Válasz fattyú #1818. hozzászólásáraVaddisznónál 2025.02.28.-ig el kell érni, hogy az állomány 0,5 db-ra csökkenjen / 100 Ha.
Megsúgom, már most meg van. Hull a ASP-től.
Válasz Mihály #1803. hozzászólásáraNálunk említett eseteben egyrészt nem igen van aszály, kivételes helyen vagyunk az idén. Másrészt ma utánakérdeztem, a vadkár 170 hektáron van 10-25% közötti napraforgóban mezei nyúl által okozottan. Beszéltem ma a vadőrrel, teljesen feladta a reményt, ment méheket venni, megszűnik felőle a munkaadó. DE azt mondta, hogy két szomszédos társaság is a feladáson gondolkozik. Ott az egyik gazda ráadásul elkezdett mérgezni és mindenki azt hiszi, hogy a vadászok voltak.
Válasz nagypistivagyok2 #1796. hozzászólásáraNagy a mellény, Öreg! A vadkár megtérítése csak azon az alapon nyugszik, hogy van rá törvény. Ha a jégeső miatt a paraszt beperelhetné a Jóistent, akkor meg is tenné. De vannak olyan országok, ahol a vad a természet olyan része, mely közös nemzeti érték és az állomány megőrzése közös nemzeti érdek. Nálunk csak egy törvénymódosítás kell és már nincs is alapja a pattogásnak. Most 10%-t kell benyelni, de ha a Nagyvezír reggel úgy ébred, hogy ez kevés, akkor abból délutánra már törvény van. Azt hallottam, hogy már készül az a rendelet, hogy minden területre megállapítanak egy minimális vadmennyiséget, ami után nem jár vadkár. Ha a vadgazda ezen a szinten tartja az állományát, akkor semmit sem kell fizetnie majd.
Válasz Bigyófelügyelő #1813. hozzászólásáraNálunk a sefaggal, csak így lehet vadkárügyet intézni, mert minden a bíróságon köt ki. Ezért kap a helyi mjegyző is minden levélből egy példányt.
Salynos a sefag itt mibdent bíróságra visz (szóba sem áll velük, nekik kel eljárást indítani). Sok kisgazda meg fog feküdni a 20-805-os vadkár miatt. Nem tudják anyagi, hivatalos eljárás ismerete náélül érvényesíteni kárigényüket.
Válasz Uazos #1812. hozzászólására ez a nyári kicsi sűrű pettyes nem jó ez a piruló őzláb majd a nagy kalapos márványos nagy őzláb na az kirántva isteni finom
Válasz Uazos #1811. hozzászólásáraMint a második esetben említettem, vannak "nem jó mvadászok" (99 %-ban nem a paraszttal van a gond, ő szimplán kárusult) van nálunk is olyan ki az általad említett módonreagál egy őt hátrányosan érintett helyzetre . Mint írtam mi ilyenkor teljesen "hivatalosra" veszzük a dolgot. Tehát nálunk is vannak olyan esetek mint nálatok, nem csak helyi eset. Kicsi a világ!
Válasz endypapa_20120 #1807. hozzászólásáraEz egy patent kis szöveg! Le is mentem arra az esetre ha kötekednének! Egy ilyen szöveget ha bedobnék nekik, dobnának egy hátast!
Válasz endypapa_20120 #1806. hozzászólásáraTe nálad van a nagy gond valahol!
A gondod az, hogy mikro környezetbe gondolkodsz és nem fogadod el más tényeit.
Nálunk pont az van, amit lentebb írtam.
Olvasd el, le van írva minden.
Némelyik nagy pataszt igenis ellenséges a vadászokkal.
Ember, én veled befejeztem a diskurálást. Nem alacsonyodom le hozzád, ha csípőből így kommunikálsz!
Azt még leírom, holott semmi értelme, hiszen ha nálatok jól működik, akkor mindenhol úgy van. Vicces. Mind1.
Szóval ez a paraszt még a hivatalos, térképes föld út, ami a tanyáját átszeli, használatát is tiltja. Magyarul, aki arra megy, csekkolni kell nála!
Szerinted?
Na? Kinél van a gond Endypapa?
Nálam, a buta parasztnál vagy nálad?
