Kevertek a csajok a csinqvecsentóval 100 -al, erre eléjük vágódott a bizóón.
A leányka meg gondolta elég miniatűr a kicsikocsi megpróbál átsurranni a kerekek között hátul meg kijön , mint a filmeken. :-)
Nem szívesen viccelődöm az ilyenen. De ez van ha 4-5 ilyen fiatal, főleg ha csávók elkötik a verdát. Úgy látszik a csajok is ebbe az irányba fejlődnek....
Három tinédzser lánnyal végzett a kombájn
Három tinédzser lány vesztette az életét Lengyelországban, amikor cinquecentojukkal belerohantak egy aratni induló kombájnba.
A lányok közül ketten 19 évesek, egyikük 17 éves volt. A negyedik, a 15 éves kislány életéért még küzdenek a krakkói kórházban.
Egyelőre nem ismert a tragédia oka, annyi látszik csak biztosnak, hogy az alacsonyabb rendű, keskeny úton a kombájn az egész szélességében elfoglalta az útpályát, a lányoknak esélyük sem volt kikerülni.
Hogy miért nem vették észre azt nem tudni. A kombájn vezetője józan volt.
A két kombájn nem egy kategoria a 70-es évek végén a 105-s volt a világon a csucstechnika az szk megse közelitette teljesitményben talán felét ha tudta
Én a sajátommal igen, de még van bőven vágni való mert csak ez az egy kombájn van amit a videón láttál! A "külföldi kombájnok" még nem jönnek. Szerintem kb jövőhét közepe felé lesz levágva! Ezért gondolkodom én is egy kombájnba!
Amúgy ezt a kombájnt kellett volna hajtanom, de nem jött össze mert szabadságot nem kaptam. Csak a sajátomat vágtam vele gyakorlásképpen! Hétfőn megyek tarlóthántani tárcsával! Kedden meg lehet menni kell egy napot kombájnozni!
Olvastam de én is kétlem hogy az szk rávert a 105-ösre! Nem egy kategória ha jól tudom! Igaz az szk kombájnok jó kombájnok voltak de a 105-ösnek alapból nagyobb a vágóasztala ha jól tudom!
A vízes volt még a szalma alja meg már a parlagfű jött felfelé rendesen benne azért racsnizott! Meg még a sebességgel vannak gondok nálam későn lassítok mikor kell! :)
hát ilyen szuttyogásért lebaszom az embereim,a motolla tul gyors, de kezdésnek elmegy,olvastad valamelyikőrült azt állitotta hogy az szk ráver a 105-re kezdenek kiakasztani én arattam mindkettővel mintha trabantot hasonlitanánk a mercedeshez
A 1248-as hozzászólásban belinkeltem egy videót amin én kombájnolok! Kezdő kombájnos vagyok! Véleményt irj róla!
Megjegyzem eső után próbavágás volt de 1kör után be is fejeztük mert vizes volt a szalma majd 4óra múlva folytattuk!
Vicc volt!!))))
Aki semit nem tanult e téren beleértve a trakit is elég szép eredmény ez is!!
Meg kezdetnek, hogy mindenki megnézze, hogy te mit is működsz!!!
A többi nagyszájú miért nem teszi fel, hogy ő hogy arat?????
Válasz #1285. hozzászólásra
érdeklődnék,hogy van-e még alkatrészpiac Nyíregyházán? HA IGEN MELYIK NAPON ÉRDEMES MENNI és mennyivel lehet olcsóbban venni mtz-hez alkatrészeket.
Paldoo barátom nincs semmi extra,aratást letudtam,most ezerrel nyomjuk a szántást a repce alá,hát igen most én ülök a varióba és kombizom amit az alkalmazottunk szánt:))) Ezért vagyok mindig ilyen későn mert nyomni kell :( :)))de mostmár nagyon a végén járunk,maradt 10 ha,szóval félnap és pihi van mostmár:)))) Remélem nálad is minden ok!!!majd mostmár azért próbálok felnézni ide hátha elkaplak titeket vmikor időben:)))
Nem lehetlen! Itt csak e-512 -es meg Szk nem tudom hanyas be van rácsozva a fülkéje olyan volt a TSZben és az Szk-t mondták jobbnak! A Faterom javított egy párat a TSZben!
