Az Egyesült Államokban évtizedek óta nem volt ennyire kedvezőtlen időjárás a haszonnövények szempontjából; a terményállag augusztus 5-én az 1988-as szint óta a legrosszabb állapotában volt. A száraz időjárás miatt az árfolyam az egekbe szárnyalt – ezt nehezítette, hogy Kelet-Európában, Kínában, Indiában és Ausztráliában is meglehetősen kedvezőtlen volt az időjárás a növény számára. A vékánkénti 8 dollár fölé kúszó rekordár pedig hosszú távon csökkenteni látszik a kukorica iránti keresletet.
A kieső kínálat pótlásának nem kedveznek a külföldi trendek sem: a kukoricatermelés globális szinten is visszaesett a szárazságok miatt. A helyzetet jól jellemzi, hogy Ázsia második legnagyobb kukoricatermelő országában, Indiában keményítőkészítő vállalatok egy csoportja teljes gabonaexport-tilalmat javasolt a kormány számára, hogy a helyi fogyasztás és ipar számára maradjon az összes meglévő készlet.
Válasz #6705. hozzászólásra
Délen =Kiskunhalas.
DKC 45-90 az enyém is a közelében van,sajnos az is lassan megadja magát.Nem is most mert már az első forróság mikor volt, akkor nagyon megkapta és azóta stagnált most már bármilyen eső késő lenne neki de azért lessz rajta 40, esetleg 50ig saccolom jó évjáratban sokat adott volna szerintem 100-on felül.
Juni-20-án készűlt, már akkor volt benne ilyen felsült.
Válasz #6725. hozzászólásra
Írod hogy 14 tonnát adott tavaly.Ez ott egy előforduló termés a többi kukánál is? pld amit vetettél azt hogyan látod mennyit ad,
Én is akartam venni y02-t,mert tavaly Hajdudorogon 14 tonnát is tudott szemesbe 21-es vizzel,de mégis megvettem a pr35f38-at,de örülök hogy nem lett volna rossz döntés...
Ígen nekünk is van késői vetésü és lekörözte a környék összes kukoricását pedig olyan lila és foghijjas volt a kis kukorica hogy azt hidtük nem lesz belőle semmi.
De most nagyon szép és tényleg több csövet nevel.
Aszályos évben lehet ez lenne a megoldás a késői vetés???
Előnye hogy tudsz aratni valamit .
Hátránya hogy ha mégsem aszályos az év akkor nem adja le a vizet és szárításra kell költeni egy rakás pénzt.
Válasz #6720. hozzászólásra
Juni első heti vetés itt is van nem messze tőle zöld az is de vékonyka satnya csövek vannak rajta.ellenére hogy aszára már elég magas, de itt nem erről lehet szó.ennek akukának avitalitása nem hasonlitható semelyikhez sem,és ami a ritka hogy ahőség ellenére úgy kinevelte mind a két csövet hogy szinte nem látszik külömbség.Körülötte van több gazdának külömbözö időpontban vetett és különbözőfajta és nagyjából egyformán rosszul néznek ki.
Itt is van a környéken egy tábla, aminek kb felét jó 3-4 héttel később vetettek el. az elsőt úgy április 20-25 körül, a másikat május 15-20 tájban vmikor. Amikor rájött a június végi 3 hetes forróság az első vetés kb másfél méter magasan megállt és elkezdett sólni, ma már csak nagyon halvány zöld.
A májusi vetés meg kb 30-40 centis lehetett a forróságban és gyönyörűen bírta, gondolom ilyenkor még nagyon kevés a vízigénye (bár a gyökere sem megy le olyan mélyre ugye...)
A lényeg hogy ez a későbbi vetés szépen lekerülte a másika és sokkal durvábban zöld még mint a korábbi.
Egyet kibontottam volt rajta szem, de a második képen látszik a cső végén...amit megfigyeltem arra nincs bogár,nem úgy mint nálunk, 1csőbe 5-6 is. megyek ki kell rakni az árút.
Válasz #6701. hozzászólásra
Ki nem bontottam mivel hogy nem az enyém,de fogásra végig van benne és a hegyefelé párcentire kivannak a szemek.Ezért is gondoltam hogy nem siló.Van ez a fotó az alacsonyabb is ugyan azé akié a magas balra ma már az alacsony levolt silózva.Ez kb 3hetes fotó
Silónak ez azért ritkán van vetve...pontosabban merre délen? A többi kukorica mellette susog már?Jó nézni az ilyent csak ha szárítani kell normális évben akkor arra rossz rágondolni is nemhogy a számlát megnézni...és ne felejtsük el a Callgir 3900 Ft-os kukorica árat is mert pofátlanul ajánlani még a nyáron...
Válasz #6702. hozzászólásra
Ez így igaz , Nekem is volt mert a zsákok ellettek cserélve és esős évbe a szárításba ráment a haszon is (szinte).De most elég jónak tűnik.......
Húzd le róla a levelet, hogy valójában mekkora a cső mert így becsapós!!! Ott a végén biztos nencs benne semmi, már az idén én is láttam ekkorát csak kicsi lett benne a csövecske!!!!
Válasz #6698. hozzászólásra
Hozzátartozik hogy itt csapadék délen úgy kiadósabb egyszer volt tavasz óta csendes eső 1 napig.körülötte alacsony szenvedő kukoricák külömböző fajtájúak.Van mellette olyan ami 1méter magas.ezt olyan 3méteresnek saccolom és mindenszáron 2 kifejlettcső/de mekkorák/1hete még haragos zőld volt, ma néztem kicsit kezd szürkülni.De iszonyúan gazos főleg perje van a sorokban. méretnek az alkarom könyöktől újhegyig.
Én is kötöttem le kukoricát 44000ft/tonna értékkel. És a szerződésben az áll ha nem teljesítem a bevitelt akkor az ár 20%-át kell fizetni. És ha 60000ft/tonna felett lesz az ára akkor megéri (szerintem)? Ti szerintetek hogy történik ez?
