HA belenyúltak és nincs benne borjú akkor nem vemhes,
ezt a kifejezést hogy áll vemhes, megmondom öszintén nem szeretem mert vagy vemhes az állat vagy valamilyen szaporodás biológiai ok miatt nem ivarzik vagy rendszertelenűl ivarzik nem ciklús szerűen.
Az én meglátásom szerint, illetve amit leirtál, az szerint a te állatodnak valami genetikai problémája van.
Nekem volt jó pár ével ezelőtt egy űszöm, az anya hungaro-friz volt erre mentünk rá limuzinnal, a született üsző produkált ilyen tulajdonságokat hogy redszertelenűl de ivarzott és néha kitőggyelt mint aki elleni akar.A tőgye alaktalan a csecs bimbók a kecskéjéhez hasonlitottak.
AZ inszeminátorom azt mondta vég termék, vágóba is kerűlt soha nem lett tehén belőle.
Ép ez volt a baj, hogy a kis borjak előre 1-2hétig nem voltak képesek mind megenni a tejet és muszáj volt valahogy kifejni különben begyulladtak az emlők. Egy csomó fejő kollektort összetörtek az osztrák összekötözte a hátsó lábait amiből az lett hogy rá dőlt az egyik tehén és eltörte a karját.
Ha más borjúval próbálkoztunk a maradékot megetetni azt is úgy rúgta hogy rendesen csattant a borjú álla.
A saját borján kívül más nem tudta megközelíteni.
ha május óta kint van akkor leghamarabb is februárban fog elleni és annak még annyi jele lehet hogy nagy a hasa meg az hogy az inszeminátor belenyul és már egészbe kitapinthato a borju ha ez valamelyik nincs akkor nem hasas
amit irtál hogy folyik a váladék az pedig a folyatásnak a jele ............
annyira mint a magyar.
pár éve nagyon komolyan elkezdték az MT fejlesztését és a genetika frissítése miatt hoznak rendszeresen nyugati hegyitarka spermát és azóta jelentek meg ezek a sötét foltos egyedek ez a bajortarka színváltozat.
magyartarka.hu-n sok érdekességet találsz
hereford úgynevezett szabályosan tarka. minden egyed feje ill hasa lába szügye világos ill kisseb nagyobb részben a nyak hátulja az oldala háta fara egyszínű vörös de soha nem foltos mint a képeken szereplők
nézesd meg mégegyszer ........lehet még fiatal hasas volt amikor nézetted de 2 honap elteltével akkor már mikor nézték 7 honap körüli hasasnak kellenne lenni hogyha most duzzad a tögye azt meg csak nem nézi el a doki mert akkor a borju kitapinthato....... és 50 napos hasasan már megmondják hogy hogy hasas vagy nem
Dokival lenyúlattam,azt mondta nem vemhes.Ez volt kb 2 hónapja.Most meg látom,hogy nyúlik a cicje és a tövében tölcsérszerűen kezd duzzadni.Tavaly nem kapott bocit.
12899 hozzászólás
Válasz #3448. hozzászólásra
?
Mér szerinted ez nem olyan ami neki van
Válasz #3443. hozzászólásra
Tibi Bá!
Ha ez Herefod, akkor neked nincs hereford marhád csak keresztezett.
A kép alapján
[link1]
Válasz #3443. hozzászólásra
Tibi Bá!
Ha ez Herefod, akkor neked nincs hereford marhád csak keresztezett.
A kép alapján
http://hu.agrota-2l.com/content/szarvasmarha/hereford.html
Válasz #3443. hozzászólásra

Jó erőben van az állomány.
Milyen fajtáid vannak???
Válasz #3444. hozzászólásra
+ÁFA? mert akkor ha legalább 8q akkor nem olyan rossz az.
osztrákok 550 et adnak a nagysulyu magyartarka extra minöségűre


bárki tud jobbat szoljon mert én odaadom........ a törökökröl semmi hir nem is tudják mi lesz
Válasz #3441. hozzászólásra
akkor lesz max ára neki ha megindul a felvásárlás és lesz a parasztoknak pénze most szaréhugyé megy minden!
Üdv urak.
A marhák felszámolása miatt eladók lettek ezek a jószágok. 
Árát illetően ki mit gondol róla? Elpocsékolni nem akarom azért őket mert saját nevelés mind1ik egy részt sajnálom is őket de ez van
http://www.agroinform.com/aprohirdetes/3345847/Szarvasmarha,_Limousin_teh%C3%A9n_Charolias_bik%C3%A1k.html
Válasz #3439. hozzászólásra

Már meg van az utódja:
Szerintem ha nem vemhes, de azért nézesd meg még egyszer, akkor jobban jársz ha meg válsz tőle és egy másik állattal próbálkozol.

Válasz #3437. hozzászólásra
Akkor ennek is az lesz a sorsa.
HA belenyúltak és nincs benne borjú akkor nem vemhes,
ezt a kifejezést hogy áll vemhes, megmondom öszintén nem szeretem mert vagy vemhes az állat vagy valamilyen szaporodás biológiai ok miatt nem ivarzik vagy rendszertelenűl ivarzik nem ciklús szerűen.
Az én meglátásom szerint, illetve amit leirtál, az szerint a te állatodnak valami genetikai problémája van.
Nekem volt jó pár ével ezelőtt egy űszöm, az anya hungaro-friz volt erre mentünk rá limuzinnal, a született üsző produkált ilyen tulajdonságokat hogy redszertelenűl de ivarzott és néha kitőggyelt mint aki elleni akar.A tőgye alaktalan a csecs bimbók a kecskéjéhez hasonlitottak.
AZ inszeminátorom azt mondta vég termék, vágóba is kerűlt soha nem lett tehén belőle.
Válasz #3433. hozzászólásra


