Válasz #7950. hozzászólásra
Csak a gombaölő kihagyása üt vissza. Lehet vetés előtt bedolgozni Contanst /scleróciumgombán parazitáló gomba/ 1 órán belül bedolgozni. Hátrányok: macerás kijuttatás viszi be a szitákat, van jócskán mérgelődés. Nagy szárazság esetén elhal a gomba, ha a földben nincsen nedvesség. Lehet kora tavasszal gyomirtóval Pictort kiadni, nagyon hatásos.
Válasz #7947. hozzászólásra
Decsi, ha lefújod mostan akkor a nem kifejlett repceszemek miatt kissebb lessz a termés. Idénre már hagyjad ahogyan van, már úgy sem segítesz. Azokkal az állitásokkal hogy virágzáskor kellett volna fújni akkor nem lenne, nem értek eggyet. Ez ellen a betegség ellen jóval korábban kell védekezni! Vetés előtt, vagy kora tavasszal is lehet.
Na most jőn az okoskodás hogy valamelyik professzor azt mondta hogy virágzáskor kellett volna.
Jelentőség: A repce egyik legsúlyosabb betegsége, amire a „repcerák” elnevezés is utal. Akár 50 %-os kártételt is okozhat.
Tünetek: Általában foltokban jelentkezik. A növény szárain világosbarna, kerek, megnyúlt foltok jelentkeznek. Ezeken enyhe gyűrűs mintázat látható. A szár belsejében apró, fekete szkleróciumok (termőtestek) képződnek. Időnként a talajjal érintkező szárrészen is kialakul. A fertőzött növények becői kifehérednek.
Telelés: szkleróciumokkal a fertőzött növényi maradványokon, talajban
Környezeti igény: Mély fekvésű, nedves talajok kedveznek a fertőzésnek. Csapadékos, mérsékelten meleg időjárásban a kár tetemes.
Biológiája: minden egyes csapadékkal fertőzés következhet be. A szártövi rész micéliumos, a szárközép és a becők aszkospórás fertőzés áldozatai.
Terjedés: aszkospórával
Védekezés:
- 5-6 éves vetésváltás
- Magtételek szkleróciummentessége
- Fungicides kezelés virágzás környékén
- Árvakelések irtása
- Virágzás idején vegyszeres védekezés
Javasolt készítmények:
Pictor SC (II.) 0,5 l/ha
Folicur Solo (II.) 1,0 l/ha
Ez az amit nem lehet előre tudni, kérdeztem növ védős havert érdemes-e? Azt mondta ha száraz lesz a május akkor nem érdemes, ha csapadékos akkor érdemes, döntsem el. Döntöttem fújták, qrva sokba került, de nem rohad legalább is még nem az biztos, hogy mennyi a szer hatástartama azt nem tudom. De a repce várható árak amit ma mondtak hát....... lehet hogy neked legalább a fújás ára megmaradt
A repce egyik legsúlyosabb betegsége a repcerák. Az általa okozott kár meghaladhatja az 50%-ot is. A növények szárán világosbarna, kerek, világosabb sávokkal zonált megnyúlt foltok jelennek meg. A szárban fehér szövedék látható, benne fekete kitartóképletek (szkleróciumok). Csapadékos időben a száralapon is megjelenik a fehér, vattaszerű micélium. A betegség általában foltokban jelentkezik. Végső tünetként a növény hervad, majd elpusztul. Meleg, csapadékos időszakban okoz súlyosabb kárt. Fontos az 5-6 éves vetésváltás betartása úgy, hogy ez idő alatt más gazdanövénye (pl. napraforgó) sem kerül a vetési sorba.
Fújtad virágzás közepén-vége felé gombaölő szerrel????
