Hát hasonló a cipő, az első tábla után , az öröm mert az adott 35/q, aztán mivel 11 "táblánk" volt,(össz terület 33 ha) a varjúkár meg a csapadék néhány km-en belüli furcsa eloszlása miatt visszaesett 28/q köré, a fajta mv primis ,de ugye gazdaember 3 féleképpen tud örülni, egyik a jó termés ,kettő a jó ár na és az ultima forte ha mindez együtt van , most nem ez van de majd jövőre!!
Az idén elnézve a napraforgókat kicsit sokallom ezt az átlagot persze ez nem azt jelenti, hogy nem hiszem el Technológiáról esetleg megtudhatunk valamit?
Neomába alig van léha szem.Meg fajsulyra is erös.Tegnap is meg ma is szemerkélt az esö most is kinlodik értelmes mennyiség nem csurog le csak annyi hogy álljon a betakaritás és ide tudjak ülni a gép elé.
Nekem is van én úgy látom maga a növény végig gyönyörű volt, és végre alacsony a pio nem égig érő, és úgy láttam azokban az emberfej méretű fejekben nincsen mindenhol szem, de ott sem a felében hanem sokkal kevesebben ami hatalmas... de a többiben van, és a mérete sem kicsi a szemnek... DE a kombájn mondja ki a szót a végén úgy is!
Hát nem tudom akkor nagyon csiga tempoba ment a szekér.Nekem 3 munkahenger van alatta.A sima 6 soros fka régi olyan sulyu mint a zuzos 4011-es kb.Értéket már nem emlékszem de néztem az adat táblákat hasonlo.Felemelné simán.Elég a négy sor neki jo anyagban sztem böven,3t alatt meg lehet tolni neki.Ha meg száraz nyeli mint kacsa a nokedlit.Szinte oránként lemegy egy ha táblába menet közbeni üritéssel 3t-ásban.
Válasz #2582. hozzászólásra
Nézd meg az adat lapján amugy ma láttam még nincs levágva neki remélem ha nem titkos az eredmény a termésbe megossza velünk.
Saját csak neoma havernak van tavaly nem sokkal maradt el a pios,még nincs levágva de az olyan földbe van most ami gyenge lesz ugy hogy nem mérvado.Vágni rosszab az 514-el a piost a nagyobb szár miadt.Meg sokkal több léhás szem van utána.De az e82-nél határozottan többet tud.
Igy tökéletes.Mintha nas vágná.Alig van szorás.Szinte csak anyi megy ki mikor a behordo csiga begyüri középre és a bábuk nyomják befelé és roppan szét a tányér akkor hullik a koporsokra mag és az lemegy a földre.Akartam 4 soros nast 2.4 millerért kicsit morbid ugy hogy ami van azzal kell megoldani.Ha alacsony a szár az sa zuzo szinte a földig borotvál,felemelve koppig pl:le25-nél marad kb 50-60cm torzsa.
Mi is levágtunk egy darabot, gyengébb talajú szikis részen, 3q körül adta. Kelés után 624000x verte fel az eső rá a goal duplot meg vagy két héttel előbb ért mint a többi. Lehetett volna jobb de bízok benne, hogy majd a többi jobb lesz.
Jövő héten mi is vágjuk a Neomát.....itt szépen megnőtt minden aminek kellett eddig, de most a almapaprikát locsolnom kell a kertben hogy legyen mit berakni, mert amúgy kiszárad....hihetetlen milyen különbségek vannak ebben a kis országban....
3622 hozzászólás
Le jött az Le25-is 33.5q lett.
Válasz #2620. hozzászólásra
Az igen nálunk ösz vagy 500 mili körül lehetünk.
Válasz #2614. hozzászólásra
Hát hasonló a cipő, az első tábla után , az öröm mert az adott 35/q, aztán mivel 11 "táblánk" volt,(össz terület 33 ha) a varjúkár meg a csapadék néhány km-en belüli furcsa eloszlása miatt visszaesett 28/q köré, a fajta mv primis ,de ugye gazdaember 3 féleképpen tud örülni, egyik a jó termés ,kettő a jó ár na és az ultima forte ha mindez együtt van , most nem ez van de majd jövőre!!
Válasz #2619. hozzászólásra
pozitívan csalódtam benne!! felénk nem esett az eső egész nyáron,volt akinek 10mázsa/hektár lett.
Válasz #2618. hozzászólásra
Nagyon kevés , korábban töbnek nézett ki?
neoma 22mázsa/hektár átlag.
Válasz #2612. hozzászólásra
25 q.
Válasz #2613. hozzászólásra
Nekem is Alego van, de ezt még most deszikkáljuk.
Válasz #2614. hozzászólásra
Az a vicc, hogy amikor örültünk az ilyen átlagnak akkor 140e ft volt az ára.
Válasz #2613. hozzászólásra
28 q körüli átlag, lehet hogy örülnék neki, mert egyre rémisztőbb átlagok vannak a környéken, nincs fajsúly, üres a szem stb.....
Válasz #2612. hozzászólásra
Nekem Alego volt. 114q lett a kerek 4 ha-on- 6,6os vízzel. 95,7%-os tisztasággal.
Az ár Glencore-os 79eFT/t -2% Boni.
Alego-t vágott már valaki? Átlag?
Válasz #2603. hozzászólásra
Technológiáról esetleg megtudhatunk valamit? 
Az idén elnézve a napraforgókat kicsit sokallom ezt az átlagot persze ez nem azt jelenti, hogy nem hiszem el
Válasz #2604. hozzászólásra

ki nem lenne elégedett?
na jó talán Feco
Válasz #2599. hozzászólásra
Ma levágtunk 23ha 8-as vízzel 30+ os lett(LE 25), még van 60 ha de az későbbi vetés.
Válasz #2607. hozzászólásra

