Fölösleges itt kérdezősködni értelmes választ úgy se kapsz. Ha JD tetszik meg számít a presztizs akkor azt vegyed. Amúgy meg egy kutya ez mind egyik szarabb mint a másik.
ízlések és pofonok.
olyat is tudok aki csak valtra erdészeti gépet vesz.
mert neki az jött be. (newholland és JD már volt, panasza nem volt rájuk de lecserélte őket kisebb valtrákra)
nehéz megmondani milyet érdemes venni,
azt könnyebb hogy adott esetben melyiket ne.
Csakis jd-t vegyél. A legkisebb apróság miatt is vered majd a fejed a falba ha mást veszel, a jd-nak meg el fogsz nézni minden hibáját.
Én meg pont fordítva vagyok, sose vennék jd-t. (esetleg 8000-t)
Ugyan arról a szériáról vannak eltérő véleménnyel?
Az Mf egy jó gép de gondolom meg van az oka hogy nem áll az élen euban a traktor eladási listán.
Csak nehogy visszapártoljanak a zöldre, volt ahol fendet újitottak be de pár év után ment is a háztól.
Szerintem vegyed azt amelyik szimpatukusabb, ha az mfet veszed és mellényultál akkor elleszel keseredve hogy miért nem a másikat vetted, persze ez forditva is igaz.
Mi is most veszünk gépet vehetnék fergát de nem teszem mert a jd tetszik.
Azt is figyelembe kell venni hogy ezek nem örök életre készülnek mint 10-15 éve.
Sziasztok most már tényleg nagy szükségem van a segítségetekre !
Lassan 2 hónapja traktort(traktorokat) keresek.
És az a igazság hony nem tudok dönteni Kis korom ótta John Deere mániás vagyok sokat is dolgoztam velük és nagyon sok ismerösömnek is John Deere van van akki nagyon meg van elégedve velük de van akki megbánta hogy megvette!
Tegnap beszéltem egy ismerösömel akkinek színtén JD van és azt mondta hogy ne JD-ba gondolkozak ha nem Massey Ferguson mert ha majd teheti ő is lecseréli a JD-okat MF-ra és ezt olyan ember mondta akkinek a keritési John Deere -ból van! És szeretném ki kérni a véleményeteket a Új Massey Ferguson -ról?
Pontosaban nekem 500ha termőföldett kellene meg munkálni velle és egy brikket üzem részére!
Ennyiért nem egészen alap gépet kapsz.
Hanem ilyesmik mint pl: rugózotthid,orrsúly,légrugósülés, normális gumizás,3 pár hidraulika kivezetés, meg taláb belefér egy nagyobb szivattyú és nagyobb tank.
Nem mondom hogy olcsó de a többi srr sokkal olcsóbb igy legalább tudod mit veszel.
Válasz #2983. hozzászólásra
Ezek már tényleg nem ép kicsit magas árak. Igaz hogy a JD jó traktor, de azért nem árt szétnézni a piacon más traktor márka után is. 18 millió akár hogy is nézem 60 000 euró, ezért a pénzért már más elvárásom lenne mint egy 115 lovas 4 hengeres alap gép. A Fend áráról már ne is beszéljünk.
Tiszteletem az Uraknak.
Érdeklődnék, hogy milyen traktort ajánlanátok 40 ha, jó dombos, és mocsaras rét, évi kétszeri alkalommal való függőleges tengelyű szártépözésére. Eddig 50-es MTZ-vel csináltattam bérbe, viszont lassan szeretnék saját gépet. Szerelni, nem szeretnék, modernebb gépet választanék, olyan 2-3 millió kp-t szánnék rá, a többi esetleg lízing/hitel, a gép max. 5 millióba fájjon áfával átírással, kötelezőkkel. Nézegettem 40 le körüli fülkés kínai gépeket, azokról is véleményt szívesen fogadok. Persze másról is. Köszönöm.
Válasz #2981. hozzászólásra
ha nem kell bele autotrac. Gps meg ilyenek akkor 6115M kijön 18+áfából, vetőgépet elviszi és nem nagy a többi munkagéphez.
Hasonló fendt 25ről indúl kb.
Vontatott gépet 80 lóerős elviszi, az a kérdés mekkora a függesztett gépek tömege? Egy 2 tonna feletti vetőgéphez bizony kell egy 5,5 tonnás gép, de a legtutibb egy nagy tengelytávú traki ami már 6 hengeres is lehet akár. Vagy pl 6130R vagy M ami 4 hengeres de 6 hengeresek tengelytávja van. Így nehéz függesztett gépekkel nem lesz gond... Tehát azt mond meg mi a tömege a legnagyobb függesztett gépednek teljesen megrakva...
