Napok óta izzanak a telefonok a biztosítóknál a rendkívüli hideg tél és az ónos eső miatt. A Uniqa Biztosítónál a fagyás miatti csőtörés-károk okozták a legnagyobb veszteségeket. Volt olyan kárbejelentés, ahol az okozott kár 6 millió forint körüli alakult, de az átlagos kárérték is 270 ezer forintot tett ki a fagykárok esetében. A földeken és a gyümölcsösökben keletkezett károkat csak a következő napokban mérik fel a termelők, így nem tudni még nem tudni pontosan mekkora kárra lehet ott számítani.


Egy biztos a hirtelen jött enyhüléssel a károk még csak most fognak igazán jelentkezni, ezért a télen magára hagyott nyaralók, lakások állapotát is célszerű már a hétvégén ellenőrizni. Sok esetben a temperáló fűtés átmeneti kimaradása miatt is bekövetkeztek vezeték-fagyás károk, de akár közvetlenül az épület helységein belül, vagy a technológiailag szükséges, de sok esetben fűtetlen helyiségben, például garázsban, padlástérben elhelyezett vezetékekben is jellemző a fagyás okozta sérülés. Ilyen esetekben az átlagos kárérték 63 ezer forint körül van - fejtette ki Vereczki András biztosítási szakember.

Komoly károkat okozott a hideg tél — fotó: Shutterstock

Eddig mintegy 600 kárbejelentés érkezett csak a K&H Biztosítóhoz a gépjármű-biztosításokhoz kapcsolódóan. A legtöbb kárt a mostani ónos eső után jelentik. Általában a töréses, koccanásos balesetek teszik ki többségében.A K&H Biztosítónál mintegy 30 százalékkal nőtt meg a balesetbiztosításokkal kapcsolatos bejelentések aránya, jellemzően csonttöréses balesetekkel kapcsolatban jelentettek káreseményt. A napokban bejelentett károkból mintegy 40 balesetre vonatkozott, amelyek a csúszós út okozta sérüléssel függtek össze. A Groupama Biztosító az ónos esőt követően a kárbejelentések néhány százalékos emelkedésére számít. A biztosítónál még nem tapasztaltak kimagasló számú kárbejelentést, a következő napokban azonban számítanak arra, hogy érezhetően megemelkednek a bejelentések.

Legjellemzőbbek ilyenkor az esések miatti csonttörések, az autókat illetően pedig a koccanásos vagy az útelhagyásos balesetek.A vagyonbiztosítási károk is jelentősek voltak: januárban tapasztalható hideg miatt nagymértékben, mintegy 20 százalékkal több vízóra, illetve csőtörés kárról érkezett jelzés a Groupamához.

Az idei téli szezonban - 2016. december elejétől 2017. január végéig - 333 millió forinttal több kárt fizetett ki az Uniqa Biztosító a gépjárműkárokra, mint egy évvel korábban, és több mint 9000 kárbejelentést fogadott a társaság - mondta Vereczki András, az Uniqa lakossági biztosítások és kárrendezés terület vezetője. Az idén januárban fogadták a legtöbb kárbejelentést (mintegy 500-at), az átlagos közel dupláját. A gépjárműkároknál 11 százalékkal több kárról kaptak bejelentést decemberben és januárban, mint egy évvel korábban, a kárkifizetés jelentősen emelkedett, 124 százalékra nőtt.

Ez azt mutatja, hogy a bekövetkezett károk súlyosabbak voltak, mint a korábbi évben, az átlagos kárérték 350 ezer forintot tett ki. Míg a decemberi és januári lakás- és balesetkárok az előző év hasonló időszakához képest több mint duplájára nőttek. A lakásban történt baleseti károk száma közel 30 százalékkal emelkedett, míg az átlagos kárérték közel duplájára nőtt az előző téli időszakhoz képest. A baleseti műtéti térítés átlagos kárértéke 137 ezer forint volt.

A hó okozta áramkimaradás miatt több vidéki családnál okozott anyagi kárt

Az Aegon Magyarország ügyfelei januárban közel 850 "meteorológiai" kárt jelentettek, a becsült kárösszeg meghaladja a 71 millió forintot. A biztosító olyan károkat is megtérít, amelyekre sokan nem is gondolnának, ezért érdemes figyelni lakásbiztosításokra.

A biztosítónál a legtöbb kárt Borsod-Abaúj-Zemplén megyében jelentették 111-et, míg Szabolcs-Szatmár-Beregből 109 bejelentés érkezett, a fővárosban pedig 88 jelzést kaptak. A januári károk jelentős részét vihar okozta (670-et), ezt követi a hónyomás és az ónos eső okozta kár 149 ilyen bejelentés  és a jégverés előidézte kár (21 eset).

A napokig tartó ónos eső és havazás nyomán még folyik a károk összesítése, de érkezett bejelentés a biztosítóhoz az áramszünet következtében leolvadó hűtőkben és fagyasztókban megromló ételek miatt is - 11 ilyen jelzés volt.

A károkat érvényes lakásbiztosítás alapján a biztosító megtéríti, így például az épületre dőlő fa vagy letört ág által okozott károkat, illetve több módozat téríti a 8 órán túli áramkimaradásból származó fagyasztott élelmiszer megromlásával keletkezett károkat is.