A szerződés az szerződés, a vis maior meg vis maior ...
A 2010-es év tapasztalata alapján a 2011. évi CLXVIII. törvény a mezőgazdasági termelést érintő időjárási és más természeti kockázatok kezeléséről már tartalmaz a szerződéses kapcsolatokra vonatkozóan is rendelkezéseket.
3. § (1) A mezőgazdasági termelést érintő időjárási és más természeti események által okozott károk miatti kockázatokat az e törvényben foglaltak szerint meg kell osztani:
a) a mezőgazdasági termelő,
b) a termény felvásárlására a betakarítást megelőzően szerződött felvásárló,
c) a mezőgazdasági termelővel kötött mezőgazdasági biztosítás esetén - annak keretei között - a biztosító,
d) a mezőgazdasági földterület bérbe-, illetőleg haszonbérbeadója, valamint
e) az állam
között.
A III. fejezet (20-23. §§) rendelkezéseit - jogszabály eltérő rendelkezése hiányában - a szerződő felek közötti megállapodáson alapuló teljesítéssel összefüggésben kell alkalmazni. [20. §]
Semmis az olyan szerződéses kikötés, amely szerint a vis maior miatt hiányzó mezőgazdasági terményt a termelő pótolni, mástól beszerezni, helyette más szolgáltatást vagy biztosítékot nyújtani köteles. [21. § (1) bek.]
Vis maiornak minősül a mezőgazdasági káresemény [23. § (1) bek. a) pont]: a jégesőkár, aszálykár, belvízkár, viharkár, tavaszi fagykár, téli fagykár, felhőszakadáskár, valamint az árvízkár. [2. § 7. és 21. pontok értelmében]
A mező- és erdőgazdaságot sújtó időjárási és más természeti jellegű elháríthatatlan külső ok (vis maior) miatti káreseményt, valamint annak mértékét, és az emiatt bekövetkezett hozamérték-csökkenést kérelemre az agrárkár-megállapító szerv igazolja. [23. § (2) bek.] EZ NEM AZONOS az MVH-hoz történő vis maior bejelentéshez csatolandó igazolással!
Itt az jelenthet problémát, hogy az új törvény nagyon szigorúan határozza meg az aszály fogalmát:
aszály: az a természeti esemény, amelynek során a kockázatviselés helyén az adott növény vegetációs időszakán belül harminc egymást követő napon belül a lehullott csapadék összes mennyisége a tíz millimétert nem éri el. E szerint sokfelé nem is volt aszály.
A korábbi szabályozás [32/2009. (III. 31.) FVM rendelet] szerint:
aszály: az a természeti jelenség, amely a rendkívül meleg és száraz időjárás következtében a növényi kultúrákban terméscsökkenést okoz, és amelynek tényét az agrárpolitikáért felelős miniszter (a továbbiakban: miniszter) a rendelkezésre álló vízmérleg- és hőmérsékleti adatok, valamint a távérzékeléses növénymonitoring és egyéb termésbecslések alapján meghatározott területre, illetve a gazdálkodók meghatározott körére vis maiorként közleményben meghirdet.
Az aszályt most is miniszteri közleménnyel lehet vis maiornak nyilvánítani, de a miniszter ezt csak a törvényi feltételek (30 napon belül 10 mm csapadék) fennállása esetén tudja megtenni.
A belvíznél is volt, figyelembe véve nem volt. A levelek jöttek, fenyegetések..stb. Most be sem adtam az aszálykárt nincs szerződésem, de nem egyszerű lesz a szerződés..szerződés.
Nekem is oda kellett adni a naprámat 75ezerért tavaly (a nem teljesített 2010-es szerződés ellenében), hiába volt meg mindenféle-fajta vis-maior igazolásom 2010-ről, és még a biztosító se fizetett egy fityinget se.
Amit nem vitt ki a belvíz, azt összeborogatta a vihar, és szétverte a jég...
Azóta inkább nem kötök le semmit előre.
(mert azért annak sincs túl jó kedve, aki mondjuk leszerződte a kukit 46-ért, és annyit fog neki teremni, hogy mondjuk ennyiért még bukta, de a piaci áron már pluszos lenne...)
24931 hozzászólás
Válasz #6729. hozzászólásra
Igen valóban eztláttam én is.
Az Egyesült Államokban évtizedek óta nem volt ennyire kedvezőtlen időjárás a haszonnövények szempontjából; a terményállag augusztus 5-én az 1988-as szint óta a legrosszabb állapotában volt. A száraz időjárás miatt az árfolyam az egekbe szárnyalt – ezt nehezítette, hogy Kelet-Európában, Kínában, Indiában és Ausztráliában is meglehetősen kedvezőtlen volt az időjárás a növény számára. A vékánkénti 8 dollár fölé kúszó rekordár pedig hosszú távon csökkenteni látszik a kukorica iránti keresletet.
A kieső kínálat pótlásának nem kedveznek a külföldi trendek sem: a kukoricatermelés globális szinten is visszaesett a szárazságok miatt. A helyzetet jól jellemzi, hogy Ázsia második legnagyobb kukoricatermelő országában, Indiában keményítőkészítő vállalatok egy csoportja teljes gabonaexport-tilalmat javasolt a kormány számára, hogy a helyi fogyasztás és ipar számára maradjon az összes meglévő készlet.
Válasz #6728. hozzászólásra
Itt a fajtasorba a DKC5007 a legfelsültebb.Részemről kihúzva.
Válasz #6726. hozzászólásra
igen,egy jó vetőmaggal benne van a 11-15 tonna egy tisztességes évjáratban,de csak a legjobb magokkal(dkc 5276,pr35f38,n01,dkc 5007)
Válasz #6705. hozzászólásra

