Hallotam olyat hogy 106-oson gabona vágáskor fent állt egy illető és beszélegett a kombéjnossal . Kapott a gép egy durr defektet ami felcsapta a létrát és úgy fejbe csapta az illetőt hogy azonnal meghalt de ahogy esett össze bele esett még az asztalba is .
Egyik ismerőst annó a 442-es Fortschritt bálázó tekerte majdnem fel . A gardán kapta el a kabátot és leszedte róla ingestől az illető éppen meg bírta tartani magát mire leszakadt róla az ing és a kezeiben megnyúltak az izmok .
Másik ismerős meg csőtörőzött 5-6 kilóméterre a falutól mikor észre vette hogy beakadt egy cső mivel rutinból szedte ki a beakadt csöveket most se állított le semmi de most elkapta a gép az volt a szerencséje hogy a bicskával eltudta vágni a csuklóját hogy ne húzza be a gép és utána még hazajöt a teljes szerelvénnyel mert egy maga dolgozott . A kézfejét már nem tudták meg menteni .
Engem meg a suliban nyomott majdnem agyon az egyik osztálytársam a zetorral mikor állt rá a műkaki szórós mélylazítóra én meg oda álltam hogy a kart ráakasszam a gépre ő meg rosszul csúsztatta a kuplungot pár centin múlt hogy a fejem nem nyomódott oda .
Egy másik osztálytársamnak meg összeroppantotta a fejét az targonca villa mikor a nyg hó miatt mászott a be a kis fülkés 50-esbe a hátsó ablakon . Rossz volt már a traki és kívűlről indították és a nagy hó miatt jobbnak látta ha hátul mászik be nem ez volt az első alkalom és mivel a hidraulika közben játszott fel le valahogy osnyomta a fejét a bukókerethez , Szerencsére csak annyira hogy éppen öszeroppant az arc csontja . Utána 1,5 hónap kórházi kezelés volt .
Haver gallyfát vitt haza póttal de ahogy tolatott be nagyon kilógtak,és a végeit elkezdte láncfürésszel levagdosni.A darabokban amit levágott megbotlott,és elesett fejjel rá a lapra.Az volt a szerencséje,hogy a lapnak nem az élére hanem az oldalára.De igy is úgy néz ki mint aki tigrissel verekedett.A száját kivülröl és belülröl is foltozták.Megaz orrát is.
Például ÍH ekefej ekenád felőli első ekevas csavarhoz.Még egy eset a kulcs lecsuszásrol,aratáskor történt letört a kalászemelő meg is ette a kombájn, na cseréljük ki kolegám lazitota az anyát meg és a kulcs le csuszot és fejel neki az asztalnak, a kasza új át szurta az arcát még a kasza penge nyoma is látszodot az arcán.
516-ról estem le fejjel előre úgy hogy lefejeltem a vágóasztalt. Aztán fél órát feküdtem a gép mellet eszméletlenül, közben odajött a bátyám az meg azt hitte hogy alszok
Lucernát vetetünk ih 6200-asal élöl a kistartályban volt a mag én meg ráhasaltam a nagytartályra és onan figyaltem a csoroszjákat. Adig baszakodtam hogy elkapta a magadagolo tengelyen lévö sasszeg a karomon a ruhát !!!!! Elkeztem orditani éphogy megtudot álni a gép a ruhát le kelet vágni a vetötengelyröl!!!!!!!!!!!!!
Egy illető a kombájn tartályába bemászott ürítés közben. Alul a kihordócsigán nem volt semmilyen lemezburkolat. Belecsúszott, az egyik lábár vágta le térd alatt.
Kiszedéskor végig eszméleténél volt, és segítette a kivételét, ami egyáltalán nem volt egyszerű.
Néhány éve a helyi tsz.-ben nem akart elindulni a bála a hesstonban! Az ürge kiszállt hogyy kézzel megpiszkállja, természetesen járó motor járó kardán... Elkapta a kezét a rendfelszedő és elkezdte behúzni szerencséjére le tudta dobatni a láncot a bakancsával így csak a kezét tépte le nem darállta be az egész embet! Eután beüllt a gépbe és odahajtott a szomszéd dülőben dolgozó munkatársához aki kivitte a mentőkhöz! Óriási lelkiereje volt hogy oda tudott menni hozzá mert el is vérezhetett volna a bálázó mellett!
Ez nagyon durva. Nekem egy CD106osnak akartam meg olajozni a ferdefelhordó láncát adig ficeregtem az első kerék előtt hogy az asztal meghajto gardán letépte a félnadrágom szárát.
