Válasz #6906. hozzászólásra
itt is 1 nagymenő kiment a 330 pacis fenddel 6 fejes ekével -és 1et "fordult" és visszament.
Hiába ez a föld még nagyon csalóka(lágy)
Nehogy azt hidd, hogy annyira jó a vízszintes talaj. Nekem a rizsföld most úgy úszik, hogy nem lehet vele mit kezdeni. Az a baj, hogy 1m2-en áll a víz, mellette semmi, pár m-rel arrébb megint. Persze van ahol nagyobb területen áll, mert szintezve soha nem volt, de összességében nem igazán lehet leengedni, mert gyakorlatilag mindenhol áll. Ha összefolyna 2-3 foltba vagy 15 cm vastagon, akkor a 18Ha-ból csak 2 úszna, de így 2-5 cm es víz áll szinte mindenhol. Cirkáltam rajta a traktorral össze vissza, most a nyomokban folydogál, meg az összes tiltónál plusz vagy 3 helyen a gátat átásva engedem lefelé, de nem az igazi. Valszeg az egész táblát felül kell vetni tavasszal.
nem biztos, hogy rizs... Egy barátom dolgozott egy évet Floridában. Ott úgy garázdálkodnak, hogy hatalams több száz ha-os táblákat marhanagy törzscsuklós JD-kel, meg Case Quadtrack-okkal kiszinteznek, majd megcsinálják az alapművelést, magágykészítést, stb-it, utána felparcellázzák 2-50 ha közötti területre (növénytől függően), a parcellák közé ároknyitókkal vizesárkokat húznak (szintén szintezve, GPS-el), elvetik vagy elültetik a paprikát, paradicsomot, dinnyét, kukoricát, stb-t. Gyakori az árasztásos öntözés, a fóliatakarás, stb...
Amikor leszüreteltek betemetik az árkokat, ismét előkerül a Quad-track, és műveli egybe a fél falu határát...
A rizsföldek mellett kis gátak vannak, és azok fogják meg a vizet amikor felengedik. Itt nincs ilyen. Ráadásul ez a videón eléggé homokos talaj, az nem tudom mennyire tartja a vizet.
Látom vágod a témát!! Amit mondasz az a rizs termesztés alapja is... De mivel baromi drága müvelet ezért csak néhány évente tudják csak megcsinálni ugyan azon a területen!!
Szóval akkor ez ilyen vízállásmentesítés lenne? Mondjuk ha szintben van akkor vagy mindenhol vízes vagy sehol sem. Bár amennyit beleölnek rossz nem lehet.
Ugyan már!! Ahogy az elöbb is irtam.. A cél a terület teljes mértékü szintbe hozása.. Ez eszközön villám háritó ként az égre meredö a jel adó vevö és a terület szélén meg valahol a fix pont adó lézer van!! De többet és konkrétabbat LALA tudna mondani Ök szoktak ilyet a rizsföldeken!!De ahogy itt most a dolog álit sok sok föld területre ráférne ez!! Mert nálunk ha valami 2 centivel alacsonyabb ott tuti viz áll!!
nem szélhámos. visszaadta a 2 kiló elöleget is. kalászos aratáskor volt megbeszélve, hogy hétfőn vizsgázik és kedd reggelre leszállítja a gépet. valami apró hiba miatt nem ment át a vizsgán
Nem tudom mennyit kellett várnod most azt mondta 3 hét alatt szállít pótkocsit, névre íratva. Kíváncsi leszek, de akkor nem átverés vagy kontárkodik...
Pedig most nekem is az fog jönni ha kicsit "szikkad" a föld hogy eke letesz speciális eszköz fel és gyúrom a vizeket hogy legalább száradás felé haladjon kicsit meg hogy a halakat megkócoljam a kacsákat meg elijesztgessem a vízből.
tegnap megmerítettem az ekét egyedüliként a tanyán.... aztán ki is merítettem....
meg kimentem a susnyásba kistárcsával mondom meghúzom a peremvonalakat meddig lehet merészkedni..........
talán fordult 10et tárcsa aztán kezdett hengerré átalakulni.....
az a buli nem jött össze, mert nem tudta időben levizsgáztatni és visszakértem az elöleget. elötte vettem tőle 6011-et. az müködik. amúgy rendes srác. benne van a pótkocsitémában rendesen. azt gondolom, hogy megcsinálja rendesen. szerintem lehetne jól alkudni nála
fasza
de ha suhanó autóbul fkez a paraszt akkor tuti nem a magáét fkezi
tehát ha nem a magáé akkor lényegtelen ék
kinemszarja le h. másnál hogy áll a víz nemigaz????
lényegtelen hehehe
31266 hozzászólás
Válasz #6911. hozzászólásra
Ez jól jött ki... A sárga, sárga földig...
Válasz #6914. hozzászólásra
mit húz a cat-carriert?
Amikor még ezzel foglalkoztunk!