Délen =Kiskunhalas.
DKC 45-90 az enyém is a közelében van,sajnos az is lassan megadja magát.Nem is most mert már az első forróság mikor volt, akkor nagyon megkapta és azóta stagnált most már bármilyen eső késő lenne neki de azért lessz rajta 40, esetleg 50ig saccolom jó évjáratban sokat adott volna szerintem 100-on felül.
Juni-20-án készűlt, már akkor volt benne ilyen felsült.
Válasz #6725. hozzászólásra
Írod hogy 14 tonnát adott tavaly.Ez ott egy előforduló termés a többi kukánál is? pld amit vetettél azt hogyan látod mennyit ad,
Válasz #6692. hozzászólásra
Én is akartam venni y02-t,mert tavaly Hajdudorogon 14 tonnát is tudott szemesbe 21-es vizzel,de mégis megvettem a pr35f38-at,de örülök hogy nem lett volna rossz döntés...
Válasz #6723. hozzászólásra
Ehez tudni kéne mikor lesz a nyári fórróság...tavaly mikor volt,úgy mint idén?
Válasz #6720. hozzászólásra

Ígen nekünk is van késői vetésü és lekörözte a környék összes kukoricását pedig olyan lila és foghijjas volt a kis kukorica hogy azt hidtük nem lesz belőle semmi.
De most nagyon szép és tényleg több csövet nevel.
Aszályos évben lehet ez lenne a megoldás a késői vetés???
Előnye hogy tudsz aratni valamit .
Hátránya hogy ha mégsem aszályos az év akkor nem adja le a vizet és szárításra kell költeni egy rakás pénzt.
Válasz #6719. hozzászólásra

