Biró: hogyan lopták el a juhokat?
Vádlott: mentünk teherautóval az uton és megálltunk egy pisszenteni, és ott volt egy csapat birka.
egyikőnk megkérdezte, h beakartok szállni?
Mire a birkák: beeeeeee
Nem volt kérem mit tenni, segitettünk a tehetetlen állatoknak, mert a saját erejükből nehezen tudtak volna bemászni a platóra.
a rendőrök gondolom keresik ....nyomot rögzítettek meg ilyesmi ....sőt megkérdezték a juhásztól hogy szerinte ki tette aztán eltelik 2 hét és küldik a határozatot a nyomozás befejezéséről hogy az ism. tettest nem találják oszt alászolgálja.!!!!!!! még mindig sok ilyen esetet hallani
Elloptak egy juhnyájat egy napkori tanyáról. A hatvanegy juhot számláló nyájat az elmúlt napokban tulajdonították el, a juhász a pontos időpontot nem tudta behatárolni.A bűncselekménnyel okozott kár értéke 1,8 millió forint.
Jól látod, ha a forint romlik az Euróval szemben, olyankor az exportból is több pénz kerül az asztalra, ha meg erősödik olyankor meg minden ingyért visznek.
a juhászat számára akár még kedvezően is alakulhat a pénzügyi hisztéria.
hisz a bárány exportra megy és euróval fizetnek érte. ami most jelen pillanatban ugye nem HÁTRÁNY !!!!
Megjelent a kéknyelv betegség magyarországon is!
Minden juhászatot aki a 100km körzetben található (Gelejhez ) számítva végigjár az állatorvosa és ránéz a juhokra és ha minden ok kiállít egy jegyzőkönyvet hogy minden ok .
szerintem nem is lesz gond.
de az olaszok azért 100 ft -tal leverték az amúgy sem fényes árat a betegségre hivatkozva
megjelent a de minimis rendelet + 1240 ft/db összesen 2880 ft/ anya......... eggyre jobb tavaly csak 2250 volt--------------- ráadásul + 1400 ft a kedvezőtlen kieg. tám mindösszesen 4280 ft/db
Üdv!A"hús tőgyüség"(mi felénk így hívják,mikor a tőgy ép egészséges,rendes tőgyállomány,csak nagyon kevés a tej)milyen okozóknak tulajdonitjátok?Ez lehet idősebb birkánál,és tokjónál 1aránt.
Válasz #104. hozzászólásra
mazsit ji nem álhattam hála istennek csak 1 évet tanított aztán korell edit tanitotta a matekot az se volt jobb............ majd megbuktam
Válasz #88. hozzászólásra
Meg oldották 2 hónap után jött hozzánk a 8,5 mázsás tenyészbika oszt kész . Úgy elvitték tölük hogy 3 nap alatt összeírták a jelentkezőket de annyi lett hogy következő héten vágtunk nekik egy 3,8 mázsást is hogy mindenkinek juson .
Azért érdekel a bírka mert ha fater belevág a marha vágásba is lehet rádumálom a birkára is mert szerintem volna rá kereslet . Akár cégeknek vagy tész-eknek bérvágást is megcsinálnák ha ők eltudnák adni vágva
mi szénánk se áll jól
az egyik ismerösöm idézve: " Armandonak a családja éhes és megtudja fogni a szomszéd macskáját akkor nem vesz bárányt ha nem bírja elkapni akkor vesz bárányt"
hát igy állunk és neked mennyi van és milyen?
fogalmam sincs mi a bika ára most ez amúgy is logikátlanul mozog nemúgy mint a bárányár.
a hunland taktikája egyébként amit a végén irtál hitegetés hitegetés ..............."ne szólj senkinek mi úgyis megvesszük " nem is szólsz ....aztán mire megveszik ... elvárják hogy egy csokor virágot is vigyél az anyja sírjára mert végre elvitte tőled.
Válasz #85. hozzászólásra
Haverék is szívnak a bikákkal bár szerencsére jó párnak nics papírja így vágva adja el és jobban jön ki vele mint amúgy igaz nem nyomják őket csak úgy lassan régiesen etetik őket . Lassaban nőnek de az 5 mázsás bikáról ha 10 kiló faggyú lejön az már sok náluk . A Pál Péter mindig szivatja őket hogy ekkor meg akkor megy megnézni a józságot de sose akar odaérni .
