A Fővárosi Főügyészség különösen nagy vagyoni hátrányt okozó költségvetési csalás bűntett kísérlete, valamint hivatali visszaélés bűntett gyanúja miatt múlt pénteken rendelt el nyomozást. A jelenlegi adatok szerint a 2012/2013 gazdálkodási évben az MVH egy vezető beosztású dolgozója és annak bűntársai szervezett módon követtek el visszaéléseket: a MVH által kezelt uniós földalapú támogatások jogosulatlan igénybevétele céljából az erre a célra szervezett gazdasági társaságok révén több száz millió forint értékben valótlan tartalmú területalapú támogatási kérelmeket nyújtottak be - olvasható a közleményben. A pénz kifizetését az időközben megindult büntetőeljárás meghiúsította - tették hozzá.

A nyomozással megbízott Nemzeti Adó- és Vámhivatal pénzügyi nyomozói múlt pénteken gyanúsítottként hallgatták ki, majd őrizetbe vették az MVH vezető beosztású dolgozóját, valamint annak három bűntársát. A Fővárosi Főügyészség mind a négy gyanúsított esetében indítványozta előzetes letartóztatásukat. A Pesti Központi Kerületi Bíróság az indítványt megalapozottnak találta és vasárnap - a szökés, elrejtőzés, valamint a bizonyítás megnehezítésének veszélyére tekintettel - valamennyiüket előzetes letartóztatásba helyezte.

Budai Gyula, a Vidékfejlesztési Minisztérium parlamenti államtitkára múlt szerdán sajtótájékoztatón beszélt arról, hogy a tárca információi alapján a Fővárosi Főügyészség nyomozást rendelt el azoknak az ügyében, akik bűncselekménnyel akartak megszerezni uniós területalapú támogatásokat.

Az ügy részleteiről Budai Gyula annyit mondott: ezek a bűnözői körök az idén hoztak létre olyan gazdasági társaságokat, amelyek május 15-e után kérelmeket nyújtottak be területalapú támogatásokra. A cégek olyan területekre adtak be támogatási igényt, amelyeket nem béreltek, nem használtak, tehát amelyekre nem volt jogosultságuk.

A tárca információi szerint 24 cégről, és 400 millió forintos támogatási igényről van szó. Budai Gyula szerint "blődség" a Gőgös Zoltán szocialista politikus által említett egymilliárd forint.

Az államtitkár tájékoztatása szerint a tárca már februártól az információk birtokában volt, a hatóságokkal együttműködve az érintett cégeket figyelemmel kísérték, a támogatási kérelmek benyújtása után pedig intézkedtek, hogy az igényléseket ne fizessék ki. Sem az Európai Uniót, sem a magyar államot nem érte kár - szögezte le Budai Gyula.