Hova küldjem a GLS-es mond a címet, de előtte boncsad ki a csövet, had lássuk!!!
Válasz #6720. hozzászólásra
Juni első heti vetés itt is van nem messze tőle zöld az is de vékonyka satnya csövek vannak rajta.ellenére hogy aszára már elég magas, de itt nem erről lehet szó.ennek akukának avitalitása nem hasonlitható semelyikhez sem,és ami a ritka hogy ahőség ellenére úgy kinevelte mind a két csövet hogy szinte nem látszik külömbség.Körülötte van több gazdának külömbözö időpontban vetett és különbözőfajta és nagyjából egyformán rosszul néznek ki.
Válasz #6711. hozzászólásra
Jogos a felvetés.
Itt is van a környéken egy tábla, aminek kb felét jó 3-4 héttel később vetettek el. az elsőt úgy április 20-25 körül, a másikat május 15-20 tájban vmikor. Amikor rájött a június végi 3 hetes forróság az első vetés kb másfél méter magasan megállt és elkezdett sólni, ma már csak nagyon halvány zöld.
A májusi vetés meg kb 30-40 centis lehetett a forróságban és gyönyörűen bírta, gondolom ilyenkor még nagyon kevés a vízigénye (bár a gyökere sem megy le olyan mélyre ugye...)
A lényeg hogy ez a későbbi vetés szépen lekerülte a másika és sokkal durvábban zöld még mint a korábbi.
Válasz #6716. hozzászólásra
Ares ezt bebuktad úgyhogy van egy söröm.De lásd milyen vagyok hozzád meghívlak egy sőrre bontsd ki és egészségedre.
Válasz #6715. hozzászólásra
Egyet kibontottam volt rajta szem, de a második képen látszik a cső végén...amit megfigyeltem arra nincs bogár,nem úgy mint nálunk, 1csőbe 5-6 is. megyek ki kell rakni az árút.
Válasz #6716. hozzászólásra
Kérdésedre most csak annyit tudok hogy lessz arra alkalom csak tartsd hidegen.
Válasz #6714. hozzászólásra

Nem azt mondom hogy nincs benne cső, csak nem akkora mint amikor a kezeden mutatod, de a sör megvan, de mikor isszuk meg????
Válasz #6714. hozzászólásra
Gergő 07 ha vagy.Szerinted nemvolt benne cső? ugyan is eggyütt néztük.
Válasz #6713. hozzászólásra
na tegyél le egy doboz sopronit, és fogadjunk, holnap megnézem.
Válasz #6708. hozzászólásra

Szerintem ha kibontottad volna lett volna meglepi, teljesen látszik a csövönn, hogy nincs benne cső végig!!
Válasz #6711. hozzászólásra

nem és az már bennebb akkor is sült de van veleszembe már1hónapja felsült 440-esdk
Válasz #6708. hozzászólásra
Ez nem későbbi vetés?
Válasz #6704. hozzászólásra
Tedd azt!
Válasz #6707. hozzászólásra
Semmire csak idéztem a pio katalógusból
Válasz #6701. hozzászólásra