Válasz Uazos #1808. hozzászólására Hát az idén még nem láttam pöfeteget ahhoz kellene 1 hét esős idő de még a szeptember hátha kárpótol őzláb gombával azt is szeretem..
Válasz endypapa_20120 #1806. hozzászólásáraElfogom olvasni az egész válaszod, de első mondatod után mondom, hogy miért gondolod, hogy gond van nálam?!
Te élsz, gazdálkodsz, vadászol ott ahol én???
Ha nem ismered a helyi viszonyokat, tisztelettel kérlek ne általánosíts!!!
Én --------- mint földhasználó ezúton tájékoztatom önöket mint vadászatra jogosultat ----------, hogy a Takarónövény fennmaradási ideje 2021.09.02-2022.04.25.-ig. ----- külterület ------- Hrsz-u szántó művelési ágú földemen talajmegújító gazdálkodást folytatok ezáltal takarónövény alkalmazása szükséges, melynek összetétele: Takarmányborsó, Tavaszi zab, Perzsa here, Facélia, Tillage radish, Olaj retek, Fehér mustár melynek tervezett vetési ideje 2021.09.02-2021.09.10. között várható. A vetett kultúrnövény magassága lehetővé teszi az erdőből kiváltó vad észlelését és vadkárelhárító vadászatát. Kérem a vadászatra jogosultat számomra mint földhasználót a vadkárral kapcsolatos ügyekben hivatalos kapcsolattartót megadni valamint a vad általi károkozás veszélyének észlelése esetén haladéktalanul értesíteni. A vadászati hatóság által jóváhagyott éves vadgazdálkodási terv gímszarvasra, dámszarvasra, őzre, és vaddisznóra vonatkozó részét teljesíteni. Vad riasztásról gondoskodni és ideiglenes villanypásztort telepíteni velem mint földhasználóval egyeztetve. Szükséges mennyiségben és mértékben vadkárelhárító vadászatot folytatni és szükséges mennyiségben és mértékben elterelő etetést végezni. Ezekre mind azért van szükség mert a földterület egészében túlnyomóan vadkáros területről van szó ezt tükrözi az előző kultúrnövény és a folyamatos határszemlék is. Amennyiben kötelezettségeiknek nem tesznek eleget, vadkár keletkezik úgy a törvények alapján előzetes vadkárbecslést fogok indítani. Tisztelettel kérem önöket az együttműködésre."
Válasz Uazos #1800. hozzászólására"paraszt gyülöli a vadászokat. Ahol csak lehet keresztbe tesz és lázít, mert az az ideája, hogy ezeket a mocskokat el kell üldözni innen és ö mint a legnagyobbak egyike "
Igen nagy gond van nálad valahol!
A paraszt nem ellensége a vadásznak! Együtt élnek egy területen. A gond ott van, ahol nincs vadász, csak agyrázós puskások, kik legfeljebb magas lovon ülve állnak szóba a paraszttal!
Mi együtt működünk a vadászokkal. Mi tartjuk karban a villanypásztort, amihit ők építettek, vagy adtak hozzá anyagot. Napi szinten kint ülnek KETTEN, és 1-2 ezer ha-t megvédenek! Ja, és a megállapított kárt ki is fizetik.
Másig társaság területén is van földünk. Ők már már "lazábbak". Itt kárszakértővel, bírósággal van megoldva a probléma. Jó hír, hogy új ember került itt az élre, másképp áll a jövőben a dologhoz.
Tehát igenis, lehet együttműködve kezelni az elhárítást, csak 2 normális ember kell hozzá!
