Hollandiában nehezen jut nyugvópontra a vita a tiltakozó agrártermelők és a hatóságok között – olvashatjuk az agrarheute.com hírportálon.

tüntetés

A tiltakozások helyenként durva megnyilvánulásokhoz is vezettek, ahol a gazdák autópályákat és szupermarketetek bejáratait torlaszolták el, illetve az utakra billenőkocsikból szemetet szórtak – fotó: pixabay.com

Az állam kisajátíthatja a környezetet hígtrágyával súlyosan terhelő állattartó üzemeket

A kormány olajat öntött a tűzre egy új intézkedési csomagtervének november végi bejelentésével, amely szerint az állam egyszerűen kisajátíthatja a környezetet hígtrágyával (főleg nitrogénnel) súlyosan terhelő állattartó üzemeket.

Hollandia ugyanis már korábban határozatot fogadott el arról, hogy nitrogénszennyezéseket 2030-ig a jelenleginek a felére kell csökkenteni.

Az állam a kisajátítási árra ajánlatot fog tenni a gazdáknak, annak el nem fogadása esetén pedig kényszerértékesítést is elrendelhet.

Ez a jelenlegi felmérés szerint az állattartó gazdaságok mintegy 30 százalékát érinti.


A gazdák autópályákat és szupermarketetek bejáratait torlaszolták el

A tiltakozások helyenként durva megnyilvánulásokhoz is vezettek, ahol a gazdák autópályákat és szupermarketetek bejáratait torlaszolták el, illetve az utakra billenőkocsikból szemetet szórtak.

Maga az intézkedés pedig – az export árualapok megnyirbálásával – az országnak is komoly árbevétel kiesést okozhat, mivel Hollandia a világ második legnagyobb agrárexportőre. A helyzetet az is súlyosbítja, hogy az állattartást elhagyó termelőknek Európa legnagyobb népsűrűségű országában nagyon nehéz lesz más kereső foglalkozást találniuk.