Nem gondolom, hogy feszkót szítanék, csak leírtam egy fajtával kapcsolatos tapasztalataimat az idei évben. Nehogy már csak azok siránkozhassanak, akiknek eső híján nem lett termés. Sajnálom és is őket, de most ezen a tájon kedvezett az időjárás. A 2010es dolgokat pedig elhiheted, nem a kisújjamból szopkodtam
"........Az irigykedő és rosszmájú mejegyzéseket tevő kollégáknak csak annyit, hogy 2010ben amikor a homokon nekik 100q/ha fölötti volt a termésátlaguk én sem irigykedtem stb........."
Igazad van addig, hogy 2010, homok, 100 q, volt benne részem, kemény 2 hekiig, majd 80 hekin 25q, mert úszott a tengeri, és volt amit következő évben tárcsáztam le ! De most még 25 sem lesz !!!!! Szóval én szép csendben örülnék, nem pedig szítanám a feszkót...............
Pécs környéki vagyok négy fajtát vetettünk,Mv Tarján, 64q/ha,Dkc 4590, 29q/ha, Dkc 4795,(aszály lovag)52q/ha,Lg 2306,50.3q/ha, A 4590-es alig kötött, cső nélküli 2,5m szárral,sajnos nekem nem jött be.
Ezek az összehasonlítások (Pio vs DK)csak akkor mérvadóak, ha egy táblában egymás mellett a két vagy több fajta, de még így sem biztos mert ha éppen az egyik egy kis mélyedésbe került sokkal jobb mint a másik.
Felénk az aszálylovag sült meg először.
Van egy táblánk ahol 10 ha N01 közepébe van vetve
egy zsák 4590-es. Szemre semmi különbség nincs, de meg fogjuk mérni.
Itt bár még kintvan mindenkinek a kukorica de a Dekalb útcahosszal veri a Pioneert, a dkc 4590-en majd dupla csövek vannak mint a Pio p9494, pedig a pio egy 4 hektáros kisérleti tábla
Válasz #7354. hozzászólásra
Igenis van köze az árakhoz,mivel a kereskedők nagyon is jól taktikáznak,de ahogy írod van még idő,mivel még nem aratnak felétek.Az biztos hogy az ár amit írtál nevetséges talán lesz jobb ajánlat is.Mi felénk nagyon száraz kukoricák vannak 12-14%-vízzel.
Még itt nem vágják a kukoricát, jobb lesz mint az országos átlag, bár itt is vannak nagyon rosszak, de az árnak semmi köze a terméshez, akkor ennyi erővel ha beviszed valahova és mielőtt leadod megkérdezik mennyi és ha 50q felett van akkor 1000forinttal olcsóbban veszik, ilyen nincs.... Ha kell kamion elviszi 400 forintért mázsáját a Dunáig ,azon nem fog múlni ha itt szórakozni fognak az emberrel
Nem titok semmi sem. Cigánd határában van a terület, nem túl jó föld, agyag föld, kb 13 Ak. Vetéskor kapott 130kb cinkes startert, 1xgyomírtás, kb 1/2-ét sikerült szórva műtrágyázni, kb 1q/ha adaggal, ezt a részt sorköz művelni is sikerült a többi az túlnőtt(a környéken nincs bérmunkás, nekem meg nem volt skművelőm még). A tábla újra gyomosodott, muhar és acat van benne sok. Első éven művelem a területet, egy elhanyagolt(bár művelt) tábla 8Ha terület. A homokon nekem ki sem kelt. Az irigykedő és rosszmájú mejegyzéseket tevő kollégáknak csak annyit, hogy 2010ben amikor a homokon nekik 100q/ha fölötti volt a termésátlaguk én sem irigykedtem stb. Nekem akkor júniusban a kacsa úszott a kukiban és lett 13q/ha termésem 44% vizzel.
Tisza parton nehéz lehetett megtermelni a 7et, ott normál éven 12 alatt nincs,olyan irogasson be termést aki nem látott esőt egész nyáron mert az az átlag, 7-8 tonna vagy felette csak vizes talajon, vagy jó csapadék ellátottságú területen képzelhető el a többi vicc
Azért egyet kéne itt tisztázni............akik 5 T fölött írogatnak ugyan írják már le azt is, hogy konkrétan mely település és mekkora terület !!! A megye az nem jó, mert hatalmas eltérések van két település közt is, nem, hogy egy megyében !!! Ezt azért gondolnám így, mert erre felénk amíg a szem ellát a jó kukik 2-3 T-nak talán-talán kinéznek a 4 T kukik meg kb, mint a Mars bolygó benépesítése............olyan messze van az idén
Nekem az idén nagyon bevált ez a Hunor, pedig a Tarjántl vártam a többet, de egyelőre úy néz ki fordított lesz az eredmény. Eddig csak pio-t vetettem, de a 2010-es évben nagyon csúnyán bebuktam velük, tavaly nem is volt kuk. Az idén a Pio Resedát akartam vetni, csak már nem kaptam és így beszéltek rá a hunorra. Nehezen álltam neki, de bíztam a szakértelmében annak aki ajánlotta, így fentartásokkal, de elvetettem. És jól viselte az idei nyarat, bár itt májusban és júniusban még volt eső, de a 40 fok pont a csövesedés idején kapta, akkor azt hittem zúzás lesz. Eddigi mérések alapján 70-100 mázsás kilátás igérkezik. Kiváncsi leszek a Pio stira mit produkál, abból is vetettem 2Ha-t.
Ezt a Hunor kérdést járjuk már körbe, én véletlenül böktem rá a tavaszon ,mikor a gazos naprámat kiforgattam a földből, mert ugye a Briom nem volt felülkezelhető.
Na akkor , mivel ez kuki olcsó magnak tűnt, 30 hektárt elvetettem belőle, a minap mértem vizet meg súlyt , a vize most 21-22 de ami lényegesebb ledekáztam táblánként 3 átlagos csövet , nos a mérés(jóslat) szerint az egyik tábla 70 a másik kb 90 mázsás termést vetít előre , és nem gondolnám ,hogy tévedek mert amikor utoljára volt hasonló kuki termésem az sem nézett ki szebbnek!
Most már csak a legjobb ajánlatot kell várni!!!
Hátha mégis 8-assal kezdődne az a fránya kukorica ár!!
Viszont a silóking nem lett olyan extra jó , én abból eddig a piós coralbát vetettem, attól ez a mag nem jobb!!
Csak nem a régi oros asztalon mienken egy menetes orsot kell csavarni bal oldalon.Be is van rohadva az egész sztem még sose volt álligatva.Egy kösztes beállitást kell találni.
Reggel vágtam volna a kukoricámat.. eső , délután víz mérés, majd holnap,... s most megint esik, csepereg, hónapok óta nem volt most meg csak késleltet.
Ha jó a tőállomány ez tuti ad 40q-át hekinként, de lehet többet. Én biztos levágnám.
Nekünk a Lucius hasonló, annál nem a szemkiteléssel van baj, hanem a csőhosszal. De most ilyen év van... bosszankodástól nem lesz jobb semmi sem, beletörödés a legnagyobb feladat az idei évben
24931 hozzászólás
Válasz #7380. hozzászólásra