Ezt is nagyon köszönöm!!
Válasz #2605. hozzászólásra
Az enyém összecsukható pneumatikus.De hívd őt 06306272653 hivatkozz
decsire.Ő fix vázas mechanikussal vet.
Válasz #2604. hozzászólásra
NH TX 66 tartályában tele vágva kb. 30q volt belőle.
Válasz #2604. hozzászólásra

Most jut eszembe hogy lehet nem aktuális csak ha fix vázas mechanikus adagolású a RAPID-od
Válasz #2603. hozzászólásra
Naa,annyi nekem is elég lenne.
Ma belevágtunk a naprába, Le 25-ös 7-8-as vízzel, 4,3 t/ha átlag lett 9,6 ha átlagában.
Válasz #2601. hozzászólásra
Köszi, holnap hívlak !
Válasz #2600. hozzászólásra
06309815622
Válasz #2599. hozzászólásra

Kérhetnék tőled egy teló számot szeretnék veled beszélni holnap ha nem zavarlak.
Le 25-öt vágott már valaki?
Van még pár ha de csak ha jo akkor vihetjük.Nem száritanak.Ugy hogy stop.Mingyá kimegyek tárcsázok egy kis gazos szotyi tarlot.
Neomába alig van léha szem.Meg fajsulyra is erös.Tegnap is meg ma is szemerkélt az esö most is kinlodik értelmes mennyiség nem csurog le csak annyi hogy álljon a betakaritás és ide tudjak ülni a gép elé.
Válasz #2595. hozzászólásra
ok
Válasz #2594. hozzászólásra

Nem a mérleg???
Válasz #2593. hozzászólásra
Nekem is van én úgy látom maga a növény végig gyönyörű volt, és végre alacsony a pio nem égig érő, és úgy láttam azokban az emberfej méretű fejekben nincsen mindenhol szem, de ott sem a felében hanem sokkal kevesebben ami hatalmas... de a többiben van, és a mérete sem kicsi a szemnek... DE a kombájn mondja ki a szót a végén úgy is!
Válasz #2566. hozzászólásra
nekem van le 75 de nem igen lesz többet
Hát nem tudom akkor nagyon csiga tempoba ment a szekér.Nekem 3 munkahenger van alatta.A sima 6 soros fka régi olyan sulyu mint a zuzos 4011-es kb.Értéket már nem emlékszem de néztem az adat táblákat hasonlo.Felemelné simán.Elég a négy sor neki jo anyagban sztem böven,3t alatt meg lehet tolni neki.Ha meg száraz nyeli mint kacsa a nokedlit.Szinte oránként lemegy egy ha táblába menet közbeni üritéssel 3t-ásban.
Válasz #2589. hozzászólásra
nem volt alatta a zuzó csak az átalakító szett!!!

Nem
Válasz #2588. hozzászólásra
Ő is vágott jó naprákat és nem panaszkodott
Válasz #2586. hozzászólásra

Ahhoz hogy azt megemelje hány munkahenger kell neki hat???????????
Válasz #2586. hozzászólásra
Tavaly 4t+ a négy sor is sok volt majdnem.
Válasz #2582. hozzászólásra
Nézd meg az adat lapján amugy ma láttam még nincs levágva neki remélem ha nem titkos az eredmény a termésbe megossza velünk.
Válasz #2583. hozzászólásra
Itt egyik kolégának volt 6 soros kukorica asztal át alakítva napraforgóra 514-re és jól működött
Válasz #2584. hozzászólásra

Saját csak neoma havernak van tavaly nem sokkal maradt el a pios,még nincs levágva de az olyan földbe van most ami gyenge lesz ugy hogy nem mérvado.Vágni rosszab az 514-el a piost a nagyobb szár miadt.Meg sokkal több léhás szem van utána.De az e82-nél határozottan többet tud.
Válasz #2583. hozzászólásra
Látom neked van Neoma is, meg Le 25 is. Melyik a jobb, melyikkel hogy vagy megelégedve?
Válasz #2561. hozzászólásra

Igy tökéletes.Mintha nas vágná.Alig van szorás.Szinte csak anyi megy ki mikor a behordo csiga begyüri középre és a bábuk nyomják befelé és roppan szét a tányér akkor hullik a koporsokra mag és az lemegy a földre.Akartam 4 soros nast 2.4 millerért kicsit morbid ugy hogy ami van azzal kell megoldani.Ha alacsony a szár az sa zuzo szinte a földig borotvál,felemelve koppig pl:le25-nél marad kb 50-60cm torzsa.
Válasz #2567. hozzászólásra
Gergő 1220-nak van valami elérhetősége?
Válasz #2569. hozzászólásra
Igen a közepe is hiányos!
*3 t persze
Mi is levágtunk egy darabot, gyengébb talajú szikis részen, 3q körül adta. Kelés után 624000x verte fel az eső rá a goal duplot meg vagy két héttel előbb ért mint a többi. Lehetett volna jobb de bízok benne, hogy majd a többi jobb lesz.
Válasz #2577. hozzászólásra

Évek ota nem fujjuk gomba ellen.Trágya van szorogatva ovatosan amit fut.De a szotyis táblák évek ota nem kaptak.
Válasz #2575. hozzászólásra
És szerves trágyát?Gömba ölő?
Moderálta: Mf-es (3146) 2014-09-05 19:42:03
Válasz #2575. hozzászólásra

Hehe.
Az asszony is garázdálkodik nem is néztem.
Válasz #2560. hozzászólásra

2q 3x15 komplex összel.2q mas vetés elött bekombizva.Pulsar egyszeri kezelés.