Meg azt látom h ezek még tokjók szóval arra oda kell figyelni h engedi e szopni. Meg általában el szoktuk különíteni az anyát meg a kicsit kisebb helyre ahol nem zavarja más és jobban elfogadja a kicsijét. Meg nekem is volt h az első napokban segíteni kellett megszoptatni a kicsit mert nem is tudott még magától meg nem is hagyta az anya. A szelénes só is jó egyébként én is ezt adok nekik. Az pedig hogy úgy néznek ki nem olyan vészes mert esős idő volt sár víz mindenütt szóval ezen nem kell csodálkozni. Ha állandóan szalmába feküdtek volna fehérek lennének mint a hó
Szia oké.
ha van felétek lovasbolt, vagy olyan ember aki takarmányokat forgalmaz vagy terít annál biztos lesz piros só. én 1500ért veszem a 10 kg-osat, ugyhogy ha ennél drágább akkor szólj kerítek neked orosháza felé egy dealert.Aki ugyanennyiért fogja adni.
Köszönöm a segítséget mindkettőtöktől. Reggel kapnak zabot, este kukoricát, kapják a gyepszénát és a hereszánát. Nyalósó szelénes van elöttük két helyen, ma próbáltam beszerezni azt a másik fajtát de még nem kaptam. Azt írtátok piros színű ami nyomelemeket is tartalmaz? Holnap reggel levágdosom róluk a csimbókokat. Az almot úgy csinálom hogy több szénát adunk és így maguk alá pocsékolják az almot, figyeljük hogy száraz legyen. Amikor bejöttek a legelőről az asszony is ki volt akadva hogy hogy néznek ki de sajnos nem tudunk itt Orosháza környéken mást aki legeltetné őket. Székutason voltak egy idős bácsinál nagyon régóta csinálja. Bejövetelük után megkörmöltük őket, és mostmár vettem Kubatol spray-t is hogy a fertőtlenítést is megcsináljam körmölés után. Tényleg amit kell megveszünk nekik, mert nekünk csak a birkák vannak a háznál. Nincs kutya se macska, csak a birka. A kifejést nem csináltam még de reggel megnézem vaqn e teje. Mondjuk már nem nagyon engedte a kicsit szopni. Amit még a báránynál gyanítok , hogy lehet átment a tyúkokhoz, és lezabált kukoricadarából. Legközelebb teljes elkülönítés lesz a tyúkoktól. Erre sajnos ráment két kicsi.
Szia! Szerintem az h kilóg néhány szál azzal nincs gond. Inkább a nyakas. Nekem is ugyan ez volt a jelenség de nekem se volt gyulladt vagy sebes a bőre. Talán a szénapor miatt le vakarja magáról. Nyírás után majd fürdetés és jövőre rendben lesz. A szar csimbókot ollóval szépen nyird le alul a tögy körül is szépen és nem fog rá ragadni. Valószinű ment a hasuk valamiért mert akkor szokott oda tapadni. A száraz szalma fontos alájuk mert nyírásnál is gondok lesznek a trágyás gyapjúval. Egyébként nem sovány barik de azért jön a tél és az abrakolást kezd el ha van rá adottságod. Nyalósót feltétlenül szerezd be mert az is biztosan hiányzik nekik nem drága pár 100Ft egyébként. Arra pedig figyelj oda h amelyik bari megellett ha van tej a tőgyébe fejd ki naponta 1x 2x nehogy begyulladjon mert az nagy baj akkor. HA valamit nem tudsz akkor kérdezz
Szia!
Le lehet igen. Nem valami szépen tartották őket. A nyakán lévő folt lehet hogy valami kidörzsölte, nincs begyulladva a bőr?? Körmeit nézd meg. körmöld meg őket, vágd le a trágyás gyapjut, Készits száraz mély almot, Jó takarmány, mikro-makroelemeket tartalmazó só, ne a sima fehér.... no comment.
Még egy kérdésem lenne. Az egyiknek a segén van egy csomó szarcsimbók, ezek a mai napig nem koptak le. Le lehet ezt vgni róla? Úgy hozták vissza a mind a hármat hogy tiszta szar volt a seggük. Valószínű éjszakára ahová behajtották őket, ott szerintem szarban feküdtek. Ezeket a videókat elnézegetve, én elég igénytelenül tartom őket.
Üdv Laci!
A hasa alján lévő szálakban kihúzott gyapju aggaszt, alatta egészségesnek tűnik, nem látok semmi rendellenességet. Amelyiknek a nyaka mögött hiány van 1 éves , tavaly nem volt nyírva, azt mondták még nem kell mert kicsi. Ezt a vedlést nemrég vettük észre nem nyáron. Viszont alatta szintén egészséges gyapjut látok.
