5+1 újdonság Észak-Amerikából, nem csak amerikai gazdáknak
Ezúttal az állattartás, a takarmányozás, az öntözés és az agrometeorológia témaköreit tekintjük át.

Ez már kellett – új hatóanyagok a gyomirtásban! (PR-cikk)
Miközben folyamatosan vonják ki az engedélyezett hatóanyagokat a növényvédő szerek piacáról, új gyomirtók születnek. Ismerjük meg a Huszár Aktív Pluszt!

Ebben Magyarország a 10. legjobb a világon
A legfrissebb nemzetközi adatok szerint Magyarország az ökológiai gazdálkodásba vont területek bővülését tekintve a tizedik legdinamikusabban fejlődő ország a világon. Sokak számára ez talán meglepő, pedig a területi mutatók több ágazatban, így az ökológiai gyümölcstermesztésben is megerősítik, hogy az élen járunk.

Magyarország a világ 12. legnagyobb biogyümölcsültetvény-területtel rendelkező országa – fotó: ÖMKi

Erős kezdés a növénynek! Amalgerol Starter mikrogranulált műtrágya (PR-cikk)
Az Amalgerol® új szilárd fejlesztése az Amalgerol® Starter mikrogranulált starter műtrágya. A startertrágya megfelelő arányban tartalmazza a növények kezdeti fejlődéséhez szükséges tápelemeket.

Madárinfluenza: feloldották a korlátozásokat Bács-Kiskun megyében
A Nébih 2021. március 1-jén feloldotta a madárinfluenza miatt elrendelt védőkörzeteket Bács-Kiskun megyében. Az enyhítő intézkedés annak eredménye, hogy február 3-a óta nem regisztráltak új esetet a térségben.

Mivel és hogyan öntözzük kertjeinket?
A szélsőséges időjárás miatt napjainkban egyre nagyobb jelentőséget nyer a házikertek öntözése. Az egyre dráguló ivóvíz miatt mind többen keresnek alternatív vízforrásokat. Ezek kiválasztásához szeretnék most néhány ötlettel szolgálni.

kút

Ha rossz a vízminőség, akkor néhány esetben egy elérhető árú szűrővel segíthetünk a dolgon, de általában jobb megoldás egy külső ülepítő tartály – fotó: Pixabay

Így védd meg a szőlőt és a gyümölcsfákat a kórokozó gombáktól (PR-cikk)
Kiemelkedően hatékony védelem a szklerotínia, a monília és a szürkepenészfajok ellen.

Brutálisan terjed a sertéspestis – újabb korlátozásokról döntött a Nébih
Az elmúlt hetekben újabb területen, ezúttal Dunaalmás külterületén elhullottan talált hat vaddisznó mintájában mutatta ki az ASP vírus jelenlétét a Nébih laboratóriuma. Az ASP Szakértői Akciócsoport a friss eredmények alapján a kockázati besorolás módosításáról döntött.

Hörcsöginvázió!? Van környezetkímélő és hatékony megoldás! – Videó (PR-cikk)
Lévai Miklós közel 40 éves tapasztalattal, Magyarországon egyedüli hörcsögvadászként dolgozik szakmai csapatával. A hörcsögök gyérítését engedélyezett módszerrel, csapdákkal végzi. Idén rendhagyó módon április 1-jéig köthetnek szerződést a gazdálkodók hörcsöggyérítésre.

Újabb szigorítás: lezárják az országot, bezárnak a boltok
A súlyosbodó járványhelyzet további szigorításokat tesz szükségessé.

Fogyasszunk több halat, akár böjt idején is! (PR-cikk)
2017-től 2023-ig tart, így idén is folytatódik a Kapj rá! halfogyasztást ösztönző kampány. A kezdeményezés hangsúlyozza, hogy a hal változatosan elkészíthető alapanyag, és heti legalább kétszeri fogyasztása jót tesz az egészségnek.

kép

Bemutatjuk az AGROmashEXPO díjazottjait
A VIRTUÁLIS AGROmashEXPO Termék versenyében most csak Hazai és Nemzetközi díjra lehet pályázni, külön kategóriákra nem. Mivel a Nemzetközi díjra csak egy pályázat érkezett, itt nem hirdettek nyertest.

Milyen öntözőrendszert válassz? Nézd meg itt! (PR-cikk)
Fenntartható öntözés Irrimec rendszerekkel.

Megérkezett a harmadik generációs “gyomolló”! (PR-cikk)
A sekator (kis kezdőbetűvel) metszőollót jelent. A metszés egyik célja a növény termelékenységének és növekedésének serkentése. A Sekator (nagy kezdőbetűvel) “gyomolló”. A Sekator kimetszi a káros gyomnövényeket, de nem okoz sérülést a kultúrnövényen, így növeli a termőképességet.