Ma voltam 1 repce bemutatón és az LG képviselője mutatott Phomas repcét, hát apám nem valami szép látvány, elvirágzik, leköt, szép zöld és tőben kirohad,(az egész tábla) ez ám a méreg nem a cián. És állítólag terjed németországban már van, és védd meg a 180 cm-es repcét a tövénél
GK Békés 2x kapott gombaölőt 1. Tango Star 1/ha, 2. Falcon Pro 1l/ha a tango star után 3 hetére szerettem volna nyomni a falcont, de 4 hétre sikerült a múlt heti xar idő miatt. Ilyen, ennyi sikerült.....
Tudom, hogy a kukorica szár nehezen bomlik el, de azokon a földeken, ahol a vetésforgóban nem 4 évente szerepel a kukorica, hanem gyakrabban, ott a sok szártömegtől növekszik a talaj szervesanyag-tartalma, ami hosszútávon igen kedvezően befolyásolja a talaj paramétereit.
De amúgy nincs ezzel semmi gond, mert úgysem tudunk mit kezdeni vele, egykét fortéllyal lehet pákozdkodni és javíthat a mennyiségen minőségen de nagyságrendileg nemnagyon lehet megugrani jelenlegi technológiák esetében még.
Akkor szomorít el amikor pl. pénteken voltunk Derecskán szárítókezelő vizsgán és egy szárítótelepen beszélgettem az ottaniakkal. IGaz, hogy termesztéstechnológiában élenjárnak országszinten de 1000-1500hektár kukorica össz átlaga 10-13tonna között szokott lenni, no ez a nem mindegy, ebből van kalória...
Gyenge aranykorona ami nagyjából életszerű is mert 90%-ban teljesen jól tükrözi az adott terület termőképességét.
Nitrogén ellátó képessége sovány, talajmintákat is csináltatok illetve növénymintákat is veszünk rendszeresen és bármennyi műtrágyát kap egy kultúra ritka, hogy az jöjjön ki eredménynek, hogy nitrogén ellátottsága jó vagy kiváló, általában gyenge szokott lenni, mondom ezt 6mázsa műtrágya után is egy őszi búzában mondjuk.
Van pár jó táblánk folyóparton ami 20korona körüli azok jól teremnek de ottis 6tonna volt a maximum búzatermés az életben is néha-néha amikor a jobb termőhelyeken ennyi kajával meg lombanyaggal 8-10tonnát megterem a búza.
Kukoricából jobbak vagyunk ezeken a földeken abból van minden évben egykét jobb tizentonnás tábla, de a gyenge domboldalon annak is hiába adsz 200kiló N hatóanyagot és P-t és K-t is neki vastagon 5tonna jön le jobb esetben, igaz a 400FAO-s anyagokkal egy ideje próbálkozom dombokon gyengébb helyeken és lehet tudunk majd javítani a koraiakhoz képest.
Nézz át az Életképek topikba! Ma néztem több darabot, hát dolgoznak a rohadékok errefelé is!
Komolyan mondom a legszarabb időszaka ez az évnek, az ember is tudja mi jöhet még! Mindig elgondolkozom ilyenkor, hogy szükségem van nekem erre?? Csak az aratáson lennénk már túl...
nem tudom hogy mennyit fog adni, nem volt még ilyen fajtám. nem sajnáltam tőle a nitrogént, úgyhogy 5 tonnát minimum elvárnék tőle. de aztán majd a mérleg megmondja úgyis
No majd megátjuk, nem merek remélni és kb az utolsó év, hogy hitet nyerjek a sikeres búzatermesztéshez. Már majdnem mindent kipróbáltunk, fajtakínálatból sovány eddig a történet, de egyébként mindenféle elővetemény után vetve küönfée talajmunkákkal alapozva őszi alapgyomírtással kezdve többszöri folyékony műtrágyázva algás lombtrágya meg minden játszott már, többszöri gombaölőzés, eleve rovarölős csávázás ésatöbbi....
