Becsületes neve káki, ami szép hangzású latin nevéből (Diospyros khaki) ered. Emellett hívják még sharon gyümölcsnek, hurmának, kákónak, persimonnak, kakiszilvának is. Délkelet-Ázsia, Kína és India ősi kultúrnövénye. Távol-Kelet kertjeitől Amerikáig mindenütt megtalálható a szubtrópusi, szubmediterrán és a mérsékelt égövi klímában. És mint azt a Harcz-testvérek, Endre és Balázs becsehelyi kákiültetvénye immár 10 éve bizonyítja, hazánkban is nagyon jól érzi magát és szépen terem. A település melletti szőlőhegyen, fagyvédett fekvésben kialakított gyümölcsösben szombaton rendeztek szedd magad-napot, s mivel az esős idő miatt a törzsvásárlók egy része nem tudott eljönni, vasárnap még egy ilyen alkalomra sor kerül.

– Évről évre nagy érdeklődést tapasztalunk a gyümölcs iránt, ami véleményem szerint annak köszönhető, hogy abban az időszakban kiváló vitaminforrás, amikor más már nemigen áll rendelkezésre – mondta az Agroinformnak Harcz Endre, akitől azt is megtudtuk: 10 éve létesített 1,7 hektár területű kákiültetvényük hazánk legnagyobb ilyen üzemi méretű telepítése.

– Nagy méretű termésének súlya a közel fél kg-ot is elérheti. A gyümölcs alakja változatos, lehet gömbölyű, lapított és megnyúlt gömb alakú is. A viaszos termések ősszel, a fa lombjával együtt színeződnek, citrom, narancs vagy vörös színt kapnak, és sokáig a fán maradnak. Nagyon szép látvány egy termő fa a már érő termésekkel, az őszi kert dísze. A datolyaszilva utóérő, éretlenül nagyon sok csersavat tartalmaz, s ebben az állapotában természetesen, fogyasztásra sem alkalmas. Utóérlelést igényel, aminek végén narancssárga húsa krémessé, édessé, zamatossá válik. Az utóérlelés egyszerű: egy zacskóba vegyesen kell pakolni a kákit almával és az alma által kibocsátott etiléngáz beérleli a másik gyümölcsöt is. Akkor fogyasztható, ha már sötétebb színt kap, illatos és puha, ujjal benyomható.

datolyaszilva ültetvény

A szüret igazi családi vállalkozásban zajlik (balról jobbra): Harcz Balázs, felesége, Harczné Takács Katalin, Igali Gyöngyi és vőlegénye, Harcz Endre – forrás: facebook/Harcz Endre

Harcz Endre azt is elmondta: a kakiszilvának jelentős az A-, C-, P-vitamin tartalma, de van még benne B1-, B2-, és E-vitamin is. A mikroelemek közül káliumot, magnéziumot és jódot tartalmaz, jelentős mértékben van jelen benne vas, kalcium, foszfor, kisebb mennyiségben mangán és réz; továbbá nagy a rost- és a pektintartalma is.

kakiszilva

Gyümölcse tetszetős, meglehetősen nagyméretű – forrás: facebook/Harcz Endre

S hogy miért éppen datolyaszilvát telepítettek anno? Mert érdekes, izgalmas növény, aminek gyümölcsére ráadásul nagy kereslet is mutatkozik és az újdonság erejével hat. A letenyei olasz nyelvtanár és hobbikertész, Varga János egy csomó, mediterrán növényként ismert gyümölcsfajról, köztük a kákiról is bebizonyította, hogy biztonsággal termeszthetők olyan helyeken, ahol nem nagy a téli hőingás és jó eséllyel nem süllyed a hőmérő higanyszála mínusz 18 Celsius fok alá.


datolyaszilva ősszel

Egyszerre színesedik a lomb és a gyümölcs, a fa a kert dísze lehet – forrás: facebook/Harcz Endre

A szakember azt is elmondta: egyébként a növénynek más különleges igénye nincs, bármilyen típusú talajon megterem. Napfényigényes, az öntözést meghálálja, házikertben a legjobb, ha a ház közelébe, egy déli sarokba ültetjük, mert az épület hőkisugárzása sokat segíthet fagyveszélyes időszakokban. Van olyan fajta – ő maga is ilyenekkel foglalkozik –, amely öntermékeny, így magában is ültethető. Növényvédelmet (most még) nem igényel, így igazi biogyümölcsként termelhető.

datolyaszilva

Akkor ízletes a termés, ha már kívül és belül is szép színes – forrás: facebook/Harcz Endre

Endre azt is elmondta: idén kevesebb termés volt a fákon, mint tavaly, ennek azonban nem a késő tavaszi fagyos, hideg időjárás volt az oka, hanem a tavalyi aszály, ami miatt a termőrügy-differenciálódás elmaradt a szokásostól. Idén hála Istennek, bőven volt csapadék, így nagy reményekkel tekintenek a következő év elé.