Újabb uniós utalás: 53 milliárd forint érkezett Magyarországra – jelentette be Varga Mihály pénzügyminiszter szerdán a Facebook-oldalán.

Hozzátette: ezzel az elmúlt három hétben már több mint 520 milliárd forintot kapott meg Magyarország a neki járó, korábban blokkolt forrásokból. Tavaly december végén 779,5 millió euró (300 milliárd forint) érkezett a Helyreállítási Alap hitel forrásaiból, majd idén év elején 445 millió euró (170 milliárd forint) a 2021-2027-es uniós költségvetési időszak keretéből – közölte.

"Ez ma újabb 140 millió eurós (53 milliárd forintos) forrással egészült ki, amely a Helyreállítási és Ellenállóképességi Eszköz vissza nem térintendő támogatásainak előlege" – írta bejegyzésében Varga Mihály.

Szinte ezzel egyidőben Ursula von der Leyen, az Európai Bizottság elnöke Strasbourgban azt hangsúlyozta, hogy a feltételek magyarországi teljesítéséig milliárdok maradnak befagyasztva.

Noha az igazságszolgáltatás reformjáról szóló új törvény elfogadásával Magyarország teljesítette a kohéziós alapok lehívásának feltételeit, további aggályok miatt mintegy 20 milliárd euró (nagyjából 7600 milliárd forint) marad mindaddig befagyasztva, amíg a magyar kormány nem teljesíti az összes szükséges feltételt – jelentette ki az Európai Bizottság elnöke.

Ursula von der Leyen, az Európai Parlament plenáris ülésének a jogállamiság magyarországi helyzete és a befagyasztott uniós pénzeszközökről tartott vitán kiemelte, az igazságszolgáltatás reformjáról szóló új törvény szavatolja a bírói függetlenség megerősítését, és korlátozza az igazságszolgáltatásba való politikai beavatkozás lehetőségét.

"Ezt kértük, Magyarország pedig teljesítette" – fogalmazott.

A szexuális kisebbséget érintő jogokkal, az akadémiai szabadsággal és a menedékjoggal kapcsolatos aggályok miatt visszatartott pénzeszközök azonban mindaddig befagyasztva maradnak, amíg Magyarország nem teljesíti az összes szükséges feltételt – szögezte le az uniós bizottság elnöke.

"Célunk mindig is az volt, hogy olyan reformokat szorgalmazzunk a tagállamokban, amelyek javíthatják minden európai életét" – fogalmazott.


Hadja Lahbib belga külügyminiszter beszédében azt mondta, az Európai Unió Tanácsának január elején kezdődött féléves belga elnöksége aggódik a jogállamiság európai helyzete miatt. Mivel nem akarja, hogy sérüljön a jogállamiság elve Magyarország esetében sem, folytatja a 7-es cikk szerinti eljárást, miközben párbeszédet folytat a magyar kormánnyal.

"A jogállamiságra és az uniós költségvetés védelmére vonatkozó intézményei reformok megvalósítására van szükség az uniós pénzek folyósításához" – fogalmazott Hadja Lahbib, majd hozzátette: az uniós belga elnökség folytatja a párbeszédet Magyarországgal és a reméli, hogy a szükséges reformokat végrehajtják, az unió pénzügyi érdekei nem sérülnek.

Indexkép: Shutterstock