Hát fiú szerinte nem tévedek ha kimerem jelenteni,hogy kicsit félrejártok...
Az 5455-ös 112lvas 5 tonnás gép úy repűl szántásban is 4,5méteres kombinátorral mint a sicc!
Ha nem ráz a szántás, fínom egyenetes akkor 10-el bírja húzni. és ez csak a kis traktor.
Van tapasztalt példám is, Rau 8,4-es rábának való kombinátort a szomszédok a 6495-ösre akasztották azzal dolgoztak, igaz közben elfogyott a pénz és a kapákat csoportosították összefelé aztán az üres szárnyrészeket levágták így valami 6méter körüli a jelenlegi állapotában.
Másik, ha nem tűnt volna fel, 11 azaz tizenegy méteres simítót húzunk nap mint nap, parton felfelé is a géppel. Igen 11métereset! az majdnem máfélszer akkora mint a 8méteres kombi.
NZ aggressive-ot nem ismerem, lehet nehéz húzni azt nem vitatom mrt nincs saját tapasztalat, de azt, hogy a haverék 180-as valtrával meg 11méteres nehézboronával dolgoznak szántáselmunkálásra azt is láttam két szememmel, és bizony a 11méter az 11méter, nem több, nem kevesebb!
Éppen azért kellszéles eszköz, mert hanntosak a szántások, bakog a gép elsősorral, ien lassan tudunk menni ilyenkor. 5-6km/h-nál a motorját lefogni nem bírod, kikaparni meg még nagy paon sem nagyon baxakodott a nagy simítóval, pedig a 11métren amikor folyik át a főd az már húzást igényel rendesen.
SZJ jól megírta, 155 lóerővel 5,5-ös kombi az egy jó kapcsolat, csak ez plusz 60lóerő és éppen a 8méteres kombik valók neki, lásd dzsondéros cimbora a 7830-assal 8,5-ös kongskild-et húz.
Látom hozzáértő emberek vannak itt :) Így volna egy kérdésem. Nekünk van egy 1997 évjáratú MF9240 típusú traktorunk nem tudom hány üzemórával mert nem működik a digitális kijelzője. 3 éve vásároltuk magán embertől és nagyon megszerettük hát amikor ment :( pl most már 1,5 éve csak áll mert fel kellene újjítani és ebben kéne nekem a segítségetek hogy honnan lehet olcsó alkatrészt hozzá vásárolni és szakértelem is kellenne de ha már egy cikszámos könyv volna valakinek hozzá akkor már jobban hozzámernénk mi is piszkálni mert semmi könyvünk nincs hozzá úgy hogy ez is érdekelne. Hát amit felkellen rajta újjítani az a motor mert elég nagy a kartel gázza meg az utóbbi időbben már láng jött a kipufogon :( a hidraulikája és a váltóhoz is hozzá kéne nyúlni mert nagyon nagyokat ugrik váltás közben meg néha eltünik a felső csoport kerekek. Hát nagy vonalakban elmondtam mi a baja összegezve az egész traktor :) de valamilyen szinten a szívünkhöz nőt és nem volna szívük eladni mert megszeretük ezt a robusztus gépet.
Ehhez kérnék segítséget. Előre is köszönöm.
Szerintem is. Nekem 5m kombi van CB simító nélkül, a 155 paci pont kényelmesen viszi gruberozott, tárcsázott földeken 10-14km/h-val. Szántáson meggyűlne vele a baja aszem. Vagy ha lenne rajta CB simító akkor már biztos csökkenne a tempó.szóval 200paci mögé szerintem 6,5 maxx 7m, CB simítóval még annyi se.
Nah de ahol a 4,2-est tárcsát is hosszan gondolkodva cseréli 6,2-esre ott a 8 méteres kombi igen csak leköti a figyelmét a gépnek a festés színétől függetlenül. Szerintem elég oda a 6 méteres kombi is, főleg hogy szeret a srác forma 1-es tempóban dolgozni.
Üdv!
Idén húztad már a kongskilde-t? tavaly milyen mélyen húztad(és mennyire tette le kuhn) mert igen faxa munkát hagyott maga után a videóidból látva, kéne a tapasztalat mert vettünk kombinátort aztán még sose használtunk tavasszal, és napraforgó meg kuki alá 2-3. sorra már az lenne inkább borona helyett.
Ez fínom munka koma!!!!