Karesz
Vágni nem szoktuk hanem le tekerjük szinte tőbe.Általában pár hetes korban a leg jobb mert 1 nem fáj neki annyira még 2 könnyebb is. De nagyobb korba is le lehet tekerni ki kell tapogatni 2 porc között és addig tekered amig el nem szakad. De van erre más megoldás is lehet kapni ilyen gumi karikát amit rá kell húzni a farkára és idővel leszárad.
Köszi a segítséget szombaton felteszem a fotókat.
Na az enyémek nem tudom mikor lesznek ilyen szép tiszták. Amikor visszajöttek a legelőről annyi galacsin lett rajtuk. Még mindíg nem kopott le.
Már gondolkoztam hogy levágom róluk mert szegényeket csak húzza. a farkát a báránynak hogyan szoktátok vágni,és mikor??
Egyébként a szálas takarmány egész nap is előtte lehet attól nem lesz baja legfeljebb többet pocsékol van aki úgy szokatja őket folyamatosan hozzá,hogy egész nap előttük van a zab de kukit azt nem ajánlatos. De én úgy vagyok vele h jobb a biztonság napi 2x leabrakolok szemes kuki vagy roppantott kuki zabbal keverve vagy csak kuki vagy zab és kevés árpa triticalé stb ízléstől és adottségtól függöen és kész
Ha valamire kiváncsi vagy még segítek ha tudok:)
Ivóvíz az általában tiszta és friss legyen előttük mert belehullik szénapor egyéb piszok bele potyogtat a bari stb. ha nem egészen tiszta illik kicserélni frissre.
Ha odafigyel az apróságokra is az ember kárpótolja a bari h szépen fejlődik és egészséges marad
A vizükbe is szoktam keverni alma ecetet mértékkel az is orvosság nekik egyébként van egy olyan betegség is amit felénk hügykövességnek is emlegetnek az úgy néz ki h a hasüreg tel van folyadékkal nem tud a bari vizelni mert elzáródása van és akkor is görcsös rohamok között pusztul el. De ez elég ritka szerencsére talán 100 ból 1db de a te eseted más szerintem vagy tüdőgyulladás végzett velük vagy pedig valamiféle bélfertőzés az semmiképpen nem jó h átjárnak a tyúkokhoz meg a tyúkok is odajárnak mert ürülékkel szennyezett takarmányt,abrakot is megehet ihat a vízből és ebből nem sok jó származhat. a bari csak barival jön ki jól idegen állományból hozott jószágoknál is szokott felmerülni ilyen dolog de nálad ez ugye nem áll fent tehát ilyesmi dolog lehet a bajok mögött. pici barira vigyázni kell amíg nedves addig fázékony gyenge,föcstejet feltétlenül kapnia kell az első napokban mert az szinte elengedhetetlen az életben maradáshoz. az anyáknak annyira nem árt az eső de az is mértékkel nem zápor nyáron de ősszel azért már húzósabb a gyapjú átázik nehezen szárad és belepusztulhat meg persze nem beszélve a + súlyról ha megszívja magát vízzel. leg jobb ha fedett helyen van bezárva nagyobb huzamosabb eső idején mert a birka az nem véletlenül birka az nem húzodik el ha esik
Kicsikkel együtt most jelenleg 100db van.
A nagy fater anno azt mondta h fiam 10 bari egy tehén 1 tehénnek annyi megrakott szénás szekér kell ahány lába van egész évre viccet félretéve 10db ra reggel este megy egy kisbálás lóhere vagy éppen lucerna és vagy csak reggel vagy csak este vagy éppen állapottól függően 1db füves szalma amiből szintén szedegetnek néha jobban mint a lóherét abba is vannak számukra értékes vitaminok meg általában legelés után szoktam szalmázni mert jót tesz a gyomornak
kukoricát azt nem mértem még, sac/kb megy tudom h nagyjából menyi kell nekik mint mondtam 3-4 marék kukorica/db/etetés elég nem kell tulzásba vinni de ha folyamatosan szoktatod hozzá lehet emelni az adagon zabbal keverve lehet többet is mert a zab nem olyan veszélyes mint a kukorica. búzával tritikaléval vigyázni kell abból minimálisat szabad nekik adni mert nehezen emésztik meg én jártam úgy hogy jót akartam kevertem kukit búzával de el kellett ásni 1-2t mer megcsömölt és menthetetlen volt de még ez a kezdetekkor volt.
