. Idén volt először. Ha vásárolsz új papíros kost, akkor max. 75%-át visszakapod az árából.
Szoktam volt mondani, hogy az újsághír és nem kell komolyan venni.

Most nincs kedvem keresgetni a jogszabályt, de mint tudjátok az a mérvadó, ami ott megjelent és hatályos.
Válasz UE-28 #3361. hozzászólásáraA linken nem teljesen ez van leírva.

https://www.nak.hu/tamogatasok/allattenyesztes/92853-uj-tamogatas-juh-es-kecsketenyesztoknek

"Új támogatás juh- és kecsketenyésztőknek
Megjelent: 2016-12-02 09:22:16
A juh- és kecskeágazat termelési hatékonyságának és jövedelmezőségének növelése, valamint a génállomány minőségi javítása érdekében a Földművelésügyi Minisztérium a szakmai szervezetek bevonásával kidolgozta az apaállatok beszerzésének mezőgazdasági csekély összegű támogatását.
Az FM tájékoztatása szerint a támogatást a 2017-től évente két kérelmezési időszakban a Magyar Államkincstárnál lehet majd igényelni a MÁK által közzétett formanyomtatványon. Az első kérelmezési lehetőség 2017. áprilisában lesz, amelynél a támogatás alapjául szolgáló időszak 2016. október 1-től 2017. március 31-ig terjed – az ebben az időszakban megvásárolt, illetve tenyésztésbe állított apaállatok után számolható el először támogatás. Egy állattartó egy támogatási időszak tekintetében egy támogatási kérelmet nyújthat be.
A Magyar Közlöny 2016. évi 184. számában megjelent A tenyészkos és tenyészbak tenyésztésbe állításának mezőgazdasági csekély összegű támogatásáról szóló 74/2016. (XI. 29.) FM rendelet szerinti támogatásra az agrártárca éves szinten 300 millió forintot különít el. Az agrártárca kéri az érintett állattartókat, hogy kövessék majd figyelemmel a kincstár vonatkozó, termelői tennivalókról szóló közleményeit a témában."
mondottam volt az instruktor a "tudja".
Az is lehet, hogy a változás szele még nem járta teljesen át.
Válasz Radocz #3359. hozzászólásáraSzia!
Most beszéltem az instruktorral, anyajuh támogatás beadással kapcsolatban jelenleg NINCS VÁLTOZÁS!
A megszokottakhoz hasonlóan továbbra is tavasszal kell majd beadni, a kecskéseknek lesz most ősszel!
Válasz richie125 #3354. hozzászólásáraNekem nincsen tapasztalat velük csak olvastam.
Válasz UE-28 #3358. hozzászólásáraA kecskés topikban a napokban beszéltünk támogatásról.