Ki nem bontottam mivel hogy nem az enyém,de fogásra végig van benne és a hegyefelé párcentire kivannak a szemek.Ezért is gondoltam hogy nem siló.Van ez a fotó az alacsonyabb is ugyan azé akié a magas balra ma már az alacsony levolt silózva.Ez kb 3hetes fotó
Válasz #6692. hozzászólásra
mirre gondolsz?
Válasz #6704. hozzászólásra
Ezek:DKC,KWS,caussadae,Martonvásár,Tradisco,NK,Saaten union,Ragt,Maisadour.
Válasz #6699. hozzászólásra
Silónak ez azért ritkán van vetve...pontosabban merre délen? A többi kukorica mellette susog már?Jó nézni az ilyent csak ha szárítani kell normális évben akkor arra rossz rágondolni is nemhogy a számlát megnézni...és ne felejtsük el a Callgir 3900 Ft-os kukorica árat is mert pofátlanul ajánlani még a nyáron...
Van egy fajtasorról képem,egy helyen,124 fajta,több nemesítő.Valahová felraknám,ahol nem maceráns.
Válasz #6702. hozzászólásra
Ez így igaz , Nekem is volt mert a zsákok ellettek cserélve és esős évbe a szárításba ráment a haszon is (szinte).De most elég jónak tűnik.......
Válasz #6699. hozzászólásra
Jól néz ki,de normál évben ez nem érik be , de idén lehet ,hogy ez lesz a nyerő.
Válasz #6699. hozzászólásra

Húzd le róla a levelet, hogy valójában mekkora a cső mert így becsapós!!! Ott a végén biztos nencs benne semmi, már az idén én is láttam ekkorát csak kicsi lett benne a csövecske!!!!
Válasz #6699. hozzászólásra

Ez szerintem is siló!
A hoszabb tenyészidő lehet a válasz arra, hogy miért ilyen szép zöld még ez a kuki!
Amugy faxa
Válasz #6698. hozzászólásra
méretnek az alkarom könyöktől újhegyig.

Hozzátartozik hogy itt csapadék délen úgy kiadósabb egyszer volt tavasz óta csendes eső 1 napig.körülötte alacsony szenvedő kukoricák külömböző fajtájúak.Van mellette olyan ami 1méter magas.ezt olyan 3méteresnek saccolom és mindenszáron 2 kifejlettcső/de mekkorák/1hete még haragos zőld volt, ma néztem kicsit kezd szürkülni.De iszonyúan gazos főleg perje van a sorokban.
Válasz #6697. hozzászólásra

Jöhetnek a képek
Válasz #6696. hozzászólásra
eszméletlenül jó.
Válasz #6695. hozzászólásra
Olyan jó, vagy olyan rossz?
Válasz #6694. hozzászólásra
Rakok fel képet de dobsz egy hátast ha meglátod.
Válasz #6693. hozzászólásra
Pedig a Pio katalógusban a siló között szerepel
Válasz #6692. hozzászólásra
Akkor még is csak jól adták meg,Az lessz az de nem siló az biztos,Irjatok már valaki rólla akinek volt vagy van ilyen.
Válasz #6691. hozzászólásra
Van Y02 is 560 as faoval de az siló
PR34Y02 – FAO 560 ÚJ "AZ ÍGÉRETES"
Válasz #6688. hozzászólásra
Nekem 02nek adták meg ,de lehet hogy Y12 mindenesetre jó lenne róla tudni valamit,víz leadás stb.
Válasz #6689. hozzászólásra
Akkor felejtős...alkudozzál
Válasz #6687. hozzászólásra
De van benne és ez mit jelent?
Válasz #6683. hozzászólásra
ez pio y12 lenne
Válasz #6686. hozzászólásra
Fedezett vásárlás nincs benne véletlenül?
Én is kötöttem le kukoricát 44000ft/tonna értékkel. És a szerződésben az áll ha nem teljesítem a bevitelt akkor az ár 20%-át kell fizetni. És ha 60000ft/tonna felett lesz az ára akkor megéri (szerintem)? Ti szerintetek hogy történik ez?
Válasz #6684. hozzászólásra