Válasz nagypistivagyok2 #1799. hozzászólására hát ez sajnos megtörtént de gondolj bele hány ismerős távozott közülünk és nem volt vadász sőt gazda sem de ember volt és lehet autót sem vezetett de a másik meg igen rajta keresztül hogy miért s hogyan részlet kérdés a lényeg sokan meghalnak a gépjárművektől nem kell ahoz puska sem
Válasz Uazos #1801. hozzászólására Jaj hát 5 perc alatt lesznek ott 20 is ha kell ezzel nem fogta meg őket a törvény inkább azokat akik véletlen rá találnak 1 gombás helyre mert pont jókor voltak jó helyen(volt gomba)1db becsületes pöfeteg 4-5 kilósra megnő de egy szép vargánya is majdnem kilós
Válasz fattyú #1753. hozzászólására Szerintem az aszálykárt nem vetted figyelembe azt nem kapod meg a vadgazdától de jól látod a kár igény akár a vadgazdaság teljes vagyonát sem képes fedezni ami teljes csőd :"Marad 32-32. Kukiból egy 100 mázsás terméssel a hektáronkénti bevétel idén lesz 700 ezer forint, azaz a 32 hektárnyi vadkár 21-22 milliót jelent. Napraforgóból is meglesz az 500 ezer hektáronként, ami további 16 milliós kárigényt jelent. A kettő együtt 35-40 millió, ami az éves árbevételük duplája." Sajnos kevés helyen lesz ilyen termés hogy ilyen magas árat vegyünk alapul a Másik meg az hogy ez csak nagyvadas területen lehet igaz az Alföld nagy részén csak a mezei nyúl meg a vaddisznó meg az őzek okoznak kárt a naprában négyzetméterben is mérhető de a kukoricában az őz csak leharapja a cső hegyét s nem biztos hogy kitörik inkább ott marad a nyuszi az lefekteti mert a kis gonosz addig kaparja rángatja míg kitöri a szárát s takarmánykukiban nem lehet 1000 cső veszteséget mérni de csemegében akár 10 ezer db-is és nem mindegy hogy 100 ft eladod vagy a nyulak eszik meg de nem is kell hogy megegye a fene a fogát az idén amelyik dinnyébe bele harapott az szétrepedt megrohadt
Válasz fattyú #1790. hozzászólásáraA gombászás gyűjtögetés. Ma láttam 2 perui indián kondát az erdőbirtokosságunk erdeiben. Egész pontosan 10 füles kosárnyi vargányával megpakolva.
Erre is van rendelet, hogy 2 kg/fő szedhető, afelett kell az erdőgazdálkodótól engedély.
Magán erdőmben gombászó még soha nem kért tőlem engedélyt, ahol is már 2 kg alatt is kell.
Mit csináljak velük?!
A törvényeket azért hozzák, hogy legyen mit megszegni.
Válasz fattyú #1785. hozzászólásáraQ..a nagy tévedés! Nem lehet általánosítani. A vadásztag (életében nem vadászott még!) paraszt gyülöli a vadászokat. Ahol csak lehet keresztbe tesz és lázít, mert az az ideája, hogy ezeket a mocskokat el kell üldözni innen és ö mint a legnagyobbak egyike (Ha) majd hoz helyettük nagyon gazdag puskásokat. A hülye azt gondolja, hogy a Serengetibe van, ahol csilliókat elkérhet.
Vannak buta és telhetetlen parasztok is, úgy hogy nem lehet általánosítani.
Válasz d-032a #1794. hozzászólására"De hagyjuk, úgy látszik nemigen zavart senkit."
Dehogynem zavar itt vagyok!
Én nem tudom hogy mondjam el én mint paraszt,hogy a legjobb barátom egy fiatal vadász/erdész volt az ÁDÁM.
Minden nap ott volt a tanyán ,beszélgettünk a vadászatról meg a családról.
Aztán jött az erdőben a végzetes baleset.
Én meg hülye fejemmel még mindig várom ŐT.
Válasz fattyú #1788. hozzászólásáraNem erre gondoltam természetesen de ezt te is tudod.
Ne kóstólgass jogszabályokkal mert 10 éve csinálom a hatósági bírósági baromságokat kérlek.
Ha van valami jogszabály ami ide illik és jogilag megállja a helyét akkor linkeld be.
Ha meg nincs akkor minek rabolod a gondolkodók idejét EMBER?
Válasz fattyú #1791. hozzászólására"Vadorzás"..? Személy szerint több kiló drótot vágtam le az erdőkből ahol telente sétálni szoktam, de egy találomra kilőtt szarvasból még nem ettem egy jót, szemben az illetékesekkel..." Vadorzás"
Válasz fattyú #1787. hozzászólásáraRelatív. Az egyértelmű, hogy a paraszt soknak érzi már most is a kárt. Te és a vadászok kevésnek tarják a paraszt kárát. Ez relatív.
A parasztokkal ellenséges hangvételed az viszont konkrét, de biztosan indokolja valami.
