Válasz jung #14088. hozzászólásáraAnno az MSZP fantörpikus kormányzása alatt (épp nem választási év volt) sikerült július végén kifizetniük, úgy, hogy túl voltam minden adategyeztetésen és helyszíni szemlén még előző nyár végén, és semmi szankció nem volt ellenem. És egy büdös sort sem írtak a késés okáról.
Válasz kulakman #14092. hozzászólásáraAz a legszebb, hogy mindkét félnek be kell nyújtani a módosító nyomtatványon, a vétlennek is. Én is így jártam. Csakhogy az adategyeztető levélben ez így nincs leírva, még jó hogy beszéltem az mvh-val, mert különben ültem a babérjaimon, miután a rámrajzolót megkerestem, aki persze a mai napig nem javított. Mellesleg lehet nem tud néhány dillettáns "gazda" térképet olvasni és rajzolni, sőt,lehet megbántok pár embert, de egyes falugazdászok sem, viszont a helyrajzi számaikat illene ismerni, és a térképen bekapcsolva a hrsz fedvényt egy idiótának is be kéne tudni rajzolni a területet (nem osztatlanról beszélek).
Más: Ma érkezett a saps harmadik részlet ezzel az kipipálva, még két jogcímmel sárosak.
Válasz kulakman #14092. hozzászólásáraA rendszerbe is van hiba.Nekem egy blokkba 2 táblám van.Mondjuk 1-es,meg 2-es tábla.Ha az egyesre kattintok a rajznál,akkor ott egy másik gazda igénylését,és rajzát jelzi a kettes táblán,engem nem.Ha a 2-est nézem,engem ír,mint igénylő.
Más , jönnek a rárajzolásos levelek, nos szerencsétlenségemre
egy magát nagyvállalkozónak képzelő család a 25 hektáros hr számból amiben 7 hektár földhasználatuk van, megigényelnek egy néven 15 hektárt egy másikon 32-t és én reagáljak a rárajzolásra, mert természetesen ez a mennyiség nem fért rá a 25-ös táblára így szenvedünk mi is, miért nem azzal kezdik, hogy ki mennyit igényelt és mennyi a földhasználata ne idegeljék a többit addig míg ezt nem tisztázták!
Egy ismerősömre meg másik megyéből rajzoltak rá azt se tudja ki az illető, de ő oda rajzol, soha nem művelt ott földet!
Ennyiből talán jó ez az előellenőrzés , mert így megismerjük ki a szomszéd, ki a valódi gazda!
Rajzolt rám olyan szomszéd is aki egyébként mellettem túrja a földet őt megértem ,mert nem biztos,hogy jól látja a térképet , de a birtoka határait legalább a természetben betartja!
Válasz seawater1 #14089. hozzászólásáraBetakarìtàsi idöbe? Pénz nincs munka ezer. Ök meg röhögnek rajtunk az íróasztal mögül.ök is tudjàk megmozdulàs esetén sokunknak kéne különbözö okok miatt othon maradnia sajnos. Szomorú hogy a kamara nem komunikàl és nem küzd értünk! Mire fizetjük a kötelezö tagdíjat?
Válasz SzFefe #14087. hozzászólásáraFigyelembe véve a politikusaink becsület orientàlt munkàjukat, szerinted tényleg idegesiti öket hogy mit ìr elő a jogszabàly? majd modositjàk.
Válasz nemesjozsef #14085. hozzászólásáraEzt már más is írta, csak még senki sem mutatta meg a jogszabályt, amire alapozza.
Szerintem meg június 30. a kifizetés határideje.
https://www.mvh.gov.hu/documents/20182/0/AZ+EUR%C3%93PAI+PARLAMENT+%C3%89S+A+TAN%C3%81CS+1306-2013-EU+RENDELETE/d484db80-180d-4a7c-8650-6613f51e4060?version=1.0
Válasz nemesjozsef #14085. hozzászólásáranem baj...az már utószezon lassan....:D ha nem lennék ekkora szorításban a bankok részéről..még röhögni is tudnék az egészen...:/
siralomház hangulat van...nem tudjuk mennyit kapunk...miért...és mikor....
Megkaptam a saps határozatot (kelte: 06.12. Ma jött meg a tárhelyemre). Minden rendben volt, így csak a kötelező levonásokkal csökkent a saps összegünk. A kötelező levonások:
1.fiatal mzgi tám. finanszírozása miatti 1,08%
2. mzgi kistermelői tám. finanszírozása miatti 0,62%
3. pénzügyi fegyelem miatti 1,24%
Így azt hiszem ez a jogcím rendben van!
