Kiss Róbert emlékeztetett: a megye területén 2012-ben a sokéves átlag alatt maradt a lehullott csapadék mennyisége. Emiatt az elmúlt év őszéig átlagosan mintegy 120-130 milliméternyi víz hiányzott a talajból. A csapadékos késő ősz, illetve tél azonban szinte teljesen pótolta a deficitet, sőt a rosszabb vízgazdálkodási adottságú földeken kisebb belvízfoltok is kialakultak - tette hozzá. 

Jelezte: az igazgatóság illetékességi területén november végére elkészült az őszi vetés. Őszi árpából 21 940 hektáron, őszi búzából 133 248 hektáron került mag a földekbe. Őszi káposztarepcéből a hosszan tartó csapadékhiány miatt 2012 őszén a korábbinál jóval kisebb mennyiséget vetettek a termelők: a 2013-ra tervezett valamivel több, mint 15 ezer hektár helyett végül csak 13 ezer hektárnyit. Tritikáléból 6095 hektár, rozsból 770 hektár a vetésterületek nagysága.

Rámutatott: decemberben a szántókon számottevő teendője már nem maradt a gazdáknak, köszönhetően az előző időszak kedvező időjárásának. Az őszi gabonafélék és az őszi káposztarepce a lehullott csapadéknak köszönhetően szépen kikelt. A sarjadó kultúrák állománysűrűsége jó volt, megfelelő fejlettséggel várták a telet. A december eleji minősítések szerint az őszi vetések állapota 65-70 százalékban volt jónak, 10-25 százalékban közepesnek, míg csupán 5-15 százalékban gyengének mondható. Ezen a helyzeten az eltelt hónapok időjárása sem rontott, így továbbra is biztató képet mutatnak az őszi vetésű növényállományok.

Kiss Róbert elmondta: az enyhe tél lehetővé tette, hogy a megye nagyobb ültetvényeiben már decemberben elkezdjék a gyümölcsfák, illetve szőlőtőkék metszését. A Tiszazugban és a Jászságban található szőlőültetvényekben eddig már e munka egyharmadával végeztek a termelők.