Egy kis útbaigazítást szeretnék tőletek kérni.
Szeretnék venni egy új traktort kisegítő munkákra a kisgazdaságomba. Csak nem igazán tudom eldönteni, hogy milyen lenne az optimális. Leginkább a szükséges teljesítményben vagyok bizonytalan. Permetezésre, műtrágyázásra, kaszálásra, rendsodrózásra, körbálázásra, sorközművelésre használnám és egy 6 soros szemenkénti vetőgépet is szeretnék húzni vele. Húzna még egy bálaszállító kocsit és szeretnék hozzá venni még egy kisebb teknős platós pótkocsit is.
Ilyen 80-120 lóerő között gondolkodom. Leginkább a John Deere szimpatikus. Van már egy John Deere traktorom és nagyon szeretem. Csak abból se tudom, hogy az 5-ös vagy a 6-os szériával járnék jobban. De eltudnám még képzelni a Fendt 300-as szériáját vagy a Massey Ferguson 5600-as szériáját is.
Szerintetek milyet lenne érdemes venni?
Mivel a JD-t szinte minden sarkon árulják már....Ezért van némi "harc a vevőkért" Az IH sem rossz vas Nekem egy MX170 hez volt szerencsén. franko volt az is .
Válasz #2976. hozzászólásra
Case olcsóbb a JD drágább, talán megbízhatób, de nem lehet általánosítani. Casenál a Puma 165-225 Le megbízhatók, ilyen szériájú traktorom van nekem is kék kabátban. Az új fajta jelölésüket nem ismerem, ezek a jelölések 2007-2012-ig voltak. Kérdezz rá ezen szériák új számozási kivitelére.
Nem találtam megfelelő topikot ezért ebbe irom.
Azt szeretném kérdezni hogy tavaszi magágykészitésre honnan lehetne traktort bérelni?milyen tarifák vannak?demózás lehetséges ha utólag mégse vennénk meg?
Munkagép már megvan csak a traktor nem jött még össze mert nagyon elhuzódott a pályázati eredmény.
Sziasztok azért van szükségünk enyi gépre mert aratáskor a 2 150-160 le traktor a kombájn nál van addig a 300 le báláz még a tőbbi hordja a bálát(brikettnek való alapanyag) meg az se utolsó hogy ha permetezésnél és mütrágyázásnál valamelyik 150-160 le ki esik(meghíbásodik stb.) akkor a kicsik be tudnak segíteni.
De az volt a kérdésem hogy John Deere vagy Case ih.
Mert igazság szerint nem régiben még én is nagy John Deere párti voltam de meguntam hogy mindenki csak John Deeret vesz(mint ha csak a JD körül forogna a világ).És a tőbbi gépet meg el felejtik!!
Válasz #2967. hozzászólásra
2 db 150-160 Le traktorral permetezni, mütrágyát szórni, szállitani 500 ha gazdaságban? És a két 110-120 Le traktor minek lessz ott? Milyen munkát adnál azoknak?
Szerintem meg a 200 lovassal lehetne vetni,szántani besegiteni. Mig a300 lovassal csak keményebb munkák lennének végezve(szántás,lazitás, magágykészités,tarlóhantás)
Meg 2 150 le körüli permetezni,mütrágyázni,kocsizni.
Szia nem csak 500ha kell ha nem briket üzemhez is! mrt a szalmát folyamatosan kll hordani meg ha esetleg tőbb ha fldem lesz akkor meg a gépek meglesznek a 300le meg inkább bálázni!
Válasz #2964. hozzászólásra
Arra az 500 ha-ra minek ennyi traktor? Abszolút fölösleges. 3 db is bőven megoldanád az erőgépeket amiket én írtam. Ha már annyira akarsz 300 Le traktort venni, akkor a lejjeb feltüntetett 200 le felesleges.
Szép jó napot!
Új MTZ-t szeretnénk venni.. Azt szeretném kérdezni hogy gumiköpeny típust lehetséges-e választani, vagy azokkal a sűrűbordás gumikkal jönne ki a boltból mindenképpen?
Még csak nézelődök traktor ügyben illetve várom lesz e rá támogatás, de addig is szeretnék kérdezni.
