Válasz ND #7373. hozzászólásáraÉn mihelyt bekerülünk ki adom a földjeim bérbe, és elmegyek keresek valami munkahelyet, amiből nyugdíj is lesz. Nálunk abból is akkora gecik, hogy szó nincs már rá. Minimál nyugdíj itt aki dolgozott, és a vállalkozó nem fizetett több évi járulékot utána mint amit én fizetek, 400 euró körül van, a mezgazos meg 120 euró körül. Ha még egyszer 20 éves lennék, biztos keresnék valami laza pihenős állami munkahelyet, és az mellett csinálnám ezt. Csak az a gond 20-35 éves korom között úgy szaladt a szekér és jött a pénz, hogy akkor nem gondolkodtam rendesen.
Válasz ND #7363. hozzászólásáraFülkésen még gondolkodom.
Jelenleg a szőllőt akarom rendbe tenni a szomszédom használata utánn. Eléggé elhanyagolta a 9 év alatt, amit neki adtam ingyen használni. Elköltőzött tőlünk, ezért kezdem idéntől újra használni.
Meg még vissza kell zökkennem a régi kerékvágásba, a szőllővegyszerek már másak vannak,.... egy kis tanulmányozás. De elsősorban megmetszeni, és lekaszálni a sorokban a zöldet.
Továbbiakban meglátom, mit hogyan.
Jelenleg a gabonákkal és a repcével vagyok elfoglalva, amiből élek.
Válasz Lipi #7365. hozzászólásáraKétféle szélességü kerékkel szerelték. Talán a keskenyebbel beleférne a 125-130 cm-be /szőllőben a sortáv 160 cm, - 10 cm széles betonoszlopok, meg a szőllő is valamit kilóg oldalba/.
Ebbe a zetoros témába nem nagyon merültem bele, mert némelyik kistraktor /Solis/ újonan, olcsóbb, mint az agyonvert 30 éves zetor 5243 turbó.
Számomra alkatrész miatt előnyösebb a zetor, de..........
Válasz Sk Laci #7360. hozzászólásáraHa szőlőben akarod használni ott előbb utóbb permetezni is fogsz vele.
Semmi esetre sem csinálnám fülke nélküli traktorral.
Fülkéset nézz.
Mindenképp újat akarsz?
Egy jó kis összkerekes keskeny szőlészeti Zetort nézz.
Nálatok szerintem akad.
Lipi, ha olvasod, milyen típusú a tiéd? 5243 turbo?
Sziasztok!
Nem találtam megfelelő fórumtémát, ezért itt kérdezném.
Szőllőbe nézegetek kistraktorokat, max 120-125 cm széleset, kabrio kivitelben.
Melyik márkát ajánlanátok?
Kubota elég jól néz ki, solis és farmtraknak nem tudom milyen minőségre,......
Nem keresek semilyen profi felszerelésü traktort, csak olyan hobbi traktor szintet.
Rotációs kapa lenne a felszerelés, ami kellene a traktorhoz.
Ezekben a szük traktorokban a motorteljesítmény 25 Le körül mozog. Elég ez a teljesítmény egy 125 cm szélességü forgókapa - rotovátor meghajtására?
Ilyen kicsi traktoroknál van 50 Le + motorteljesítmény?
Árak hol mozoghatnak, mert nem tüntetik fel. Egy Solisnál találtam árat, nem egészen 10 000 euró. Kubota hol mozog?
Válasz mtz1221 #7358. hozzászólásáraviszont van nekik egy 7820asuk is, az meg mindig beteg, újkora óta. mindent a kicsik fejeznek be, 20+ éve már talán.
Válasz termelo #7354. hozzászólásáraez pont így van. Itt a tszbe 6920as jd jöttek a fiat után, és vígan dolgoztak a gépeivel. Sőt a fiat 15 éves korára mire elárverezték 3x4x volt generálozva a motor, a jd meg a mai napig is mennek. Részeges semmire való emberek kezében, a fiatokat meg még normálisabbak vezették abban az időben.