8342 hozzászólás
Válasz #1313. hozzászólásra
Én mikor először láttam életembe közuton hidas trakit majdnem átmentem alatta
Válasz #1309. hozzászólásra
Kevertek a csajok a csinqvecsentóval 100 -al, erre eléjük vágódott a bizóón.
A leányka meg gondolta elég miniatűr a kicsikocsi megpróbál átsurranni a kerekek között hátul meg kijön , mint a filmeken. :-)
Válasz #1311. hozzászólásra
Nem szívesen viccelődöm az ilyenen. De ez van ha 4-5 ilyen fiatal, főleg ha csávók elkötik a verdát. Úgy látszik a csajok is ebbe az irányba fejlődnek....
Válasz #1310. hozzászólásra
Mit, mit,mit mit??? Mi a poén?
Válasz #1309. hozzászólásra
Mit akarsz Jani?
Válasz #1308. hozzászólásra
Mi az?
Válasz #1307. hozzászólásra
Hát ez 1 nagyon szar ügy!!!!!!!!!!
A szülők élete szart se ér ezután.
De van rá 1 poénom...
Három tinédzser lánnyal végzett a kombájn
Három tinédzser lány vesztette az életét Lengyelországban, amikor cinquecentojukkal belerohantak egy aratni induló kombájnba.
A lányok közül ketten 19 évesek, egyikük 17 éves volt. A negyedik, a 15 éves kislány életéért még küzdenek a krakkói kórházban.
Egyelőre nem ismert a tragédia oka, annyi látszik csak biztosnak, hogy az alacsonyabb rendű, keskeny úton a kombájn az egész szélességében elfoglalta az útpályát, a lányoknak esélyük sem volt kikerülni.
Hogy miért nem vették észre azt nem tudni. A kombájn vezetője józan volt.
Válasz #1305. hozzászólásra
Merre vagy Janikám?????????????,
Válasz #1267. hozzászólásra
Éjjeli bagoly:))))))
Na,harakiri???? Basszus mindig ilyenekről maradok leeeee :(((((( :D
na majd igyekszöm mostmár ide:)
Válasz #1303. hozzászólásra
Ez így van sztem is.
Válasz #1302. hozzászólásra
jo kombájn volt az szk5 de a 6-os megbizhatatlan volt hamar el is tüntek
Válasz #1300. hozzászólásra
Te Fan! mitszólsz, hozzá, hogy a 70 es években az szk-kban már volt APS? Más dolog, hogy minőségben, nem érte a claas-t.
Válasz #1294. hozzászólásra
Az szk-6 az rábírt verni simán a 105ösre!
Válasz #1299. hozzászólásra
A két kombájn nem egy kategoria a 70-es évek végén a 105-s volt a világon a csucstechnika az szk megse közelitette teljesitményben talán felét ha tudta
Válasz #1294. hozzászólásra
ezt én irtam,és igaz volt anno 80-as években a volt régi vöröscsillag tszben történt Szikáncson.
Válasz #1291. hozzászólásra
Ezért írtam!! De akik nagy melénnyel vannak, hogy ők milyen jók őnekik miért nincs videó???
Válasz #1296. hozzászólásra
Én a sajátommal igen, de még van bőven vágni való mert csak ez az egy kombájn van amit a videón láttál! A "külföldi kombájnok" még nem jönnek. Szerintem kb jövőhét közepe felé lesz levágva! Ezért gondolkodom én is egy kombájnba!
Amúgy ezt a kombájnt kellett volna hajtanom, de nem jött össze mert szabadságot nem kaptam. Csak a sajátomat vágtam vele gyakorlásképpen! Hétfőn megyek tarlóthántani tárcsával! Kedden meg lehet menni kell egy napot kombájnozni!
Válasz #1295. hozzászólásra
Volt nálunk 1 szk 6 kolos az többet tudott volna mint a 105-ös de mindig beszart 2 szezon után összevágták ocskavasnak,amugy végeztetek?
Válasz #1294. hozzászólásra
Olvastam de én is kétlem hogy az szk rávert a 105-ösre! Nem egy kategória ha jól tudom! Igaz az szk kombájnok jó kombájnok voltak de a 105-ösnek alapból nagyobb a vágóasztala ha jól tudom!