Már hivatalos: kéknyelvbetegségtől mentes Magyarország
Elismerte az Európai Unió a kéknyelvbetegség-mentesítési program eredményességét Magyarországon. A nyilatkozattal egyidejűleg az ország teljes területén feloldották a betegség miatt elrendelt korlátozásokat.

szarvasmarha

Fő pozitívum az élőállat-szállítások folyamatának egyszerűsödése – fotó: MTI/Varga György

Nincs több oldás, kannázás, és még a növényvédő szer is jobban működik! (PR-cikk)
Keserűsó (magnézium-szulfát) koncentrátumok, mikroelemekkel és öntözővíz pH-csökkentő foszforral.

Döntsön okosan, válasszon céltudatosan lombtrágyát! (PR-cikk)
A megfelelő lombtrágya kiválasztása nem is olyan egyszerű a gombamódra szaporodó kínálatból. Ugyanahhoz a célhoz többféleképpen is el lehet jutni, csak az a kérdés: mivel, mennyi idő alatt és milyen áron?

Nem áll le az élet a határban – nyitva lesznek a mezőgazdasági üzletek
A Nemzeti Agrárgazdasági Kamara (NAK), illetve a Magyar Gazdakörök és Gazdaszövetkezetek Szövetsége (MAGOSZ) javaslatára a kormány úgy döntött, hogy a kéthetes lezárás alatt is nyitva tarthatnak a mezőgazdaság és az élelmiszeripar zavartalan működéséhez szükséges üzletek.

Ezek a bacik mindent kibírnak – Mostantól a legrosszabb körülmények sem gátolják a talajbaktérium-kijuttatást (PR-cikk)
A termék életre hívásának célja annak a problémának a kezelése, hogy hatékony, effektív, erős ellenálló-képességgel rendelkező mikroorganizmusokat alkalmazzunk, amelyek olyan környezeti körülmények között is kijuttathatóak, amelyek eddig meggátolták a felhasználásukat.

növény

Védik a csíranövényeket a patogének káros hatásaitól – fotó: Pixabay

Nem lesz gond az élelmiszer-ellátással, nincs szükség felesleges felhalmozásra
A koronavírus-járvány harmadik hulláma alatt is folyamatos és biztosított a hazai élelmiszer-ellátás – közölte Nagy István agrárminiszter.

"Nem minden nap adatik meg egy 200 millió dollár értékű beruházás" – 25 éves a Viterra Magyarország (PR-cikk)
Negyed évszázad egy cég életében nem kevés, pláne egy olyan negyed évszázad, ami épp mögöttünk van. Beszélgetés Juhász Csabával, a Viterra Hungary Kft. ügyvezető igazgatójával a vállalat alapításának 25. évfordulója alkalmából.

Ha jót akar a marhájának, kiskérődzőjének, Noack nyalótömböt vegyen neki (PR-cikk)
A jó takarmányhasznosuláshoz a szarvasmarháknál, a bendőben jó kondícióban és megfelelő mennyiségben jelen levő mikroorganizmusokra van szükség. Ennek előfeltétele a kiegyenlített gyomor-pH.

A csodanövény, ami megmentheti a magyar vidéket
Interjúnkban Pásztor Zsolt kendergazda ismertette nekünk, mit érdemes tudni erről a méltatlanul elfeledett és gazdaságilag meghatározó termesztett növényünkről.

kender

A kender virága – fotó: Lepres Luca

KITE-tanácsok a sikeres vetéshez: jó körülmények, precíz vetőgép, minőségi vetőmag (PR-cikk)
A KITE tavaszi videósorozatának második részében utánajárunk, hogy teremthetünk a vetőmag igényeinek leginkább megfelelő körülményeket. A szakértők hasznos tanácsai ez alkalommal a talaj-előkészítés és a vetés témaköréből származnak, hogy minden vetőmag áprilisban jó kondíciókkal induljon neki a szezonnak.

Enyhe és száraz március? Mit hoz az első tavaszi hónap időjárása?
Március első napjai az átlagosnál enyhébbnek és száraznak ígérkeznek, ami kiváló időjárási körülményeket jelent az aktuális kora tavaszi munkák szempontjából, és a belvizek csökkenését gyorsítja.

Első lépések a 6 tonna felé vezető úton – fókuszban a vetésminőség (PR-cikk)
Bizton kijelenthetjük, hogy a téma örökzöld és évről évre minden tavasszal kihívást jelent a termelők számára, hiszen a vetés minősége terméshozamot befolyásoló elem, amely a teljes vegetációban meghatározza a napraforgó-termesztés szempontjából fontos termesztéstechnológiai munkafolyamatok kivitelezhetőségének időzítését, valamint azok minőségét.

Heti gépészeti híreinket megtaláljátok a gépészeti összefoglalónkban.