Idén nem fújtam lombtrágyát, mikroellemes notrosollal kifújt ez a része, réz és cink volt benne. Lehet kár és kellett volna valami jó anyagot még rátenni, de az is biztos, hogy nem ezen fog múlni, hogy 4 vagy 6tonnás egy tábla, főleg hogy nem is látszott rajta hiánytünet szóval nagy hiánya nem is lehetett semmiből.
Annyi, hogy ha idén sikerül megvenni végre a nagy 3000 literes permetezőt akkor jövő tavasszal lehet csakis nitrosolozni fogok fagyok végén is töményen mint tették is itt többen, még ennyit megfogok próbálni, plusz vetek majd NS40-et is meg védett területre bőtrmő tarbúzás, de ha ezek sem jönnek be akkor nem töröm tovább magam befogom látni, hogy a sovány földeken ennyit lehet nem többet.
Válasz #7918. hozzászólásra
Üdv!
Ez tavaly május 31.én készült kép, az eredményét azt már mondtam
7-8 szemnél nem volt több 1 sorban, ha jó a tőállomány elég is.
Szerinted ez mennyit fog adni??? nagyságrendileg nagyjából
Nem túl nagyok a kalászok de ha jóltudom acsillag ilyen, rengeteg kisebb kalásszal bír és azért terem jól. Kíváncsi leszek mit tudnak majd ezek a búzák amiket itt látunk most.
Képről az enyém sem rossz semmiképpen, de szerintem 4tonnás lesz az Exotic, az antonius a jó részen lehet 5 amúgy még kevesebb a gyenge táblákon az a sejtésem, pedig nem néznek ki rosszúl, de valamiért mindig jobbat mutat itt felénk mint amit megterem
Nekem is csillag van, második nóduszon fogva van a gomba,úgy hogy a szomszédos táblák mv-s magokkal zászlóslevélig rozsdásak. Viszont a mai szemlén szembesültem azzal hogy mennyi pocok van,és még hol van az aratás?!!!!!!!. Mit lehet ezeknek a férgeknek csinálni???? Valami jó ötlet?????
A jószágnak takarmányozás céljából termelem kis területen, minden éven 8-10-12hektáron ahogy kiadja. Az viszont biztos, hogy a roszabb földön is jobban teljesítm mint a búza és ezzel semmi nemvolt csinálva vegyszerezőt nem látott. Annyi ,hogy búzából maradt egy kis anyag a tartályban és ennek a táblának az elejére ellett szórva 50lityó nitrosol+tango star+sumi alfa tank kombinációban egy hektáron sem. de semmi különbség a többi részhez képest.
Kedden Békéscsaba tájékán NS kalászos fajtabemutató lesz, elvileg megyünk cimborákkal, nem leszel ott? Vagy valaki más esetleg?
Ezt a táblát mostmár hagyjad így direktvetni, jövőre mehet bele napraforgó a kukorica nyomába szépen, pár évig teszteljed, hogyan működik ha már belekezdtél!!!
Valóban illene felismerni.... (hogy ez nem az)
A lágybogárnak kilóg a potroha a szárnyfedő alól míg az árpabogárnak nem, valamint a lágybogár szárnyfedője puhább, nem olyan masszív!
Nagyon hasonlít a kettő, és a fénykép se tökéletes, de szerintem ez inkább lágybogár, de felőlem hívhatod árpabogárnak.
