A PREGA 2017 Konferencián felszólalt Dr. Feldman Zsolt, a Földművelésügyi Minisztérium (FM) agrárgazdaságért felelős helyettes államtitkára, aki nyilatkozott az Agroinformnak.

- Helyettes államtitkár úr, a konferenciát köszöntő beszédében azt emelte ki, hogy a precíziós gazdálkodás a jövő…

- Minden szakmai előrejelzés azt mutatja, hogy a precíziós gazdálkodás olyan értelemben a jövő, hogy számos lehetőség áll nyitva a magyar mezőgazdaság és a gazdálkodók számára. Az ő döntésük, hogy alkalmaznak-e ilyen technológiákat vagy nem. Az látszik, hogy a versenytársaink használják, és használni fogják a precíziós gazdálkodás elemeit. S nem csupán az egyszerűbb technológiák alkalmazásáról van szó, mint a vetés vagy a tápanyag utánpótlás, amelyeknek a használata a növénytermesztésben már kezd elterjedni, hanem az üzemirányításhoz szükséges, döntéshozatalt megalapozó, adatokat összegyűjtő, és feldolgozó rendszereké is.

Az üzleti partnerek közötti kapcsolatban áramoltató adatbázisok rendszerei szintén terjednek, miként azok a szakrendszerek is, amelyek képesek a hatalmas mennyiségű adathalmazt akár szélesebb körben is feldolgozni. A lényeg az, hogy rengeteg területen halad előre a világ, terjed a digitalizáció, az ipari technológiák automatizáltsága, robotizáció, amivel nekünk is lépést kell tartanunk. Amikor arról beszélünk, hogy kevés a munkaerő, illetve arról, hogy demográfiai szempontból nem vagyunk optimális helyzetben, akkor azt gondoljuk, hogy a precíziós gazdálkodás egy olyan előre menekülési út lehet, amely a magyar mezőgazdaság jövőjét is megalapozhatja, sőt meghatározhatja.

PREGA

Feldman Zsolt: A versenytársaink használják, és használni fogják a precíziós gazdálkodás elemeit.

- Milyen a kapcsolata a minisztériumnak a hazai digitális világ agrár szereplőivel? Kérdezem ezt azért, mert az idei nagyszabású Grüne Woche kiállításon, ahol Magyarország díszvendég volt, agrárdigitalizációs együttműködésről írt alá megállapodást Fazekas Sándor földművelésügyi miniszter, és Christian Schmidt német szövetségi miniszter.

- Több rétegű a kapcsolatrendszer. Három nagy csoportra osztható az érintettek köre. Az egyik oldalról vannak azok, akik a technológiákat, műszereket árulják, értékesítik, aztán vannak az informatikusok, akik a szoftvert fejlesztik, és nem utolsó sorban vannak a gazdálkodók, akik mindezeket használják. Ilyen értelemben három olyan szakmai közösség van – egyik kisebb, másik nagyobb – , akik leginkább érintettek a precíziós gazdálkodás elterjesztésében. A minisztériumnak mindegyik körrel kiváló szakmai kapcsolatunk van. A kormányzat általánosságban is a digitális gazdaság építésére sokkal komolyabb erőforrásokat allokál, és nagyon komolyan foglalkozunk nem csak a közigazgatás hagyományos fejlesztésére, hanem van egy digitális jólét program, amelynek keretében nem csak a települések wifivel történő ellátására, hanem a gazdaságban történő digitális technológiák alkalmazásának az elősegítésére is hangsúlyt helyezünk.

PREGA

A következő időszakban intenzívebben foglalkoznak majd a digitalizáció elterjesztésével – fotó: Agroinform.hu

- Ez a program tehát kiterjed az agár digitalizációs folyamat támogatására is?

- A következő időszakban részben a már elkészült digitális agrárstratégia, részben más szakmai inputok alapján sokkal intenzívebb munka fog ezen a területen elkezdődni. Ami a legnagyobb falatot jelenti mindnyájunk számára, az pedig, az oktatási, képzési feladatok megoldása. Valljuk meg őszintén, ez a legnehezebb része a dolognak, hiszen ebben áll rendelkezésünkre a legkisebb kapacitás, éppen ezért ezen a területen kell a legjobban átgondolni a következő lépéseket. De lépni kell, hiszen ha nem tudjuk jól használni ezeket az eszközöket, akkor az egész rendszer olyanná válik, mint amikor az okos telefont csak telefonálásra, üzenet küldésére használjuk, és nem élünk a rengeteg más funkciók használatának a lehetőségeivel. Ilyen értelemben nagyon sokan egyszerűen nem érezhetnek rá az eszköz használatának a jelentőségére. S ezt mindenképpen meg kell akadályoznunk.

- Ez a kérdés, szerintem, összefügg a generáció váltás kérdésével.

- Egészen biztosan, hiszen a kor változásával egyre nehezebben fogadunk be olyan új típusú információkat, amelyeket korábban az oktatásban nem alapoztak meg, de ilyen értelemben biztosan más lehetőségek vannak oktatási szempontból is a különböző generációk között, amit a feladatok sorrendbe állításakor figyelembe kell venni.

- Azt tudjuk, hogy 2020-ig az uniós támogatást illetően kötött pályán mozog a minisztérium. Ugyanakkor ösztönözni kell a gazdálkodókat arra, hogy a precíziós eszközöket, rendszereket beépítsék a technológiájukba.

- Egyetértünk abban, hogy 2020-ig a támogatást illetően a kocka el van vetve. Az agrárium számára az a kérdés, hogy ami nem termelői támogatás, azt mire fordítják. Adott esetben fordíthatják ezt képzésre, más olyan fejlesztésekre, amelyek a gazdákat kisegítő infrastruktúrákat, digitális, informatikai eszközöket jelentik, ugyanis ezekre is lehet kormányzati forrást szerezni, s erre még 2020-ig is van mód.

PREGA