Ennyire nem vágom, de történ velem, hogy az előző évben búza tarlóm volt amit megvártam hogy gyomosodjon mert évelőkkel tele volt és a következő évben durván a terület közepén ki volt dőlve a kuki. És ebből kombinálták ki az agyasok. De lehet,hogy csak duma volt.
nem ez egy nagygazda 1200 hektár kukija van vetve az idén és ő erre esküszik egyébként meg van proficsávázója.Engem nem tudott meggyőzni én a Forcet nyomom vetéssel egymenetben
Tudod azért elvártam volna a cr....-től,hohy első évesen megfogja az Ayowa 3-s értékéig a kártétel szintet! Egyébként holnap kapom meg a vizsgálati eredményt a vetőmag csávázásáról!
Ezek a dögök intelligens állatok,ahogy kikeltek az imágók éa kukorica nem virágzott,elröpültek a kb 1000m-re lévő táblára ami korábbi vetés volt,egy hét mulva jöttek vissza!
Biztos berúgtak a bogarak és eltévedtek peterakáskor.... Én is láttam már búza utáni dőlést, de ott tökig ért a gaz a tarlón előtte évben, rólad nem feltételezek ilyet, így csak az első variáció állhat fenn.
5 éve csinálunk diabrotica kisérleteket a ntsz-szel,tudod kezdek ráérezni, hova is kell tenni. 2 éve elsőre nem találtuk el a helyet, a kezeletlen is állt mind a cövek, de egy másik helyen meg kellett ismételni a kísérlet egy részét ott meg 30 centisen kiborult és elszáradt. NA erre tavaly nagy hévvel egy harmadévesbe raktuk a kisérletet, mondván tuti, hogy ott lesz bogár, hát ott is állva maradt a kezeletlen. (az IOWA értékeken azért meglátszott a kártétel) A falu másik felén a másodéves a talajfertőtlenítés ellenére megdőlt. Egyébként beszélgettem Tóth Bélával, aki a baranyai NTSZ-nél foglalkozik a diabroticaval, talán a legnagyobb koponya itthon diabroticaban, Ő is ugyanezt mondta. Szerinte a másodéves kukorica virágpora nem izlik annyira a dögöknek, ezért oda kevesebb petézik.
Nagyon nehéz a minőséget biztositani:Sikér-fehérje üvegesség-ha valamelyik paraméter nem jó akkor takarmánynak adod el!15-20%-l kevesebbett hoz a normál buzánál,fokozottan fusárium érzékeny! Ennyi elég indok!
Nem a kukorica fejlettségét kell nézni,hanem a lárva kelésére kell figyelni!Ezt hőösszeg alapján a növényvédelmi állomások figyelemmel kisérik! Én onnan kapom az infót!Az idén máj 20-25 között keltek az első lárvák!Az aszerencsés ha erre az időre a force gázosodik!

Szárprobléma?! szinte mindegyik dekalbra elmondható,összerogyik ha túl későn aratják pl.:ha az időjárás miatt képtelenség aratni csak nov. esetleg dec.
12773 hozzászólás
Válasz #470. hozzászólásra
Romániában árulják arrol nincs infóm hogy M.o.-on nem
Válasz #470. hozzászólásra
Ott is emberek dolgoznak!
Válasz #468. hozzászólásra
Ennyire nem vágom, de történ velem, hogy az előző évben búza tarlóm volt amit megvártam hogy gyomosodjon mert évelőkkel tele volt és a következő évben durván a terület közepén ki volt dőlve a kuki. És ebből kombinálták ki az agyasok. De lehet,hogy csak duma volt.
Válasz #461. hozzászólásra
Se a poncho se a gaucho nincs kiskereskedelmi forgalomban, csak vetőmagüzemeknek adják.
Válasz #467. hozzászólásra
Ez így van, de ez magyarország itt be lehet minden szerezni
Válasz #463. hozzászólásra
Ez nagy kacsa szöveg! A bogár ott rakja le a tojásait ahol a biológiai óra eléri! Dülő út kellős közepén szaporodna!