De hagyjuk, úgy látszik nemigen zavart senkit.
Ha a vadászok nem tudják, vagy nem akarják, akkor megoldja az állam, ha nem akar gebaszt.
"Te meg ottmaradsz a vadkárral meg az 5 db kilőhető kvótáddal."
81/B. § * (1) A vadászatra jogosult a vadkárért fizetendő kártérítés fedezete biztosítása érdekében elkülönített számlán pénzügyi alapot (a továbbiakban: vadkár alap) hoz létre.
(2) * A vadászatra jogosult az adott vadászati évet megelőző vadászati évben a vadászatra jogosult által a vadkárért kifizetett kártérítés mértékének megfelelő - az adott vadászati év október 31. napjáig vadkárért ténylegesen kifizetett összeggel csökkentett - összeget a vadkár alapban az adott vadászati év november 1. napjáig biztosítja.
(3) A vadászatra jogosult a (2) bekezdés szerinti összeg befizetésének igazolását a vadászati hatóság részére a vadászati év november 15-ig megküldi.
(4) A vadászatra jogosult a vadkár alap terhére teljes bizonyító erejű magánokiratba vagy közokiratba foglalt egyezséggel vagy jogerős bírósági ítélettel megállapított vadkár megtérítése érdekében teljesíthet kifizetést.
(5) A vadászati hatóság a vadászatra jogosultat törli a nyilvántartásból, ha
a) a vadkár alap (2) bekezdés szerinti képzését nem igazolja,
b) a teljes bizonyító erejű magánokiratba vagy közokiratba foglalt egyezséggel, vagy jogerős bírósági ítélettel megállapított kártérítési kötelezettségének nem tesz eleget.
(6) A vadászatra jogosult kártérítési kifizetési kötelezettségét abban az esetben is teljesíti, ha a vadkár alapon elkülönített összeg a kárt nem fedezi.
Válasz nagypistivagyok2 #1786. hozzászólásáraÉn azt tartom parasztellenességnek, amikor egy mezőgazdasági szereplő "zsírosnyakú paraszt"-ozik.
(Amikor elküldtem az enyémet, akkor még nem láttam a te írásodat, nem arra reagáltam.)
Válasz nagypistivagyok2 #1782. hozzászólásáraTe ismersz még olyan halászt, aki természetes vízen halászik? És olyat aki gyűjtögetésből él? Mert én egyet sem. Na ezért nem kiabálnak...
Válasz bandigh #1784. hozzászólásáraAhol összeverődnek ott majd koptatják őket kilövési kvóta nélkül, be a fagyasztóládába...kérdezés nélkül, úgy hogy senki sem látta! Nekem meg zsíros a szám...
Válasz nagypistivagyok2 #1786. hozzászólásáraTehát úgy gondolod, ha a jogszabály nem adna lehetőséget a vadkár-megtérítési igényre (mint Szlovákiában), akkor nem lenne gond e téren?
Válasz d-032a #1783. hozzászólásáraHa a kevés vadkár most nem nyelhető be, de nem lesz vadgazda, akkor milyen mértékig fogják benyelni a kárt?
Én inkább amellett vagyok, hogy legyen aki vadászik és rendet tart e téren a határban.
Válasz nagypistivagyok2 #1782. hozzászólásáraAkkor pontosítok. A vad az államé, mint én is a napokban megtudtam.
A nálunk most bomladozó társaságban éppen a helyi gazdák is érdekeltek (kb. harmaduk) voltak, de a külsős, nem vadászó gazdák miatt lehetetlenültek el és mennek szét.
Válasz nagypistivagyok2 #1782. hozzászólásáraLehetsz a saját földeden vadászatra jogosult. De nézzünk egy példát, amit tanult kollégánk említett régebben. Adott egy vadászterület, ahol van néhány szarvas. Ennek megfelelően, évente egy kis darabszámot lehet kilőni. Namost, az év bizonyos szakaszában a szarvasok egy másik területen többszázas csapatba verődnek, és átvonulnak a ti területekre. Pár hét alatt mindent szétbarmolnak, majd utána szépen, mindegyik magy a maga dolgára. Te meg ottmaradsz a vadkárral meg az 5 db kilőhető kvótáddal.