Ez úgy történt hogy ekevasat cseréltem a mező közepén és leugrott a kulcs a csavarról, és így vágtam át az egyik ujjamat úgy hogy csak a bőr fogta, a másikat pedig a csont közepéig vágta be.
Ezután padló gáz volt egészen hazáig.
Tavaly előtt gépet műtrágyaszórót üzemeltünk be Potonyban, Barcs mellett. Szólt a szomszéd, hogy a szomszéd Tótfalusi TSZ-ben a rakodógép letépte a kezelő fejét. Hiányzott a teleszkópos rakodógép jobb oldali ablaka. A kezelő gyerek kihajolt rajta, hogy jobban lásson, közben pedig meglökte a joystickot előre. A gém lement és kihúzta a gerincét a helyéről, meghalt a helyszínen...
Válasz #200. hozzászólásra
most te ha ismersz valakit akkor már válalod is érte a felelösséget? amugy 1 -ünk sem tudta h a másik itt garázdálkodik :) környékbeli vagy?
2649 hozzászólás

Válasz #247. hozzászólásra
Ez akkor csunya lehet.
Haver gallyfát vitt haza póttal de ahogy tolatott be nagyon kilógtak,és a végeit elkezdte láncfürésszel levagdosni.A darabokban amit levágott megbotlott,és elesett fejjel rá a lapra.Az volt a szerencséje,hogy a lapnak nem az élére hanem az oldalára.De igy is úgy néz ki mint aki tigrissel verekedett.A száját kivülröl és belülröl is foltozták.Megaz orrát is.
Válasz #244. hozzászólásra
ja.
Válasz #242. hozzászólásra
Hát parketa a tarlón a CD-106nak utána irány a rendelö intizet ,baleseti sebészet össze varták de még meg látszik.
Válasz #241. hozzászólásra
A lényeg, h. nem eszetlenül állunk neki, hozzá, mellé...
Kesztyű csodákra képes.
Válasz #241. hozzászólásra
Így van.
Válasz #239. hozzászólásra
Jaj. az szar lehetett. És mi történt utána ?
Válasz #236. hozzászólásra
Na de ha lefordul a kulcs meg a borotva éles kormány lemez a kesztyűt is át vágja.
Válasz #238. hozzászólásra
Gyönyörű.
Válasz #235. hozzászólásra
Például ÍH ekefej ekenád felőli első ekevas csavarhoz.Még egy eset a kulcs lecsuszásrol,aratáskor történt letört a kalászemelő meg is ette a kombájn, na cseréljük ki kolegám lazitota az anyát meg és a kulcs le csuszot és fejel neki az asztalnak, a kasza új át szurta az arcát még a kasza penge nyoma is látszodot az arcán.
516-ról estem le fejjel előre úgy hogy lefejeltem a vágóasztalt. Aztán fél órát feküdtem a gép mellet eszméletlenül, közben odajött a bátyám az meg azt hitte hogy alszok
Válasz #235. hozzászólásra
Sokféle kulccsal oda lehet férni de a 6 lapú a legstabilabb.
Válasz #235. hozzászólásra
Akkor rá a csövet, kesztyűt meg föl.
Válasz #234. hozzászólásra
Na de ha más nem fér oda?
Válasz #228. hozzászólásra
Igen az lett volna a frankó, de csak villás volt.
Most már külön 6 lapú kulcs van a célra és azzal is két kézzel dolgozok.
Válasz #232. hozzászólásra
Nem ez hajdúban volt meg már nagyon régen,
Válasz #229. hozzászólásra
Lehet, hogy pont a nagybátyád esetét írtam le? Ez Békés megyében történt.
Válasz #225. hozzászólásra
Na az én nadrágom szárát azt nem kelett le vágni, levete ő magátol majdnem a golyóimal együt.
Válasz #227. hozzászólásra
Hát ja, elég kopottak voltak. De a szélénél kopik a legjobban (az én megfigyelésem szerint)
Válasz #223. hozzászólásra
Ismerős egyik nagy bátyámnak is magtartályos mizériátol roncsolódot a lába.
Válasz #226. hozzászólásra
Azokat elkell felejteni q. gyorsan.
Gyűrűs a megoldás, csakis az.
Ilyen bemetéléseim vannak nekem is.
Már megint kirázott a hideg...
De elég kopott volt a kormánylemez is ha olyan éle volt
Válasz #224. hozzászólásra
Ja,19-es villás, csak olyan volt a szerszámos dobozban
Lucernát vetetünk ih 6200-asal élöl a kistartályban volt a mag én meg ráhasaltam a nagytartályra és onan figyaltem a csoroszjákat. Adig baszakodtam hogy elkapta a magadagolo tengelyen lévö sasszeg a karomon a ruhát !!!!! Elkeztem orditani éphogy megtudot álni a gép a ruhát le kelet vágni a vetötengelyröl!!!!!!!!!!!!!