Az a baj, hogy a sárban szántott táblák hanntjai között ottvan a 20-30centis szinkülönbség végig, úgy ráz a gép mint az atom, nincs mit tenni, elkell húzni ezt. Hogy értsd, simán boronával sokszor hullámos marad a főd, amit persze a második sor kikupál majd de nem rossz dolog a simító, fogassal kombinlva meg egyenesen zsííííírová!
Amit beszúrtam előbb fogas sorral szerelve az jó cucc, be is szerzek egyet belőle, lehet azt, csak már nem vette fel a muksó a telegrácsot.
looom?
Nem olyan rossz ám az annyira.
Ha alávaló a talaj Q jó munkát csinál.
Igazi skandináv minőségi eligazító cucc....
Tehát nevezhetjük akár Dárt Vääääder Stad-ler Planírmasternek is......
Majd szaszabacsó kér Joseytól matricát rávalót, neki vannak ilyen masteresek raktáron.........kérek én is magamnak majd.....
Miért mi szerinted ezzel a baj?
Eddig is simítóztunk, csak nagy I-vasból volt hosszában fődön húzós cucc nekem, amivel vándorolni költözni vonúlni csak fődúton lehet, ottsem mindenhol.
Eztmeg összecsukom, 3méter széles szállításban, lehet vele settenkedni mint az atom, ha pedig szétnyitom akkor 11méter fogásszélességgel ollyat haladok mint az állat. 5-6-al azért lehet haladni a szántásokon, jobbakon még 7-8akkal is néha, ami annyit jelent, hogy legkisbb területteljesítményem is 5,5 hektár óránként és akkor csak úgy megyek mint a tetyű!
Volt tábla amit kétsorral csináltam egymással ellenkező szögbe, második sornál 17hektáros tábát másfél óra alatt megcsináltam, erre varjál gombot!
Akkor lenne az igazi mint írtam,hogyha a boronatartók és a levelek még rajtalennének, de ezen nincsenek, viszont ha találok egyet akkor az csakis ilyen boronás téma lesz.
Olyanszinten síma főd van utána mint az állat! és nemcsak feületre sima, hanem a sokév kiseszközök barázdák-bakhátak által okozott talajegyenetlenségeket is rendberakja, azért is mentem ittott kétsorral, mert egy sorjával sokvolt az áthidalás.
Egyébként rövidtárcsával is csináltam szántáselmunkálást, meg majd a kisgép húzza a hankót is, sőt 5455-ös kombizott is már, most vet bérbe meg magunknak is majd lucernát zabot, olajretket...
jó éjt heccikém álmodd meg nékem a smykket hová kén menni érte! brány ha nincs rajta embaj, csak a tartója legyen meg!
Azt én már bazseválok rá, összeszedem itthon a fű közűl a fogasokat oszt cső vagy szevasz
szóval a krumpli meg a dugás hozza lázba, hát adok én neki egy zsák grulyát, meg egy U-szöget amit dugdoshat a konektorba ameddig bírja a koma, csak szerezzen már egy Smykobrány-t nékem
rohadjak meg ha utazó diplomata lennék........ mint adorex... felhajtanék neked 1et a messzi északon
de nem vagyok az..... nekem Qsok dógom van..... nem lófrálok ám rim baszom bat környékin csakúgye......
Tedd ezt Heccikém!
megfizetem fáradozásaidat!
Errefelé szlovákban is más a helyzet, ahol van nem adják el mert használják, bár kezdenek nagyon bedurrantani a sok nyugati faszságaikkal a szomszédok vazzeg, annyi új zőőőőd piros kék gépet apám ami ottvan már....
No szóval itt egy kis izelítő csakis neked!
Itt a szántás is fínom volt kisgép kiseke szántotta, iggenfínom munkája van rajta a smykinek brány nélkül is
dehogy vegyé újat a lószart.....
1000 eué sztem találsz akármennyit amik a gazban rohadnak.......mióta itt a kapitalizmus
és ha még akár úúúúúúúúj nehézfogast veszel 11x nemtom 50000é akkor is sehol se vagy az új árhoz képest.......
nehézfogast meg szintén lehet a gazokból összeszedni akkkkkkkkaaaaaaarmennyiiiiitttt.....