Válasz #461. hozzászólásra
Ezeket az anyagokat nem adják ki szabad forgalomba!
Válasz #462. hozzászólásra
nem ez egy nagygazda 1200 hektár kukija van vetve az idén és ő erre esküszik egyébként meg van proficsávázója.Engem nem tudott meggyőzni én a Forcet nyomom vetéssel egymenetben
Válasz #460. hozzászólásra
Tudod azért elvártam volna a cr....-től,hohy első évesen megfogja az Ayowa 3-s értékéig a kártétel szintet! Egyébként holnap kapom meg a vizsgálati eredményt a vetőmag csávázásáról!
Ezek a dögök intelligens állatok,ahogy kikeltek az imágók éa kukorica nem virágzott,elröpültek a kb 1000m-re lévő táblára ami korábbi vetés volt,egy hét mulva jöttek vissza!
Válasz #462. hozzászólásra
Mi is megoldjuk csak nem lapáttal.
Válasz #458. hozzászólásra
Állítólag ha az előző évi tarló "kizöldü" leteszik ott is a szemetek a petéket és így már következő év kész is.l
Válasz #461. hozzászólásra
mese habbal, ezekből a csávázókból mikrogrammokat raknak egy-egy magra, otthon az udvaron lapáttal becsávázza, mi?
Válasz #460. hozzászólásra
itt valaki dupla adag Gauchoval csinálja,, de ő csávázza vetés előtt 1-2 nappalmert jobb a hatás azt mondja
Válasz #458. hozzászólásra
A csávázás egyébként egy kalap szart sem ér a diabrotica ellen,legalábbis nálunk.
Válasz #458. hozzászólásra
Biztos berúgtak a bogarak és eltévedtek peterakáskor.... Én is láttam már búza utáni dőlést, de ott tökig ért a gaz a tarlón előtte évben, rólad nem feltételezek ilyet, így csak az első variáció állhat fenn.
Válasz #457. hozzászólásra
Az idén buza elővetemény után,csávázott magot vetettem,hattyúnyakas kukoricáim vannak! 2003-ban buza elövetemény után hektárok döltek össze!Erre varjál gombot!
Válasz #451. hozzászólásra
5 éve csinálunk diabrotica kisérleteket a ntsz-szel,tudod kezdek ráérezni, hova is kell tenni. 2 éve elsőre nem találtuk el a helyet, a kezeletlen is állt mind a cövek, de egy másik helyen meg kellett ismételni a kísérlet egy részét ott meg 30 centisen kiborult és elszáradt. NA erre tavaly nagy hévvel egy harmadévesbe raktuk a kisérletet, mondván tuti, hogy ott lesz bogár, hát ott is állva maradt a kezeletlen. (az IOWA értékeken azért meglátszott a kártétel) A falu másik felén a másodéves a talajfertőtlenítés ellenére megdőlt. Egyébként beszélgettem Tóth Bélával, aki a baranyai NTSZ-nél foglalkozik a diabroticaval, talán a legnagyobb koponya itthon diabroticaban, Ő is ugyanezt mondta. Szerinte a másodéves kukorica virágpora nem izlik annyira a dögöknek, ezért oda kevesebb petézik.
Válasz #455. hozzászólásra
Nagyon nehéz a minőséget biztositani:Sikér-fehérje üvegesség-ha valamelyik paraméter nem jó akkor takarmánynak adod el!15-20%-l kevesebbett hoz a normál buzánál,fokozottan fusárium érzékeny! Ennyi elég indok!
Válasz #448. hozzászólásra
Igen,miért?
Válasz #452. hozzászólásra
Öt évig termeltem durumot,visszaáltam az estivumra!
Válasz #452. hozzászólásra
Nem sikerült direkt kapcsolatott létesíteni?
Válasz #450. hozzászólásra
Még dolgozunk rajta, mindenestere a durum piaca határozottabban jobbnak tűnik az étkezésinél.