Válasz Gyula., #7355. hozzászólásáraAz is igaz, de a JD-n meg nincs keréksúly.Valójában ahogy MTZ szakszerűen megfogalmazta ezek semmire nem jók nem hogy összehasonlításra...
Válasz Gyula., #7345. hozzászólásáraEz a videó alapján én nem tudok semmilyen következtetést levonni, a kopott gumi jobban tapad betonon ráadásul a Fiat-on jelentős súlyozás látszik a hátsó keréken.
Semennyivel se gondolom, hogy erősebb lenne.
Valahol volt egy videó, hogy a 80 lovas Manitou 200+ lovas trakit elhúzott a betonon...
Válasz MTZ1221.3 #7348. hozzászólásáraJD jobb a (kiinduló àràval is)az MF rosszabb..bele kell ezeket a veszteségeket kalkulàlni a gazdálkodási költségbe vagy is bele kellene csak màr nem merjük
De van filinge a 8400cm3 motornak és a moslék keverőnek
33éves lesz a Fend, sajnos az Opus Titàsz sem àllítja talpra Értékvesztése 5millió Ft/1000 üa és 13ezerig kell bele egy váltó még minimum,de a 2sem kizàrt dombos területeken.
Piroska meg ezt bontatlanul teljesíti. /Sajàt vélemény.
Németországban agrármérnöknek tanulok, és jelenleg egy kutatási dolgozatot írok, amelyben a nagy teljesítményű traktorok (500 LE felett) piaci igényeit elemzem. Ezért szeretném megkérni Önt, hogy vegyen részt névtelen felmérésemben. A kitöltése kevesebb mint 10 percet vesz igénybe, és nagy segítséget jelent a jövőbeli műszaki fejlesztésekhez, amelyek jobban megfelelnek a gazdák gyakorlati igényeinek.
A kérdőívet itt találja: https://conjointly.online/study/627100/c26f2elsivzbizagsida
Válasz SzocsA #7339. hozzászólásáraZetort. Torpedó kevesebbet eszik cserébe szar a hidraulikája, és a váltóba ha 1x bele kell nyúlni, soha nem lesz rendes. Tele van tűgörgővel, a házba csak félig beeresztett csapágyakjal stb. Sőt a léghűtésesen minden nagyon jó kell hogy álljon hogy hidegben is beindoljon.
Helló!
Zetor 5911 vagy Torpedó DT4506 traktor közül melyik a jobb? Egy árban vannak.
Mekkora a legkisebb sebességük?
A zetor az 4 hengeres 3.5 literes. Kevesebbet fogyaszt mint egy mtz.
A torpedón új gumik vannak.
Talajmarásra használnám. Mulcsozni, fenyőfa ültetvényt ültetésre, meg egyéb ilyen ültetvényes létrehozáshoz. Meg ágdarálásra.
A két traktor fogyasztását össze lehet hasonlítani?
Válasz mtz1221 #7336. hozzászólásáraNeked a taposós kéne
Mondjuk én elférek, nekem nincs útban, de nézegettem én is, hogy kéne rajta hajtani, hogy gyorsban ne álljon ennyire ki.
Válasz Gumóka #7325. hozzászólásáraKösz, de ez még rosszabb mint a gyári. megakad a lábam benne ha féloldalasan akarok vele dolgozni, és nagyon idegesít átrakosgatni rajta. Nem elég hogy jobbos a nyakam, ennél meg balos kéne.
Válasz rtamas1976 #7333. hozzászólásáraVan aki a tetőre szereli ventillátorral, van aki az olajhűtő helyére (nekem ott lesz).
Itt az aprók között van beépítő szett is, azt hiszem 30e Ft.
A légterelő meg ilyesmi minden megy be a gyári helyére. Fűtés van.
Ha elkészül lefényképezem neked.
De az MTZ klíma vagy ilyesmi topikban (itt) vannak képek félkész, meg beszerelt klímákról.
Válasz MTZ1221.3 #7330. hozzászólásáraKormányoszlopos a gép.
A kondenzátor nemfér el, másik kell.