A vízes volt még a szalma alja meg már a parlagfű jött felfelé rendesen benne azért racsnizott! Meg még a sebességgel vannak gondok nálam későn lassítok mikor kell! :)
Válasz #1293. hozzászólásra
hát ilyen szuttyogásért lebaszom az embereim,a motolla tul gyors, de kezdésnek elmegy,olvastad valamelyikőrült azt állitotta hogy az szk ráver a 105-re kezdenek kiakasztani én arattam mindkettővel mintha trabantot hasonlitanánk a mercedeshez
Válasz #1292. hozzászólásra
Helló Fan mester!
A 1248-as hozzászólásban belinkeltem egy videót amin én kombájnolok! Kezdő kombájnos vagyok! Véleményt irj róla!
Megjegyzem eső után próbavágás volt de 1kör után be is fejeztük mert vizes volt a szalma majd 4óra múlva folytattuk!
Válasz #1264. hozzászólásra
Ekkora baromságot ,fele akkora teljesitményre sem képes ,tapasztalatbol irom
Válasz #1290. hozzászólásra
Igen megnézném én is! :) De legalább én bevallom, hogy kezdő vagyok és bénázós videót is megmutattam! :)
Válasz #1289. hozzászólásra
Vicc volt!!))))
Aki semit nem tanult e téren beleértve a trakit is elég szép eredmény ez is!!
Meg kezdetnek, hogy mindenki megnézze, hogy te mit is működsz!!!
A többi nagyszájú miért nem teszi fel, hogy ő hogy arat?????
Válasz #1288. hozzászólásra
Senki se az anyja hasában tanulta meg az aratást! Amúgy le volt dölve meg vízes volt!
Válasz #1248. hozzászólásra
Na ez az aratási manőver nem semmi!!)))
Kicsi gyakorlás még rádférne!!))))))))
Válasz #1286. hozzászólásra
Alkatrészpiac van még Nyíregyházán és szombati napon érdemes kimenni a piacra! De hétköznap is megkapod mtz alkatrész boltban ugyanannyiért!
Válasz #1285. hozzászólásra
érdeklődnék,hogy van-e még alkatrészpiac Nyíregyházán? HA IGEN MELYIK NAPON ÉRDEMES MENNI és mennyivel lehet olcsóbban venni mtz-hez alkatrészeket.
Válasz #1283. hozzászólásra
Szívesen látlak Vaján egy találkozóra! Szereted az almát?
Válasz #1283. hozzászólásra
he-he-he:)
Válasz #1281. hozzászólásra
Tudod nagyon drága innét Csehországból, a Zetor gyár tövibül! Vagy Ukrajnából ha épp ott tartózkodom! :-))
Válasz #1280. hozzászólásra
Idősebb vagy egy picivel! :)
Válasz #1277. hozzászólásra
Na nem csörög a telefon! :)
Válasz #1279. hozzászólásra
Na persze!!!!
De a 14 éves hangmélységet csak betudod azonosítani? :-)
Válasz #1277. hozzászólásra
Ha felhívsz attól még nem tudom meg, hogy kivagy és hova valósi! :)
Válasz #1276. hozzászólásra
He-he-he! :)
Válasz #1275. hozzászólásra
Nem lehet ! Tudod vékony a hangom. :-))))
Válasz #1274. hozzászólásra
Nem lehet ám csakúgy föláldozni az inkognitómat a megismerkedés oltárán ! :-)))
Válasz #1272. hozzászólásra
Ügyeletes vagyok én vezsem fel a telefonokat 2:30-ig vagyok itt utánna jön a váltás! Hívj fel a 105-ön!
Válasz #1273. hozzászólásra
Miért nem előtte? :)
Válasz #1271. hozzászólásra
Majd utána beszámolok. :-)
Válasz #1270. hozzászólásra
Elmegyek én is Trombinak! Ha ez ott a meló. :-)))
A net meg a kártyapartik... Csupa henyélés!
Válasz #1269. hozzászólásra
Akkor mikor fogsz arra száguldani?
Válasz #1269. hozzászólásra
Melózok haver! :)
Válasz #1268. hozzászólásra
Baszki már ki voltam jelentkezve!
Arra nem szörfözök hanem száguldozok. :-)
Te meg mit csinálsz itt ?
Miért nem melózol he?
Válasz #1267. hozzászólásra
Szevasz Paldoo!
Mikor szörfözöl Vaja felé?
Válasz #1266. hozzászólásra
Én még szörfözgetek! Néha idekacsintok. Éjjeli bagoly vok. :-)))
Voltak itt jó nagy harakirik, lemaradtál öcsém.