A hétvégén csinálok fotót és elküldöm, hogy megnézd. Lehet ám hogy én lihegem túl de a vakarózás nem tetszik. Mindenkitől szívesen fogadom a tanácsot, mert nekem is csak három van. Laci neked mennyi van? Még egy kérdésem lenne: Etetések nálad milyen időközönként vannak, és mennyit számolsz 1 főre ha ezt így lehet kalkulálni?
Nekem a nyakát meg a hátát dörzsölte de idővel le is vált róla a gyapjú. Nekem elég jó dokim van szerintem lelkiismeretesebb mint sok ember orvos ő is takarmányra meg vitaminra vezette vissza. A takarmányod azt mondod h jó, ha száraz takarmányt etetsz akkor bizony elkél a kukorica vagy a zab is amit említettél mert más az mikor legelőn van és zöldet falevelet meg mindent eszik amiből egyértelműen vitaminok is bejutnak.. db-onként 3-4 tele marék kukorica egy etetésre elég,mértékkel mert megcsömöl és akkor fakereszt ám ha ilyen csíkokba van a gyapjú mintha ki lenne szakadozva csíkokba kihúzva akkor én megnézném nincs e valami kiálló szög vagy valami hegyes amibe vakarózik és ki szaggatja a gyapjút. Nekem ilyen is volt.
HA esetleg tudsz dobjál 1-2 képet akkor talán többet tudunk segíteni.
Nálam is volt jópáréve hasonló tünet, igaz én csak hobbista vagyok nem nagyban tenyésztek illetve tartok juhokat. Sokat segített, sőt meg is szüntette ezeket a tüneteket, a mikro-és makroelemeket tartalmazó piros szinű nyalósó.
meg kell nézni milyen a széna dohos-e, vagy a kukorica..
Én itt kezdeném, de mondom ez az én véleményem csak.
Szia!
Nagyon is kellenek a tanácsok, ezért is jöttem ide. Adok akkor nekik szemes kukoricát is. A helyi állatorvosban nem sok bizadalmam van, de megnézetem őket. Annyit mondott egy Pest környéki hogy a rühnél tenyérnyi foltban jön le a gyapju, jelenleg ezeknél semmi nem hiányzik mindenhol egybefüggő, csak vakarózik néha nem is sűrűn én pl alig láttam. A gyapju kitépés pedig annyi hogy kb. 5mm vastagságban gyapju darabot látok lehúzva kb egy két helyen a hasa környékén. A bárányról mi a vélaményed ? 5 hetes volt és tünetmentes hirtelen elhullás. Azt mondja egy régi juhász hogy ebben a nyájban volt betegség amiben az enyémek is voltak kb 300db és lehet hoy ez okozza a bárányok hullását. Most a havernak is elhullott egy de az 3napos volt szeintem az előfordul. Viszont ezt a szelénes injekciót olvastam, következőnél lehet hogy beadom.
Karesz
Szemes kukit is kapnak reggel este mértékkel meg nyaló só mindíg van előttük. NEm akarok vagtába tanácsokat osztogatni lehet h érdemes lenne dokit hívni hozzájuk. Nem feltétlenül rühesek mert a szénapor is bele hullik neki a gyapjába attól is viszkethet és úgy ledörzsölik,de rossz esetben akár az is előfordulhat.
Szerintem szólj egy értelems dokinak aki tanácsokkal el tud látni mert ő megtudja állapítani a ledörzsölt részből h az rüh vagy mi miatt van az.
Az én esetemben is szinte félig leöltözött de nyírás után oltás volt fürösztés az elmaradt és nekem most nem jelentkezett ilyen probléma. Egyébként a kicsi barinak nagy meleg kell de a nagyok nem bírják a nagy meleget arra viszont oda kell figyelni.
A jó takarmány némi abrak sokat segít h ellenállóbbak legyenek a betegségnek.
Hereszénát gyepszénát, zabot adok nekik. A gyepszéna mellé szoktunk nekik zabot adni. Mit tanácsolsz mit adjak még?? A gyepszéna és a here is idei vágás jó minőségű.
Fürdetést nem javaslom mert nehezen szárad meg és hidegbe belepusztul. Nyírás után kellett volna. Ám nekem volt egyszer h be is voltak oltva még is ezt csinálták de akkoriba elég rossz takarmányom volt és gyengék is voltak az anyák. Most jobb a takarmány abrak is van bőven most minden ok velük. te hoigy állsz a takarmánnyal? Szerintem vitamin hiány is közre játszhat benne nem feltétlenül rüh
Sziasztok!
Újabb problémával fordulok hozzátok! 3 birkám van mostmár csak és mind a háromnál megfigyeltem hogy vakaróznak és tépik a gyapjut magukon. Az eddigi írásotaikból arra tippelek hogy rüh. 1 hete biomectil-el lettek oltva. Viszont gondolom fürdetni kellene, de hogyan, mert elég hideg van. A másik hogy mivel kellene fürdetni?? Esetleg lepermetezni nem jó??