Amit nemlátok, hogy a fűtés benne van-e?
A másik a levegőkiáramlás, azt macerás irányítani.
Néztem énis már ezt! Sokszor.
Válasz MTZ1221.3 #7330. hozzászólásáraA 1221-esben ez van újkorától kezdve. Nem volt még olyan meleg nyáron, hogy fele erősségre fel legyen véve. Pedig azért 35fokban is mentem már vele. Minimum, vagy negyed álláson szokott lenni.
A 892-be most épül be, sok idő kellett hozzá
Válasz MTZ1221.3 #7328. hozzászólásáraKüldmár át privátban légyszives.
Nekem az utolsó ajánlatom 600fölött volt és a gépet is vinnikellettvolna kb120kmre.
Válasz Gumóka #7324. hozzászólásáraNekem a 80ason átvan fúrva a pedál és lencsefejű csavarral odavan húzatva.
Baromi régi gumi már megvan repedezve de bírja.
Nekem nincsbajom az mtzvel, a 80as szinte csak permetez, a82es meg minden mást.
A rohadt klímát kellene megcsinálni beléjük.
Pár éve készülök rá, de mindég elköltöm a pènzt másra.
Mostanàban horror árat mondanak arra is.
Eladó lessz a 4soros spcém, és a hozzávaló sorközművelő is.(csak a mulkor szóvoltróla)
Vettem egy másikat, holnap vagy a2ünnepnap közt megyek èrte.
Válasz mtz1221 #7322. hozzászólásáraA kar felső része gyári, alul meg a kisfülkésé maradt, azt vágtam el, arra van ráhúzva ékes csavarral.
Kicsit még rakhattam volna a műszerfal felé, pár centit, de már így marad.
Meg alul meg van támasztva, hogy ne lifegjen, így pontos.
7374 hozzászólás
Válasz ND #7373. hozzászólásáraÉn mihelyt bekerülünk ki adom a földjeim bérbe, és elmegyek keresek valami munkahelyet, amiből nyugdíj is lesz. Nálunk abból is akkora gecik, hogy szó nincs már rá. Minimál nyugdíj itt aki dolgozott, és a vállalkozó nem fizetett több évi járulékot utána mint amit én fizetek, 400 euró körül van, a mezgazos meg 120 euró körül. Ha még egyszer 20 éves lennék, biztos keresnék valami laza pihenős állami munkahelyet, és az mellett csinálnám ezt. Csak az a gond 20-35 éves korom között úgy szaladt a szekér és jött a pénz, hogy akkor nem gondolkodtam rendesen.
Válasz mtz1221 #7372. hozzászólásáraElvileg semmi nem lehet ami nem felel meg a szabályoknak.
Nektek is addig jó, míg kívül vagytok...
Válasz mtz1221 #7371. hozzászólására11000 euró, ilyen kicsi sem vihető be hozzátok, euro motor nélkül ?
https://www.polovniautomobili.com/traktori/25553529/fm-world-454k?
Válasz mtz1221 #7370. hozzászólásáraitt e a tiéd, ezért jössz nekem eggyel.
https://www.mascus.rs/poljoprivreda/traktori/foton-354/jwnwmopy.html
Válasz Sk Laci #7368. hozzászólásáraViszont van ilyen is, szerintem zommlionban is lehet magyarban, vagy fotrakban. Az új meg csak új.
https://agrouniverzal.rs/product/traktor-foton-354-sa-kabinom/
Válasz Sk Laci #7367. hozzászólásáraSzerintem is kabinost nyomorékká válik egy pillanat alatt az ember a kabin nelkulin.
Válasz mtz1221 #7364. hozzászólásáraRánézek erre a traktormárkára is.
Válasz ND #7363. hozzászólásáraFülkésen még gondolkodom.
Jelenleg a szőllőt akarom rendbe tenni a szomszédom használata utánn. Eléggé elhanyagolta a 9 év alatt, amit neki adtam ingyen használni. Elköltőzött tőlünk, ezért kezdem idéntől újra használni.