Az a baj, hogy a múltkor kérdeztem Axiálnál milyen keréksúlyok és mennyiért kahatóak hátra Axion 820-ra 42-es felnihez, mert az nkem is jó lenne, 1óra után már alakúlt de még akkosem jött ki egyértelműen mi mennyi hol milyen miért....
a faxxxxxxt!
Rövidtárcsa...
persze amikor a 11méteres nagy simának végig a gerendelyén átfolyik a főd és fordúlsz, akkor azért van mit húzni, de nem ellenfél a Fergának!
Töröm a fejemet, hogy venni éne egy újat, 2milla felett nemsokkal kapható. Boronasorral mindennel kompletten, aztán egy életre nincs baj a sima melókkal.
csak ugye most jön az be, hogy kevesebbet kéne szántani, ha úgyvan kulti ha nem akkor lazított fődet ősszel egy sorral megtárcsázni, majd tavasszal egy rövidtárcsába vetünk osztkész.
Akkormeg sok az új simító ha innen nézem.
Szerezz egy príma használtat már mondtam!
Ha jó árban jót találsz em a világvégén akkor adok 200eurót neked zsebbe
.Szabikám látom ittvagy!
Milyen hosszú és mekkora furatú stabilizátort vettél a traktorodra????
Holnap rendelek egy párat a gépre, megint elszaggatta a régi "maszekot".
Van egy jónak kinéző 407-502mm-ig tekerhető, nekem ez jó, a furat 25,4-es azthiszem a gépen is 25-ös csapra kell ezt felfogatni, a menet pedig M30x2-es.
A tied is ilyen kaliber?
Van Dalbo Maxiroll hengerünk, húzogattam régebben szántást elmunkálni. Az a baj, hogy a nagy hanntos szántásokat nembírja behúzni egyszerűen, amikor meg lekapar a hannt tövhez a nedvesebb részbe utána azt még megdagasztja a cambridge henger, van olyan is,hogy tapad fel rá az anyag és hajingálja le a galuskákat, pedig a főd teteje felső 10centije olyan száraz akar szahara, nem látsz munka közben úgy porzik, de a nyirok egyszerűen ilyen... száraz tél-tavasz kell, hogy ne így működjön sőt egyszerűen hogy tudnánk húznia simítóshengert szántáson.
Optimális időben már igen! nem hagyja túl lazán a talajt, nem fog úgy bedúrni a vetőgép amit írtam, így igen, csak mostanában nem ilyen idők vannak
Birkás márta szerint minden hülyeség amit az ember tud csinálni...
csak azt nemtudom akkor mit húznamost itt???
PErsze a nem víznyomott szántásoknál mindegy, ott rendben van a dolog, d ahol még nedves a töve ott kapással tárcsással úgy felnyerseled hogy aztán baxhatod a rezet...
A simító elhúzza asztal símára, lecsökken a felületi tényező jobban mint akármi más után így a legkisebb párolgás érhető el, aztán egyből vethető és kész.
Ha elpaskolja neadjisten egy nagy eső akkor lehet kell variálni vele, de akkor mással is, lásd tavalyt...
Egyébként tényleg döngöltebb a főd a simító után, de nemcsak ez után, a környei deszások, metalwolf szintén deszkás van még itt a szomszédnak, azok is döngöltebb fődet hagynak maguk után, viszont asztalsíma minden, szerintem néha megkell igazítani a táblát egy ilyen nagy eszközzel, rengeteg hullámot kihúztunk a 11méteressel amit a kis eszközök hullámosítottak ki.
Egyébként a legjobb egy jó borona, egyszerű mint a faék, és elhúz mindent.
Van ilyen nagy 11méteres nehézfogas is mint ez a smyk simító, bepályázok ilyesmire évközben ha lelek egyet, de mostmár végigmegyünk a kőcsön simával a fődeken mese nincs!
Különben kukoricának pl a túl laza főd sem jó, gyakori eset amikor monduk éppen jó a kombinátor munkája és húzza a gép el vele a szántásokat, utána a monosemen a vetőtárcsák előtti pajzsok beletúrnak 10centire simán a fődbe, alig bírja húzni a turbós MTZ, rendesen bakhátaklesznek a sorok között, és ott lent már masszívabb döngöltebb fődbe teszi a magot a gép- amivel nincs is baj mert nedves nyirkos egyből kel a szem, csak ez sem jó hogy a gép bedúr a felső porhanyós és lazára kapált talajrétegbe.
