Tudna valaki segiteni mi is termesztenénk olajtökmagot valami felvásárló kellene eddig orange tököt termeltünk. Uborkát termelünk még és paprika félét. Szabolcs -Szatmár.
A próbavetés nagyon jól sikerült remélem , hasonló jó termés len és hát minden tökös gazdának :) A hibridről én is hallottam de jelenleg az anyagiak nem engedik meg ,talán majd jövőre :)
3 éve minden évben veszünk pár hektárra fémzárolt Szentesit, majd napon szárítjuk és azt vetjük vissza. Mióta az osztrákok átbaxtak a fémzárolt vetőmaggal, azóta inkább nem kockáztatunk. Idén lesz egy pár hektár hibrid is próbára.
Egy a lényeg.A tök nem szereti a hideget,a fagy könnyen megcsípi és akkor annyi neki.Május elején szokott lenni fagy (természetesen ez évjáratfüggő) azt megszoktuk várni és utána.Én május 5-10 környékén szoktam vetni.
Úgy szoktam hogy figyelem az időjárást eső előtt vetem ha lehetséges, de legkésőbb május első hetéig. Szerintem felesleges korán eltenni a hideg földbe.
Én nem locsoltam még soha. A technologiám: ahogy ratudok menni a szántásra kap egy boronat. Aztán ha jól kizöldül totalal lefujom. Vetés elött kombinátor, spc vel 150cm re vetve 2q gyorsan oldódó komplex sor mellé. Sorközművelés kapálás (amit meghálál) gombaölő, lombtrágya és kézi betakarítás. 2011 ben 9,5q 2012ben 6q 2013ban 7q volt . 700 tól 900 ig mennek az árak vagy semennyiért mert nem kell. Ha marad vetőmagom gondolok rád 5kilót szoktam számolni kb egy hektárra, de most szép kövérek a magok.
Válasz #1979. hozzászólásra
Helló ha van lehetőség én is kikerűlném a szerződéses termesztést mert nem hallottam pozitív dolgokat rólla!
kb 1 ha kertek össz visz kiegészítésnek! Mert valahol kezdeni kell!
Amúgy mennyi várható 1 ha-on ha műtrágya, lombtrágya ,vegyszereket megtudom szerezni néha locsizás is jutna rá!És mennyiért veszik át sac/kb?.Igazából a beszerzéssel nem vagyok tisztában mármint a vetőmag beszerzéssel mert hát minek nekem egy zsákkal annyi földem nincs!Ahol tudok zsákkal adják és nem bontanak!
Mekkora területben gondolkodsz? Van itt 3 felvásárló is én mondjuk még nem szerződtem soha,így is elszokták venni csak ha sok van akkor van gond. Nekem csak kiegészítésnek van 0,5-2ha minden évben.
Lehet marad vetőmagom nekem is eltettem vagy 20kilót .
Héjasodás tényleg van benne de minimális 50kilónyiba 50szem szokott lenni, egyszer megszámoltam :) pedig 8 éve volt fémzárolt,
Hevesben lakom borsod a szomszéd megye!A fizetésről meg annyit hogy voltam én már behajtó és volt mikor szaladtak kölcsöntkérni még a nincstelenek is hogy elmenjek! Nállam első a becsület! Sok embert megváltoztattam már a türelmemmel és kitartásommal!
Attól függ mennyi pénzt szánsz rá.Ha sokat,akkor a komplexet kombinátorozd be,sor mellé meg tegyél MAS-t.Ha kevesebbet akarsz költeni,akkor a komplexet sor mellé.