A TRITI az szivatos nagyon.. Én már le jöttem rola volt nekem is 160 centis szalmás élményem !! Bár csak ne lett volna És le jött rola egy középszerü termés..Én azóta csakis kizárolag kis és törpe növésü Fajtákat használom.. Semmi szükség manapság a szalmára söt csak a baj van vele Nekem még nemvolt benne részem de a kolegák már meséltek olyan élményröl hogy alig térdig érö szalmán jön a 8 -T a kombájn hallad a mag meg szaporodik akkor meg minek kinlódni pláne ha viharos és zivataros aratásunk lesz kicsit sem mindegy a kombájn mivel tölti az idöt.
26390 hozzászólás
Válasz #7950. hozzászólásra
Csak a gombaölő kihagyása üt vissza. Lehet vetés előtt bedolgozni Contanst /scleróciumgombán parazitáló gomba/ 1 órán belül bedolgozni. Hátrányok: macerás kijuttatás viszi be a szitákat, van jócskán mérgelődés. Nagy szárazság esetén elhal a gomba, ha a földben nincsen nedvesség. Lehet kora tavasszal gyomirtóval Pictort kiadni, nagyon hatásos.
.Szabi.! b@azdmeg te megmondtad.
Válasz #7949. hozzászólásra
Most üt vissza az 1 sor tárcsába való vetés és a sűrűn vetett napraforgó.
Válasz #7947. hozzászólásra
Decsi, ha lefújod mostan akkor a nem kifejlett repceszemek miatt kissebb lessz a termés. Idénre már hagyjad ahogyan van, már úgy sem segítesz. Azokkal az állitásokkal hogy virágzáskor kellett volna fújni akkor nem lenne, nem értek eggyet. Ez ellen a betegség ellen jóval korábban kell védekezni! Vetés előtt, vagy kora tavasszal is lehet.
Na most jőn az okoskodás hogy valamelyik professzor azt mondta hogy virágzáskor kellett volna.
Válasz #7945. hozzászólásra
Az már eső után köpönyeg szerintem.
Egy jól időzített deszikkálással lehet mérsékelni a kárt.
Az hogy az állományban van itt-ott ilyen tő, még nem a világ vége.
Korai lenne még le fújni érésgyorsítóval?
Válasz #7944. hozzászólásra
A napra-gabona egymásutáni vetésváltásba nem igen tudod betenni a repcét.
Válasz #7944. hozzászólásra
Az a Pictor SC még jó lehet, olvass vagy kérdezzél utána....
(én használnám mielöbb)
Válasz #7943. hozzászólásra
F@sza.
REPCE FEHÉRPENÉSZES ROTHADÁS
itt irnak valamit a védekezésről is.....
Kórokozó: fehérpenészes rothadás (Sclerotinia sclerotiorum)
Jelentőség: A repce egyik legsúlyosabb betegsége, amire a „repcerák” elnevezés is utal. Akár 50 %-os kártételt is okozhat.
Tünetek: Általában foltokban jelentkezik. A növény szárain világosbarna, kerek, megnyúlt foltok jelentkeznek. Ezeken enyhe gyűrűs mintázat látható. A szár belsejében apró, fekete szkleróciumok (termőtestek) képződnek. Időnként a talajjal érintkező szárrészen is kialakul. A fertőzött növények becői kifehérednek.
Telelés: szkleróciumokkal a fertőzött növényi maradványokon, talajban
Környezeti igény: Mély fekvésű, nedves talajok kedveznek a fertőzésnek. Csapadékos, mérsékelten meleg időjárásban a kár tetemes.
Biológiája: minden egyes csapadékkal fertőzés következhet be. A szártövi rész micéliumos, a szárközép és a becők aszkospórás fertőzés áldozatai.
Terjedés: aszkospórával
Védekezés:
- 5-6 éves vetésváltás
- Magtételek szkleróciummentessége
- Fungicides kezelés virágzás környékén
- Árvakelések irtása
- Virágzás idején vegyszeres védekezés
Javasolt készítmények:
Pictor SC (II.) 0,5 l/ha
Folicur Solo (II.) 1,0 l/ha
Válasz #7939. hozzászólásra