Tudod mit hiányolok én az érdekképviseletet Végignézik hogy Kínlódik az ember a jószággal, amikor meg feladja jól kisemmizik
Itt lassan az 1,1 milla birkárol pár év alatt lemegyünk 7-800 ezerre deez senkit sem érdekel
az ezek mind azok mostanában a HUNLAND nak vásárol azok sem elveszett gyerekek. Képzeld a magyar hízott bika prémiumnak a 20%- ezé a cégé magyarországon
ez bázisalapon fizetik, tehát nem kell csinálni semmit csak tartani a markát vagy 900millkóért ááááá nem kell tartania..............ugyis hozzávágják
Válasz #81. hozzászólásra
Ja a nyilvántartásra gondolsz a majusz-szal kapcsolatban. azt hittem az eladásban is segítenek.
Az sajnos KÖTELEZŐ.
Békés megye tehát szomszéd
Kálo Gábor,Hódi Mihály, Pál Péter ezek a csongrádi felvásárlók ugye?
te merre felé laksz mert nálunk aki benne van a szövetségben az tudja csak el adni.
a húsvéti volt a legjobb 890 et kaptunk érte, nálunk aki nincs benne a majuszba else tudja adni.
a gyapjuért meg 140 +áfa igy jötünk ki idén.
ismerösömék most adták el bárányikat 367 ft/kg és a gyapjú 25 ft a fekete és 40 a fehér
na ez szivás...............
Válasz #73. hozzászólásra
Fejtsd Ki bár bövebben hogy hogy tudjátok csak igy eladni tudtommal a bárány legalábbis korlátlanul és jól eladható a gyapju meg.........olyan amilyen az idén pl ujra jelentkezett az szlovák felvásárló aki vagy 3-4 éve is vett 800t gyapjut ezzel meghajtva az árakat
Ha az idén nem nem jöttek volna ujra 100 +- 20 lett volna az ára kit hogy lehet átverni alapon
üdv.
Valóban okozhatja a túlzott beltenyésztés során kialakuló túl finom szervezet is de sokkal többször az oka takarmányozásra vezethető vissza.
Kalciumhiányos takarmányozáskor léphet fel de előfordul pl ikervemhességnél a nagy magzattok miatt is .
Ha tömeges akkor takarmányozási probléma szinte biztos
4325 hozzászólás
Válasz #124. hozzászólásra
aha nálunk 800 netto
Válasz #122. hozzászólásra
1 honapja adtam le 16-20 -as 600 körül volt most azt hiszem kicsit ment fel
Válasz #122. hozzászólásra
Jó lenne 1 ilyen akol ?
juhtartók !
Milyen bárányárakkal vannak kinn a kereskedők felétek ?
Megtörtént eset alapján:
Biró: hogyan lopták el a juhokat?
Vádlott: mentünk teherautóval az uton és megálltunk egy pisszenteni, és ott volt egy csapat birka.
egyikőnk megkérdezte, h beakartok szállni?
Mire a birkák: beeeeeee
Nem volt kérem mit tenni, segitettünk a tehetetlen állatoknak, mert a saját erejükből nehezen tudtak volna bemászni a platóra.
XD :D :-o)))
Válasz #119. hozzászólásra
a rendőrök gondolom keresik ....nyomot rögzítettek meg ilyesmi ....sőt megkérdezték a juhásztól hogy szerinte ki tette aztán eltelik 2 hét és küldik a határozatot a nyomozás befejezéséről hogy az ism. tettest nem találják oszt alászolgálja.!!!!!!! még mindig sok ilyen esetet hallani
Elloptak egy juhnyájat egy napkori tanyáról. A hatvanegy juhot számláló nyájat az elmúlt napokban tulajdonították el, a juhász a pontos időpontot nem tudta behatárolni.A bűncselekménnyel okozott kár értéke 1,8 millió forint.
Válasz #115. hozzászólásra
Ez borzasztó bosszantó, hogy mindig importálunk valami Állategészségügyileg nem felügyelt szemetet.
Mert a Nyugati állatorvosok, meg állategészségügy és élelmiszerhigiénia a béka feneke alatt van a Magyarországiéhoz képest.
http://dev.silicon.hu/aai/node/60
A Geleji marhák....