Szia!
Két fedett ólból áll az építmény, az egyik tégla a másik osb körben teljasen fedett. Egy éve épült, aki eddig látta azt mondta luxus körülmény. Nagyon is figyelek rá hogy minden a lehető legtökéletesebb legyen. Nem láttuk hogy megáztak volna amikor csak tehetik bent voltak. Az anya is álltalában bent korzózott. Nem láttam csak tegnap taknyosodást de annyira minimális volt hogy nem is láttam jelentőségét.
Nem lehetséges h megáztak? vagy megfáztak? mert a kicsi bárány elég könnyen megtud fázni és így pusztul el de éppen fertőzést is kaphatott. pl nekem tavaly télen több db is elhullott mert éjjel ellettek hideg volt és ami nem volt erős az elhullott de volt úgy h éjjel megellett -10 -15fokba reggelre felszáradt és szopta az anyját:) szóval ez változó. Mindenesetre a kicsiket meleg helyre szélvédett helyre kell tenni addíg amíg jól megerősödnek.
Tisztelt Cím!
A következő problémával fordulok önökhöz. Október végén hoztuk be a legelőről birkáinkat (3db) amelyek közül az egyik vemhes volt. Október 23-án ellett 2db jerke bárányt, és minden rendben is zajlott. Ellés után két héttel láttuk hogy az egyik kezd elmaradni fejlődésben társától megnéztük mi okozhatja és rájöttünk kevés a tej, viszon a bárány aktivitási is elmaradt nem nagyon akart enni sem. Vásároltunk tápszert és cumisüveggel pótóltuk a hiányt. Kicsit az elején eröltetni kellett, de utánna már magától evett rendesen. Közben fogyasztotta a szálas takarmányt is. Kezdett egyre jobb formában lenni. Október 21én Biomectil injekciót kapott mindegyik állat a két kicsi is , ők 1miligrammot. Semmi nem látszott de másnap reggelre a visszábbmaradott bárány görcsös rohamban elhullott. Ekkor arra gondoltam ez okozhatta, de a másiknak semmi baja nem volt. Majd most 28-án ugyanugy görcsösen oldalfekvésben a másik is elhullott. Az a bárány aki teljesen normálisan nézett ki aktív volt, pocakja kicsit nagyobb ,és ami nagyon lényeges számomra hogy estefelés az orránál váladékosodást láttam kicsi nem nagy mennyiségű. Ez a bárány a tyúkokhoz is át tudott menni és tudott nem nagy mennyiségben kukoricadarát enni.
Sokmindenkit megkérdeztem hogy mi okozhatta ezt az elhullást, ugyanis 5 hetes volt szerintem nem kellett volna ennek megtörténnie így tünet nélkül. Ebben szeretnék segítséget kérni mi lehetett az ok?? Köszönettel
Karcsi
Sziasztok!
Sinka kiskutyák keresik gazdájukat, gondoltam felteszem ide is, hátha érdekel valakit. A szülők elsőrangú terelőkutyák, kérésre küldök képeket emailben. Az ár jelképes, 5000 Ft/kölyök.
Szia! Bocsi de belekeveredtem. Ezek alighanem nem cikták hanem curkák. Legalább is így mondta a juhász. Valami román birkák Szokolyán van kb 4-500as anyaállomány ezekből.
4325 hozzászólás
Válasz #774. hozzászólásra

Meg azt látom h ezek még tokjók szóval arra oda kell figyelni h engedi e szopni. Meg általában el szoktuk különíteni az anyát meg a kicsit kisebb helyre ahol nem zavarja más és jobban elfogadja a kicsijét. Meg nekem is volt h az első napokban segíteni kellett megszoptatni a kicsit mert nem is tudott még magától meg nem is hagyta az anya. A szelénes só is jó egyébként én is ezt adok nekik. Az pedig hogy úgy néznek ki nem olyan vészes mert esős idő volt sár víz mindenütt szóval ezen nem kell csodálkozni. Ha állandóan szalmába feküdtek volna fehérek lennének mint a hó
Válasz #774. hozzászólásra
Szia oké.
ha van felétek lovasbolt, vagy olyan ember aki takarmányokat forgalmaz vagy terít annál biztos lesz piros só. én 1500ért veszem a 10 kg-osat, ugyhogy ha ennél drágább akkor szólj kerítek neked orosháza felé egy dealert.Aki ugyanennyiért fogja adni.