Válasz laikus87 #14075. hozzászólásáraÉn olyat is hallottam(falugazdász mondta), hogy ha az 5 éves ciklus alatt valamikor elmúlsz 40 éves, akkor a fiatal gazdás kiegészítő akkor is jár míg az 5 év le nem jár. Szerintetek ebből mi igaz?
No tényleg kifizetik a SAPS és a Zöldítésből elmaradt hektáronként kb 4000-5000ft hiányt, legalább is én magamnak ennyi hiányzó összeget láttam, bár úgy gondoltam ez veszett pénz da ma kaptam egy 6 oldalas határozatot ami a frászt hozta rám, azt hittem valami pénzügyi fegyelmet kapok, de nem, valóban a végkifizetés bár ebben csak SAPS-ot látom 11.38 ha után 38 ezer ft, nem tudom hogy zöldítésből jön e még valami?^^
Válasz öcsi 1986 #14074. hozzászólásáranekem úgy mondta a falugazdász, hogy annak jár, aki még nem igényelt 5 éve támogatást, tehát ha még csak 3 éve igényelsz, akkor 2 évre jár, ha most igényelsz először, akkor 5 évre jár, nekem csak emiatt lett a nevemre átvéve a család összes földje, mert ez olyan pénz, amiért csak le kell hajolni... amúgy nem vagyok benne, biztos, hogy a falugazdásznak igaza van, de így mondta
Válasz jung #14067. hozzászólásáraIgen a bankos papírt tudják küldeni hogy előlegeztesse meg magának a 2016 támogatás még a 2015 se küldték erre persze van eszük!!!!de mi lesz itt ha megszűnik az mvh még támogatást se kapunk ezt is elintézik ......
Válasz rongyos #14065. hozzászólásáraEz csakk azért furcsa mert mindehol azt haljuk hogy a fizetési hatàridö azt jelenti,hogy adig be kell érkezni a pénznek. Érdekes hogy ez csakk rânk vonatkozik.
Válasz jung #14037. hozzászólásáraolyanra, hogy egy internetes felület pop-up ablaka és felugró üzenete sokszor megeszi őket reggelire...pedig a pénzügyi eredmény szempontjából sokszor nem a mezőn dől el a meccs hanem itt a képernyő előtt...
Lökni kéne az infót csípőből..mikor megjelenik egy pályázat...
Válasz seawater1 #14052. hozzászólásáraTudják a jogszabályt... jun. 3o ...és ha aznap adják fel az utalást addig sem szólhat senki semmit...
Sajnos a kommunikációval van óriási probléma...meg néha a dilettáns módon állnak hozzánk...
Belehúztak, talán 30-ig utalnak is. Nálunk az utalványozott összeg alapján a saps: 45.370/ha, zöldítés: 25.252/ha. saps 16-án, zöldítés ma váltott. pénzt, határozatot még nem kaptam. Szálas fehérje, term.kötött anyatehén és ÁNT szarvasmarha nem változott.
Válasz kulakman #14057. hozzászólásáraMiért nem lehet kiírni,hogy a zöldítés mennyire jön ki hektáronként? Nekem a saps 45402 forintra jön ki.
Előlegként mindenki más összeget kapott. Csak akkor tudjuk mire számítsunk,ha a pontos összeget írod ki,ugye nem nagy kérés.
Válasz Bán Zsolt #14055. hozzászólásáraA jóváhagyott státusz után három napra utaltak is rá egy kis pénzt, de a sapsnál is így volt az a pénz még nem jött, viszont a teljes összeg, így már meghaladja a 70 ezret, azaz a most kiutalt saps + zöldítés kb egy ötezer körül van/ ha !
A zöldítés ma jóváhagyottra váltott. Az előleg a végösszeg valamivel kevesebb, mint 94%-a volt. Tehát a visszatartott összeg esetemben 6,39%-ra jött ki. Ha ennyi a TERA és a szálas fehérje esetében is, akkor repesve várom a kifizetést!
Mindenki nyugodjon meg, az MVH-nál az ügyintéző azt mondta, hogy idézem:"Azon vannak, hogy 2016 június 30-ig minden ki legyen fizetve.
Földalapú 45 eFt/ha
zödlítés 25 eFt/ha."
Hát remélem sikerül nekik, mert már mi is az utolsókat rugjuk!