Gyümölcsösbe szeretnék venni egy traktort. 6x3 sortávolságba ültetett őszibarack, bodza, birsalma keresünk gépet.
Az elvégzendő feladatok:
-10 hl-es permetező (esetleg később 20 hl-es) működtetése
-120 cm művelési szélességű oldalazó hajtása
-gallykitolás metszés után
-tárcsázás
-trágyahordás, 6-8 tonnás pótkocsival
Van mellette szántóföldünk 10 hektár körül, amiben a föld minősége miatt általában rozs van, szóval igen szép homok. :)
Szóval az ott elvégzendő munkák is erre a traktorra várnak. Most megcsinálja egy ismerős a nagyobb gépmunkákat, de ez nem biztos, hogy örökké fog tartani, szóval szeretném ha függetlenül is eltudnám ezeket a munkákat végezni.
Először gyümölcsösbe való traktoron gondolkoztam, a kisebb méret miatt, de ami komolyabb (Kw-ban is) az már nem az én pénztárcámnak való azt hiszem.
Néztem a New Holland gépkínálatát, de nem ismerem őket és az áruk is magasabb, gondolom a fenntartási, karbantartási, javítási költségek is magasabbak, mint egy Zetornál.
Erőssen gondolkozom a Zetor Major vagy Proxima gépein, csak nem igazán vagyok képben vele, hogy érdemesebb e az erősebb gépet választanom, Mert az őszibarackos elég nagy méretű fák vannak, és a Major még elférne, de a Proxima már necces sajnos. Viszont csak olyan ismerősöm van, akinek Proximája van, így egyrészt nem ismerem azt a gépet, másrészt a szántóföldek miatt gondoltam a Proximát.
Plusz szeretnék első hidraulikát, TLT kihajtást előre, ami sajnos a Majornál nem választható opció.
Jelenleg egy Zetor 5611 van befogva azokra a feladatokra, amit megbír csinálni. Igazából szeretem is, csak azért nyáron oldalazás, tárcsázás után néha jó lenne nem talpig porosan, izzadtan haza érni, hanem kényelmesen elvégezni a munkát. Plusz ezzel a szántóföldi munkák, hát elvégezhető, csak mivel munka mellett gazdálkodunk, így abból is szűkösen vagyunk.
Jah ez részemről csak egy gondolat volt. De be kell látni ez már nem a t 150 kategória. Mármint árakban. Tehát mint mondtam már kockázat elemzés után dönteni. De írnak majd a többiek is lesznek azért pozitív tapasztalatok is.
7052 hozzászólás
Válasz #3003. hozzászólásra
De miért? Elvileg a 20-as 30-asok örökségét viszi tovább... vagy csak a rosszakat?
Válasz #3000. hozzászólásra



Aztmondja nagyot csalódott benne,
Válasz #3001. hozzászólásra
megnyugtatlak mást is árúlnak ahol ez hirdetve van.
amugy csak lesz hasonló.
Válasz #3000. hozzászólásra
Nyugtatgatod magad? Talán neked is ilyesmi van?
Válasz #2998. hozzászólásra
Ezer ok lehet rá.
pl. megvette ne az adót kelljen befizetni,túl kicsi vagy nagy lett,bank bántja,nem tetszik neki.
rossz nem lehet mert garanciás.
Válasz #2987. hozzászólásra
Fölösleges itt kérdezősködni értelmes választ úgy se kapsz. Ha JD tetszik meg számít a presztizs akkor azt vegyed. Amúgy meg egy kutya ez mind egyik szarabb mint a másik.
http://www.agrarkereso.hu/gep/megmutat.php?hird=119311&keresendo=&hkategoria=&lang=hu&limit_ablak=&stat_honnan=11#
Ilyen traktort ,miért adnak el?
Válasz #2995. hozzászólásra
azért én erre nem vennék mérget...
amit megspóroltok a gázolajon abból lehet venni az "edblút"
meg tároljad külön vegyed.
Válasz #2992. hozzászólásra
Fogyasztŕsban verhetetlen az MF. Loerőben mekkora vag mekkorŕk kellenének?
Válasz #2993. hozzászólásra
Az MF francia!
Válasz #2987. hozzászólásra
JCB Fastrac-ot néztél? az is angol mint az MF...
Válasz #2987. hozzászólásra

Ha számít a fogyasztás akkor Mf
ízlések és pofonok.
olyat is tudok aki csak valtra erdészeti gépet vesz.
mert neki az jött be. (newholland és JD már volt, panasza nem volt rájuk de lecserélte őket kisebb valtrákra)
nehéz megmondani milyet érdemes venni,
azt könnyebb hogy adott esetben melyiket ne.