Köszönöm a segítséget mindkettőtöktől. Reggel kapnak zabot, este kukoricát, kapják a gyepszénát és a hereszánát. Nyalósó szelénes van elöttük két helyen, ma próbáltam beszerezni azt a másik fajtát de még nem kaptam. Azt írtátok piros színű ami nyomelemeket is tartalmaz? Holnap reggel levágdosom róluk a csimbókokat. Az almot úgy csinálom hogy több szénát adunk és így maguk alá pocsékolják az almot, figyeljük hogy száraz legyen. Amikor bejöttek a legelőről az asszony is ki volt akadva hogy hogy néznek ki de sajnos nem tudunk itt Orosháza környéken mást aki legeltetné őket. Székutason voltak egy idős bácsinál nagyon régóta csinálja. Bejövetelük után megkörmöltük őket, és mostmár vettem Kubatol spray-t is hogy a fertőtlenítést is megcsináljam körmölés után. Tényleg amit kell megveszünk nekik, mert nekünk csak a birkák vannak a háznál. Nincs kutya se macska, csak a birka. A kifejést nem csináltam még de reggel megnézem vaqn e teje. Mondjuk már nem nagyon engedte a kicsit szopni. Amit még a báránynál gyanítok , hogy lehet átment a tyúkokhoz, és lezabált kukoricadarából. Legközelebb teljes elkülönítés lesz a tyúkoktól. Erre sajnos ráment két kicsi.
Válasz #771. hozzászólásra


Szia! Szerintem az h kilóg néhány szál azzal nincs gond. Inkább a nyakas. Nekem is ugyan ez volt a jelenség de nekem se volt gyulladt vagy sebes a bőre. Talán a szénapor miatt le vakarja magáról. Nyírás után majd fürdetés és jövőre rendben lesz. A szar csimbókot ollóval szépen nyird le alul a tögy körül is szépen és nem fog rá ragadni. Valószinű ment a hasuk valamiért mert akkor szokott oda tapadni. A száraz szalma fontos alájuk mert nyírásnál is gondok lesznek a trágyás gyapjúval. Egyébként nem sovány barik de azért jön a tél és az abrakolást kezd el ha van rá adottságod. Nyalósót feltétlenül szerezd be mert az is biztosan hiányzik nekik nem drága pár 100Ft egyébként. Arra pedig figyelj oda h amelyik bari megellett ha van tej a tőgyébe fejd ki naponta 1x 2x nehogy begyulladjon mert az nagy baj akkor. HA valamit nem tudsz akkor kérdezz
Válasz #771. hozzászólásra
Szia!
Le lehet igen. Nem valami szépen tartották őket. A nyakán lévő folt lehet hogy valami kidörzsölte, nincs begyulladva a bőr?? Körmeit nézd meg. körmöld meg őket, vágd le a trágyás gyapjut, Készits száraz mély almot, Jó takarmány, mikro-makroelemeket tartalmazó só, ne a sima fehér.... no comment.
Még egy kérdésem lenne. Az egyiknek a segén van egy csomó szarcsimbók, ezek a mai napig nem koptak le. Le lehet ezt vgni róla? Úgy hozták vissza a mind a hármat hogy tiszta szar volt a seggük. Valószínű éjszakára ahová behajtották őket, ott szerintem szarban feküdtek. Ezeket a videókat elnézegetve, én elég igénytelenül tartom őket.
Üdv Laci!
A hasa alján lévő szálakban kihúzott gyapju aggaszt, alatta egészségesnek tűnik, nem látok semmi rendellenességet. Amelyiknek a nyaka mögött hiány van 1 éves , tavaly nem volt nyírva, azt mondták még nem kell mert kicsi. Ezt a vedlést nemrég vettük észre nem nyáron. Viszont alatta szintén egészséges gyapjut látok.
Karesz
Válasz #767. hozzászólásra
Hortobágyi mind. Gyimesit most kínálnak az express-en.
Válasz #766. hozzászólásra
Köszönöm!
Ghimesi vagy hortobágyi rackák?
Válasz #765. hozzászólásra
oké szólok mindenképp.
Válasz #763. hozzászólásra
Ha lesz eladó rackabárányod szóljál légyszives. 2jerke érdekelne.
Válasz #763. hozzászólásra

Pffff.....
Válasz #762. hozzászólásra
Ne őrits meg!!!!!!!!!!!!!!!!! Akkor cserélhettünk volna!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!! nekem a 6 db anyám vemhes.
Válasz #761. hozzászólásra
Én pedig hortobágyi racka bárányt vennék 2-3 darabot. Vagy kisbálás lucernát, szénát tudnék érte cserébe adni.
Válasz #760. hozzászólásra
oké rendben. Akkor várom a következő hirdetőt. De legjobban suffolknak örülnék.