Az mindig érdekes amikor egy paraszt, nemkicsit parasztellenes.
Ha ez a trend, akkor majd benyelik a parasztok a vadkárt.
Valameddig, egy elviselhető mértékig. Azután meg, majd nem nyelik be.
Mindenre van megoldás. A vad úgyis az államé. Zajlik a haderőreform is. Legalább a katonák időnként gyakorolnak egy kis éleslövészetet.
A hús meg pont jól jön, mivel állítólag úgyis sok az éhező az országban.
A 6 hektár gabona felgyújtása is csak addig tűnik jó ötletnek, ameddig 50 hektár és egyebek nem gyulladnak fel másoknál is.
Válasz fattyú #1781. hozzászólásáraAmikor az ember lejött a fáról egyből vadászott,halászott és gyűjtögetett.
Most a halászok és gyűjtögetők nem kiabálnak csak a vadászok.
"Nem olyan zsíros biznisz, mint a zsírosnyakú
parasztoké."
Tegyük már hozzá azt is hogy a paraszt földjén felhízott vadat a gazda nem adhatja el mert a társaságé!
"Pillanatnyilag úgy néz ki, hogy nincs jelentkező a vadgazdálkodás folytatására."
Első lépés az irányban,hogy a gazdák legyenek a saját földjükön a vadászatra jogosultak.
Ahogy sok más országban.
ui: Én nem kértem vadkárt soha. Nem is fogok mert a vadat tisztelem. Marhákat tartok de megfér a legelőn mindegyik.
Ha nem lesz az ágazatban rend, akkor a "zsíros nyakú paraszt "előveszi a kalát a kacsazsírból előbb utóbb.
Na akkor lesz rend.
Válasz envagyok2 #1770. hozzászólásáraNem olyan zsíros biznisz, mint a zsírosnyakú parasztoké. És ami ma van az nem lesz mindig így. Ha kissé visszábbolvasod, akkor láthatod, hogy nálunk most adják vissza a területet a földtulajdonosoknak, mert a vadkárral taccsra tették őket. Pillanatnyilag úgy néz ki, hogy nincs jelentkező a vadgazdálkodás folytatására.
Válasz envagyok2 #1775. hozzászólásáraA vadászok helyében én sem engedtem volna a kerítést építeni, mert akkor ugyanazt a vadmennyiséget kisebb helyre összezsúfolva kellene a többi gazdával pörlekedni. Aztán mindenki építkezne és másból sem állna a határ mint kerítésekből. Sőt én megadóztatnám azt, aki kerítést épít, mert azzal a másikéra tereli a vadat.
Válasz Uazos #1778. hozzászólásáranincs fellebbezés, hiánypótlás van, ha nem pótlod, akkor nincs engedély. nincs mit fellebbezni.
egyébként sem fellebbezhetsz, mehetsz törvényszékre. persze ott nem járási bírók ülnek már, de egy közig határozat megtámadása általában nem jogkérdés, hanem szakkérdés, jön a szakértő, az meg nem nagyon kérdés, hogy mit mond.
Válasz envagyok2 #1775. hozzászólásáraRemélem segíthetek.
Nem jó helyen igényelted.
Érdemes tájékozódni a megyei vadászati hatóságnál.
Berakom az érvényben lévö szabályt.
Válasz bandigh #1773. hozzászólásáranekem tud mit ajánlottak fel?
hogy nem keríthetem be a földjeim.
saját költségen, semmit nem kérek tőlük, csak engedélyt.
nem adtak.
nah, válalnád így a kukorica termesztést?
Válasz Bigyófelügyelő #1772. hozzászólásáraVan ahol a gazdának felajánlják hogy tag legyen ingyen, aztán megvédheti a veteményét, viszont akkor nincs vadkár igény lehetőség. Vállalnád?
Válasz envagyok2 #1770. hozzászólásáraA csúnya szót nem írom le amit írtál, mert ahogy írtam is jóban vagyunk csak...! Abban igazat adok neked hogy senki nem akar menni vadászni, senkit nem lehet kényszeríteni rá, de ha dupla vadászható területet kapunk az se baj... Megtörtént! És a létszám ugye megmaradt, a terület nőtt, a vadlétszám nő, a vadkár nő... De mi legyünk csendben mert nem tud csámcsogni a tejes tengerin a disznó!