Mostanába kell a támogatást igényelni. Mert változott.
Az Aktuális instruktort kell kérdezni,mert Ő a tudja.
Az állattartó telep bejegyzés szerintem nem kell, bár nekünk is meg van.
Változott még, hogy a közös papiros kos, mint állatfajta az meg lett szüntetve. Legalábbis a kecske bak esetén.
Be kell lépni a szövetségbe, ami 10 db-ot feltételez, de ezt hallomásból tudom.
ennek éves díja 10 000 Ft. Viszont kapsz cserébe újságot, információt. Az megéri, még akkor is, ha nem igényelsz támogatást.
Válasz angela.makai1991 #3357. hozzászólásáraSzia!
A falugazdászotokkal beszélj, de ha jól emlékszem akkor nekem így történt:
-beregisztráltuk a telepet állattartó teleppé
- felvettem a kapcsolatot a területileg illetékes instruktorral, aki beregisztrálta (fülszámozta) az anyákat
- feltétel a papíros, minimum K papíros törzskos megléte, és 50 anyajuhonként kell legyen legalább 1 törzskönyves kos.
Az anyajuhokra kb 7000 ft/db/ év támogatás igényelhető, ami általában tavasszal a területalapú előtt adható be. Tartási kötelezettséged kb vagy 3 vagy 4 hónapig van, ezt nem tudom pontosan, de a lényeg, hogy nem feltétlen kell 1 éven át tartani őket, bár én folyamatosan tartom.
Nagyvonalakban erről van szó, de majd kiegészítenek a gyakorlottabbak, ha tévedek.
Üdv
Sziasztok!
Tanácsra lenne szükségem!
Racka juhokat tartunk, egy ideje azon tanakodunk, hogy érdemes-e támogatást felvenni utánuk? Milyen követelményei vannak, sok mindennek meg kell felelni?
Ha valaki tudna segíteni azt nagyon megköszönném!
Válasz kotelesgabor19980908 #3355. hozzászólásáraAmúgy passz, de ha glifózva lett, akkor (bármilyen szalmát) tilos!
Sziasztok!
Azt szeretném kérdezni, hogy a szójának a szalmáját oda lehet-e adni a birkáknak, vagy oda szoktátok-e.
Válasz Balu2 #3352. hozzászólásáraszia, és ezekkel van tapasztalat is ? Mennyire kényesek a rackához képest ( szabadtartásról lenne szó) és a racka biztosan megrágja a fákat ?
Válasz richie125 #3351. hozzászólásáraSzia!
https://mjksz.hu/fajta/shropshire-juh
Válasz richie125 #3351. hozzászólásáraSzia!
https://mjksz.hu/fajta/shropshire-juh
sziasztok, olyan kérdésem lenne, hogy egy körülbelül egy hektáros körte ültetvényre szeretnék rackajuhokat vásárolni "fűnyírónak", ekkora területre hány darab kéne és megrágják e a fákat vagy gond nélkül megoldható ez a dolog. Előre is köszi a válaszokat.
Válasz UE-28 #3348. hozzászólásáraHa vegyszerrrel permetezett akkor felejtsd el , de ha nem akkor se sokat érő max aljnak való.
Agyvelőt ki, fülszàmmal lefagyaszt, ha legközelebb jön az àllatorvos akkor odaadod neki
.
Válasz broll79 #3347. hozzászólásáraNekem meg a tenyészkosom fújodott fel kb 10 perc alatt
Üdv!
Két kérdésem lenne.
1. Desszikált lucerna magfogás után kigépelve ér e valamit juh számára, ha ingyen adják és magamnak meg csinálom a melot megéri e bebálázni?
2. Ma megdöglött 1 juhom különösebb előjel nélkül, fülszámos.
Hatóágok felé van e KÖTELEZŐ teendőm, bármi állategészségügyi teendőm?
Köszi
Válasz Balu2 #3346. hozzászólásáraSemmi baja nem lesz. A juhászom 2 hektár zöld lucernát legeltetett le(persze a másét), soha nem volt baja egynek se
Sziasztok!
Ha egy legelő 10%-ban tartalmaz fehér herét az ártalmas a juhoknak vagy nem?
Válasz colizoli #3343. hozzászólásáraAz Albendaninra írtam a 30 ml-t, az 2,5 % os volt.
A maradekot ôsszel beadhatom?
Kamraban volt, nem hûtöttem...
Köszi a segítséget!
Válasz colizoli #3343. hozzászólásáraA 10%-osból szoktam ötöt adni.Anno a 2,5-ös Vermitanból adtam 20-at.
Válasz oprita #3339. hozzászólásáraA 10 %-ból még kevesebb kell. 1-2 ml asszem
FÜLES 29 hogy állsz a juhászattal? Alakul a kis állományod?
Válasz vereszs #3333. hozzászólásáraVaras szájfájás , igen jó összefoglaló :http://drradnaiistvanblog.blogspot.hu/2013/04/juhok-es-kecskek-varas-szajfajasa.html
Kb. 25 éve vettem 30 vegyes korú anyát tőlem jó messziről.Addig szinte teljes "beltenyészetben" tartottuk az állományt.A vett birkák mind varasak lettek,soknak akkorára dagadt a szája,hogy egy hétig se tudtak enni,csak óvatosan inni.Tehát a vírus nálam lappangott,de látható kárt nem tett korábban,meg azóta se.Sőt,biztosan el is tűnt,mert növendékeket szoktam eladni,és senkinél nem merült fel gond.
Válasz UE-28 #3338. hozzászólásáraLegeltetési szezon vége után 2-3 héttel még 1x albendazol.a többi ok.Albendaninból 5-10 ml elég,több felesleges.
Üdv!
Féreghajtózni mennyi időnként kell?
Februárban kaptak ivermektint majd kb áprilisban Albendaninből ha jól emlékszek 30 ml körül.
Zárt kertben legelnek.
Válasz sörhas #3336. hozzászólásáraJuni 30.
Üdv.
Azt szeretném kérdezni,hogy mikor telik le a birtokon tartási kötelezettség.
Válasz vereszs #3333. hozzászólásáraMegelőzni nehéz,jó kondi mellett kicsi a baj és hamar átmegy rajtuk.Kezelés:jódos glicerinnel ecsetelni.
Válasz vereszs #3333. hozzászólásárakék spray, de máshol olvastam olyanról is, hogy paradicsomlevet vagy érett paradicsommal kell dörzsölni
Varas szájfájás kezelésére és megegelőzésre (vakcina) mi lenne a legjobb megoldás.
Én is csökkentem 200 rol 30 ra. Ha esetleg valakit érdekel.
Válasz UE-28 #3328. hozzászólásáraNekem böjtös télen alaptakarmány volt.2/3 , 3/4 részét megeszik földről és almozni se kell.
Válasz t.viki77 #3329. hozzászólásáraSzomszédom mostanában csökkent kétszázra.Ötszázról.
Válasz barna310 #3237. hozzászólásáraEz nagyon igaz!
Merre juhászkodtok? Én Hajdú-Biharban próbálkozom.Eleinte nagy lendülettel ami mára már alábbhagyott a folyamatos kudarcok és megpróbáltatások miatt....Most 200 az állományom de csak is a támogatások miatt tartom fent mármint az Öko pályázat miatt mert a többi miatt nem lenne fontos.
Az a meglátásom csak is annyi jószágot tartson az ember amivel a maximális támogatások mindegyikét eléri és mondjuk ne annyit amennyit a területe elbírna.Nekem 200 juhom van de a területem elbírna 400-at is.De ha 200 al veszteséget termel akkor 400 al kétszer annyi a mínusz.
Üdv!
Nád, sás 2.kaszálást érdemes saját részre juhnak bebálázni (kiskocka).
Eszik, van valami tápértéke?
Köszi
Válasz Filler #3326. hozzászólására6500 Körül azt hiszem