Válasz #215. hozzászólásra
A rohadt életbe ezektől kiráz a hideg mindig!
Mivel, csaknem villással csavaroztál?
Egy illető a kombájn tartályába bemászott ürítés közben. Alul a kihordócsigán nem volt semmilyen lemezburkolat. Belecsúszott, az egyik lábár vágta le térd alatt.
Kiszedéskor végig eszméleténél volt, és segítette a kivételét, ami egyáltalán nem volt egyszerű.
Válasz #216. hozzászólásra
És a te félnadrágod szárával mi lett? Visszavartátok?
Válasz #220. hozzászólásra
Úgy a jó.
Válasz #217. hozzászólásra
Aha, tökéletesen működik.
Válasz #218. hozzászólásra
AZ biztos, énnem is tudom mit csinálnék ilyen helyzetbe.
Néhány éve a helyi tsz.-ben nem akart elindulni a bála a hesstonban! Az ürge kiszállt hogyy kézzel megpiszkállja, természetesen járó motor járó kardán... Elkapta a kezét a rendfelszedő és elkezdte behúzni szerencséjére le tudta dobatni a láncot a bakancsával így csak a kezét tépte le nem darállta be az egész embet! Eután beüllt a gépbe és odahajtott a szomszéd dülőben dolgozó munkatársához aki kivitte a mentőkhöz! Óriási lelkiereje volt hogy oda tudott menni hozzá mert el is vérezhetett volna a bálázó mellett!
Válasz #215. hozzászólásra
Ez is elég kemény, vissza varták?
Válasz #214. hozzászólásra
Ez nagyon durva. Nekem egy CD106osnak akartam meg olajozni a ferdefelhordó láncát adig ficeregtem az első kerék előtt hogy az asztal meghajto gardán letépte a félnadrágom szárát.
Válasz #213. hozzászólásra
Ez úgy történt hogy ekevasat cseréltem a mező közepén és leugrott a kulcs a csavarról, és így vágtam át az egyik ujjamat úgy hogy csak a bőr fogta, a másikat pedig a csont közepéig vágta be.
Ezután padló gáz volt egészen hazáig.
Tavaly előtt gépet műtrágyaszórót üzemeltünk be Potonyban, Barcs mellett. Szólt a szomszéd, hogy a szomszéd Tótfalusi TSZ-ben a rakodógép letépte a kezelő fejét. Hiányzott a teleszkópos rakodógép jobb oldali ablaka. A kezelő gyerek kihajolt rajta, hogy jobban lásson, közben pedig meglökte a joystickot előre. A gém lement és kihúzta a gerincét a helyéről, meghalt a helyszínen...
Válasz #212. hozzászólásra
Akkor most már meg tanultad hogy először meg tapogatod milyen vékony mielőtt komolyaban hozzá nyulsz.
Válasz #211. hozzászólásra
Na, ezt jól megcsinálták.
Nekem olyan balesetem volt, hogy az eke kormánylemezével majdnem levágtam két ujjam.
"Kicsi nékem ez a ház, Kirugom az oldalát..."
Válasz #200. hozzászólásra
Mit beszélsz wazz! Még magamért sem took felelősséget vállani! :-)) " Nemáté! Éntitiőatta őtitiőatta matoda ti patoda" (matisz papa)
1x kiskoromban belecsusztam bukocsövessel az árokba oldalast vizes volt a füj :) de aztán a rokon (gazdája) kinyargalt vele a másik irányba
Válasz #205. hozzászólásra
És vlm. szaftos baleseted nemis volt még????????
Válasz #204. hozzászólásra
oké :)))
semmi csak nem tehetek a szarokrol ... gáz erre van csak csövekben és drága... nekem fám van
Válasz #203. hozzászólásra
Ahhá.
Itt a tanyán tuti.
Válasz #202. hozzászólásra
BIZTOS ?????
:))))
Válasz #201. hozzászólásra
Jóvan nyugi.
Nincs gáz.
Válasz #200. hozzászólásra
most te ha ismersz valakit akkor már válalod is érte a felelösséget? amugy 1 -ünk sem tudta h a másik itt garázdálkodik :) környékbeli vagy?
Válasz #198. hozzászólásra
Ha ismer, vállalja is érted a felelősséget e.
Nehogy ilyen kódokat nyomjá csak itt szakványba e! :-)))))))