Szerintem elköltötték valami másra a pénzünket , mondjuk a felcsúti kisvasútra be kell látnunk, hogy ez a gazdabarát kormányzat sokkal jobban szopatja a parasztokat mind bármelyik kommunista kormány nem gondoltam vna, hogy valaha ezt kell mondanom, de sajnos így van
34943 hozzászólás
Válasz jung #14088. hozzászólásáraAnno az MSZP fantörpikus kormányzása alatt (épp nem választási év volt) sikerült július végén kifizetniük, úgy, hogy túl voltam minden adategyeztetésen és helyszíni szemlén még előző nyár végén, és semmi szankció nem volt ellenem. És egy büdös sort sem írtak a késés okáról.
Válasz kulakman #14092. hozzászólásáraAz a legszebb, hogy mindkét félnek be kell nyújtani a módosító nyomtatványon, a vétlennek is. Én is így jártam. Csakhogy az adategyeztető levélben ez így nincs leírva, még jó hogy beszéltem az mvh-val, mert különben ültem a babérjaimon, miután a rámrajzolót megkerestem, aki persze a mai napig nem javított. Mellesleg lehet nem tud néhány dillettáns "gazda" térképet olvasni és rajzolni, sőt,lehet megbántok pár embert, de egyes falugazdászok sem, viszont a helyrajzi számaikat illene ismerni, és a térképen bekapcsolva a hrsz fedvényt egy idiótának is be kéne tudni rajzolni a területet (nem osztatlanról beszélek).
Más: Ma érkezett a saps harmadik részlet ezzel az kipipálva, még két jogcímmel sárosak.
Válasz kulakman #14092. hozzászólásáraA rendszerbe is van hiba.Nekem egy blokkba 2 táblám van.Mondjuk 1-es,meg 2-es tábla.Ha az egyesre kattintok a rajznál,akkor ott egy másik gazda igénylését,és rajzát jelzi a kettes táblán,engem nem.Ha a 2-est nézem,engem ír,mint igénylő.
Más , jönnek a rárajzolásos levelek, nos szerencsétlenségemre
egy magát nagyvállalkozónak képzelő család a 25 hektáros hr számból amiben 7 hektár földhasználatuk van, megigényelnek egy néven 15 hektárt egy másikon 32-t és én reagáljak a rárajzolásra, mert természetesen ez a mennyiség nem fért rá a 25-ös táblára így szenvedünk mi is, miért nem azzal kezdik, hogy ki mennyit igényelt és mennyi a földhasználata ne idegeljék a többit addig míg ezt nem tisztázták!
Egy ismerősömre meg másik megyéből rajzoltak rá azt se tudja ki az illető, de ő oda rajzol, soha nem művelt ott földet!
Ennyiből talán jó ez az előellenőrzés , mert így megismerjük ki a szomszéd, ki a valódi gazda!
Rajzolt rám olyan szomszéd is aki egyébként mellettem túrja a földet őt megértem ,mert nem biztos,hogy jól látja a térképet , de a birtoka határait legalább a természetben betartja!
Válasz seawater1 #14089. hozzászólásáraBetakarìtàsi idöbe? Pénz nincs munka ezer. Ök meg röhögnek rajtunk az íróasztal mögül.ök is tudjàk megmozdulàs esetén sokunknak kéne különbözö okok miatt othon maradnia sajnos. Szomorú hogy a kamara nem komunikàl és nem küzd értünk! Mire fizetjük a kötelezö tagdíjat?
Most reggel jött 4150ft az anyatehénre



Valaki megkapta már erre a jogcímre a vékifizetést? Mekkora körűli összegre számíthatok mert ez nagyon karcsú
Ha nem fizetnek június 30 -ig, javaslok egy megmozdulást, tüntetést, ahogy a tanárok esetében is volt :)
Válasz SzFefe #14087. hozzászólásáraFigyelembe véve a politikusaink becsület orientàlt munkàjukat, szerinted tényleg idegesiti öket hogy mit ìr elő a jogszabàly? majd modositjàk.
Válasz nemesjozsef #14085. hozzászólásáraEzt már más is írta, csak még senki sem mutatta meg a jogszabályt, amire alapozza.
Szerintem meg június 30. a kifizetés határideje.
https://www.mvh.gov.hu/documents/20182/0/AZ+EUR%C3%93PAI+PARLAMENT+%C3%89S+A+TAN%C3%81CS+1306-2013-EU+RENDELETE/d484db80-180d-4a7c-8650-6613f51e4060?version=1.0
75.cikk!