Meg még vissza kell zökkennem a régi kerékvágásba, a szőllővegyszerek már másak vannak,.... egy kis tanulmányozás. De elsősorban megmetszeni, és lekaszálni a sorokban a zöldet.
Továbbiakban meglátom, mit hogyan.
Jelenleg a gabonákkal és a repcével vagyok elfoglalva, amiből élek.
Válasz Lipi #7365. hozzászólásáraKétféle szélességü kerékkel szerelték. Talán a keskenyebbel beleférne a 125-130 cm-be /szőllőben a sortáv 160 cm, - 10 cm széles betonoszlopok, meg a szőllő is valamit kilóg oldalba/.
Ebbe a zetoros témába nem nagyon merültem bele, mert némelyik kistraktor /Solis/ újonan, olcsóbb, mint az agyonvert 30 éves zetor 5243 turbó.
Számomra alkatrész miatt előnyösebb a zetor, de..........
Válasz ND #7361. hozzászólásáraZetor 5243 Turbo. De ezek 145cm szélesek. 120-125cmben AGT 835 vagy 850. Van fülkés verzió is. 35 és 50Le
Válasz Sk Laci #7360. hozzászólásáraHasznált fülkés carrarot valahonnan a szlovénoktól.
Válasz Sk Laci #7362. hozzászólásáraEz a kategória sajnos ilyen, fele vas annyiba vagy többe kerül mint egy rendes méretű traktor.
De ha nem is Zetor, én minden féle képpen fülkésben gondolkodnék.
Itt is szoktak hirdetni 35-40 lovas japánokat. De azoknak is csillagászati ára van
Válasz ND #7361. hozzászólásáraAmit találtam hirdetést Zetor 5243 szőllészeti traktort, annak eszement ára volt.
Válasz Sk Laci #7360. hozzászólásáraHa szőlőben akarod használni ott előbb utóbb permetezni is fogsz vele.
Semmi esetre sem csinálnám fülke nélküli traktorral.
Fülkéset nézz.
Mindenképp újat akarsz?
Egy jó kis összkerekes keskeny szőlészeti Zetort nézz.
Nálatok szerintem akad.
Lipi, ha olvasod, milyen típusú a tiéd? 5243 turbo?
Sziasztok!
Nem találtam megfelelő fórumtémát, ezért itt kérdezném.
Szőllőbe nézegetek kistraktorokat, max 120-125 cm széleset, kabrio kivitelben.
Melyik márkát ajánlanátok?
Kubota elég jól néz ki, solis és farmtraknak nem tudom milyen minőségre,......
Nem keresek semilyen profi felszerelésü traktort, csak olyan hobbi traktor szintet.
Rotációs kapa lenne a felszerelés, ami kellene a traktorhoz.
Ezekben a szük traktorokban a motorteljesítmény 25 Le körül mozog. Elég ez a teljesítmény egy 125 cm szélességü forgókapa - rotovátor meghajtására?
Ilyen kicsi traktoroknál van 50 Le + motorteljesítmény?
Árak hol mozoghatnak, mert nem tüntetik fel. Egy Solisnál találtam árat, nem egészen 10 000 euró. Kubota hol mozog?
Válasz mtz1221 #7358. hozzászólásáraviszont van nekik egy 7820asuk is, az meg mindig beteg, újkora óta. mindent a kicsik fejeznek be, 20+ éve már talán.
Válasz termelo #7354. hozzászólásáraez pont így van. Itt a tszbe 6920as jd jöttek a fiat után, és vígan dolgoztak a gépeivel. Sőt a fiat 15 éves korára mire elárverezték 3x4x volt generálozva a motor, a jd meg a mai napig is mennek. Részeges semmire való emberek kezében, a fiatokat meg még normálisabbak vezették abban az időben.
Válasz Gyula., #7355. hozzászólásáraAz is igaz, de a JD-n meg nincs keréksúly.Valójában ahogy MTZ szakszerűen megfogalmazta ezek semmire nem jók nem hogy összehasonlításra...
Válasz termelo #7354. hozzászólásáraEz sem túl releváns, mert a Fiaton tükörradiál van.
