A tavaly megkezdett gyárbővítést az ütemezésnek megfelelően, 14 hónap alatt fejezték be. A beruházásnak köszönhetően a Dr. Oetker magyarországi gyártókapacitása az eddigi többszörösére emelkedett. A jánossomorjai gyár a magyar mellett, további 12 európai ország piacaira fejleszt és gyárt por alapú termékeket (sütési adalékokat, süteményporokat, desszerteket, befőzőszereket). A kapacitás növekedésével a Dr. Oetker még jelentősebb felvevő piaca lehet a magyar élelmiszeripar beszállítóinak. Az üzem tervezése és a beruházás megvalósítása során a Dr. Oetker kiemelt hangsúlyt fektetett a környezetvédelmi szempontokra is - áll a cég közleményében.

A gyorsan forgó áruk, azaz az FMCG szektor egyik nagy múltú szereplője, a Dr. Oetker, termékeit már az 1920-es években Magyarországon gyártották, majd 1992 óta ismét saját székhellyel és saját gyárral működik Magyarországon. A cég a Győr-Moson-Sopron megyei Jánossomorja és térségének egyik jelentős munkaadója, jelenleg 350 embert foglalkoztat.

A társaság múlt évi nettó árbevétele - a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium (KIM) céginformációs szolgálata által közzétett adatok szerint - a múlt évben 11,32 milliárd forint volt, szemben az előző évi 10,81 milliárd forinttal. A Dr. Oetker adózott eredménye 2012-ben 651,58 millió forintot tett ki, míg 2011-ben 758,29 millió forintra rúgott.