ez van ha lebukik valaki
Moderálási elveink miatt törölve.
Czanik Sanyi (1178)
2012-09-07 21:09:34
Válasz #7377. hozzászólásra
a 3 ik képen látható hogy szinte majdnem egész szemcseméretben ott van, ahogy a kulti kiszórta
bács kiskun déli része
ezért harácskodok állandóan esős topikban azért a tetvedék esőéért
Válasz #7375. hozzászólásra
elég analfabéta vagy ,ha ilyen ajánlatot kapsz ,valaki már tizes körüligér, te meg ennyit nemá,itt valami sántít
4590




ma a akukisorból kivettem egy ásonyomnyi földet
május végi kultizáskor kiszórt 150 kg/ha an 34% látható a képen
ennyi eső volt rá
utolső eső júli 28 azóta egy nyomorult szem sem bírt esni
Válasz #7363. hozzászólásra
Nem gondolom, hogy feszkót szítanék, csak leírtam egy fajtával kapcsolatos tapasztalataimat az idei évben. Nehogy már csak azok siránkozhassanak, akiknek eső híján nem lett termés. Sajnálom és is őket, de most ezen a tájon kedvezett az időjárás. A 2010es dolgokat pedig elhiheted, nem a kisújjamból szopkodtam
Válasz #7349. hozzászólásra
Ha nem tudsz olvasni, ne válaszolj légyszi. NEM kereskedő vagyok, én kaptam ezt az ajánlatot
Válasz #7373. hozzászólásra



Inkább gondolkozz szemét, ocsú, bála tüzelésben !!! Állítólag a pb 440ezer tonnája.........
Válasz #7371. hozzászólásra


Nem, mert látszott, hogy nem sok értelme lesz az idén ,ami terem azt megszárítja a nap. Majd jövőre..talán
Válasz #7369. hozzászólásra

Whadöfack sávos? Részletezd
Válasz #7370. hozzászólásra
megcsináltad a gáztartályos projektet?
Válasz #7367. hozzászólásra

Ez bent van 100 méterre a végétöl nem sérült meg csak hőgutát kapott és valahogy próbálna életben maradni
Van már eredmény a Szekszárdi sávos kukorica termésről(1000 hektár felett csinálták így)...eddig 35mázsa az átlag...és nem nagyon lesz több
Válasz #7367. hozzászólásra
ilyen az enyém is. és nem sérülés miatt
Válasz #7366. hozzászólásra