2520 hozzászólás

Válasz Mihály #1815. hozzászólásáraTudom és így van. Ha lesz eső, sok lesz.

Válasz Mihály #1810. hozzászólásáraMár láttam őzlábat, igaz 2-3 db ot, de ősszel lesz.
Válasz endypapa_20120 #1806. hozzászólásáraTe nálad van a nagy gond valahol!
A gondod az, hogy mikro környezetbe gondolkodsz és nem fogadod el más tényeit.
Nálunk pont az van, amit lentebb írtam.
Olvasd el, le van írva minden.
Némelyik nagy pataszt igenis ellenséges a vadászokkal.
Ember, én veled befejeztem a diskurálást. Nem alacsonyodom le hozzád, ha csípőből így kommunikálsz!
Azt még leírom, holott semmi értelme, hiszen ha nálatok jól működik, akkor mindenhol úgy van. Vicces. Mind1.
Szóval ez a paraszt még a hivatalos, térképes föld út, ami a tanyáját átszeli, használatát is tiltja. Magyarul, aki arra megy, csekkolni kell nála!
Szerinted?
Na? Kinél van a gond Endypapa?
Nálam, a buta parasztnál vagy nálad?
Válasz Uazos #1808. hozzászólására Hát az idén még nem láttam pöfeteget ahhoz kellene 1 hét esős idő de még a szeptember hátha kárpótol őzláb gombával azt is szeretem..

Válasz endypapa_20120 #1806. hozzászólásáraElfogom olvasni az egész válaszod, de első mondatod után mondom, hogy miért gondolod, hogy gond van nálam?!
Te élsz, gazdálkodsz, vadászol ott ahol én???
Ha nem ismered a helyi viszonyokat, tisztelettel kérlek ne általánosíts!!!
Válasz Mihály #1804. hozzászólásáraMost nem sok jó hely van az aszályos nyárelő miatt!
Válasz envagyok2 #1775. hozzászólásáraKerítéssel kapcsolatban, pont mai "kapcsolattartás" a vadászatra jogosulttal.
"Vetési terv!
Én --------- mint földhasználó ezúton tájékoztatom önöket mint vadászatra jogosultat ----------, hogy a Takarónövény fennmaradási ideje 2021.09.02-2022.04.25.-ig. ----- külterület ------- Hrsz-u szántó művelési ágú földemen talajmegújító gazdálkodást folytatok ezáltal takarónövény alkalmazása szükséges, melynek összetétele: Takarmányborsó, Tavaszi zab, Perzsa here, Facélia, Tillage radish, Olaj retek, Fehér mustár melynek tervezett vetési ideje 2021.09.02-2021.09.10. között várható. A vetett kultúrnövény magassága lehetővé teszi az erdőből kiváltó vad észlelését és vadkárelhárító vadászatát. Kérem a vadászatra jogosultat számomra mint földhasználót a vadkárral kapcsolatos ügyekben hivatalos kapcsolattartót megadni valamint a vad általi károkozás veszélyének észlelése esetén haladéktalanul értesíteni. A vadászati hatóság által jóváhagyott éves vadgazdálkodási terv gímszarvasra, dámszarvasra, őzre, és vaddisznóra vonatkozó részét teljesíteni. Vad riasztásról gondoskodni és ideiglenes villanypásztort telepíteni velem mint földhasználóval egyeztetve. Szükséges mennyiségben és mértékben vadkárelhárító vadászatot folytatni és szükséges mennyiségben és mértékben elterelő etetést végezni. Ezekre mind azért van szükség mert a földterület egészében túlnyomóan vadkáros területről van szó ezt tükrözi az előző kultúrnövény és a folyamatos határszemlék is. Amennyiben kötelezettségeiknek nem tesznek eleget, vadkár keletkezik úgy a törvények alapján előzetes vadkárbecslést fogok indítani. Tisztelettel kérem önöket az együttműködésre."
Válasz Uazos #1800. hozzászólására"paraszt gyülöli a vadászokat. Ahol csak lehet keresztbe tesz és lázít, mert az az ideája, hogy ezeket a mocskokat el kell üldözni innen és ö mint a legnagyobbak egyike "
Igen nagy gond van nálad valahol!