Én láttam szanberg koma simítózását jól néz ki, de én is tartok tőle, hogy nagyon fel fog cserepesedni neki!
viszont vizet nem veszít a talaj az tuti! ha beválik neki a cucc akkor én is csinálok egy ilyen szerkezetet magamnak! Nagyon szimpi a munkája de majd elválik!
Nekem van egy 3,5 m es dupla vasúti sínes de az meg túl nehéz! mármint a sín így túl mélyre megy és már a nyerset is felveszi!
nem sima borona, ha jól emlékszem 100as U szelvényből van neki a keret és felhajtható a közlekedés miatt, munka közbe az meg ráterhel. nekünk is szar szántás van, kukorica föld, az mtz nem bírta szántani , 933 vario szántotta fel 40 literből....holnap megyek ki, húzom el a kukorica helyének valót, csinálok képet csak feltölteni nemtudom
24488 hozzászólás
Hát fiú szerinte nem tévedek ha kimerem jelenteni,hogy kicsit félrejártok...
Az 5455-ös 112lvas 5 tonnás gép úy repűl szántásban is 4,5méteres kombinátorral mint a sicc!
Ha nem ráz a szántás, fínom egyenetes akkor 10-el bírja húzni. és ez csak a kis traktor.
Van tapasztalt példám is, Rau 8,4-es rábának való kombinátort a szomszédok a 6495-ösre akasztották azzal dolgoztak, igaz közben elfogyott a pénz és a kapákat csoportosították összefelé aztán az üres szárnyrészeket levágták így valami 6méter körüli a jelenlegi állapotában.
Másik, ha nem tűnt volna fel, 11 azaz tizenegy méteres simítót húzunk nap mint nap, parton felfelé is a géppel. Igen 11métereset! az majdnem máfélszer akkora mint a 8méteres kombi.
NZ aggressive-ot nem ismerem, lehet nehéz húzni azt nem vitatom mrt nincs saját tapasztalat, de azt, hogy a haverék 180-as valtrával meg 11méteres nehézboronával dolgoznak szántáselmunkálásra azt is láttam két szememmel, és bizony a 11méter az 11méter, nem több, nem kevesebb!
Éppen azért kellszéles eszköz, mert hanntosak a szántások, bakog a gép elsősorral, ien lassan tudunk menni ilyenkor. 5-6km/h-nál a motorját lefogni nem bírod, kikaparni meg még nagy paon sem nagyon baxakodott a nagy simítóval, pedig a 11métren amikor folyik át a főd az már húzást igényel rendesen.
SZJ jól megírta, 155 lóerővel 5,5-ös kombi az egy jó kapcsolat, csak ez plusz 60lóerő és éppen a 8méteres kombik valók neki, lásd dzsondéros cimbora a 7830-assal 8,5-ös kongskild-et húz.
ha csendben maradtatok volna....
Üdvözletem!
Látom hozzáértő emberek vannak itt :) Így volna egy kérdésem. Nekünk van egy 1997 évjáratú MF9240 típusú traktorunk nem tudom hány üzemórával mert nem működik a digitális kijelzője. 3 éve vásároltuk magán embertől és nagyon megszerettük hát amikor ment :( pl most már 1,5 éve csak áll mert fel kellene újjítani és ebben kéne nekem a segítségetek hogy honnan lehet olcsó alkatrészt hozzá vásárolni és szakértelem is kellenne de ha már egy cikszámos könyv volna valakinek hozzá akkor már jobban hozzámernénk mi is piszkálni mert semmi könyvünk nincs hozzá úgy hogy ez is érdekelne. Hát amit felkellen rajta újjítani az a motor mert elég nagy a kartel gázza meg az utóbbi időbben már láng jött a kipufogon :( a hidraulikája és a váltóhoz is hozzá kéne nyúlni mert nagyon nagyokat ugrik váltás közben meg néha eltünik a felső csoport kerekek. Hát nagy vonalakban elmondtam mi a baja összegezve az egész traktor :) de valamilyen szinten a szívünkhöz nőt és nem volna szívük eladni mert megszeretük ezt a robusztus gépet.
Ehhez kérnék segítséget. Előre is köszönöm.
Válasz #10835. hozzászólásra