Válasz #6911. hozzászólásra
ez is olyan lehetett mint amikor 2 kis jd húz 1 félig +rakott ganyészorót
<-----Sárga földig..................
.JPG)
Válasz #6908. hozzászólásra
:-))))))
Válasz #6906. hozzászólásra


Ez az év nem könnyű, de ezek után milyen lesz a következő, amikor semmit nem lehet normálisan megcsinálni!
Válasz #6905. hozzászólásra

Ez így van, már mindenki a Farmarama játékot játssza még az is aki, az emeleten kívül mást nem látott.
Válasz #6906. hozzászólásra


itt is 1 nagymenő kiment a 330 pacis fenddel 6 fejes ekével -és 1et "fordult" és visszament.
Hiába ez a föld még nagyon csalóka(lágy)
A mai napot is át kellett volna aludni.......
.JPG)
.JPG)
.JPG)
ÉLJEN A MAGYAR MEZŐGAZDASÁG!!!!!!!!!!!!!!!!!
Válasz #6899. hozzászólásra

Nehogy azt hidd, hogy annyira jó a vízszintes talaj. Nekem a rizsföld most úgy úszik, hogy nem lehet vele mit kezdeni. Az a baj, hogy 1m2-en áll a víz, mellette semmi, pár m-rel arrébb megint. Persze van ahol nagyobb területen áll, mert szintezve soha nem volt, de összességében nem igazán lehet leengedni, mert gyakorlatilag mindenhol áll. Ha összefolyna 2-3 foltba vagy 15 cm vastagon, akkor a 18Ha-ból csak 2 úszna, de így 2-5 cm es víz áll szinte mindenhol. Cirkáltam rajta a traktorral össze vissza, most a nyomokban folydogál, meg az összes tiltónál plusz vagy 3 helyen a gátat átásva engedem lefelé, de nem az igazi. Valszeg az egész táblát felül kell vetni tavasszal.
Válasz #6902. hozzászólásra
nem biztos, hogy rizs... Egy barátom dolgozott egy évet Floridában. Ott úgy garázdálkodnak, hogy hatalams több száz ha-os táblákat marhanagy törzscsuklós JD-kel, meg Case Quadtrack-okkal kiszinteznek, majd megcsinálják az alapművelést, magágykészítést, stb-it, utána felparcellázzák 2-50 ha közötti területre (növénytől függően), a parcellák közé ároknyitókkal vizesárkokat húznak (szintén szintezve, GPS-el), elvetik vagy elültetik a paprikát, paradicsomot, dinnyét, kukoricát, stb-t. Gyakori az árasztásos öntözés, a fóliatakarás, stb...
Amikor leszüreteltek betemetik az árkokat, ismét előkerül a Quad-track, és műveli egybe a fél falu határát...
Válasz #6899. hozzászólásra
A rizsföldek mellett kis gátak vannak, és azok fogják meg a vizet amikor felengedik. Itt nincs ilyen. Ráadásul ez a videón eléggé homokos talaj, az nem tudom mennyire tartja a vizet.
Válasz #6900. hozzászólásra



Látom vágod a témát!! Amit mondasz az a rizs termesztés alapja is... De mivel baromi drága müvelet ezért csak néhány évente tudják csak megcsinálni ugyan azon a területen!!
Válasz #6899. hozzászólásra
Szóval akkor ez ilyen vízállásmentesítés lenne? Mondjuk ha szintben van akkor vagy mindenhol vízes vagy sehol sem. Bár amennyit beleölnek rossz nem lehet.
Válasz #6897. hozzászólásra



Ugyan már!! Ahogy az elöbb is irtam.. A cél a terület teljes mértékü szintbe hozása.. Ez eszközön villám háritó ként az égre meredö a jel adó vevö és a terület szélén meg valahol a fix pont adó lézer van!! De többet és konkrétabbat LALA tudna mondani Ök szoktak ilyet a rizsföldeken!!De ahogy itt most a dolog álit sok sok föld területre ráférne ez!! Mert nálunk ha valami 2 centivel alacsonyabb ott tuti viz áll!!
Válasz #6897. hozzászólásra
Ez nem valami talajcsere folyamat egy része?
Nekem úgy tűnik egy két videón, mintha nagy dombokban állna a föld és azt húzzák szét ezzel.
Azt áruljátok már el, hogy nyugatabra ez miért "divat" ????????