Válasz #2987. hozzászólásra
Csakis jd-t vegyél. A legkisebb apróság miatt is vered majd a fejed a falba ha mást veszel, a jd-nak meg el fogsz nézni minden hibáját.
Én meg pont fordítva vagyok, sose vennék jd-t. (esetleg 8000-t)
Válasz #2987. hozzászólásra
Ugyan arról a szériáról vannak eltérő véleménnyel?
Az Mf egy jó gép de gondolom meg van az oka hogy nem áll az élen euban a traktor eladási listán.
Csak nehogy visszapártoljanak a zöldre, volt ahol fendet újitottak be de pár év után ment is a háztól.
Szerintem vegyed azt amelyik szimpatukusabb, ha az mfet veszed és mellényultál akkor elleszel keseredve hogy miért nem a másikat vetted, persze ez forditva is igaz.
Mi is most veszünk gépet vehetnék fergát de nem teszem mert a jd tetszik.
Azt is figyelembe kell venni hogy ezek nem örök életre készülnek mint 10-15 éve.
Sziasztok most már tényleg nagy szükségem van a segítségetekre !
Lassan 2 hónapja traktort(traktorokat) keresek.
És az a igazság hony nem tudok dönteni Kis korom ótta John Deere mániás vagyok sokat is dolgoztam velük és nagyon sok ismerösömnek is John Deere van van akki nagyon meg van elégedve velük de van akki megbánta hogy megvette!
Tegnap beszéltem egy ismerösömel akkinek színtén JD van és azt mondta hogy ne JD-ba gondolkozak ha nem Massey Ferguson mert ha majd teheti ő is lecseréli a JD-okat MF-ra és ezt olyan ember mondta akkinek a keritési John Deere -ból van! És szeretném ki kérni a véleményeteket a Új Massey Ferguson -ról?
Pontosaban nekem 500ha termőföldett kellene meg munkálni velle és egy brikket üzem részére!
Válasz #2985. hozzászólásra
Ennyiért nem egészen alap gépet kapsz.
Hanem ilyesmik mint pl: rugózotthid,orrsúly,légrugósülés, normális gumizás,3 pár hidraulika kivezetés, meg taláb belefér egy nagyobb szivattyú és nagyobb tank.
Nem mondom hogy olcsó de a többi srr sokkal olcsóbb igy legalább tudod mit veszel.
Válasz #2983. hozzászólásra
Ezek már tényleg nem ép kicsit magas árak. Igaz hogy a JD jó traktor, de azért nem árt szétnézni a piacon más traktor márka után is. 18 millió akár hogy is nézem 60 000 euró, ezért a pénzért már más elvárásom lenne mint egy 115 lovas 4 hengeres alap gép. A Fend áráról már ne is beszéljünk.
Tiszteletem az Uraknak.
Érdeklődnék, hogy milyen traktort ajánlanátok 40 ha, jó dombos, és mocsaras rét, évi kétszeri alkalommal való függőleges tengelyű szártépözésére. Eddig 50-es MTZ-vel csináltattam bérbe, viszont lassan szeretnék saját gépet. Szerelni, nem szeretnék, modernebb gépet választanék, olyan 2-3 millió kp-t szánnék rá, a többi esetleg lízing/hitel, a gép max. 5 millióba fájjon áfával átírással, kötelezőkkel. Nézegettem 40 le körüli fülkés kínai gépeket, azokról is véleményt szívesen fogadok. Persze másról is. Köszönöm.
Válasz #2981. hozzászólásra
ha nem kell bele autotrac. Gps meg ilyenek akkor 6115M kijön 18+áfából, vetőgépet elviszi és nem nagy a többi munkagéphez.
Hasonló fendt 25ről indúl kb.
Válasz #2981. hozzászólásra
Vontatott gépet 80 lóerős elviszi, az a kérdés mekkora a függesztett gépek tömege? Egy 2 tonna feletti vetőgéphez bizony kell egy 5,5 tonnás gép, de a legtutibb egy nagy tengelytávú traki ami már 6 hengeres is lehet akár. Vagy pl 6130R vagy M ami 4 hengeres de 6 hengeresek tengelytávja van. Így nehéz függesztett gépekkel nem lesz gond... Tehát azt mond meg mi a tömege a legnagyobb függesztett gépednek teljesen megrakva...