Van táblában is vagy csak ahol pl. állományban taposási sérült ???
Válasz #7364. hozzászólásra

Más a bunkó és más a hü.ye........
Moderálási elveink miatt törölve.
Czanik Sanyi (1178)
2012-09-07 21:10:19
Válasz #7345. hozzászólásra





"........Az irigykedő és rosszmájú mejegyzéseket tevő kollégáknak csak annyit, hogy 2010ben amikor a homokon nekik 100q/ha fölötti volt a termésátlaguk én sem irigykedtem stb........."
Igazad van addig, hogy 2010, homok, 100 q, volt benne részem, kemény 2 hekiig, majd 80 hekin 25q, mert úszott a tengeri, és volt amit következő évben tárcsáztam le ! De most még 25 sem lesz !!!!! Szóval én szép csendben örülnék, nem pedig szítanám a feszkót...............
Válasz #7361. hozzászólásra

Felénk is ezek lesznek a csúcsok !!!!
egyik gazdatársnak 40hekiről 700q jött le

ma este kezdjük az enyémet
Pécs környéki vagyok négy fajtát vetettünk,Mv Tarján, 64q/ha,Dkc 4590, 29q/ha, Dkc 4795,(aszály lovag)52q/ha,Lg 2306,50.3q/ha, A 4590-es alig kötött, cső nélküli 2,5m szárral,sajnos nekem nem jött be.
Válasz #7357. hozzászólásra
Ezek az összehasonlítások (Pio vs DK)csak akkor mérvadóak, ha egy táblában egymás mellett a két vagy több fajta, de még így sem biztos mert ha éppen az egyik egy kis mélyedésbe került sokkal jobb mint a másik.
Felénk az aszálylovag sült meg először.
Van egy táblánk ahol 10 ha N01 közepébe van vetve
egy zsák 4590-es. Szemre semmi különbség nincs, de meg fogjuk mérni.
Válasz #7355. hozzászólásra
Hát próbálnak mindenkit minnél jobban átverni, a kis öreg parasztot jól meghúzzák, de pl. ez a fórum is sokat segít a tájékozódásba
Válasz #7356. hozzászólásra
Itt bár még kintvan mindenkinek a kukorica de a Dekalb útcahosszal veri a Pioneert, a dkc 4590-en majd dupla csövek vannak mint a Pio p9494, pedig a pio egy 4 hektáros kisérleti tábla
Dunántúl Fejér megye Dekalb 440-es 68q/h 15 % viz.Előző évben búza volt.Képet nem tudom feltenni,de itt a Dekalb bejött.
Válasz #7354. hozzászólásra
Igenis van köze az árakhoz,mivel a kereskedők nagyon is jól taktikáznak,de ahogy írod van még idő,mivel még nem aratnak felétek.Az biztos hogy az ár amit írtál nevetséges talán lesz jobb ajánlat is.Mi felénk nagyon száraz kukoricák vannak 12-14%-vízzel.
Válasz #7353. hozzászólásra
Még itt nem vágják a kukoricát, jobb lesz mint az országos átlag, bár itt is vannak nagyon rosszak, de az árnak semmi köze a terméshez, akkor ennyi erővel ha beviszed valahova és mielőtt leadod megkérdezik mennyi és ha 50q felett van akkor 1000forinttal olcsóbban veszik, ilyen nincs.... Ha kell kamion elviszi 400 forintért mázsáját a Dunáig ,azon nem fog múlni ha itt szórakozni fognak az emberrel
Válasz #7352. hozzászólásra
Milyen termés átlagok vannak felétek?
Válasz #7351. hozzászólásra
Miskolc térségében
Itt 5500ft/mázsával akarják az ember szemét kiszúrni.......
Nekem ma 68e+komp ígértek Baranyában,tud valaki esetleg jobb árat?
Válasz #7348. hozzászólásra




na huzz innen,qrva kereskedők
Nálunk ma 5,7-et igértek +levonások
Válasz #7346. hozzászólásra
Szuper!Itt nem lesz ennyi!
Válasz #7343. hozzászólásra