Válasz #116. hozzászólásra
Szia!
Jól látod, ha a forint romlik az Euróval szemben, olyankor az exportból is több pénz kerül az asztalra, ha meg erősödik olyankor meg minden ingyért visznek.
a juhászat számára akár még kedvezően is alakulhat a pénzügyi hisztéria.
hisz a bárány exportra megy és euróval fizetnek érte. ami most jelen pillanatban ugye nem HÁTRÁNY !!!!
Megjelent a kéknyelv betegség magyarországon is!
Minden juhászatot aki a 100km körzetben található (Gelejhez ) számítva végigjár az állatorvosa és ránéz a juhokra és ha minden ok kiállít egy jegyzőkönyvet hogy minden ok .
szerintem nem is lesz gond.
de az olaszok azért 100 ft -tal leverték az amúgy sem fényes árat a betegségre hivatkozva
megjelent a de minimis rendelet + 1240 ft/db összesen 2880 ft/ anya......... eggyre jobb tavaly csak 2250 volt--------------- ráadásul + 1400 ft a kedvezőtlen kieg. tám mindösszesen 4280 ft/db
hát nem jól , már mint az új témára válaszolova.........
Válasz #111. hozzászólásra
ügyes vagy
íme a juhtenyésztési fórumtéma
Válasz #109. hozzászólásra
Üdv!A"hús tőgyüség"(mi felénk így hívják,mikor a tőgy ép egészséges,rendes tőgyállomány,csak nagyon kevés a tej)milyen okozóknak tulajdonitjátok?Ez lehet idősebb birkánál,és tokjónál 1aránt.
Válasz #108. hozzászólásra
ok
kedves barátom most lépnem kel de még jelentkezek.......
jó éjt :)
Válasz #106. hozzászólásra
92
őt nem ismerem de te mikor végeztél?
Válasz #104. hozzászólásra
mazsit ji nem álhattam hála istennek csak 1 évet tanított aztán korell edit tanitotta a matekot az se volt jobb............ majd megbuktam
ja szika mazsi és küki is tanítot ........
mazsi meg is rántott éretségin de szóbelin aztán át mentem
Válasz #102. hozzászólásra
ja mazsi szika berkó és társaik
Válasz #99. hozzászólásra
küki kunstár piri big dzsoni mártika stb
Válasz #99. hozzászólásra
amikor még énjártam áesz volt a neve
Válasz #99. hozzászólásra
Naná ilyen fórumon csaknem betlenessel vagy viszkissel beszélgetnénk
gregus máté ? mert elég sok közép suli van........
a gregus az jó volt én is oda jártam.....
Válasz #97. hozzászólásra
ahová való vagy hmvhely
melyik közép suliból ?
Válasz #94. hozzászólásra
31-32 Vadászni szeret
Válasz #93. hozzászólásra
Nincs illegális vágó minden szabályos mégy csak disznó megy de akarunk marhára is engedélyt
Válasz #92. hozzászólásra
Milyen korosztály ? mert van sok Mikó és nem ugrik be hogy ismernék Attilát , de nem kizárt hogy ismerem
Válasz #91. hozzászólásra
aztán nehogy benne legyetek a tv ben hogy illegális vágóhidat üzemeltettek.............. mert ugrik 7 miska
Válasz #91. hozzászólásra
ismerek egy fasza gyereket mélykútról
Együtt jártunk középiskolába
Mikó Attila
Ismered?
Válasz #88. hozzászólásra
Meg oldották 2 hónap után jött hozzánk a 8,5 mázsás tenyészbika oszt kész . Úgy elvitték tölük hogy 3 nap alatt összeírták a jelentkezőket de annyi lett hogy következő héten vágtunk nekik egy 3,8 mázsást is hogy mindenkinek juson .
Azért érdekel a bírka mert ha fater belevág a marha vágásba is lehet rádumálom a birkára is mert szerintem volna rá kereslet . Akár cégeknek vagy tész-eknek bérvágást is megcsinálnák ha ők eltudnák adni vágva
Válasz #89. hozzászólásra
300 land x merino többségében
mi szénánk se áll jól
az egyik ismerösöm idézve: " Armandonak a családja éhes és megtudja fogni a szomszéd macskáját akkor nem vesz bárányt ha nem bírja elkapni akkor vesz bárányt"
hát igy állunk és neked mennyi van és milyen?
