Nagy István kiemelte, a magyar méhészet a mezőgazdaság bruttó termelési értékének 1 százalékát, az állattenyésztésnek mintegy 3 százalékát adja, mindez forintban kifejezve pedig 22-25 milliárdos összeget jelent. Magyarország természeti adottságai kedvezőek a méhészkedés számára – tette hozzá.

Nagy István örvendetesnek nevezte, hogy a hazai mézfogyasztás emelkedő tendeciát mutat. Néhány évvel ezelőtt az egy főre eső mézfogyasztás alig érte el a 30 dekagrammot, jelenleg pedig már 70 dekagramm.

Az Európai Unió 27 tagállama között hazánk rendelkezik a 6. legtöbb méhcsaláddal. A méhészek számát tekintve a középmezőnybe tartozunk, de a méhsűrűséget figyelembe véve a 2. helyen állunk. A méztermelés az elmúlt 10 évben 15 és 30 ezer tonna között változott.

méh

A hazai mézfogyasztás emelkedő tendeciát mutat – fotó: Shutterstock

A megtermelt méz nagyobb hányada exportra kerül. Az Európai Unión belüli mézkereskedelemben Magyarországnak körülbelül 40 százalékos részesedése van.