Ép ez volt a baj, hogy a kis borjak előre 1-2hétig nem voltak képesek mind megenni a tejet és muszáj volt valahogy kifejni különben begyulladtak az emlők. Egy csomó fejő kollektort összetörtek az osztrák összekötözte a hátsó lábait amiből az lett hogy rá dőlt az egyik tehén és eltörte a karját.
Ha más borjúval próbálkoztunk a maradékot megetetni azt is úgy rúgta hogy rendesen csattant a borjú álla.
A saját borján kívül más nem tudta megközelíteni.
Válasz #3421 hozzászólásán.
És jellemző felismehető jele a fehé csík a hátán.
Válasz #3432. hozzászólásra
nekünk 2 héttel ellés elött kezdett kitögyelni.........
Válasz #3430. hozzászólásra
Fejni azért nem lehet őket.
Nem,,sokkal szelídebbek mint a limuzinok.
Válasz #3431. hozzászólásra
MtxLim. Csak azt nem értem miért duzzad a cicije.
Kedves csonti milyen fajta az üsződ?
Válasz #3429. hozzászólásra
A tehenek nem hisztisek?
Ausztriában volt szerencsém hozzuk de rendesen rúgtak egytől egyig mind.
Válasz #3413. hozzászólásra

Van nekem is vagy 3db hereford ,holnap nyomok egy fotót csak legyen észben.
Válasz #3426. hozzászólásra
ha május óta kint van akkor leghamarabb is februárban fog elleni és annak még annyi jele lehet hogy nagy a hasa meg az hogy az inszeminátor belenyul és már egészbe kitapinthato a borju ha ez valamelyik nincs akkor nem hasas
amit irtál hogy folyik a váladék az pedig a folyatásnak a jele ............
Válasz #3418. hozzászólásra
A nagy xarzsákok jól néznek ki.
Nyugdíjas a ran-pack
Válasz #3425. hozzászólásra
Próbáltam rákeresni a neten a tehén álvemhességére(hogy mik a jelei) de úgyszolván semmit nem dobott ki a google.
Válasz #3424. hozzászólásra
akkor passzolom...... és ugy hogy bika alatt volt igy volt bevizsgálva és azt mondták hogy nem hasas?
a váladék akkor folyik ha ivarzik, ellés elött nem folyik max ha megindul az ellés de akkor is max a víz.......
Válasz #3419. hozzászólásra
Májustól október végéig bika alatt volt.Nem látom,hogy ugrálná valamelyik tehenet vagy valamelyik tehén őt.
Válasz #3420. hozzászólásra
annyira mint a magyar.
pár éve nagyon komolyan elkezdték az MT fejlesztését és a genetika frissítése miatt hoznak rendszeresen nyugati hegyitarka spermát és azóta jelentek meg ezek a sötét foltos egyedek ez a bajortarka színváltozat.
magyartarka.hu-n sok érdekességet találsz
Válasz #3414. hozzászólásra
itt pont látszik hogy nem foltosak
Válasz #3413. hozzászólásra
hereford úgynevezett szabályosan tarka. minden egyed feje ill hasa lába szügye világos ill kisseb nagyobb részben a nyak hátulja az oldala háta fara egyszínű vörös de soha nem foltos mint a képeken szereplők
És a szimentali jó hízó alapanyag??????
Válasz #3405. hozzászólásra



akkor az ki van indulva mint az álllat és tutira nem hasas hehehe amikor láttad akkor kellett volna szolni inszeminátornak hogy berakja
Válasz #3415. hozzászólásra

csá TIBIKE boldog ujévet kivánok neked!!beállitottad a ronpakkot az istálloba?!
Magyar szürkemarha x szimentáli = Magyar tarka
szimentáli lesz az,meg nekem is...csak az...t éri meg
Válasz #3413. hozzászólásra

Hát az bizony nem hereford,menny és kérdezd meg tőlük.
http://hu.agrota-2l.com/content/szarvasmarha/hereford.html
Válasz #3408. hozzászólásra
Tudtommal nem teljesen egyszínű a hereford, a környéken van kb 1300db és mind igy nézk, mint a képen.
Válasz #3411. hozzászólásra

Lehet a trófea miatt vágták le.
miért???
miért tehették?

[link1]
miért tehették?

Válasz #3389. hozzászólásra



A hereford az egyszínű piros ,viszont hófehér a feje teljesen.
Válasz #3388. hozzászólásra

Na ja ,már kapizsgálom
Válasz #3405. hozzászólásra
én ezért szoktam ultrahangoztatni ott nem tévednek
A múlt héten kétszer is láttam 3-4 nap eltérésel,hogy kb 10-15 cm hosszú nyálka folyt a pérájából.
Válasz #3403. hozzászólásra
mert akkor a borju kitapinthato....... és 50 napos hasasan már megmondják hogy hogy hasas vagy nem
nézesd meg mégegyszer ........lehet még fiatal hasas volt amikor nézetted de 2 honap elteltével akkor már mikor nézték 7 honap körüli hasasnak kellenne lenni hogyha most duzzad a tögye azt meg csak nem nézi el a doki
Válasz #3396. hozzászólásra
Dokival lenyúlattam,azt mondta nem vemhes.Ez volt kb 2 hónapja.Most meg látom,hogy nyúlik a cicje és a tövében tölcsérszerűen kezd duzzadni.Tavaly nem kapott bocit.
Oké közvetítem
Válasz #3399. hozzászólásra
hirdetésemet kell megmutatni neki benne van a telszámom is igy a levegöbe én nem alkudoznék.........
boldog ujévet kivánok minden gazdának!!!