Válasz #87. hozzászólásra
fogalmam sincs mi a bika ára most ez amúgy is logikátlanul mozog nemúgy mint a bárányár.
a hunland taktikája egyébként amit a végén irtál hitegetés hitegetés ..............."ne szólj senkinek mi úgyis megvesszük " nem is szólsz ....aztán mire megveszik ... elvárják hogy egy csokor virágot is vigyél az anyja sírjára mert végre elvitte tőled.
Válasz #85. hozzászólásra
Haverék is szívnak a bikákkal bár szerencsére jó párnak nics papírja így vágva adja el és jobban jön ki vele mint amúgy igaz nem nyomják őket csak úgy lassan régiesen etetik őket . Lassaban nőnek de az 5 mázsás bikáról ha 10 kiló faggyú lejön az már sok náluk . A Pál Péter mindig szivatja őket hogy ekkor meg akkor megy megnézni a józságot de sose akar odaérni .
Mennyibe megy most a bírka amit vágni visznek ?
Válasz #84. hozzászólásra
Tudod mit hiányolok én az érdekképviseletet Végignézik hogy Kínlódik az ember a jószággal, amikor meg feladja jól kisemmizik
Itt lassan az 1,1 milla birkárol pár év alatt lemegyünk 7-800 ezerre deez senkit sem érdekel
Válasz #83. hozzászólásra
az ezek mind azok mostanában a HUNLAND nak vásárol azok sem elveszett gyerekek. Képzeld a magyar hízott bika prémiumnak a 20%- ezé a cégé magyarországon
ez bázisalapon fizetik, tehát nem kell csinálni semmit csak tartani a markát vagy 900millkóért ááááá nem kell tartania..............ugyis hozzávágják
ja nekünk káló gábor ellenörizni meg ferge sándor szokot
Válasz #82. hozzászólásra
A Pál Pétert is merem az felénk ( Dél bács ) is gyűjti bár erre inkább marhákat szedi össze . Jó nagy ló kötő
Válasz #81. hozzászólásra
Ja a nyilvántartásra gondolsz a majusz-szal kapcsolatban. azt hittem az eladásban is segítenek.
Az sajnos KÖTELEZŐ.
Békés megye tehát szomszéd
Kálo Gábor,Hódi Mihály, Pál Péter ezek a csongrádi felvásárlók ugye?
te merre felé laksz mert nálunk aki benne van a szövetségben az tudja csak el adni.
a húsvéti volt a legjobb 890 et kaptunk érte, nálunk aki nincs benne a majuszba else tudja adni.
a gyapjuért meg 140 +áfa igy jötünk ki idén.
ismerösömék most adták el bárányikat 367 ft/kg és a gyapjú 25 ft a fekete és 40 a fehér
na ez szivás...............
hát nálunk sjnos soknál előfordult, peddig a takarmány az jó csak beltenyésztésre utalhat.
Válasz #73. hozzászólásra
Fejtsd Ki bár bövebben hogy hogy tudjátok csak igy eladni tudtommal a bárány legalábbis korlátlanul és jól eladható a gyapju meg.........olyan amilyen az idén pl ujra jelentkezett az szlovák felvásárló aki vagy 3-4 éve is vett 800t gyapjut ezzel meghajtva az árakat
Ha az idén nem nem jöttek volna ujra 100 +- 20 lett volna az ára kit hogy lehet átverni alapon
Válasz #76. hozzászólásra
üdv.
Valóban okozhatja a túlzott beltenyésztés során kialakuló túl finom szervezet is de sokkal többször az oka takarmányozásra vezethető vissza.
Kalciumhiányos takarmányozáskor léphet fel de előfordul pl ikervemhességnél a nagy magzattok miatt is .
Ha tömeges akkor takarmányozási probléma szinte biztos
Válasz #76. hozzászólásra
Azt is hallottam,h takarmányozás is befolyásolja.Nálam hál Istennek'ritka,mint a fehérholló'!Bocs,lépnem kell-majd folytatjuk
értem,nekünk mondtak mindent pl,: kifelé lejt a méhe , szilázstól meg stb.