Válasz #448. hozzászólásra
Szia Batka!
Ezt mire alapozva mondod!
Válasz #447. hozzászólásra
Durum?
Sikerült valami?
Válasz #447. hozzászólásra
én meg most akartam kikapcsolni , mert menni akartam kicsit az éjszakába : )) De változott a terv ! : ))))))
Válasz #439. hozzászólásra
Laci a harmadévesben feleannyi lárva sem lessz, mint a másodévesben.
Válasz #446. hozzászólásra
ebben a minutimban kapcsoltam be a gépet
Válasz #380. hozzászólásra
Batka !!!!
Itt vagy??????
Válasz #443. hozzászólásra
pedig azt hittem, hogy tudsz valami okosságot
mert én is visszavetem
Válasz #441. hozzászólásra
ennél az lenne a durvább, ha a repce után megint naprát vetne
Válasz #440. hozzászólásra
Nem vagyok AKG-és,épp emiatt.
Válasz #440. hozzászólásra
Azzal nem foglalkozunk!!!!!!!!!!
Válasz #440. hozzászólásra
Géza !
Az Én földszomszédom a keményebb AKG-s napra után repcét vetett. Miről beszélünk?
Válasz #439. hozzászólásra
AKG-val mi lesz?
és a helyes gazdálkodási gyakorlattal?
Ok,kössz.Jövőre én is adok a lárváknak.Három évig tervezek kukoricát egymás után.
Válasz #433. hozzászólásra
Nem a kukorica fejlettségét kell nézni,hanem a lárva kelésére kell figyelni!Ezt hőösszeg alapján a növényvédelmi állomások figyelemmel kisérik! Én onnan kapom az infót!Az idén máj 20-25 között keltek az első lárvák!Az aszerencsés ha erre az időre a force gázosodik!
Válasz #433. hozzászólásra
Nem a kukorica fejlettségét kell nézni,hanem a lárva kelésére kell figyelni!Ezt hőösszeg alapján a növényvédelmi állomások figyelemmel kisérik! Én onnan kapom az infót!Az idén máj 20-25 között keltek az első lárvák!Az aszerencsés ha erre az időre a force gázosodik!
Válasz #435. hozzászólásra
Szárprobléma?! szinte mindegyik dekalbra elmondható,összerogyik ha túl későn aratják pl.:ha az időjárás miatt képtelenség aratni csak nov. esetleg dec.
Válasz #434. hozzászólásra
De az occitán jobb,mert stabilabb a szára.Csak tavaly elfogyott ezért lett ez.
Válasz #429. hozzászólásra
tavaly egyik duna menti ismerősnél az Alpha az ártérben 13 t fölött nyomott
Válasz #432. hozzászólásra
és mikor szóród,hány leveles kukoricában?
Válasz #431. hozzászólásra
Granulátumot szórók,force-t én már 4 éve használom!
Válasz #430. hozzászólásra
Feri!
Hogyan vált be a sorközművelő+talajfertötlenítő?Jövőre én is gondolkodom rajta.Folyadékot vagy granulátumot szórsz?
Válasz #424. hozzászólásra
Géza!
Nem csak az enyémet pakoltuk!
Válasz #419. hozzászólásra
Alpha,tavalyról maradtat vetettem
Válasz #426. hozzászólásra
gyengülésről, akkor beszéljünk a 250 fölé megy
Válasz #425. hozzászólásra
Géza!
Az állat tartással már nem csak a tököm van tele hanem már a f...om is!!!!!!!!!!!!!!!
Válasz #425. hozzászólásra
Gyengült a forint!
Válasz #423. hozzászólásra
vegyél malacot és etesd fel, amúgy ma elkezdett felfele menni az euróbúza ára a tőzsdén, ez már jelent valamit
Válasz #421. hozzászólásra
majd megint legközelebb
jó termet a 3 ha mustár, ha megtudtál tömni egy kamiont