A szerződés az szerződés, a vis maior meg vis maior ...
A 2010-es év tapasztalata alapján a 2011. évi CLXVIII. törvény a mezőgazdasági termelést érintő időjárási és más természeti kockázatok kezeléséről már tartalmaz a szerződéses kapcsolatokra vonatkozóan is rendelkezéseket.
3. § (1) A mezőgazdasági termelést érintő időjárási és más természeti események által okozott károk miatti kockázatokat az e törvényben foglaltak szerint meg kell osztani:
a) a mezőgazdasági termelő,
b) a termény felvásárlására a betakarítást megelőzően szerződött felvásárló,
c) a mezőgazdasági termelővel kötött mezőgazdasági biztosítás esetén - annak keretei között - a biztosító,
d) a mezőgazdasági földterület bérbe-, illetőleg haszonbérbeadója, valamint
e) az állam
között.
A III. fejezet (20-23. §§) rendelkezéseit - jogszabály eltérő rendelkezése hiányában - a szerződő felek közötti megállapodáson alapuló teljesítéssel összefüggésben kell alkalmazni. [20. §]
Semmis az olyan szerződéses kikötés, amely szerint a vis maior miatt hiányzó mezőgazdasági terményt a termelő pótolni, mástól beszerezni, helyette más szolgáltatást vagy biztosítékot nyújtani köteles. [21. § (1) bek.]
Vis maiornak minősül a mezőgazdasági káresemény [23. § (1) bek. a) pont]: a jégesőkár, aszálykár, belvízkár, viharkár, tavaszi fagykár, téli fagykár, felhőszakadáskár, valamint az árvízkár. [2. § 7. és 21. pontok értelmében]
A mező- és erdőgazdaságot sújtó időjárási és más természeti jellegű elháríthatatlan külső ok (vis maior) miatti káreseményt, valamint annak mértékét, és az emiatt bekövetkezett hozamérték-csökkenést kérelemre az agrárkár-megállapító szerv igazolja. [23. § (2) bek.] EZ NEM AZONOS az MVH-hoz történő vis maior bejelentéshez csatolandó igazolással!
Itt az jelenthet problémát, hogy az új törvény nagyon szigorúan határozza meg az aszály fogalmát:
aszály: az a természeti esemény, amelynek során a kockázatviselés helyén az adott növény vegetációs időszakán belül harminc egymást követő napon belül a lehullott csapadék összes mennyisége a tíz millimétert nem éri el. E szerint sokfelé nem is volt aszály.
A korábbi szabályozás [32/2009. (III. 31.) FVM rendelet] szerint:
aszály: az a természeti jelenség, amely a rendkívül meleg és száraz időjárás következtében a növényi kultúrákban terméscsökkenést okoz, és amelynek tényét az agrárpolitikáért felelős miniszter (a továbbiakban: miniszter) a rendelkezésre álló vízmérleg- és hőmérsékleti adatok, valamint a távérzékeléses növénymonitoring és egyéb termésbecslések alapján meghatározott területre, illetve a gazdálkodók meghatározott körére vis maiorként közleményben meghirdet.
Az aszályt most is miniszteri közleménnyel lehet vis maiornak nyilvánítani, de a miniszter ezt csak a törvényi feltételek (30 napon belül 10 mm csapadék) fennállása esetén tudja megtenni.
Válasz #6678. hozzászólásra
A belvíznél is volt, figyelembe véve nem volt. A levelek jöttek, fenyegetések..stb. Most be sem adtam az aszálykárt nincs szerződésem, de nem egyszerű lesz a szerződés..szerződés.
P-Y02 kukoricája van e valakinek vetve ?

Vagy másik évjáratokban, milyen volt
Infokat jó lenne, valaki ide betenné.
Válasz #6679. hozzászólásra