Válasz #759. hozzászólásra
üdv!
Elvitték a barikat tegnap.
Válasz #758. hozzászólásra
kinek volna kedve a saját juhászatáról, ilyen videókat csinálni???
Válasz #757. hozzászólásra
Van ismerősöm aki ezt a gumikarikát húzta fel a heréi fölé, ... leszáradt nekik rendesen.
Akkor a gumi karika lesz nekem a megoldás. Hol szoktad ezt beszerezni?
Válasz #755. hozzászólásra
Vágni nem szoktuk hanem le tekerjük szinte tőbe.Általában pár hetes korban a leg jobb mert 1 nem fáj neki annyira még 2 könnyebb is. De nagyobb korba is le lehet tekerni ki kell tapogatni 2 porc között és addig tekered amig el nem szakad. De van erre más megoldás is lehet kapni ilyen gumi karikát amit rá kell húzni a farkára és idővel leszárad.
Köszi a segítséget szombaton felteszem a fotókat.
Na az enyémek nem tudom mikor lesznek ilyen szép tiszták. Amikor visszajöttek a legelőről annyi galacsin lett rajtuk. Még mindíg nem kopott le.
Már gondolkoztam hogy levágom róluk mert szegényeket csak húzza. a farkát a báránynak hogyan szoktátok vágni,és mikor??
Egyébként a szálas takarmány egész nap is előtte lehet attól nem lesz baja legfeljebb többet pocsékol van aki úgy szokatja őket folyamatosan hozzá,hogy egész nap előttük van a zab de kukit azt nem ajánlatos. De én úgy vagyok vele h jobb a biztonság napi 2x leabrakolok szemes kuki vagy roppantott kuki zabbal keverve vagy csak kuki vagy zab és kevés árpa triticalé stb ízléstől és adottségtól függöen és kész
Válasz #744. hozzászólásra

Ha valamire kiváncsi vagy még segítek ha tudok:)
Ivóvíz az általában tiszta és friss legyen előttük mert belehullik szénapor egyéb piszok bele potyogtat a bari stb. ha nem egészen tiszta illik kicserélni frissre.
Ha odafigyel az apróságokra is az ember kárpótolja a bari h szépen fejlődik és egészséges marad
Válasz #742. hozzászólásra
egyébként van egy olyan betegség is amit felénk hügykövességnek is emlegetnek az úgy néz ki h a hasüreg tel van folyadékkal nem tud a bari vizelni mert elzáródása van és akkor is görcsös rohamok között pusztul el. De ez elég ritka szerencsére talán 100 ból 1db de a te eseted más szerintem vagy tüdőgyulladás végzett velük vagy pedig valamiféle bélfertőzés az semmiképpen nem jó h átjárnak a tyúkokhoz meg a tyúkok is odajárnak mert ürülékkel szennyezett takarmányt,abrakot is megehet ihat a vízből és ebből nem sok jó származhat. a bari csak barival jön ki jól
idegen állományból hozott jószágoknál is szokott felmerülni ilyen dolog de nálad ez ugye nem áll fent tehát ilyesmi dolog lehet a bajok mögött. pici barira vigyázni kell amíg nedves addig fázékony gyenge,föcstejet feltétlenül kapnia kell az első napokban mert az szinte elengedhetetlen az életben maradáshoz. az anyáknak annyira nem árt az eső de az is mértékkel nem zápor nyáron de ősszel azért már húzósabb a gyapjú átázik nehezen szárad és belepusztulhat meg persze nem beszélve a + súlyról ha megszívja magát vízzel. leg jobb ha fedett helyen van bezárva nagyobb huzamosabb eső idején mert a birka az nem véletlenül birka az nem húzodik el ha esik
A vizükbe is szoktam keverni alma ecetet mértékkel az is orvosság nekik
Válasz #742. hozzászólásra
viccet félretéve 10db ra reggel este megy egy kisbálás lóhere vagy éppen lucerna és vagy csak reggel vagy csak este vagy éppen állapottól függően 1db füves szalma amiből szintén szedegetnek néha jobban mint a lóherét
abba is vannak számukra értékes vitaminok meg általában legelés után szoktam szalmázni mert jót tesz a gyomornak
Kicsikkel együtt most jelenleg 100db van.