Szerintem ennek az összeakasztgatásnak semmi értelme nincs.
Válasz termelo #7354. hozzászólásáraViszintes kötél jó lett volna azért
Válasz Gyula., #7353. hozzászólásáraAz új guminál csak a köröm éri a betont, lehet 100 vontatási lóerőt se ad le pl. a Fendt
Semmi értelme betonon összemérni a lovakat amikor a való életbe a földön húzod.
Kb. olyan erős a 180-as Fiat mint egy jóval kisebb köbcentis 160-as JD
Válasz termelo #7352. hozzászólásáraHa a hàtsókerekek àtmérőjét nézem mind több tőle lóerőben.
Egy Manitoust làttam ott kanálban volt kukorica is.
Válasz Gyula., #7345. hozzászólásáraEz a videó alapján én nem tudok semmilyen következtetést levonni, a kopott gumi jobban tapad betonon ráadásul a Fiat-on jelentős súlyozás látszik a hátsó keréken.
Semennyivel se gondolom, hogy erősebb lenne.
Valahol volt egy videó, hogy a 80 lovas Manitou 200+ lovas trakit elhúzott a betonon...
Válasz Gyula., #7349. hozzászólásáraIrigyellek a szakértelmedért. Nagyon vágod a témát. Én soha nem tudtam így kijelenteni, hogy ez a jó, az meg szar.
Válasz Gyula., #7347. hozzászólásáraItt van neked fiat filing.
https://youtu.be/ZcqpIKTa4Rw
Válasz MTZ1221.3 #7348. hozzászólásáraJD jobb a (kiinduló àràval is)az MF rosszabb..bele kell ezeket a veszteségeket kalkulàlni a gazdálkodási költségbe vagy is bele kellene csak màr nem merjük

Válasz Gyula., #7347. hozzászólásáraEgy JD-nél, MF-nél is hasonló az értékvesztés?
Tény, hogy az a Fiat még más felfogással készült, amikor még a tartósság alap elvárás volt.
Válasz MTZ1221.3 #7346. hozzászólásáraPersze én is isobus stb. miatt

Értékvesztése 5millió Ft/1000 üa és 13ezerig kell bele egy váltó még minimum,de a 2sem kizàrt dombos területeken.
De van filinge a 8400cm3 motornak és a moslék keverőnek
33éves lesz a Fend, sajnos az Opus Titàsz sem àllítja talpra
Piroska meg ezt bontatlanul teljesíti. /Sajàt vélemény.
Válasz Gyula., #7345. hozzászólásáraAzért én a Fendt-et szívesebben elfogadnám.
https://vm.tiktok.com/ZNRhHF3Jr/
Németországban agrármérnöknek tanulok, és jelenleg egy kutatási dolgozatot írok, amelyben a nagy teljesítményű traktorok (500 LE felett) piaci igényeit elemzem. Ezért szeretném megkérni Önt, hogy vegyen részt névtelen felmérésemben. A kitöltése kevesebb mint 10 percet vesz igénybe, és nagy segítséget jelent a jövőbeli műszaki fejlesztésekhez, amelyek jobban megfelelnek a gazdák gyakorlati igényeinek.
A kérdőívet itt találja: https://conjointly.online/study/627100/c26f2elsivzbizagsida
Köszönöm
Moritz
Válasz mtz1221 #7342. hozzászólására3 utca ide.

https://www.agroinform.hu/aprohirdetes_adatlap/gep/traktor-45-le-alatt/force-450/h_7547841
Válasz mtz1221 #7340. hozzászólásáraKöszönöm szépen. zetor amúgy is közelebb van sokkal.
Válasz SzocsA #7339. hozzászólásáraZetort. Torpedó kevesebbet eszik cserébe szar a hidraulikája, és a váltóba ha 1x bele kell nyúlni, soha nem lesz rendes. Tele van tűgörgővel, a házba csak félig beeresztett csapágyakjal stb. Sőt a léghűtésesen minden nagyon jó kell hogy álljon hogy hidegben is beindoljon.
Helló!