Akkor nem csak én éreztem túlzásnak a 8 métert.
Válasz #10834. hozzászólásra
Szerintem is. Nekem 5m kombi van CB simító nélkül, a 155 paci pont kényelmesen viszi gruberozott, tárcsázott földeken 10-14km/h-val. Szántáson meggyűlne vele a baja aszem. Vagy ha lenne rajta CB simító akkor már biztos csökkenne a tempó.szóval 200paci mögé szerintem 6,5 maxx 7m, CB simítóval még annyi se.
Válasz #10832. hozzászólásra

Nah de ahol a 4,2-est tárcsát is hosszan gondolkodva cseréli 6,2-esre ott a 8 méteres kombi igen csak leköti a figyelmét a gépnek a festés színétől függetlenül. Szerintem elég oda a 6 méteres kombi is, főleg hogy szeret a srác forma 1-es tempóban dolgozni.
Válasz #10827. hozzászólásra

Már hogyne volna, 2ik szezon lesz kezdve vele
Válasz #10831. hozzászólásra
Na de a Ferga az Ferga. Nem holmi zöld lom.
Válasz #10817. hozzászólásra

..........és még vannak púpok is......

Már megint álmodsz, hogy nagy traktorban ülsz..........
8 méterest a 6497-es !!??
Válasz #10819. hozzászólásra

Kovács-ker !!
Válasz #10828. hozzászólásra

2-3 sor !!!!!!??????????
Válasz #10818. hozzászólásra
Üdv!
Idén húztad már a kongskilde-t? tavaly milyen mélyen húztad(és mennyire tette le kuhn) mert igen faxa munkát hagyott maga után a videóidból látva, kéne a tapasztalat mert vettünk kombinátort aztán még sose használtunk tavasszal, és napraforgó meg kuki alá 2-3. sorra már az lenne inkább borona helyett.
No nemmintha ez megkínlódna vele
de akkoris

Akkor egy 8méters Kongskilde!
lehet nincs is ilyen
ja een meg nincs simító....
áááá csak az jön ki, hogy a legjobb a 11méteres cseszkós smyky boronákkal a farán
Válasz #10823. hozzászólásra

Mekkora igazság.
Válasz #10821. hozzászólásra

legalább ekkora
Válasz #10822. hozzászólásra

Ha a szántáson megkínálja az ember a simítóval fene nagy gravitáció tud olyankor lenni.
Válasz #10822. hozzászólásra

Nagyból lehet kissebb!!!
6méterest ismerős 180lovas géppel húz, azért gondoltam egy 8-ra, de akkor kisebbet neki ha az való
Válasz #10817. hozzászólásra