5-6 évvel ezelőtt vettem itt Gleisdorfit, meg voltam elégedve. Jó termőképességű. Több éven át a termésből válogattam ki a következő évi termést.
Most látom hogy van újabb hibrid Opal a neve. Ezt nem ismerem.
Hello mindenki! Én bementem jó pár vetőmagboltba és csak pár grammos kiszerelésben tartottak tökmagot de azok sem voltak olajtöknek valók! Azt a választ kaptam sok helyen hogy szerződjek le valahová és majd kapok magot!Én nemhogy szerződő partnereket nem találtam a neten hanem vetőmagot sem pedig játszottam a szavakkal a google-n rendesen hátha lessz találat!
Jó lenne ha már valaki segítene ebben hogy találjak valamit mert a sok férebeszélésből már ideges leszek!Vagy ez valami titkos dolog amiben nem szivesen segít az ember!Még kezdő vagyok és egyre csügettebb! Ha segítene valaki tapasztaltabb gazda akkor megköszönném!
értem, és szerinted kisebb gazdaboltba magyarországon is beszerezhető?? ilyen kis kiszerelésre gondolok mint a borsót meg ilyen vetőmagokat árulják kiskerti termesztéshez... mert nekem tényleg nem kellene sok csak kb 10-20 tő lenne a portán
Mf-es kis tanácsra lenne szükségem.
Ahova az olajtököt szeretném ősszel kapott 130kg MAPot. és meg lett szántva. Vettem még 2q/ha 8-24-24es yarát startelnak.
Ezt vetéssel egy meneteben gondoltam, mind a 6 sorra szórjuk, vagy csak a vetett sorra? Vagy ezt szorjam ki inkábba szántásra, és műveljem be, és vetéssel meg adjak neki még mapot ahogy te is írod 6 sorba?
Mai friss infó:
A MOGYI kft a 2014 es évre 870 Ft-ért vásárolja fel a 9mm + os és 780 Ff -ért a 6-9mm közti héjas tökmagot.
Itt a lehetőség, annak aki termelni akar!
Változó.Tavaly kapott ősszel 8-24-24-et,meg tavasszal korn startert sor mellé.Most,csak mast kap sor mellé.De mind a 6 soron nem csak a vetett 3 sor kap.Néztük,átszövi a teljes sorközt a gyökérzete.Szóval később is találjon műtrágyát.
3149 hozzászólás
Használt valaki ilyet?Más magra esetleg?
Válasz #1997. hozzászólásra
Tőlem ők viszik,már jó pár éve.http://www.peiba.hu/peiba_aloldal.html
Tudna valaki segiteni mi is termesztenénk olajtökmagot valami felvásárló kellene eddig orange tököt termeltünk. Uborkát termelünk még és paprika félét. Szabolcs -Szatmár.
Sziasztok!
Ti milyen mütrágyát használtok és mikor ,illetve használ valaki Pannon starter a jobb gyükérzet kialakulásához?
Üdv :Jana
Válasz #1993. hozzászólásra
A próbavetés nagyon jól sikerült remélem , hasonló jó termés len és hát minden tökös gazdának :) A hibridről én is hallottam de jelenleg az anyagiak nem engedik meg ,talán majd jövőre :)
Válasz #1992. hozzászólásra
3 éve minden évben veszünk pár hektárra fémzárolt Szentesit, majd napon szárítjuk és azt vetjük vissza. Mióta az osztrákok átbaxtak a fémzárolt vetőmaggal, azóta inkább nem kockáztatunk. Idén lesz egy pár hektár hibrid is próbára.
Válasz #1989. hozzászólásra