Itt a kép
Válasz #7939. hozzászólásra
Kb az lesz.
Válasz #7938. hozzászólásra

Ez az amit nem lehet előre tudni, kérdeztem növ védős havert érdemes-e? Azt mondta ha száraz lesz a május akkor nem érdemes, ha csapadékos akkor érdemes, döntsem el. Döntöttem fújták, qrva sokba került, de nem rohad legalább is még nem az biztos, hogy mennyi a szer hatástartama azt nem tudom. De a repce várható árak amit ma mondtak hát....... lehet hogy neked legalább a fújás ára megmaradt
Válasz #7938. hozzászólásra
ezt találtam illik rá..
A repce egyik legsúlyosabb betegsége a repcerák. Az általa okozott kár meghaladhatja az 50%-ot is. A növények szárán világosbarna, kerek, világosabb sávokkal zonált megnyúlt foltok jelennek meg. A szárban fehér szövedék látható, benne fekete kitartóképletek (szkleróciumok). Csapadékos időben a száralapon is megjelenik a fehér, vattaszerű micélium. A betegség általában foltokban jelentkezik. Végső tünetként a növény hervad, majd elpusztul. Meleg, csapadékos időszakban okoz súlyosabb kárt. Fontos az 5-6 éves vetésváltás betartása úgy, hogy ez idő alatt más gazdanövénye (pl. napraforgó) sem kerül a vetési sorba.
Válasz #7937. hozzászólásra
Nem.
Válasz #7935. hozzászólásra



Fújtad virágzás közepén-vége felé gombaölő szerrel????
Ma voltam 1 repce bemutatón és az LG képviselője mutatott Phomas repcét, hát apám nem valami szép látvány, elvirágzik, leköt, szép zöld és tőben kirohad,(az egész tábla) ez ám a méreg nem a cián. És állítólag terjed németországban már van, és védd meg a 180 cm-es repcét a tövénél
Válasz #7935. hozzászólásra
A 2. és 3. képen fehérpenészes szárrothadás (Sclerotinia sclerotiorum) látható, az ellen gombaölő virágzáskor.
Táblán belül Itt ott látszanak sárguló repcék,Ezt,hogy lehetett volna megelőzni?
Válasz #7932. hozzászólásra
Kösz a megerősítést, remélem nem kell neki 3. kezelés, de azért még figyelem
Válasz #7931. hozzászólásra
felétek hogy van a vetésforgó hogy olyan kevés kukorica van benne?
4 évből tuti szerepel 2x felénk persze nállam nem egymás után h lehet
Válasz #7930. hozzászólásra
Gazda 001
Szerintem ez teljesen rendben van, amennyire a képen látszik.
Ahhoz képest meg, hogy milyenek vannak a határban szuper!
Válasz #7929. hozzászólásra
nem monora, csak mondjuk 4 évből 2 kukorica.
GK Békés 2x kapott gombaölőt 1. Tango Star 1/ha, 2. Falcon Pro 1l/ha a tango star után 3 hetére szerettem volna nyomni a falcont, de 4 hétre sikerült a múlt heti xar idő miatt. Ilyen, ennyi sikerült.....

Válasz #7927. hozzászólásra

Ha a kukorica monokúlurázásra gondolsz az egyáltalán nem kedvező a földnek
ns hibridekről-kalászos-kukorica valam i jó-rossz vélemény...,hogy tudnak azok a magok
Tudom, hogy a kukorica szár nehezen bomlik el, de azokon a földeken, ahol a vetésforgóban nem 4 évente szerepel a kukorica, hanem gyakrabban, ott a sok szártömegtől növekszik a talaj szervesanyag-tartalma, ami hosszútávon igen kedvezően befolyásolja a talaj paramétereit.
Nem jól gondolom?
Válasz #7924. hozzászólásra
De amúgy nincs ezzel semmi gond, mert úgysem tudunk mit kezdeni vele, egykét fortéllyal lehet pákozdkodni és javíthat a mennyiségen minőségen de nagyságrendileg nemnagyon lehet megugrani jelenlegi technológiák esetében még.
Akkor szomorít el amikor pl. pénteken voltunk Derecskán szárítókezelő vizsgán és egy szárítótelepen beszélgettem az ottaniakkal. IGaz, hogy termesztéstechnológiában élenjárnak országszinten de 1000-1500hektár kukorica össz átlaga 10-13tonna között szokott lenni, no ez a nem mindegy, ebből van kalória...
Válasz #7924. hozzászólásra
Gyenge aranykorona ami nagyjából életszerű is mert 90%-ban teljesen jól tükrözi az adott terület termőképességét.
Nitrogén ellátó képessége sovány, talajmintákat is csináltatok illetve növénymintákat is veszünk rendszeresen és bármennyi műtrágyát kap egy kultúra ritka, hogy az jöjjön ki eredménynek, hogy nitrogén ellátottsága jó vagy kiváló, általában gyenge szokott lenni, mondom ezt 6mázsa műtrágya után is egy őszi búzában mondjuk.
Van pár jó táblánk folyóparton ami 20korona körüli azok jól teremnek de ottis 6tonna volt a maximum búzatermés az életben is néha-néha amikor a jobb termőhelyeken ennyi kajával meg lombanyaggal 8-10tonnát megterem a búza.
Kukoricából jobbak vagyunk ezeken a földeken abból van minden évben egykét jobb tizentonnás tábla, de a gyenge domboldalon annak is hiába adsz 200kiló N hatóanyagot és P-t és K-t is neki vastagon 5tonna jön le jobb esetben, igaz a 400FAO-s anyagokkal egy ideje próbálkozom dombokon gyengébb helyeken és lehet tudunk majd javítani a koraiakhoz képest.
Válasz #7920. hozzászólásra
A gyenge főőd nálad mit takar kötöttség?humusz?
Válasz #7917. hozzászólásra