Traktor is kellene a 8 méterhez, főleg szántáson.
Ez fínom munka koma!!!!
Az a baj, hogy a sárban szántott táblák hanntjai között ottvan a 20-30centis szinkülönbség végig, úgy ráz a gép mint az atom, nincs mit tenni, elkell húzni ezt. Hogy értsd, simán boronával sokszor hullámos marad a főd, amit persze a második sor kikupál majd de nem rossz dolog a simító, fogassal kombinlva meg egyenesen zsííííírová!
Amit beszúrtam előbb fogas sorral szerelve az jó cucc, be is szerzek egyet belőle, lehet azt, csak már nem vette fel a muksó a telegrácsot.
Válasz #10818. hozzászólásra

deEttöl még fényévekre van
Válasz #10816. hozzászólásra

ez nem annyira antipatikus mint a borona nélküli
De ha lenne egy 8méteres NZ Aggressive-m akor nem nézegetnék mást szántáselmunkálni...
Válasz #10815. hozzászólásra
http://stroje.bazos.sk/inzerat/6611637/Predam-Smyk.php
Ezért megyek el!
de mintha rövidebbek lennének a szárnyak nincs igazam???
Válasz #10810. hozzászólásra

looom?
Nem olyan rossz ám az annyira.
Ha alávaló a talaj Q jó munkát csinál.
Igazi skandináv minőségi eligazító cucc....
Tehát nevezhetjük akár Dárt Vääääder Stad-ler Planírmasternek is......
Majd szaszabacsó kér Joseytól matricát rávalót, neki vannak ilyen masteresek raktáron.........kérek én is magamnak majd.....
Egy ilyen a cél:

Miért mi szerinted ezzel a baj?
Eddig is simítóztunk, csak nagy I-vasból volt hosszában fődön húzós cucc nekem, amivel vándorolni költözni vonúlni csak fődúton lehet, ottsem mindenhol.
Eztmeg összecsukom, 3méter széles szállításban, lehet vele settenkedni mint az atom, ha pedig szétnyitom akkor 11méter fogásszélességgel ollyat haladok mint az állat. 5-6-al azért lehet haladni a szántásokon, jobbakon még 7-8akkal is néha, ami annyit jelent, hogy legkisbb területteljesítményem is 5,5 hektár óránként és akkor csak úgy megyek mint a tetyű!
Volt tábla amit kétsorral csináltam egymással ellenkező szögbe, második sornál 17hektáros tábát másfél óra alatt megcsináltam, erre varjál gombot!
Akkor lenne az igazi mint írtam,hogyha a boronatartók és a levelek még rajtalennének, de ezen nincsenek, viszont ha találok egyet akkor az csakis ilyen boronás téma lesz.
Olyanszinten síma főd van utána mint az állat! és nemcsak feületre sima, hanem a sokév kiseszközök barázdák-bakhátak által okozott talajegyenetlenségeket is rendberakja, azért is mentem ittott kétsorral, mert egy sorjával sokvolt az áthidalás.
Egyébként rövidtárcsával is csináltam szántáselmunkálást, meg majd a kisgép húzza a hankót is, sőt 5455-ös kombizott is már, most vet bérbe meg magunknak is majd lucernát zabot, olajretket...
Válasz #10811. hozzászólásra
de miért nem húz valami olyan szántás elmunkálót ami normális mukát végez 

azt gondoltam,
Válasz #10810. hozzászólásra

Gondolom azért húzza mert tolni nehezebb lenne
Válasz #10804. hozzászólásra

milyen célból húzod ezt a nagy lomot magad után?
jó éjt heccikém álmodd meg nékem a smykket hová kén menni érte! brány ha nincs rajta embaj, csak a tartója legyen meg!
Azt én már bazseválok rá, összeszedem itthon a fű közűl a fogasokat oszt cső vagy szevasz
szóval a krumpli meg a dugás hozza lázba, hát adok én neki egy zsák grulyát, meg egy U-szöget amit dugdoshat a konektorba ameddig bírja a koma, csak szerezzen már egy Smykobrány-t nékem
Válasz #10806. hozzászólásra