A nagy fater anno azt mondta h fiam 10 bari egy tehén 1 tehénnek annyi megrakott szénás szekér kell ahány lába van egész évre
kukoricát azt nem mértem még, sac/kb megy tudom h nagyjából menyi kell nekik mint mondtam 3-4 marék kukorica/db/etetés elég nem kell tulzásba vinni de ha folyamatosan szoktatod hozzá lehet emelni az adagon zabbal keverve lehet többet is mert a zab nem olyan veszélyes mint a kukorica. búzával tritikaléval vigyázni kell abból minimálisat szabad nekik adni mert nehezen emésztik meg én jártam úgy hogy jót akartam kevertem kukit búzával de el kellett ásni 1-2t mer megcsömölt és menthetetlen volt de még ez a kezdetekkor volt.
A hétvégén csinálok fotót és elküldöm, hogy megnézd. Lehet ám hogy én lihegem túl de a vakarózás nem tetszik. Mindenkitől szívesen fogadom a tanácsot, mert nekem is csak három van. Laci neked mennyi van? Még egy kérdésem lenne: Etetések nálad milyen időközönként vannak, és mennyit számolsz 1 főre ha ezt így lehet kalkulálni?
Válasz #739. hozzászólásra
ám ha ilyen csíkokba van a gyapjú mintha ki lenne szakadozva csíkokba kihúzva akkor én megnézném nincs e valami kiálló szög vagy valami hegyes amibe vakarózik és ki szaggatja a gyapjút. Nekem ilyen is volt.
Nekem a nyakát meg a hátát dörzsölte de idővel le is vált róla a gyapjú. Nekem elég jó dokim van szerintem lelkiismeretesebb mint sok ember orvos ő is takarmányra meg vitaminra vezette vissza. A takarmányod azt mondod h jó, ha száraz takarmányt etetsz akkor bizony elkél a kukorica vagy a zab is amit említettél mert más az mikor legelőn van és zöldet falevelet meg mindent eszik amiből egyértelműen vitaminok is bejutnak.. db-onként 3-4 tele marék kukorica egy etetésre elég,mértékkel mert megcsömöl és akkor fakereszt
HA esetleg tudsz dobjál 1-2 képet akkor talán többet tudunk segíteni.
Válasz #739. hozzászólásra
Sziasztok!
Nálam is volt jópáréve hasonló tünet, igaz én csak hobbista vagyok nem nagyban tenyésztek illetve tartok juhokat. Sokat segített, sőt meg is szüntette ezeket a tüneteket, a mikro-és makroelemeket tartalmazó piros szinű nyalósó.
meg kell nézni milyen a széna dohos-e, vagy a kukorica..
Én itt kezdeném, de mondom ez az én véleményem csak.
Szia!
Nagyon is kellenek a tanácsok, ezért is jöttem ide. Adok akkor nekik szemes kukoricát is. A helyi állatorvosban nem sok bizadalmam van, de megnézetem őket. Annyit mondott egy Pest környéki hogy a rühnél tenyérnyi foltban jön le a gyapju, jelenleg ezeknél semmi nem hiányzik mindenhol egybefüggő, csak vakarózik néha nem is sűrűn én pl alig láttam. A gyapju kitépés pedig annyi hogy kb. 5mm vastagságban gyapju darabot látok lehúzva kb egy két helyen a hasa környékén. A bárányról mi a vélaményed ? 5 hetes volt és tünetmentes hirtelen elhullás. Azt mondja egy régi juhász hogy ebben a nyájban volt betegség amiben az enyémek is voltak kb 300db és lehet hoy ez okozza a bárányok hullását. Most a havernak is elhullott egy de az 3napos volt szeintem az előfordul. Viszont ezt a szelénes injekciót olvastam, következőnél lehet hogy beadom.
Karesz
Szemes kukit is kapnak reggel este mértékkel meg nyaló só mindíg van előttük. NEm akarok vagtába tanácsokat osztogatni lehet h érdemes lenne dokit hívni hozzájuk. Nem feltétlenül rühesek mert a szénapor is bele hullik neki a gyapjába attól is viszkethet és úgy ledörzsölik,de rossz esetben akár az is előfordulhat.
Szerintem szólj egy értelems dokinak aki tanácsokkal el tud látni mert ő megtudja állapítani a ledörzsölt részből h az rüh vagy mi miatt van az.
Az én esetemben is szinte félig leöltözött de nyírás után oltás volt fürösztés az elmaradt és nekem most nem jelentkezett ilyen probléma. Egyébként a kicsi barinak nagy meleg kell de a nagyok nem bírják a nagy meleget arra viszont oda kell figyelni.
A jó takarmány némi abrak sokat segít h ellenállóbbak legyenek a betegségnek.
Hereszénát gyepszénát, zabot adok nekik. A gyepszéna mellé szoktunk nekik zabot adni. Mit tanácsolsz mit adjak még?? A gyepszéna és a here is idei vágás jó minőségű.