Zetor 5911 vagy Torpedó DT4506 traktor közül melyik a jobb? Egy árban vannak.
Mekkora a legkisebb sebességük?
A zetor az 4 hengeres 3.5 literes. Kevesebbet fogyaszt mint egy mtz.
A torpedón új gumik vannak.
Talajmarásra használnám. Mulcsozni, fenyőfa ültetvényt ültetésre, meg egyéb ilyen ültetvényes létrehozáshoz. Meg ágdarálásra.
A két traktor fogyasztását össze lehet hasonlítani?
Válasz mtz1221 #7336. hozzászólásáraVagy az ukránok, ami rudazattal átszereltek a kézifék mellé-fölé
Válasz mtz1221 #7336. hozzászólásáraNeked a taposós kéne
Mondjuk én elférek, nekem nincs útban, de nézegettem én is, hogy kéne rajta hajtani, hogy gyorsban ne álljon ennyire ki.
Válasz Gumóka #7325. hozzászólásáraKösz, de ez még rosszabb mint a gyári. megakad a lábam benne ha féloldalasan akarok vele dolgozni, és nagyon idegesít átrakosgatni rajta. Nem elég hogy jobbos a nyakam, ennél meg balos kéne.

Válasz MTZ1221.3 #7334. hozzászólásáraKöszönöm
Képet rakjál fel légyszives!
Arról is amiben bennevan.
Válasz rtamas1976 #7333. hozzászólásáraVan aki a tetőre szereli ventillátorral, van aki az olajhűtő helyére (nekem ott lesz).
Itt az aprók között van beépítő szett is, azt hiszem 30e Ft.
A légterelő meg ilyesmi minden megy be a gyári helyére. Fűtés van.
Ha elkészül lefényképezem neked.
De az MTZ klíma vagy ilyesmi topikban (itt) vannak képek félkész, meg beszerelt klímákról.
Válasz MTZ1221.3 #7330. hozzászólásáraKormányoszlopos a gép.
A kondenzátor nemfér el, másik kell.
Amit nemlátok, hogy a fűtés benne van-e?
A másik a levegőkiáramlás, azt macerás irányítani.
Néztem énis már ezt! Sokszor.
Válasz MTZ1221.3 #7330. hozzászólásáraÉs amúgy egy korrekt fazon a fickó
Válasz MTZ1221.3 #7330. hozzászólásáraA 1221-esben ez van újkorától kezdve. Nem volt még olyan meleg nyáron, hogy fele erősségre fel legyen véve. Pedig azért 35fokban is mentem már vele. Minimum, vagy negyed álláson szokott lenni.
A 892-be most épül be, sok idő kellett hozzá
Válasz rtamas1976 #7329. hozzászólásáraJa ez olyan, hogy magad beszereled és jónapot.
Innovatív klíma Kft. oldala
Igaz én még vettem hozzá egy ventilátort. Illetve több, mint 2 éve vettük. De az árat mostanit írtam.
Válasz MTZ1221.3 #7328. hozzászólásáraKüldmár át privátban légyszives.
Nekem az utolsó ajánlatom 600fölött volt és a gépet is vinnikellettvolna kb120kmre.
Válasz rtamas1976 #7327. hozzászólására216e bruttóban egy komplett klíma MTZ-be.
Szerintem megéri.
Válasz Gumóka #7324. hozzászólásáraNekem a 80ason átvan fúrva a pedál és lencsefejű csavarral odavan húzatva.
Baromi régi gumi már megvan repedezve de bírja.
Nekem nincsbajom az mtzvel, a 80as szinte csak permetez, a82es meg minden mást.
A rohadt klímát kellene megcsinálni beléjük.
Pár éve készülök rá, de mindég elköltöm a pènzt másra.
Mostanàban horror árat mondanak arra is.
Eladó lessz a 4soros spcém, és a hozzávaló sorközművelő is.(csak a mulkor szóvoltróla)
Vettem egy másikat, holnap vagy a2ünnepnap közt megyek èrte.
Válasz szanberg #7320. hozzászólásáraoké