duggatja a krumplit biztos minda veszett
el van késve .....abból már korai nemlesz....
Válasz #10805. hozzászólásra

ezabaj, Adorex-et hívtam is üzenetet is hagytam,semmi...
Túl üzletember lett a csávó azthiszem, mert már nem hajland a halandó kis emberek dógaira mégegy rossz szót sem méltatni...
ez a tsávó
Válasz #10804. hozzászólásra

felhajtanék neked 1et a messzi északon

rohadjak meg ha utazó diplomata lennék........ mint adorex...
de nem vagyok az..... nekem Qsok dógom van..... nem lófrálok ám rim baszom bat környékin csakúgye......
Tedd ezt Heccikém!
.jpg)
megfizetem fáradozásaidat!
Errefelé szlovákban is más a helyzet, ahol van nem adják el mert használják, bár kezdenek nagyon bedurrantani a sok nyugati faszságaikkal a szomszédok vazzeg, annyi új zőőőőd piros kék gépet apám ami ottvan már....
No szóval itt egy kis izelítő csakis neked!
Itt a szántás is fínom volt kisgép kiseke szántotta, iggenfínom munkája van rajta a smykinek brány nélkül is
Válasz #10802. hozzászólásra
fakom.... beülnék az autóba végigkérdeznék 50 falut 1 nap találnák 5öt biztos.....
csináld ezt
Válasz #10801. hozzászólásra
Akkor miért nem linkeled máris őket???
bozótvágóm van meg tudok kőcsön is kérni.
Itt keress a környékemben, géppel kimegyek érte vazze!
Komolyan!
Válasz #10797. hozzászólásra
akkor is sehol se vagy az új árhoz képest.......

dehogy vegyé újat a lószart.....
1000 eué sztem találsz akármennyit amik a gazban rohadnak.......mióta itt a kapitalizmus
és ha még akár úúúúúúúúj nehézfogast veszel 11x nemtom 50000é
nehézfogast meg szintén lehet a gazokból összeszedni akkkkkkkkaaaaaaarmennyiiiiitttt.....
akkor baszki ahányszor akarod
Válasz #10797. hozzászólásra

1 baszki...... minek nézel engem?????? akit csakúgy lelehet fizetni???????
2 baszki.... azt hiszed ennyiért lehet engem megvenni?????
3 baszki...... különben is mitgondósz h. nyerészkednék én akármikor is rajtad vagy akármelyikőtökön??????
a végére 1 nagy röhej:
Válasz #10795. hozzászólásra
Az a baj, hogy a múltkor kérdeztem Axiálnál milyen keréksúlyok és mennyiért kahatóak hátra Axion 820-ra 42-es felnihez, mert az nkem is jó lenne, 1óra után már alakúlt de még akkosem jött ki egyértelműen mi mennyi hol milyen miért....
Válasz #10796. hozzászólásra

a faxxxxxxt!
Rövidtárcsa...
persze amikor a 11méteres nagy simának végig a gerendelyén átfolyik a főd és fordúlsz, akkor azért van mit húzni, de nem ellenfél a Fergának!
Töröm a fejemet, hogy venni éne egy újat, 2milla felett nemsokkal kapható. Boronasorral mindennel kompletten, aztán egy életre nincs baj a sima melókkal.
csak ugye most jön az be, hogy kevesebbet kéne szántani, ha úgyvan kulti ha nem akkor lazított fődet ősszel egy sorral megtárcsázni, majd tavasszal egy rövidtárcsába vetünk osztkész.
Akkormeg sok az új simító ha innen nézem.
Szerezz egy príma használtat már mondtam!
Ha jó árban jót találsz em a világvégén akkor adok 200eurót neked zsebbe
Válasz #10794. hozzászólásra

