Pakucs János, a Magyar Innovációs Szövetség tiszteletbeli elnöke a rendezvényen méltatta a magyar vállalkozások innovációs teljesítményét, de sürgette az ilyen téren is jelentős cégek számának növelését. Az idén 27. alkalommal meghirdetett nagydíj az innováció eredeti jelentéstartalmát kívánja erősíteni, amely Gábor Dénes megfogalmazása szerint gazdasági és társadalmi hasznot hozó kutatási és fejlesztési (k+f) eredményeket takarja – tette hozzá.

A pályázat eddigi 26 éve alatt 1186 pályázatra 202 innovációs díjat osztottak ki - ismertette Pakucs János. Nagydíjat nyert többek között 2 kutatóintézet, valamint 14 kis- és közepes vállalkozás is, tehát - mint fogalmazott - sikeres innovációra nem csupán a tőkeerős nagyvállalatok képesek. Hozzátette, hogy a regisztrált innovációs eredmények 1000 milliárd forint meghaladó többleteredményt értek el.

díj

Pályázni február 13.-ig lehet

A Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Hivatal (NKFI Hivatal) elnöke szerint a magyar innovációs teljesítmény jelentős, de fejleszthető, hiszen az ország az európai rangsor 21-22. helyén áll másfél évtizede. Birkner Zoltán szerint

különösen a kis- és közepes vállalkozások gyenge innovációs képessége szorul fejlesztésre,

hiszen – mint mondta –Magyarország sikerét megalapozó béremelés és munkahelyteremtés elképzelhetetlen erős vállalatok nélkül. Támogatásuk azért is különösen fontos, mert az innováció kulcsát jelentő több mint 500 milliárd forint éves belföldi k+f-összegből 200 milliárd forint 110 nagyvállalathoz köthető.

Az NKFI Hivatal vezetője közölte, hogy 2019-ben jelentős, körülbelül 200-300 milliárd forint kf-forrás érhető el, 2020-tól azonban szűkül a keret, ezért a támogatási összeg hatékony felhasználását szorgalmazta. A pályázatok kiemelt célpontjai a jelentős fejlődésre képes vállalkozások lesznek, amelyeket a korábbiaktól eltérően nem az előző évek tapasztalatai alapján, hanem az érdekképviseletekkel egyeztetve, országos kitekintéssel kell megtalálni.

A 2018. évi Magyar Innovációs Nagydíjat a Magyar Innovációs Alapítvány a Magyar Innovációs Szövetséggel közösen, továbbá az Innovációs és Technológiai Minisztériummal (ITM), az Agrárminisztériummal (AM) és a Szellemi Tulajdon Nemzeti Hivatalával együttműködve hirdette meg. A pályázat fő támogatója a Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Hivatal, a tudósokból és gazdasági szakemberekből álló zsűri elnöke Palkovics László innovációs és technológiai miniszter.

A testület 2018 legjelentősebb innovációs teljesítménye mellett öt kategóriagyőztest díjazza, a pályázók az ipari innovációs nagydíjat, az informatikai innovációs nagydíjat, az agrárinnovációs nagydíjat, a környezetvédelmi innovációs nagydíjat, valamint a Szellemi Tulajdon Nemzeti Hivatalának innovációs díját nyerhetik el. A legeredményesebb, 2016. január 1. után alapított innovatív startup vállalkozás pedig a Magyar Innovációs Szövetség „2018. év legjobb startup vállalkozása” díját nyeri el.

Az elbírálás során idén is a legnagyobb súllyal, 50 százalékos arányban a pályázó innovációjának köszönhető többletárbevételt veszik figyelembe. Az innovációk eredetiségét és újszerűségét 25 százalékban, társadalmi hasznát 20 százalékban, az általuk elért köszönhető műszaki és gazdasági előnyöket 5 százalékban veszik figyelembe.

A nevezéshez szükséges dokumentumok:
1. 1 oldalas összefoglaló, amelynek mintája a www.innovacio.hu/nagydij oldalról tölthető le
2. Részletes leírás a megvalósításról, az elért piaci, illetve gazdasági eredményről (többleteredmény, többlet éves árbevétel, piaci részesedés növekedése stb.), valamint arról, hogy külső (pályázati) forrás mennyiben segítette az innovációs teljesítmény elérését, összesen maximum 10 A/4-es oldalon
3. Referenciák igazolása (szakvélemény, vevők véleménye, fotó, videofilm, szakcikk stb.)
4. Nyilatkozat a közölt adatok, információk, valamint a szellemi tulajdonvédelmi jogok hitelességéről.

A pályázatokat pdf, az egyoldalas összefoglalót doc formátumban kell eljuttatni adathordozón vagy e-mailben, a Magyar Innovációs Alapítvány titkárságára: 1116 Budapest, Fehérvári út 108-112. II. emelet 227.

A beadási határidő 2019. február 13., 15.00 óra, az elismeréseket 2019 márciusában adják át.

Bővebb információ: www.innovacio.hu