Válasz #6895. hozzászólásra
nem szélhámos. visszaadta a 2 kiló elöleget is. kalászos aratáskor volt megbeszélve, hogy hétfőn vizsgázik és kedd reggelre leszállítja a gépet. valami apró hiba miatt nem ment át a vizsgán
Válasz #6887. hozzászólásra
Nem tudom mennyit kellett várnod most azt mondta 3 hét alatt szállít pótkocsit, névre íratva. Kíváncsi leszek, de akkor nem átverés vagy kontárkodik...
Válasz #6892. hozzászólásra

Pedig most nekem is az fog jönni ha kicsit "szikkad" a föld hogy eke letesz speciális eszköz fel és gyúrom a vizeket hogy legalább száradás felé haladjon kicsit meg hogy a halakat megkócoljam a kacsákat meg elijesztgessem a vízből.
Válasz #6891. hozzászólásra
Idén nem voltam tavaly voltam meg azelőtt!
Nem hiszem
Természetesen gratulálunk a kisparasztokhoz.



)
(majdnem elfelejtettem
Bacsószannak a bacsócsajhoz.
Válasz #6888. hozzászólásra
nem veled találkoztunk a fannal bábolnán?
Válasz #6844. hozzászólásra

Akkor nektek is gratula!
Válasz #6888. hozzászólásra







járjuk a kalahári szárazságtáncot
tegnap megmerítettem az ekét egyedüliként a tanyán.... aztán ki is merítettem....
meg kimentem a susnyásba kistárcsával mondom meghúzom a peremvonalakat meddig lehet merészkedni..........
talán fordult 10et tárcsa aztán kezdett hengerré átalakulni.....
Válasz #6883. hozzászólásra

Mindig megszoktam kérdezni meg most is hogy mi a meló manapság a "tanyánnn" ?
Válasz #6886. hozzászólásra
az a buli nem jött össze, mert nem tudta időben levizsgáztatni és visszakértem az elöleget. elötte vettem tőle 6011-et. az müködik. amúgy rendes srác. benne van a pótkocsitémában rendesen. azt gondolom, hogy megcsinálja rendesen. szerintem lehetne jól alkudni nála
Válasz #6885. hozzászólásra
Mézga!
te vettél pótkocsit az izsáki felújítótól aki 8 tonnásra új felépítményt csinál? Kíváncsi lennék hogy vált be?
Válasz #6879. hozzászólásra
néztem már ezt is. ha lenne benne klima és hozzá kanál, akkor nem lenne rossz. de igy elég drága
Válasz #6876. hozzászólásra
90-100 pszt!
Válasz #6882. hozzászólásra




az marhaszarügy
tanyán 25 vót x nap alatt
jó hely ez a tanya bizistenmondom
Válasz #6880. hozzászólásra





sajna ez igen közel van hozzám
a 65 mm meg nálam volt úgyhogy
Válasz #6880. hozzászólásra



Válasz #6878. hozzászólásra



fasza
de ha suhanó autóbul fkez a paraszt akkor tuti nem a magáét fkezi
tehát ha nem a magáé akkor lényegtelen ék
kinemszarja le h. másnál hogy áll a víz nemigaz????
lényegtelen hehehe
http://www.agroinform.com/gepkereskedok/675481/JCB-530-70-TURBO-rakodogep.html
Válasz #6875. hozzászólásra







én löktem párat
Válasz #6876. hozzászólásra

itt is!
Válasz #6874. hozzászólásra
Mennyi eddig az átlagod ?????
Válasz #6871. hozzászólásra
már sajnos csak 50 van
hétvégén beindulunk rendesen. meg csak a jövő hét végére ér ide a rakodó
sokaduma
kevésaék
Válasz #6805. hozzászólásra


Ezeket a gépeket ismerem!!!
Te Ki vagy Pontosan Mgportal?
Válasz #6865. hozzászólásra


OH-n mi volt a program? Bár most nem vagyok otthon
Válasz #6869. hozzászólásra
levan már vágva mind?
Válasz #6867. hozzászólásra



Szabi az miránk is ránk férne ugye!!
Válasz #6867. hozzászólásra


Válasz #6866. hozzászólásra
a memoriám már nem a régi
kevesebb volt?
Mi a fax van itt !!!!







Géza + Húsfuti bankot robbantottatok ???????????