A paraszt nem ellensége a vadásznak! Együtt élnek egy területen. A gond ott van, ahol nincs vadász, csak agyrázós puskások, kik legfeljebb magas lovon ülve állnak szóba a paraszttal!
Mi együtt működünk a vadászokkal. Mi tartjuk karban a villanypásztort, amihit ők építettek, vagy adtak hozzá anyagot. Napi szinten kint ülnek KETTEN, és 1-2 ezer ha-t megvédenek! Ja, és a megállapított kárt ki is fizetik.
Másig társaság területén is van földünk. Ők már már "lazábbak". Itt kárszakértővel, bírósággal van megoldva a probléma. Jó hír, hogy új ember került itt az élre, másképp áll a jövőben a dologhoz.
Tehát igenis, lehet együttműködve kezelni az elhárítást, csak 2 normális ember kell hozzá!
Válasz nagypistivagyok2 #1799. hozzászólására hát ez sajnos megtörtént de gondolj bele hány ismerős távozott közülünk és nem volt vadász sőt gazda sem de ember volt és lehet autót sem vezetett de a másik meg igen rajta keresztül hogy miért s hogyan részlet kérdés a lényeg sokan meghalnak a gépjárművektől nem kell ahoz puska sem

Válasz Uazos #1801. hozzászólására Jaj hát 5 perc alatt lesznek ott 20 is ha kell ezzel nem fogta meg őket a törvény inkább azokat akik véletlen rá találnak 1 gombás helyre mert pont jókor voltak jó helyen(volt gomba)1db becsületes pöfeteg 4-5 kilósra megnő de egy szép vargánya is majdnem kilós

Válasz fattyú #1753. hozzászólására Szerintem az aszálykárt nem vetted figyelembe azt nem kapod meg a vadgazdától de jól látod a kár igény akár a vadgazdaság teljes vagyonát sem képes fedezni ami teljes csőd :"Marad 32-32. Kukiból egy 100 mázsás terméssel a hektáronkénti bevétel idén lesz 700 ezer forint, azaz a 32 hektárnyi vadkár 21-22 milliót jelent. Napraforgóból is meglesz az 500 ezer hektáronként, ami további 16 milliós kárigényt jelent. A kettő együtt 35-40 millió, ami az éves árbevételük duplája." Sajnos kevés helyen lesz ilyen termés hogy ilyen magas árat vegyünk alapul a Másik meg az hogy ez csak nagyvadas területen lehet igaz az Alföld nagy részén csak a mezei nyúl meg a vaddisznó meg az őzek okoznak kárt a naprában négyzetméterben is mérhető de a kukoricában az őz csak leharapja a cső hegyét s nem biztos hogy kitörik inkább ott marad a nyuszi az lefekteti mert a kis gonosz addig kaparja rángatja míg kitöri a szárát s takarmánykukiban nem lehet 1000 cső veszteséget mérni de csemegében akár 10 ezer db-is és nem mindegy hogy 100 ft eladod vagy a nyulak eszik meg de nem is kell hogy megegye a fene a fogát az idén amelyik dinnyébe bele harapott az szétrepedt megrohadt

Válasz fattyú #1780. hozzászólására

Válasz fattyú #1790. hozzászólásáraA gombászás gyűjtögetés. Ma láttam 2 perui indián kondát az erdőbirtokosságunk erdeiben. Egész pontosan 10 füles kosárnyi vargányával megpakolva.
Erre is van rendelet, hogy 2 kg/fő szedhető, afelett kell az erdőgazdálkodótól engedély.
Magán erdőmben gombászó még soha nem kért tőlem engedélyt, ahol is már 2 kg alatt is kell.
Mit csináljak velük?!
A törvényeket azért hozzák, hogy legyen mit megszegni.
Válasz fattyú #1785. hozzászólásáraQ..a nagy tévedés! Nem lehet általánosítani. A vadásztag (életében nem vadászott még!) paraszt gyülöli a vadászokat. Ahol csak lehet keresztbe tesz és lázít, mert az az ideája, hogy ezeket a mocskokat el kell üldözni innen és ö mint a legnagyobbak egyike (Ha) majd hoz helyettük nagyon gazdag puskásokat. A hülye azt gondolja, hogy a Serengetibe van, ahol csilliókat elkérhet.
