A paprika felfedezése és tündöklése

Bármilyen hihetetlen, a paprika a burgonyafélék családjába tartozik. Bár mi, magyarok, igazán a sajátunknak érezzük, eredeti származási helye Közép- és Dél-Amerika. Az indiánok kezdték el először termelni, Kolumbusz Kristóf orvosa pedig a második hajóútjukon gyűjtött be belőle, és így vált nemzetközivé.

Kezdetben dísznövényként csodálták, sőt, volt idő, amikor mérgezőnek tartották. Csak a 19. században értették meg végre, hogy mekkora kincs, mint fűszernövény. Hazánkban Szegeden és környékén kezdték el elsőként a termesztését. Spanyolország mellett Szegeden, majd később Kalocsán jött létre először tömeges fűszerpaprika termesztés. A paprika megjelenése teljes mértékben átalakította a magyar konyhát.

Népszerűségét növelte, amikor Szent-Györgyi Albert elsőként a paprikából vonta ki a C-vitamint. A legenda szerint a biokémikus egyáltalán nem volt oda a paprikáért. A felesége mindig csomagolt neki egyet az uzsonnája mellé, de mivel nem kedvelte, nem ette meg, hanem inkább elkezdte vizsgálni. Így fedezte fel a C-vitamin tartalmát. Egy másik történet szerint azonban kutatásai során egy ismeretlen anyagot talált a mellékvesében, és olyan növényt keresett, amelyből ezt az anyagot ki lehet vonni. Így találta meg Szegeden a paprikát. Így talált rá a C-vitaminra, amit aszkorbinsavnak nevezett el, a skorbutra utalva, melynek ellenszere lett.

A paprika a magyar konyha fontos része

A paprika a magyar konyha fontos része. Fotó: 123rf.com

Milyen titkokat rejt a paprika?

  • A paprika egyéves növény, bojtos gyökerei 30-40 cm mélyen találhatóak, termése bogyó.
  • A tápanyagokban gazdag vályogtalajt kedveli, és mivel sok tápanyagot igényel, érdemes frissen trágyázott ágyásba ültetni. Nitrogén hiányában a többi tápanyag sem tud érvényesülni. Azonban a túl sok nitrogén egy idő után csökkenteni fogja a termelékenységét.
  • A paprika nagy vízigényű, így gyakran, és nagy mennyiségű vízzel kell öntözni.
  • Egymás után két évben ne termeljünk ugyanazon ágyásban paprikát.
  • A paprika nagyon kényes a gyomokra, így rendszeresen meg kell tőlük szabadítani, különben nem fog szépen fejlődni.
  • A paprika a kapszaicin miatt csíp. Gyakran az első harapásra nem is érezzük még, mennyire, csupán a második falatnál. Ennek az oka, hogy a paprika húsának szár közeli része erősebb, mint a hegye, mert itt tartalmaz a legnagyobb mennyiségben kapszaicint.
  • A paprika csípősségét a Scoville-egységgel határozzák meg. Ez a paprika kapszaicin tartalmát mutatja meg. A tiszta kapszaicin 15 millió Scoville-egység. A magyar csípős paprika erőssége 100-150 Scoville-egység.
  • A világ legerősebb paprikáját kizárólag kesztyűben lehet megérinteni, különben nagyon hosszú ideig okoz égő érzetet az őt megérintő kezén. Ez a paprika Ausztráliában található, egy gilisztatenyésztő telep közelében. Állítólag az onnan elfolyó víz kitint tartalmazott, mely nagyban hozzájárulhatott a paprika ilyen szintű erősségének kialakulásához. Ez a chili 1,4 millió Scoville-egységet tartalmaz.
  • Annyira népszerű lett hazánkban, hogy még a kalocsai népművészeti motívumok közé is bekerült.
  • Rengeteg változata létezik. A sárga, zöld, piros színű fűszerpaprikából létezik édes és csípős verzió is.

paprika

A paprikának számtalan felhasználási módja van. Fotó:123rf.com

  • Az első, paprikával készült étel receptje a paprikás csirke volt.
  • A paprika nem csak a skorbut ellenszere. A kolerajárvány idején úgy vélték, a paprika alkalmas a betegség megelőzésére.
  • A szegedi paprika védjegyet a Szabadalmi Hivatal jegyezte be. A 20. századig ez csakis csípős paprika lehetett, ám ekkor találtak egy nem csípős palántát, és ez lett az édes paprika palánták első tagja. Azóta jóval többet forgalmaznak az édes szegedi paprikából, mint a csípős változatból.
  • A paprika fegyverként sem utolsó. Indiában a paprikagránátot használják könnygázgránátként. A mai paprikaspray is kitűnő önvédelmi fegyver.
  • Az étkezési paprika felhasználási lehetőségeinek száma végtelen. A salátától a lecsóig, a paprikakrémtől a töltött paprikáig, rengeteg csodás ételünk fő összetevője.
  • A hagyományosan magyar típusú paprika a szinte csontfehér cecei paprika. Amikor beérik, a színe vörössé válik. Ugyanúgy igazi magyar a bogyiszlói paprika, mely csípősségével kiváló lecsó és töltött paprika alapanyag.
  • Az alma- és a cseresznyepaprikát nyersen nem igazán szokás fogyasztani. Savanyúságként azonban óriási népszerűségnek örvend.
  • Az étkezési paprikák a szabadföldi termesztésnek köszönhetően magukban hordozzák a föld minden zamatát. Ilyen az úgynevezett TV paprika is, amelynek egyáltalán nincs köze a televízióhoz, ellenben nevét a "tölteni való" kifejezésből nyerte.
  • A paprika tartalmaz kalciumot, magnéziumot, foszfort, vasat, cinket, és még réz is van benne.
  • A hagyományos töltött paprika mellett hideg előételként feltálalható a körözöttel, túróval töltött paprika is.
  • Ha nem próbáltad még, akkor feltétlenül dobj a grillrácsra pár paprikát. Lehet TV, vagy kaliforniai, de a kápia paprika is igazi ízbomba grillezve.
  • A paprikát nem csupán savanyúság formájában, vagy őrölt paprikaként lehet eltenni télire. A paprikakrém kitűnő megoldás, hogy az ételeinkbe akkor is belekerülhessen a paprika csodás aromája, amikor már elmúlt a nyár. A paprikán kívül csak sóra van szükség, illetve némi citromsavra, ha meg szeretnénk őrizni az íze mellett a csodás piros színét is. Többféle paprikát is használhatunk az elkészítéséhez. A paprikákat mossuk meg, csumázzuk ki. Ha erős krémet szeretnénk, ne szedjük ki az erős paprika minden magját, egy kevés mennyiséget hagyjunk benne. Annyit, amennyire csípőssé szeretnénk tenni az ételeinket. Ezután daraboljuk fel a paprikát, majd darálón daráljuk le. Akár botmixerrel is lehet pépesíteni. A sózás átlagos aránya 1:5. Vagyis a ledarált paprika minden kilójára 20 dkg sót számoljunk. Mivel ez elég sok sót jelent, ha ételbe tesszük, számoljunk vele, hogy abba már jóval kevesebb sónak kell kerülnie. A krémet kenyérre kenve is fogyaszthatjuk. Készíthetünk belőle édes és csípős változatot is.  A kettőt keverve tudjuk módosítani annak erősségét. Tehetünk hozzá paradicsomot, hagymát, padlizsánt is.