Erről a korábban rendszeresen alkalmazott téli vízszint-beállítási kombinációról döntött a kiskörei egyeztető tárgyalást követően a tó kezelője, a Közép-Tisza-vidéki Vízügyi Igazgatóság (Kötivizig) - mondta el Lovas Attila vízügyi igazgató pénteken a MTI-nek.

A Kötivizig vízszint-kombinációt úgy állítja be, hogy - a hidrometeorológiai helyzet, a vízjárás és a halvándorlás függvényében - november 4-től megkezdi a síkvidéki víztározó leürítését. December 10-én megkezdődhet a duzzasztás, amelynek révén december 19-re beáll a magasabb 620 centiméteres téli vízszint. A konkrét ütemterv október második felében készül el - tette hozzá a szakember.

Fejes Lőrinc, a Kötivizig kiskörei szakaszmérnöke elmondta: a 35 éves Tisza-tó életében három különböző téli vízszintre is volt példa. A 1970-es évek végétől az 1980-as évek közepéig 520 centiméter volt a legalacsonyabb téli vízszint, míg a 1990-es években, évente 560 és 610 centiméter között változott. Az ezredfordulót követő években többnyire a magasabb téli vízszintet állították be.

A Tisza-tó vízszintjének változtatását, így a téli vízszint beállítását az indokolja, hogy a téli időszakban a magasabb vízszint tartása árvízvédelmi szempontból nagyobb kockázatot jelent. Jégtakaró kialakulása után, előürítéssel a jég nem távolítható el a tározóból, ez csak árvízi viszonyok között indul meg. Egy esetleges árhullám bekövetkeztekor pedig a felszakadó jégtömeg veszélyeztetné az árvízvédelmi töltéseket, az erdőállományt, a kiépült turisztikai infrastruktúrát, a mederben levonulva a pedig a kiskörei vízlépcsőt berendezéseit.