Mindent megteszel a talajok javításáért? Ezeket fogadd meg!
A talaj nemcsak a termelés színtere, hanem egy élettel teli közeg, mely funkcióját, termékenységét csak úgy tudja fenntartani, kellően biztosítani, ha biztosítjuk számára a szükséges szerves anyagokat, működhetnek a mikro-mezo szervezetek, optimálisak a kémhatásviszonyok.

Baktériumtrágyázás – tényleg használ?
Talajaink nincsenek jó állapotban, ezért a talajvédelmet be kell építeni a gazdálkodásba. Mit tehetünk ezért, és hogyan hatnak a talajbaktérium készítmények a termésre?

Négy gazda, négy vélemény a precíziós gazdálkodásról
Habár a digitális technológia alkalmazásának más-más állomásánál tartanak, a precíziós gazdálkodás témáját körbejáró kerekasztal-beszélgetés gazdálkodói mind egyet értettek abban, hogy ez a jövő útja.

traktor

A gazdálkodók elmondják eddigi tapasztalataikat a precíziós technológiákról – fotó: Agroinform.hu

Mi lesz a drón jövője?

Míg a korábbi elterjedésnek elsősorban technológiai akadályai voltak, lassan eljutunk odáig, hogy a fő akadály nem az eszköz, hanem a gondolkodásmód, a szabályozás hiánya, illetve az inputanyagok terén való termékkategória-hiány. Részletek: ITT.

Úgy követjük el ezt a hibát a takarmányozásban, hogy nem is tudunk róla
A vitaminok és a nyomelemek között bonyolult összefüggések vannak, ezek nem megfelelő aránya a takarmányban élettani zavarokat és romló teljesítménymutatókat eredményezhetnek.

csirke

A vitamin- és/vagy nyomelemellátás zavaráért gyakran valamely táplálóanyag túlzott bevitele felelős.

Célozzuk meg a magas szójahozamot!
A SAATEN-UNION olyan szójafajtákkal foglalkozik, amelyek közül hazai viszonyok között, eltérő termesztési célok esetén is mindenki megtalálja a neki megfelelőt.

Terjed Európában az uborka veszélyes vírusa
2019 nyarán több német uborkatermesztő jelentette, hogy növényeit egy ismeretlen betegség támadta meg, amely a legtöbb esetben az állomány legalább 50, helyenként 90 százalékát elpusztította.

Tanácsok a fejes saláta palántaneveléséhez
Lassan Magyarországon is nyomon követhető az a változás, ami a világ és az európai levélzöldség, mindenekelőtt a fejes saláta termesztésében és fogyasztásában tapasztalható: egy dinamikus növekedés a mennyiségi termelésben és számottevő javulás a minőségben.

saláta

Ültetésre kész, egészséges, egyenletes palánta.

Természetes tartósítószer homoktövisből
A homoktövisből készült őrlemény vagy olaj nagy hatékonysággal hasznosítható a különböző élelmiszerek tartósításában, ráadásul az immunrendszert is erősíti.

Felkészítettük napraforgóját az új helyzetekre
A SAATEN-UNION már évek óta stabil piaci pozícióval, 5 százalék körüli részesedéssel rendelkezik a magyarországi napraforgóvetőmag-piacon.

Nincs ennél jobb termésátlag – ez a szója egyszerűen az első!
A KITE Zrt. által forgalmazott ES Pallador szójafajta 2019-ben immár ötödik éve lett első helyezett termésátlagát tekintve a Nébih posztregisztrációs fajtakísérleteiben. A cég szójafajta-portfóliójának zászlóshajója ismét kimagasló eredményt produkált.

Növényvédelmi előrejelzés: Jól teleltek a károsítók – nemsokára meglátjuk, mennyire
De hol marad a tél?! Vagy már túl vagyunk rajta? Mostanában ilyen kérdésekkel találkozunk beszélgetések közben. Az Agroinform.hu 2020. évi 8. heti növényvédelmi előrejelzése.

növény

November elsején vetették, s már bokrosodik.

Piacvezető és trónkövetelő Pioneer napraforgóhibridek!
Jelentős változás zajlik a magyarországi napraforgópiacon. Az elmúlt öt évben stabilan százezer hektár fölé emelkedett a magas olajsavas napraforgók vetésterülete, 2019-ben pedig már a 200 ezer hektárt is meghaladta, ami az összes elvetett napraforgóterület egyharmada. Mostanság minden a magas olajsavas napraforgóról szól, de ne feledkezzünk meg a hagyományos, linolsavas hibridekről sem, hiszen még mindig nagyobb területen vetik ezeket a hibrideket a gazdák.

A károsítók tömeges és korai megjelenésére kell számítanunk
A növényvédelem is egy végtelen folyamat, a mögöttünk lévő időszak megalapozta a jelen állapotot, s a jelen megalapozza a jövőt. Így aztán fontos része munkánknak a visszatekintés és a múlt tapasztalata alapján készülődés a jelenre és a jövőre.

Új fegyver a peronoszpóra ellen!
Az új Zorvec™ Zelavin® Bria célzott védelmet nyújt peronoszpóra ellen, a jobb szőlőtermés érdekében, kedvezőtlen körülmények között is!

Express-toleráns technológia a magas gyomirtó hatékonyság szolgálatában – bővülő napraforgóhibrid-választékkal
Az Express® gyomirtási technológia kiváló megoldás az évelő acat tőlevélrózsás állapotában történő irtására, és ugyanilyen hatásos az egyre nehezebben irtható kétszikű gyomnövények ellen is.

növény

Magról kelő kétszikű gyomok ellen akár az optimálisnál fejlettebb állapotban is kiváló hatékonyságú az Express® gyomirtó szer. (Székkutas, 2019. 05. 23.)

Nitrogénműtrágyák a maximális terméshozamért: válasszuk a szabályozott hatást, kénnel!
Ma már olyan modern, szabályozott hatású műtrágyák érhetők el, amelyek hatóanyag-hasznosulása és tartamhatása jóval felülmúlja a standard termékekét.

Jó tanácsok gyümölcs-szaporítóanyag vásárlásához
A Nébih összefoglalta, milyen szempontokat érdemes figyelembe venni gyümölcs-szaporítóanyag vásárlásakor.

Stresszmentes tavaszi indulás – átlag feletti terméseredmény
A környezeti stresszhatások jelentős károkat okoznak a mezőgazdaságban. Megváltoztatják a sejtek redoxállapotát, megzavarják az anyagcsere-folyamatokat, aminek következtében csökken a növények növekedése, fejlődése, és kisebb lesz a termésátlag.

Termelői tanácsok a kalászosok tavaszi növényvédelméhez
Nagy termés, kiváló minőségben – minden gazdának ez a célja, ami szinte elképzelhetetlen hatékony növényvédő szerek használata nélkül. Nézzük, mit ajánlanak a gabonatermesztők.

Februári gépészeti összefoglalóinkat megtalálja ITT, ITT, ITT, ITT és ITT.