2019-ben március 25-től április 22-ig zajlik hazánkban a teljes élelmiszerlánc átfogó ellenőrzése. A hagyományos tavaszi vizsgálatot az AM rendeli el, majd a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) koordinálásával a Nébih és a megyei kormányhivatalok szakemberei folytatják le.

A kiterjedt ellenőrzés-sorozat középpontjában a szezonálisan népszerű termékek, valamint az azokat előállító és forgalmazó helyek állnak. A közelgő ünnepre való tekintettel kiemelt figyelem irányul a pácolt, füstölt nyers vagy főtt húskészítményekre, különösen a sonkafélékre, továbbá a tojásra, a primőr, főként a gyorsan romló zöldségekre és gyümölcsökre, a húsvéti édességekre és az alkoholos italokra.

A szezonális ellenőrzés első időszakában 1913 létesítményt kerestek fel a hatósági szakemberek. Ezalatt – a tavalyi év azonos időszakához viszonyítva – több kisebb szabálytalanságot (68 eset), viszont kevesebb súlyos jogsértést (55 eset) állapítottak meg és utóbbival összefüggésben a kiszabott bírság mértéke is csökkent (4.765.180 Ft). Az élelmiszervállalkozás tevékenységének korlátozására 13 esetben volt szükség.

sonka

Kiemelt figyelem irányul többek között a pácolt, füstölt nyers vagy főtt húskészítményekre, különösen a sonkafélékre – fotó: Pixabay

Az összes ellenőrzést alapul véve eddig az előző évhez képest némileg kevesebb higiéniai hiányosság (3,3%) fordult elő, több probléma akadt azonban a termékek nyomon követhetőségével (3,2%), melyet elsősorban a piaci, vásári értékesítés kapcsán tapasztaltak a szakemberek. A tavalyihoz képest csökkent a forgalomból kivont élelmiszertételek aránya is: a megvizsgált 9.994 hazai és külföldi tételből 173 esetében (1,7%) volt szükség erre az intézkedésre, értékük meghaladja az 1 millió forintot.

Az idei akció egyik legkedvezőbb tapasztalata és az élelmiszerlánc egy évtizede tartó, tudatos ellenőrzésének hozadéka, hogy általánosságban javult a vizsgálat alá vont termékek minősége. Mindez azon célunk megvalósulása felé mutat, miszerint a kormány az ünnepek idején is garantálni szeretné, hogy kiváló minőségű, biztonságos, egészséges és mindenekelőtt hazai élelmiszerek kerüljenek a magyar családok asztalára – hangsúlyozta Zsigó Róbert élelmiszerlánc-felügyeletért felelős államtitkár a félidős eredmények értékelésekor.

A 2019. évi tavaszi szezonális élelmiszerlánc-ellenőrzés a húsvéti ünnepek végéig, április 22-ig tart. Az első szakasz részletes eredményeiről a Nébih honlapján tájékozódhatnak az érdeklődők.