Nagyon szívesen, remélem jó termést érsz el vele!
Válasz #1988. hozzászólásra
És az biztos jó lesz?Nekem elit I.fok van,ami még 2 x visszavethető.Szlovén góliát fajta.
Válasz #1990. hozzászólásra
Egy a lényeg.A tök nem szereti a hideget,a fagy könnyen megcsípi és akkor annyi neki.Május elején szokott lenni fagy (természetesen ez évjáratfüggő) azt megszoktuk várni és utána.Én május 5-10 környékén szoktam vetni.
Sziasztok!
Ki mikorra tervezi a vetést? esetleg lesz valaki aki hamarabb fogja elvetni?
Válasz #1988. hozzászólásra
Köszönöm a Vetőmagot Ropi és a segitőkéségedet ! :)
Válasz #1987. hozzászólásra
Szia!
Nekem van tavalyi fémzároltból fogott mag. Mennyi kellene?? Mailben küldök egy telószámot.
Sziasztok!

olajtök vetőmagot szeretnék vásárolni , vettem én csaak épp nem akkar kikelni :( borsodi vagyok és ha valakinek lenne eladó kérem jelezze!
üdv jana
Válasz #1983. hozzászólásra
Úgy szoktam hogy figyelem az időjárást eső előtt vetem ha lehetséges, de legkésőbb május első hetéig. Szerintem felesleges korán eltenni a hideg földbe.
Danke!

Válasz #1982. hozzászólásra

vetést dátumilag kb mikor szoktad csinálni??
Válasz #1980. hozzászólásra

Én nem locsoltam még soha. A technologiám: ahogy ratudok menni a szántásra kap egy boronat. Aztán ha jól kizöldül totalal lefujom. Vetés elött kombinátor, spc vel 150cm re vetve 2q gyorsan oldódó komplex sor mellé. Sorközművelés kapálás (amit meghálál) gombaölő, lombtrágya és kézi betakarítás. 2011 ben 9,5q 2012ben 6q 2013ban 7q volt . 700 tól 900 ig mennek az árak vagy semennyiért mert nem kell. Ha marad vetőmagom gondolok rád 5kilót szoktam számolni kb egy hektárra, de most szép kövérek a magok.
Válasz #1980. hozzászólásra
Általában 1 ha-ros kiszerelések vannak.
Válasz #1979. hozzászólásra

Helló ha van lehetőség én is kikerűlném a szerződéses termesztést mert nem hallottam pozitív dolgokat rólla!
kb 1 ha kertek össz visz kiegészítésnek! Mert valahol kezdeni kell!
Amúgy mennyi várható 1 ha-on ha műtrágya, lombtrágya ,vegyszereket megtudom szerezni néha locsizás is jutna rá!És mennyiért veszik át sac/kb?.Igazából a beszerzéssel nem vagyok tisztában mármint a vetőmag beszerzéssel mert hát minek nekem egy zsákkal annyi földem nincs!Ahol tudok zsákkal adják és nem bontanak!
Válasz #1978. hozzászólásra
.
Mekkora területben gondolkodsz? Van itt 3 felvásárló is én mondjuk még nem szerződtem soha,így is elszokták venni csak ha sok van akkor van gond. Nekem csak kiegészítésnek van 0,5-2ha minden évben.
Lehet marad vetőmagom nekem is eltettem vagy 20kilót
Héjasodás tényleg van benne de minimális 50kilónyiba 50szem szokott lenni, egyszer megszámoltam :) pedig 8 éve volt fémzárolt,
Hevesben lakom borsod a szomszéd megye!A fizetésről meg annyit hogy voltam én már behajtó és volt mikor szaladtak kölcsöntkérni még a nincstelenek is hogy elmenjek!
Nállam első a becsület! Sok embert megváltoztattam már a türelmemmel és kitartásommal!

Válasz #1966. hozzászólásra

Melyik megyében vagy? Borsodban tudok partnert aki csinál szerződést add vetőmagot és fel is vásárol, csak fizetni sokára akar
Válasz #1975. hozzászólásra
Megkérnélek, hogy a kitiltásod elkerülése érdekében változtasd meg a felhasználó neved olyasmire, ami nem másik fórumot vagy weboldalt reklámoz.
Mennyi nyerstermése van az Opalnak, Rustiknak hektáronként?
Szívesen adnék el neked, de sajnos nehéz áthozni a határon, nem Magyarországon élek. Amikor vettük akkor is csempészni kellett.
Válasz #1969. hozzászólásra
Én vetettem opalt,rustik-ot is.Meg van már a gleisdorfinak egy újabb változata.
Válasz #1969. hozzászólásra
Szia!
3-400 4szögölre való magod van feleslegbe? Vennék.
Válasz #1966. hozzászólásra
Mennyi kellene??És hová?
Válasz #1961. hozzászólásra
Attól függ mennyi pénzt szánsz rá.Ha sokat,akkor a komplexet kombinátorozd be,sor mellé meg tegyél MAS-t.Ha kevesebbet akarsz költeni,akkor a komplexet sor mellé.
5-6 évvel ezelőtt vettem itt Gleisdorfit, meg voltam elégedve. Jó termőképességű. Több éven át a termésből válogattam ki a következő évi termést.
Most látom hogy van újabb hibrid Opal a neve. Ezt nem ismerem.
http://www.raiffeisen-agro.hu/gleisdorfi_olajtok
http://www.raiffeisen-agro.hu/opal_hibrid_olajtok
Válasz #1966. hozzászólásra