Na nálunk nem volt eső.
Kuki levágva
Táblák:
7ha 3,5q/ha !!! (az aratást fedezi)
13ha 14q/ha
3ha 40q/ha
Ennyi!
Nem titok semmi sem. Cigánd határában van a terület, nem túl jó föld, agyag föld, kb 13 Ak. Vetéskor kapott 130kb cinkes startert, 1xgyomírtás, kb 1/2-ét sikerült szórva műtrágyázni, kb 1q/ha adaggal, ezt a részt sorköz művelni is sikerült a többi az túlnőtt(a környéken nincs bérmunkás, nekem meg nem volt skművelőm még). A tábla újra gyomosodott, muhar és acat van benne sok. Első éven művelem a területet, egy elhanyagolt(bár művelt) tábla 8Ha terület. A homokon nekem ki sem kelt. Az irigykedő és rosszmájú mejegyzéseket tevő kollégáknak csak annyit, hogy 2010ben amikor a homokon nekik 100q/ha fölötti volt a termésátlaguk én sem irigykedtem stb. Nekem akkor júniusban a kacsa úszott a kukiban és lett 13q/ha termésem 44% vizzel.
Válasz #7343. hozzászólásra
Öntözött,csak azt majd később dobják be.
Tisza parton nehéz lehetett megtermelni a 7et, ott normál éven 12 alatt nincs,olyan irogasson be termést aki nem látott esőt egész nyáron mert az az átlag, 7-8 tonna vagy felette csak vizes talajon, vagy jó csapadék ellátottságú területen képzelhető el a többi vicc
Válasz #7341. hozzászólásra

Azért egyet kéne itt tisztázni............akik 5 T fölött írogatnak ugyan írják már le azt is, hogy konkrétan mely település és mekkora terület !!! A megye az nem jó, mert hatalmas eltérések van két település közt is, nem, hogy egy megyében !!! Ezt azért gondolnám így, mert erre felénk amíg a szem ellát a jó kukik 2-3 T-nak talán-talán kinéznek a 4 T kukik meg kb, mint a Mars bolygó benépesítése............olyan messze van az idén
Válasz #7340. hozzászólásra
Nekem az idén nagyon bevált ez a Hunor, pedig a Tarjántl vártam a többet, de egyelőre úy néz ki fordított lesz az eredmény. Eddig csak pio-t vetettem, de a 2010-es évben nagyon csúnyán bebuktam velük, tavaly nem is volt kuk. Az idén a Pio Resedát akartam vetni, csak már nem kaptam és így beszéltek rá a hunorra. Nehezen álltam neki, de bíztam a szakértelmében annak aki ajánlotta, így fentartásokkal, de elvetettem. És jól viselte az idei nyarat, bár itt májusban és júniusban még volt eső, de a 40 fok pont a csövesedés idején kapta, akkor azt hittem zúzás lesz. Eddigi mérések alapján 70-100 mázsás kilátás igérkezik. Kiváncsi leszek a Pio stira mit produkál, abból is vetettem 2Ha-t.
Válasz #7339. hozzászólásra
Ezt a Hunor kérdést járjuk már körbe, én véletlenül böktem rá a tavaszon ,mikor a gazos naprámat kiforgattam a földből, mert ugye a Briom nem volt felülkezelhető.
Na akkor , mivel ez kuki olcsó magnak tűnt, 30 hektárt elvetettem belőle, a minap mértem vizet meg súlyt , a vize most 21-22 de ami lényegesebb ledekáztam táblánként 3 átlagos csövet , nos a mérés(jóslat) szerint az egyik tábla 70 a másik kb 90 mázsás termést vetít előre , és nem gondolnám ,hogy tévedek mert amikor utoljára volt hasonló kuki termésem az sem nézett ki szebbnek!
Most már csak a legjobb ajánlatot kell várni!!!
Hátha mégis 8-assal kezdődne az a fránya kukorica ár!!
Viszont a silóking nem lett olyan extra jó , én abból eddig a piós coralbát vetettem, attól ez a mag nem jobb!!
Válasz #7337. hozzászólásra
nekem van hunor idén is meg vagyok elégedve vele !
Válasz #7329. hozzászólásra

Egy kösztes beállitást kell találni.

Csak nem a régi oros asztalon mienken egy menetes orsot kell csavarni bal oldalon.Be is van rohadva az egész sztem még sose volt álligatva.
Nekem ilyen lett az idei termés


MV Hunor
MV Tarján
Reggel vágtam volna a kukoricámat.. eső , délután víz mérés, majd holnap,... s most megint esik, csepereg, hónapok óta nem volt most meg csak késleltet.
Válasz #7327. hozzászólásra
Nem szorul be csak pattog a kanalas lánc meg veri ki belőle a szemet, főleg csak ha minden harmadikon, negyediken van.
Válasz #7327. hozzászólásra
Itt egy gazda,NAS asztallal vágja.
Válasz #7327. hozzászólásra

Ha jó a tőállomány ez tuti ad 40q-át hekinként, de lehet többet. Én biztos levágnám.
Nekünk a Lucius hasonló, annál nem a szemkiteléssel van baj, hanem a csőhosszal. De most ilyen év van... bosszankodástól nem lesz jobb semmi sem, beletörödés a legnagyobb feladat az idei évben
Nos felénk már a csuhéjból is potyog kifelé a kuki....