Válasz nemesjozsef #14085. hozzászólásáranem baj...az már utószezon lassan....:D ha nem lennék ekkora szorításban a bankok részéről..még röhögni is tudnék az egészen...:/
siralomház hangulat van...nem tudjuk mennyit kapunk...miért...és mikor....
Nem fogják kifizetni junius 30-ig, csak a határozathozatal határideje. a végkifizetés + 30 nap jogszabály szerint.
Válasz Gazdász35 #14054. hozzászólásárasemmit,de nagyon hiányzik.
Megkaptam a saps határozatot (kelte: 06.12. Ma jött meg a tárhelyemre). Minden rendben volt, így csak a kötelező levonásokkal csökkent a saps összegünk. A kötelező levonások:
1.fiatal mzgi tám. finanszírozása miatti 1,08%
2. mzgi kistermelői tám. finanszírozása miatti 0,62%
3. pénzügyi fegyelem miatti 1,24%
Így azt hiszem ez a jogcím rendben van!
Válasz jocek26 #14080. hozzászólásáraEz igy igaz!A megkezdés számít!
Válasz jocek26 #14080. hozzászólásárahttp://www.nak.hu/kiadvanyok/tamogatasokhoz-kapcsolodo-dokumentumok/rovid-tajekoztatok-egyes-jogcimekrol-tamogatasokrol/593-fiatal-mezogazdasagi-termelok-tamogatasa-201605/file
Válasz laikus87 #14075. hozzászólásáraÉn olyat is hallottam(falugazdász mondta), hogy ha az 5 éves ciklus alatt valamikor elmúlsz 40 éves, akkor a fiatal gazdás kiegészítő akkor is jár míg az 5 év le nem jár. Szerintetek ebből mi igaz?
Válasz jung #14077. hozzászólásáraNekem eddig minden faterom nevén futott, idén jött ez az ötlet, szóval csak most adtuk be így először...
Kiemelt zöldségtámogatásról nem tudunk semmit, 11 hektár édesköményre járna hektáronként az a 300 euro többlettámogatás.
No tényleg kifizetik a SAPS és a Zöldítésből elmaradt hektáronként kb 4000-5000ft hiányt, legalább is én magamnak ennyi hiányzó összeget láttam, bár úgy gondoltam ez veszett pénz da ma kaptam egy 6 oldalas határozatot ami a frászt hozta rám, azt hittem valami pénzügyi fegyelmet kapok, de nem, valóban a végkifizetés bár ebben csak SAPS-ot látom 11.38 ha után 38 ezer ft, nem tudom hogy zöldítésből jön e még valami?^^
Válasz laikus87 #14075. hozzászólásárati kaptatok màr belöle? Nekem tavaj óta semi nem történt. Feldolgozás alatt.
Mielőtt megszűnik az mvh pár embert még megszívatnak/tönkretesznek, köszönjük magyarisztán.
Válasz öcsi 1986 #14074. hozzászólásáranekem úgy mondta a falugazdász, hogy annak jár, aki még nem igényelt 5 éve támogatást, tehát ha még csak 3 éve igényelsz, akkor 2 évre jár, ha most igényelsz először, akkor 5 évre jár, nekem csak emiatt lett a nevemre átvéve a család összes földje, mert ez olyan pénz, amiért csak le kell hajolni... amúgy nem vagyok benne, biztos, hogy a falugazdásznak igaza van, de így mondta
sziasztok a fiatal gazda az a 20 ezer ft / hektár az mindenkinek jar aki 40 év alatt van vagy hogy van az? kosszi elore is
Válasz jung #14069. hozzászólásáraÜdv



Na , pont ettől féltem.
Válasz jung #14069. hozzászólásáraNagy orom lesz...
12 ike ota jováhagyott de pénz nincs erdekesek ezek 9 napja nem sikerult utalni
Válasz jung #14067. hozzászólásáraIgen a bankos papírt tudják küldeni hogy előlegeztesse meg magának a 2016 támogatás még a 2015 se küldték
erre persze van eszük!!!!de mi lesz itt ha megszűnik az mvh még támogatást se kapunk ezt is elintézik ......
Azt mondja a falugazdàszunk hogy ne pànikoljunk ha mégse utaljàk 30-ig akkor kamatot füzetnek rà.
Válasz rongyos #14065. hozzászólásáraEz csakk azért furcsa mert mindehol azt haljuk hogy a fizetési hatàridö azt jelenti,hogy adig be kell érkezni a pénznek. Érdekes hogy ez csakk rânk vonatkozik.