Tisztelt fórumozok!
Egy kis útbaigazítást szeretnék tőletek kérni.
Szeretnék venni egy új traktort kisegítő munkákra a kisgazdaságomba. Csak nem igazán tudom eldönteni, hogy milyen lenne az optimális. Leginkább a szükséges teljesítményben vagyok bizonytalan. Permetezésre, műtrágyázásra, kaszálásra, rendsodrózásra, körbálázásra, sorközművelésre használnám és egy 6 soros szemenkénti vetőgépet is szeretnék húzni vele. Húzna még egy bálaszállító kocsit és szeretnék hozzá venni még egy kisebb teknős platós pótkocsit is.
Ilyen 80-120 lóerő között gondolkodom. Leginkább a John Deere szimpatikus. Van már egy John Deere traktorom és nagyon szeretem. Csak abból se tudom, hogy az 5-ös vagy a 6-os szériával járnék jobban. De eltudnám még képzelni a Fendt 300-as szériáját vagy a Massey Ferguson 5600-as szériáját is.
Szerintetek milyet lenne érdemes venni?
Köszönöm!!
Válasz #2960. hozzászólásra
A pénzedért azt kel rakjanak rá amit akarsz !
Válasz #2974. hozzászólásra
Az IH sem rossz vas Nekem egy MX170 hez volt szerencsén. 
franko volt az is .
Mivel a JD-t szinte minden sarkon árulják már....Ezért van némi "harc a vevőkért"
Válasz #2976. hozzászólásra
Case olcsóbb a JD drágább, talán megbízhatób, de nem lehet általánosítani. Casenál a Puma 165-225 Le megbízhatók, ilyen szériájú traktorom van nekem is kék kabátban. Az új fajta jelölésüket nem ismerem, ezek a jelölések 2007-2012-ig voltak. Kérdezz rá ezen szériák új számozási kivitelére.
Sziasztok a segitségetekett szeretném kérni traktor vásárlás előtt vagyok! Áprilisban már meg szeretnénk vásárólni a gépeket de nem tudok dönteni!
A választottaim case ih és John Deere !
Véleményeteket szertném kérni hogy melyik a megbizhatóbb,fogyaztás,alkatrész árak, stb.
Nem találtam megfelelő topikot ezért ebbe irom.
Azt szeretném kérdezni hogy tavaszi magágykészitésre honnan lehetne traktort bérelni?milyen tarifák vannak?demózás lehetséges ha utólag mégse vennénk meg?
Munkagép már megvan csak a traktor nem jött még össze mert nagyon elhuzódott a pályázati eredmény.
Sziasztok azért van szükségünk enyi gépre mert aratáskor a 2 150-160 le traktor a kombájn nál van addig a 300 le báláz még a tőbbi hordja a bálát(brikettnek való alapanyag) meg az se utolsó hogy ha permetezésnél és mütrágyázásnál valamelyik 150-160 le ki esik(meghíbásodik stb.) akkor a kicsik be tudnak segíteni.
De az volt a kérdésem hogy John Deere vagy Case ih.
Mert igazság szerint nem régiben még én is nagy John Deere párti voltam de meguntam hogy mindenki csak John Deeret vesz(mint ha csak a JD körül forogna a világ).És a tőbbi gépet meg el felejtik!!
Válasz #2971. hozzászólásra
én nem irtam hogy legyen 110 lovas.
Válasz #2970. hozzászólásra
Csak ésszel invesztálni!!! A pénzt könnyü elkölteni, de megkeresni tovább tart.
Válasz #2967. hozzászólásra
2 db 150-160 Le traktorral permetezni, mütrágyát szórni, szállitani 500 ha gazdaságban? És a két 110-120 Le traktor minek lessz ott? Milyen munkát adnál azoknak?
Válasz #2969. hozzászólásra
Brikett üzem már 2 éve meg van a földet meg örökltem meg egy bizonyos összeget mellé!!
Válasz #2966. hozzászólásra
Nem tudtam hogy a földeken kívül mással is akarsz foglalkozni.
Válasz #2967. hozzászólásra
Így igaz !!
Válasz #2965. hozzászólásra
Szerintem meg a 200 lovassal lehetne vetni,szántani besegiteni. Mig a300 lovassal csak keményebb munkák lennének végezve(szántás,lazitás, magágykészités,tarlóhantás)
Meg 2 150 le körüli permetezni,mütrágyázni,kocsizni.