Válasz #735. hozzászólásra
Fürdetést nem javaslom mert nehezen szárad meg és hidegbe belepusztul. Nyírás után kellett volna. Ám nekem volt egyszer h be is voltak oltva még is ezt csinálták de akkoriba elég rossz takarmányom volt és gyengék is voltak az anyák. Most jobb a takarmány abrak is van bőven most minden ok velük. te hoigy állsz a takarmánnyal? Szerintem vitamin hiány is közre játszhat benne nem feltétlenül rüh
Sziasztok!
Újabb problémával fordulok hozzátok! 3 birkám van mostmár csak és mind a háromnál megfigyeltem hogy vakaróznak és tépik a gyapjut magukon. Az eddigi írásotaikból arra tippelek hogy rüh. 1 hete biomectil-el lettek oltva. Viszont gondolom fürdetni kellene, de hogyan, mert elég hideg van. A másik hogy mivel kellene fürdetni?? Esetleg lepermetezni nem jó??
Karesz
Szia!
Két fedett ólból áll az építmény, az egyik tégla a másik osb körben teljasen fedett. Egy éve épült, aki eddig látta azt mondta luxus körülmény. Nagyon is figyelek rá hogy minden a lehető legtökéletesebb legyen. Nem láttuk hogy megáztak volna amikor csak tehetik bent voltak. Az anya is álltalában bent korzózott. Nem láttam csak tegnap taknyosodást de annyira minimális volt hogy nem is láttam jelentőségét.
Válasz #732. hozzászólásra
Szia!
Nem lehetséges h megáztak? vagy megfáztak? mert a kicsi bárány elég könnyen megtud fázni és így pusztul el de éppen fertőzést is kaphatott. pl nekem tavaly télen több db is elhullott mert éjjel ellettek hideg volt és ami nem volt erős az elhullott de volt úgy h éjjel megellett -10 -15fokba reggelre felszáradt és szopta az anyját:) szóval ez változó. Mindenesetre a kicsiket meleg helyre szélvédett helyre kell tenni addíg amíg jól megerősödnek.
Tisztelt Cím!
A következő problémával fordulok önökhöz. Október végén hoztuk be a legelőről birkáinkat (3db) amelyek közül az egyik vemhes volt. Október 23-án ellett 2db jerke bárányt, és minden rendben is zajlott. Ellés után két héttel láttuk hogy az egyik kezd elmaradni fejlődésben társától megnéztük mi okozhatja és rájöttünk kevés a tej, viszon a bárány aktivitási is elmaradt nem nagyon akart enni sem. Vásároltunk tápszert és cumisüveggel pótóltuk a hiányt. Kicsit az elején eröltetni kellett, de utánna már magától evett rendesen. Közben fogyasztotta a szálas takarmányt is. Kezdett egyre jobb formában lenni. Október 21én Biomectil injekciót kapott mindegyik állat a két kicsi is , ők 1miligrammot. Semmi nem látszott de másnap reggelre a visszábbmaradott bárány görcsös rohamban elhullott. Ekkor arra gondoltam ez okozhatta, de a másiknak semmi baja nem volt. Majd most 28-án ugyanugy görcsösen oldalfekvésben a másik is elhullott. Az a bárány aki teljesen normálisan nézett ki aktív volt, pocakja kicsit nagyobb ,és ami nagyon lényeges számomra hogy estefelés az orránál váladékosodást láttam kicsi nem nagy mennyiségű. Ez a bárány a tyúkokhoz is át tudott menni és tudott nem nagy mennyiségben kukoricadarát enni.
Sokmindenkit megkérdeztem hogy mi okozhatta ezt az elhullást, ugyanis 5 hetes volt szerintem nem kellett volna ennek megtörténnie így tünet nélkül. Ebben szeretnék segítséget kérni mi lehetett az ok?? Köszönettel
Karcsi
üdv!
Jó kondiban lévő fiatal nm. anyajuhnak mi a reális ára? Tud valaki támpontot mondani?
Sziasztok!
Sinka kiskutyák keresik gazdájukat, gondoltam felteszem ide is, hátha érdekel valakit. A szülők elsőrangú terelőkutyák, kérésre küldök képeket emailben. Az ár jelképes, 5000 Ft/kölyök.
Válasz #725. hozzászólásra
Szia! Bocsi de belekeveredtem. Ezek alighanem nem cikták hanem curkák. Legalább is így mondta a juhász. Valami román birkák Szokolyán van kb 4-500as anyaállomány ezekből.
Üdv DR Péter látom fent vagy a neten ,volt-e már a gyimesire vevő??????
Volt valaki, a kaposvári Mezőgazdasági napokon? A Juh tenyésztő fórumon elhangzottak, érdekeltek volna.