Csak az aratáson lennénk már túl...
Nézz át az Életképek topikba! Ma néztem több darabot, hát dolgoznak a rohadékok errefelé is!
Komolyan mondom a legszarabb időszaka ez az évnek, az ember is tudja mi jöhet még! Mindig elgondolkozom ilyenkor, hogy szükségem van nekem erre??
Válasz #7906. hozzászólásra
Szerintem nem lesznek rosszak ezek. Antonius később lett vetve vagy ennyire kései fajta?
Válasz #7918. hozzászólásra
de aztán majd a mérleg megmondja úgyis

nem tudom hogy mennyit fog adni, nem volt még ilyen fajtám. nem sajnáltam tőle a nitrogént, úgyhogy 5 tonnát minimum elvárnék tőle.
Válasz #7919. hozzászólásra
No majd megátjuk, nem merek remélni és kb az utolsó év, hogy hitet nyerjek a sikeres búzatermesztéshez. Már majdnem mindent kipróbáltunk, fajtakínálatból sovány eddig a történet, de egyébként mindenféle elővetemény után vetve küönfée talajmunkákkal alapozva őszi alapgyomírtással kezdve többszöri folyékony műtrágyázva algás lombtrágya meg minden játszott már, többszöri gombaölőzés, eleve rovarölős csávázás ésatöbbi....
Idén nem fújtam lombtrágyát, mikroellemes notrosollal kifújt ez a része, réz és cink volt benne. Lehet kár és kellett volna valami jó anyagot még rátenni, de az is biztos, hogy nem ezen fog múlni, hogy 4 vagy 6tonnás egy tábla, főleg hogy nem is látszott rajta hiánytünet szóval nagy hiánya nem is lehetett semmiből.
Annyi, hogy ha idén sikerül megvenni végre a nagy 3000 literes permetezőt akkor jövő tavasszal lehet csakis nitrosolozni fogok fagyok végén is töményen mint tették is itt többen, még ennyit megfogok próbálni, plusz vetek majd NS40-et is meg védett területre bőtrmő tarbúzás, de ha ezek sem jönnek be akkor nem töröm tovább magam befogom látni, hogy a sovány földeken ennyit lehet nem többet.
Válasz #7918. hozzászólásra

