Nem csoda, ha most kilő a kenyér ára!
Szerdától emelnek árat a malmok, ezért a kenyér és a pékáru ára jelentősen megemelkedik, mondta a pékszövetség elnöke.

kenyér

További kenyérár-emelkedésre lehet számítani – fotó: Pixabay

Miért lesz nitrogénhiány? (PR-cikk)
A szilárd vagy folyékony nitrogénfejtrágyák elhagyása vagy csökkentése jelentős hiányt eredményezhet a nitrogénlombtrágya-piacon.

5 zöldség, ami télen is termeszthető (PR-cikk)
Ősszel sem kell üresen hagynunk a konyhakert ágyásait. Az ágyásban maradt káposztaféléket, például a leveles kelt és az olyan levélzöldségeket, mint a spenót, a mángold vagy az áttelelő saláta, nem kell ősszel eltávolítanunk a kertből, sőt a fokhagyma dughagymáit is egész ősszel duggathatjuk.

Elképesztő a műtrágya és a takarmány árának növekedése
A műtrágyaárak átlagosan 25,4 százalékkal nőttek, a műtrágya-értékesítés nettó árbevétele 139 milliárd forint volt, 19 százalékkal magasabb a 2020. első három negyedévi értéknél.

Elérhető-e a 6 t/ha termésátlag üzemi szinten napraforgóban? – Gazdainterjú (PR-cikk)
A Syngenta sokak számára megdöbbentő célt tűzött ki, méghozzá azt, hogy termelőikkel közösen elérik a 6 t/ha termésátlagot napraforgóban.

Letölthető a tavaszi fajtákat bemutató katalógus (PR-cikk)
A SAATEN-UNION nyomon követi a változásokat, és az új igényekhez alkalmazkodó fajtákat és hibrideket kínál.

9 alapvető lépés, amivel megőrizheted a talaj egészségét
A talaj állapota nagymértékben befolyásolja a termés mennyiségét és minőségét. Mit (t)ehetünk talajaink védelme érdekében?

kert

A helyesen végzett, csökkentett talajművelés megőrzi a talaj szerkezetét és javítja a vízgazdálkodását

Itt az új AKG! De meg tudunk felelni a feltételeknek? (PR-cikk)
2022. január 1-jén indul az AKG 3 éves ciklusa, amely 2024. december 31-éig tart. Ezen program keretein belül a gazdák számos kötelező és választható vállalásnak eleget téve extra támogatásokat vehetnek igénybe.

SAATEN-UNION szójafajták: hazai igényekre tervezett megoldások (PR-cikk)
Hazánkban a szója termesztése kihívásokkal teli feladat, de az egész országban megtalálhatóak azok az ökológiai feltételek, amelyek között kellő szaktudás birtokában érdemes szóját vetni.

Egyre több gazdaságot érintenek a korlátozó intézkedések
A Csongrád-Csanád megyei Csengele településen két gazdaságban madárinfluenzát mutatott ki a Nébih laboratóriuma. A vírus továbbterjedésének megakadályozása érdekében szükségessé vált a megyében kijelölt felügyeleti (megfigyelési) körzet jelentős bővítése.

Bővítették a Dél-Alföldön a kijelölt felügyeleti (megfigyelési) körzetet a madárinfluenza miatt – fotó: pxfuel.com

Két növényfaj, amelyekkel választ találhat az elszálló műtrágyaárakra (PR-cikk)
Intenzív körülmények között akár 12 t/ha termésre is képes. Kiváló tápanyag-hasznosító képessége miatt gazdaságosan termeszthető. A sikeres termesztéshez 90-100 kg/ha N hatóanyag szükséges.

Gyenge lett az idei kukoricatermés, mutatjuk, hogy mennyire
A kukorica és a burgonya hektáronkénti terméshozama sokkal rosszabb, mint az egy évvel korábbi, de az ország egyes részei között is nagyok a különbségek.

cukorrépa

A cukorrépa terméshozama 8,6 százalékkal marad el a tavalyitól – fotó: Envato

Többet, szárazabbat kevesebből (2. rész) (PR-cikk)
A nagy termőképesség és jó tápanyag-reakció mellett kulcsfontosságú a kukoricák gyors vízleadása is.

Eredményes lehet a baromfi- és sertéságazat antibiotikumok nélkül! (PR-cikk)
Az Agrofeed Nemzetközi Monogasztrikus Szimpóziumon (AIMS) hatékony megoldásokkal segítették a baromfi- és sertéságazat szereplőit. Összefoglaljuk a tanulságokat!

PREGA 2022 Konferencia és Kiállítás – Programelőzetes a high-tech agrárium csúcseseményéről
Fókuszban az agrárdigitalizáció: szakmai alappillérektől a komplex rendszerekig. 2022 februárjában újra itt a PREGA Konferencia és Kiállítás!

prega

Hogyan támogatja a Nitrogénművek a magyar mezőgazdaság versenyképességét? (PR-cikk)
Modern mezőgazdaság hatékony tápanyag-utánpótlás nélkül nem létezik. Az összes tápanyag közül a nitrogén a legmeghatározóbb.

EGY sikeres szójanemesítési program – KÉT rangos elismerés (PR-cikk)
A cégcsoport sikeres szójanemesítési programjának köszönhetően a Karintia Kft. több mint 10 szójafajtával képviselteti magát a hazai szójavetőmag-piacon.

Harmatgyenge a forint: mit jelent ez a mezőgazdaságnak?
A Takarékbank Zrt. Agrár üzletág vezetőjét, Hollósi Dávidot kérdeztük a várható következményekről, illetve az agráriumot leginkább befolyásoló tényezőkről, a terményárak várható alakulásáról és a beruházási pályázatok finanszírozásáról.

aratás

A beruházási támogatások megvalósításához elengedhetetlen egy reális üzleti terv – fotó: Envato

Környezetkímélő szőlészet és borászat – az egri egyetem fenntartható megoldásai a Planet 2021-en (PR-cikk)
Az Eszterházy Károly Katolikus Egyetem is részt vesz a Budapesten november 29-e és december 5-e között megrendezendő Planet 2021 Fenntarthatósági Expo és Világtalálkozón, bemutatva innovatív szolgálatásait, nemzetközileg is elismert kutatási eredményeit.

A kvantumbiológia területén is úttörő a MATE (PR-cikk)
A kvantumbiológia egyetemi oktatásba és kutatásba történő integrálásában világszinten úttörő szerepet vállal a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem (MATE) – jelentették be a Magyar Tudomány Ünnepe rendezvénysorozat keretében.

Heti gépészeti híreinket megtaláljátok a gépészeti összefoglalónkban.