Lásd 1965 hozzászólást.............
Válasz #1965. hozzászólásra
Előre is köszönöm 
Még annyi se kell
Hello mindenki! Én bementem jó pár vetőmagboltba és csak pár grammos kiszerelésben tartottak tökmagot de azok sem voltak olajtöknek valók! Azt a választ kaptam sok helyen hogy szerződjek le valahová és majd kapok magot!Én nemhogy szerződő partnereket nem találtam a neten hanem vetőmagot sem pedig játszottam a szavakkal a google-n rendesen hátha lessz találat!
Jó lenne ha már valaki segítene ebben hogy találjak valamit mert a sok férebeszélésből már ideges leszek!Vagy ez valami titkos dolog amiben nem szivesen segít az ember!Még kezdő vagyok és egyre csügettebb! Ha segítene valaki tapasztaltabb gazda akkor megköszönném!
Válasz #1964. hozzászólásra

Jelentkezz április végén és postázok Neked egy marék magot.
Válasz #1963. hozzászólásra

értem, és szerinted kisebb gazdaboltba magyarországon is beszerezhető?? ilyen kis kiszerelésre gondolok mint a borsót meg ilyen vetőmagokat árulják kiskerti termesztéshez... mert nekem tényleg nem kellene sok csak kb 10-20 tő lenne a portán
Válasz #1962. hozzászólásra
4800-5000 Ft közt van kilója az eredeti magyar vetőmagnak.
A saját visszavetett mag az idegen beporzás miatt elkezd héjasodni.
Válasz #1960. hozzászólásra

ez engem is érdekelne
Mf-es kis tanácsra lenne szükségem.
Ahova az olajtököt szeretném ősszel kapott 130kg MAPot. és meg lett szántva. Vettem még 2q/ha 8-24-24es yarát startelnak.
Ezt vetéssel egy meneteben gondoltam, mind a 6 sorra szórjuk, vagy csak a vetett sorra? Vagy ezt szorjam ki inkábba szántásra, és műveljem be, és vetéssel meg adjak neki még mapot ahogy te is írod 6 sorba?
Héjnélkülit hol vehetek mármint vetőmagot minőségit háztályi termelésre?
Válasz #1957. hozzászólásra
14-18 százalék a 6-9 mm közti frakció
Válasz #1956. hozzászólásra

Küldök majd a felvásárlóra elérhetőséget.
Válasz #1955. hozzászólásra
És átlagban,hány %-a 9+os?
Válasz #1955. hozzászólásra

Nem lehet elérni a mogyist.
Mai friss infó:
A MOGYI kft a 2014 es évre 870 Ft-ért vásárolja fel a 9mm + os és 780 Ff -ért a 6-9mm közti héjas tökmagot.
Itt a lehetőség, annak aki termelni akar!
Üdv mindenkinek!

Tényleg igaz hogy a tök vetésforgója 3 év?
Válasz #1952. hozzászólásra
Köszönöm a segítséget.
Válasz #1951. hozzászólásra
Kb.50
Válasz #1950. hozzászólásra
Hatóanyagban hány kg/Ha?
Válasz #1949. hozzászólásra