Szia nem csak 500ha kell ha nem briket üzemhez is! mrt a szalmát folyamatosan kll hordani meg ha esetleg tőbb ha fldem lesz akkor meg a gépek meglesznek a 300le meg inkább bálázni!
Válasz #2964. hozzászólásra
Arra az 500 ha-ra minek ennyi traktor? Abszolút fölösleges. 3 db is bőven megoldanád az erőgépeket amiket én írtam. Ha már annyira akarsz 300 Le traktort venni, akkor a lejjeb feltüntetett 200 le felesleges.
Sziasztok a segitségetekett szeretném kérni traktor vásárlás előtt vagyok(vagyunk)!
Összesen 6 db traktort szertnénk vásárólni.
2db 110-120 le
2db 150-160 le
1db 210-220 le
1db 280-300 le
Amiken gondolkodunk az a John Deere és a case ih.
Véleményeteket szertném kérni hogy melyik a megbizhatóbb,fogyaztás,alkatrész árak,.
Válasz #2960. hozzászólásra
Bármilyen gumival lehetséges ,a traktoron levő orosz gumit vissza vásároljuk.
Farkas gyula
Válasz #2961. hozzászólásra

Azért köszi
Válasz #2960. hozzászólásra
Farkasagronál talán de máshol nem hiszem.
Szép jó napot!
Új MTZ-t szeretnénk venni.. Azt szeretném kérdezni hogy gumiköpeny típust lehetséges-e választani, vagy azokkal a sűrűbordás gumikkal jönne ki a boltból mindenképpen?
erről a kereskedőről tud valaki valamit?
LINK
Sziasztok!

Még csak nézelődök traktor ügyben illetve várom lesz e rá támogatás, de addig is szeretnék kérdezni.
Gyümölcsösbe szeretnék venni egy traktort. 6x3 sortávolságba ültetett őszibarack, bodza, birsalma keresünk gépet.
Az elvégzendő feladatok:
-10 hl-es permetező (esetleg később 20 hl-es) működtetése
-120 cm művelési szélességű oldalazó hajtása
-gallykitolás metszés után
-tárcsázás
-trágyahordás, 6-8 tonnás pótkocsival
Van mellette szántóföldünk 10 hektár körül, amiben a föld minősége miatt általában rozs van, szóval igen szép homok. :)
Szóval az ott elvégzendő munkák is erre a traktorra várnak. Most megcsinálja egy ismerős a nagyobb gépmunkákat, de ez nem biztos, hogy örökké fog tartani, szóval szeretném ha függetlenül is eltudnám ezeket a munkákat végezni.
Először gyümölcsösbe való traktoron gondolkoztam, a kisebb méret miatt, de ami komolyabb (Kw-ban is) az már nem az én pénztárcámnak való azt hiszem.
Néztem a New Holland gépkínálatát, de nem ismerem őket és az áruk is magasabb, gondolom a fenntartási, karbantartási, javítási költségek is magasabbak, mint egy Zetornál.
Erőssen gondolkozom a Zetor Major vagy Proxima gépein, csak nem igazán vagyok képben vele, hogy érdemesebb e az erősebb gépet választanom, Mert az őszibarackos elég nagy méretű fák vannak, és a Major még elférne, de a Proxima már necces sajnos. Viszont csak olyan ismerősöm van, akinek Proximája van, így egyrészt nem ismerem azt a gépet, másrészt a szántóföldek miatt gondoltam a Proximát.
Plusz szeretnék első hidraulikát, TLT kihajtást előre, ami sajnos a Majornál nem választható opció.
Jelenleg egy Zetor 5611 van befogva azokra a feladatokra, amit megbír csinálni. Igazából szeretem is, csak azért nyáron oldalazás, tárcsázás után néha jó lenne nem talpig porosan, izzadtan haza érni, hanem kényelmesen elvégezni a munkát. Plusz ezzel a szántóföldi munkák, hát elvégezhető, csak mivel munka mellett gazdálkodunk, így abból is szűkösen vagyunk.
Valakinek van ötlete, azt szívesen fogadnám.
Válasz #2956. hozzászólásra

Nincs mit !
Válasz #2953. hozzászólásra


Köszönöm a válaszod!!!
Válasz #2954. hozzászólásra
De be kell látni ez már nem a t 150 kategória. Mármint árakban. Tehát mint mondtam már kockázat elemzés után dönteni. De írnak majd a többiek is lesznek azért pozitív tapasztalatok is.
Jah ez részemről csak egy gondolat volt.