Sima adott neki mi?
Válasz #10794. hozzászólásra
lehet,nem tudom,de nem megyek ki megmérni,axion 820-on van olyan.
.Szabikám látom ittvagy!
Milyen hosszú és mekkora furatú stabilizátort vettél a traktorodra????
Holnap rendelek egy párat a gépre, megint elszaggatta a régi "maszekot".
Van egy jónak kinéző 407-502mm-ig tekerhető, nekem ez jó, a furat 25,4-es azthiszem a gépen is 25-ös csapra kell ezt felfogatni, a menet pedig M30x2-es.
A tied is ilyen kaliber?
Válasz #10791. hozzászólásra
Van Dalbo Maxiroll hengerünk, húzogattam régebben szántást elmunkálni. Az a baj, hogy a nagy hanntos szántásokat nembírja behúzni egyszerűen, amikor meg lekapar a hannt tövhez a nedvesebb részbe utána azt még megdagasztja a cambridge henger, van olyan is,hogy tapad fel rá az anyag és hajingálja le a galuskákat, pedig a főd teteje felső 10centije olyan száraz akar szahara, nem látsz munka közben úgy porzik, de a nyirok egyszerűen ilyen... száraz tél-tavasz kell, hogy ne így működjön sőt egyszerűen hogy tudnánk húznia simítóshengert szántáson.
Optimális időben már igen! nem hagyja túl lazán a talajt, nem fog úgy bedúrni a vetőgép amit írtam, így igen, csak mostanában nem ilyen idők vannak
Birkás márta szerint minden hülyeség amit az ember tud csinálni...
csak azt nemtudom akkor mit húznamost itt???
PErsze a nem víznyomott szántásoknál mindegy, ott rendben van a dolog, d ahol még nedves a töve ott kapással tárcsással úgy felnyerseled hogy aztán baxhatod a rezet...
A simító elhúzza asztal símára, lecsökken a felületi tényező jobban mint akármi más után így a legkisebb párolgás érhető el, aztán egyből vethető és kész.
Ha elpaskolja neadjisten egy nagy eső akkor lehet kell variálni vele, de akkor mással is, lásd tavalyt...
Egyébként tényleg döngöltebb a főd a simító után, de nemcsak ez után, a környei deszások, metalwolf szintén deszkás van még itt a szomszédnak, azok is döngöltebb fődet hagynak maguk után, viszont asztalsíma minden, szerintem néha megkell igazítani a táblát egy ilyen nagy eszközzel, rengeteg hullámot kihúztunk a 11méteressel amit a kis eszközök hullámosítottak ki.
Egyébként a legjobb egy jó borona, egyszerű mint a faék, és elhúz mindent.
Van ilyen nagy 11méteres nehézfogas is mint ez a smyk simító, bepályázok ilyesmire évközben ha lelek egyet, de mostmár végigmegyünk a kőcsön simával a fődeken mese nincs!
Különben kukoricának pl a túl laza főd sem jó, gyakori eset amikor monduk éppen jó a kombinátor munkája és húzza a gép el vele a szántásokat, utána a monosemen a vetőtárcsák előtti pajzsok beletúrnak 10centire simán a fődbe, alig bírja húzni a turbós MTZ, rendesen bakhátaklesznek a sorok között, és ott lent már masszívabb döngöltebb fődbe teszi a magot a gép- amivel nincs is baj mert nedves nyirkos egyből kel a szem, csak ez sem jó hogy a gép bedúr a felső porhanyós és lazára kapált talajrétegbe.
Válasz #10790. hozzászólásra
Birkás Márta szerint,a simítózás talajszerkezet romboló.Én ha simítóznék,güttler henger +flatspring simító.
Szervusztok Barátaim!
Én láttam szanberg koma simítózását jól néz ki, de én is tartok tőle, hogy nagyon fel fog cserepesedni neki!
viszont vizet nem veszít a talaj az tuti! ha beválik neki a cucc akkor én is csinálok egy ilyen szerkezetet magamnak! Nagyon szimpi a munkája de majd elválik!
Nekem van egy 3,5 m es dupla vasúti sínes de az meg túl nehéz! mármint a sín így túl mélyre megy és már a nyerset is felveszi!
Válasz #10787. hozzászólásra