Nyilatkoztak tegnap azért tettek 39miliàrdot az ersztébe hogy az több hitelt tudjon folyosítani. KÖSZÖNJÜK!
Válasz jung #14037. hozzászólásáraolyanra, hogy egy internetes felület pop-up ablaka és felugró üzenete sokszor megeszi őket reggelire...pedig a pénzügyi eredmény szempontjából sokszor nem a mezőn dől el a meccs hanem itt a képernyő előtt...
Lökni kéne az infót csípőből..mikor megjelenik egy pályázat...
Válasz seawater1 #14052. hozzászólásáraTudják a jogszabályt... jun. 3o ...és ha aznap adják fel az utalást addig sem szólhat senki semmit...
Sajnos a kommunikációval van óriási probléma...meg néha a dilettáns módon állnak hozzánk...
Nekünk is változott a zöldítés 25.152- lett meg jóváhagyott, a saps meg a fiatal gazdához még nem nyúltak
Nekem mà hàromszor vàltzot a dàtum a zöldítésnél be mindi feldolgozàs alatt. Erre 19-én ujra vàltozott most az van oda ìrva stàtuszvàltàs alatt.
Válasz boncso #14059. hozzászólásáraKöszönöm szépen!
A zöldítés nálam is 25.252 Ft/ha-ra jön ki.
Válasz kistomi #14058. hozzászólásáraAzért mert nem találom a saját pontos hektáromat!
Belehúztak, talán 30-ig utalnak is. Nálunk az utalványozott összeg alapján a saps: 45.370/ha, zöldítés: 25.252/ha. saps 16-án, zöldítés ma váltott. pénzt, határozatot még nem kaptam. Szálas fehérje, term.kötött anyatehén és ÁNT szarvasmarha nem változott.
Válasz kulakman #14057. hozzászólásáraMiért nem lehet kiírni,hogy a zöldítés mennyire jön ki hektáronként? Nekem a saps 45402 forintra jön ki.
Előlegként mindenki más összeget kapott. Csak akkor tudjuk mire számítsunk,ha a pontos összeget írod ki,ugye nem nagy kérés.
Válasz Bán Zsolt #14055. hozzászólásáraA jóváhagyott státusz után három napra utaltak is rá egy kis pénzt, de a sapsnál is így volt az a pénz még nem jött, viszont a teljes összeg, így már meghaladja a 70 ezret, azaz a most kiutalt saps + zöldítés kb egy ötezer körül van/ ha !
A zöldítés ma jóváhagyottra váltott. Az előleg a végösszeg valamivel kevesebb, mint 94%-a volt. Tehát a visszatartott összeg esetemben 6,39%-ra jött ki. Ha ennyi a TERA és a szálas fehérje esetében is, akkor repesve várom a kifizetést!
Válasz Gazdász35 #14054. hozzászólásáranekem még ellenőrzés alatt.
csak a zöldítés változott ma jóváhagyottra
Sziasztok
Anyatehéntartás támogatásról nemzeti-eus tudtok valamit?
Talán lesz valami,zöldségnövénynél 18.-án váltott a státusz.Maradt ellenőrzés,de legalább hozzányúltak.
Azon vannak?! Ez most tényleg???

Jogszabály kötelezi őket!!!
Engem ha megbüntetnek parkolásért vagy bármi számlát nem fizetek be időben én szívok
Ezek meg bármit megtehetnek a PÉNZÜNKKEL
Tényleg kritikán aluli, minősíthetetlen
Válasz kovacs.csalad #14048. hozzászólásáraNem tudok megnyugodni.Sőt egyre idegesebb vagyok

Válasz kovacs.csalad #14048. hozzászólásáraA 45+25 nálam csak 66 ra jött ki
Mindenki nyugodjon meg, az MVH-nál az ügyintéző azt mondta, hogy idézem:"Azon vannak, hogy 2016 június 30-ig minden ki legyen fizetve.
Földalapú 45 eFt/ha
zödlítés 25 eFt/ha."
Hát remélem sikerül nekik, mert már mi is az utolsókat rugjuk!
Lehet a túlélésre nevelnek minket......
Ügyes!
Szerintem elköltötték valami másra a pénzünket , mondjuk a felcsúti kisvasútra
be kell látnunk, hogy ez a gazdabarát kormányzat sokkal jobban szopatja a parasztokat mind bármelyik kommunista kormány
nem gondoltam vna, hogy valaha ezt kell mondanom, de sajnos így van