Üdv!
Ez tavaly május 31.én készült kép, az eredményét azt már mondtam
7-8 szemnél nem volt több 1 sorban, ha jó a tőállomány elég is.
Válasz #7916. hozzászólásra
Szerinted ez mennyit fog adni??? nagyságrendileg nagyjából
Nem túl nagyok a kalászok de ha jóltudom acsillag ilyen, rengeteg kisebb kalásszal bír és azért terem jól. Kíváncsi leszek mit tudnak majd ezek a búzák amiket itt látunk most.
Képről az enyém sem rossz semmiképpen, de szerintem 4tonnás lesz az Exotic, az antonius a jó részen lehet 5 amúgy még kevesebb a gyenge táblákon az a sejtésem, pedig nem néznek ki rosszúl, de valamiért mindig jobbat mutat itt felénk mint amit megterem
Nekem is csillag van, második nóduszon fogva van a gomba
,úgy hogy a szomszédos táblák mv-s magokkal zászlóslevélig rozsdásak. Viszont a mai szemlén szembesültem azzal hogy mennyi pocok van,és még hol van az aratás?!!!!!!!
. Mit lehet ezeknek a férgeknek csinálni???? Valami jó ötlet?????
GK Csillag





sárgarozsdátol egyszerűen képtelenség volt megvédeni. nagyon fogékony rá! de ettől eltekintve elég jól néz ki
Válasz #7910. hozzászólásra
Igen, a somkóró után ment. Nincs rajta elovago sem. Csak felülről kap kaját. Kivéve, ha meghuzatom.
Válasz #7913. hozzászólásra
Nem is hallottam róla,hogy hol lesz.
Válasz #7911. hozzászólásra
A jószágnak takarmányozás céljából termelem kis területen, minden éven 8-10-12hektáron ahogy kiadja. Az viszont biztos, hogy a roszabb földön is jobban teljesítm mint a búza és ezzel semmi nemvolt csinálva vegyszerezőt nem látott. Annyi ,hogy búzából maradt egy kis anyag a tartályban és ennek a táblának az elejére ellett szórva 50lityó nitrosol+tango star+sumi alfa tank kombinációban egy hektáron sem. de semmi különbség a többi részhez képest.
Kedden Békéscsaba tájékán NS kalászos fajtabemutató lesz, elvileg megyünk cimborákkal, nem leszel ott? Vagy valaki más esetleg?
Válasz #7909. hozzászólásra

Ezt a táblát mostmár hagyjad így direktvetni, jövőre mehet bele napraforgó a kukorica nyomába szépen, pár évig teszteljed, hogyan működik ha már belekezdtél!!!
Válasz #7908. hozzászólásra
Minek szenvedsz a tritikáléval?
F@sza a veteményed!
Válasz #7909. hozzászólásra
Ez ment a somkóró után? sortisztítók nincsenek a gépen csak elővágó tárcsák?
Enni hogy fogsz adni neki? Rászórod a műtrágyát majd?
Direktvetes, jd 1730 talanyomas-fokozo rugokkal.



Ez meg a magas tritikálé:



Ez meg a szórva vetett Antonius:

Fotóztam kicsit, ez az egyik Exotic tábla:

Válasz #7887. hozzászólásra
Valóban illene felismerni.... (hogy ez nem az)
A lágybogárnak kilóg a potroha a szárnyfedő alól míg az árpabogárnak nem, valamint a lágybogár szárnyfedője puhább, nem olyan masszív!
Nagyon hasonlít a kettő, és a fénykép se tökéletes, de szerintem ez inkább lágybogár, de felőlem hívhatod árpabogárnak.
Közönséges lágybogár
Vörösnyakú árpabogár
Válasz #7893. hozzászólásra
Ez mekkora tábla? több nyom van benne mint a 10Ha-s táblánkon:D
Válasz #7902. hozzászólásra








Bár csak ne lett volna És le jött rola egy középszerü termés..Én azóta csakis kizárolag kis és törpe növésü Fajtákat használom.. Semmi szükség manapság a szalmára söt csak a baj van vele Nekem még nemvolt benne részem de a kolegák már meséltek olyan élményröl hogy alig térdig érö szalmán jön a 8 -T a kombájn hallad a mag meg szaporodik akkor meg minek kinlódni pláne ha viharos és zivataros aratásunk lesz kicsit sem mindegy a kombájn mivel tölti az idöt.
A TRITI az szivatos nagyon.. Én már le jöttem rola volt nekem is 160 centis szalmás élményem !!