Vannak buta és telhetetlen parasztok is, úgy hogy nem lehet általánosítani.
Válasz d-032a #1794. hozzászólására"De hagyjuk, úgy látszik nemigen zavart senkit."
Dehogynem zavar itt vagyok!
Én nem tudom hogy mondjam el én mint paraszt,hogy a legjobb barátom egy fiatal vadász/erdész volt az ÁDÁM.
Minden nap ott volt a tanyán ,beszélgettünk a vadászatról meg a családról.
Aztán jött az erdőben a végzetes baleset.
Én meg hülye fejemmel még mindig várom ŐT.
Válasz fattyú #1791. hozzászólásáraSzerintem itt most sokan megijedtek.
Újdonságot mondtál mert régen ezért halál.
Válasz d-032a #1792. hozzászólásáraÉrtem.
Válasz fattyú #1788. hozzászólásáraNem erre gondoltam természetesen de ezt te is tudod.
Ne kóstólgass jogszabályokkal mert 10 éve csinálom a hatósági bírósági baromságokat kérlek.
Ha van valami jogszabály ami ide illik és jogilag megállja a helyét akkor linkeld be.
Ha meg nincs akkor minek rabolod a gondolkodók idejét EMBER?
Válasz fattyú #1791. hozzászólására"Vadorzás"..? Személy szerint több kiló drótot vágtam le az erdőkből ahol telente sétálni szoktam, de egy találomra kilőtt szarvasból még nem ettem egy jót, szemben az illetékesekkel..." Vadorzás"
Válasz fattyú #1787. hozzászólásáraRelatív. Az egyértelmű, hogy a paraszt soknak érzi már most is a kárt. Te és a vadászok kevésnek tarják a paraszt kárát. Ez relatív.
A parasztokkal ellenséges hangvételed az viszont konkrét, de biztosan indokolja valami.
De hagyjuk, úgy látszik nemigen zavart senkit.
Ha a vadászok nem tudják, vagy nem akarják, akkor megoldja az állam, ha nem akar gebaszt.
Válasz bandigh #1784. hozzászólásáraDe milyen másik területen egy másik vadásztársasághoz tartozón?
"Te meg ottmaradsz a vadkárral meg az 5 db kilőhető kvótáddal."
81/B. § * (1) A vadászatra jogosult a vadkárért fizetendő kártérítés fedezete biztosítása érdekében elkülönített számlán pénzügyi alapot (a továbbiakban: vadkár alap) hoz létre.
(2) * A vadászatra jogosult az adott vadászati évet megelőző vadászati évben a vadászatra jogosult által a vadkárért kifizetett kártérítés mértékének megfelelő - az adott vadászati év október 31. napjáig vadkárért ténylegesen kifizetett összeggel csökkentett - összeget a vadkár alapban az adott vadászati év november 1. napjáig biztosítja.
(3) A vadászatra jogosult a (2) bekezdés szerinti összeg befizetésének igazolását a vadászati hatóság részére a vadászati év november 15-ig megküldi.
(4) A vadászatra jogosult a vadkár alap terhére teljes bizonyító erejű magánokiratba vagy közokiratba foglalt egyezséggel vagy jogerős bírósági ítélettel megállapított vadkár megtérítése érdekében teljesíthet kifizetést.
(5) A vadászati hatóság a vadászatra jogosultat törli a nyilvántartásból, ha
a) a vadkár alap (2) bekezdés szerinti képzését nem igazolja,
b) a teljes bizonyító erejű magánokiratba vagy közokiratba foglalt egyezséggel, vagy jogerős bírósági ítélettel megállapított kártérítési kötelezettségének nem tesz eleget.
(6) A vadászatra jogosult kártérítési kifizetési kötelezettségét abban az esetben is teljesíti, ha a vadkár alapon elkülönített összeg a kárt nem fedezi.
Tényleg ott maradok a kacsazsír mellett.
Válasz nagypistivagyok2 #1786. hozzászólásáraÉn azt tartom parasztellenességnek, amikor egy mezőgazdasági szereplő "zsírosnyakú paraszt"-ozik.
(Amikor elküldtem az enyémet, akkor még nem láttam a te írásodat, nem arra reagáltam.)
Válasz Bigyófelügyelő #1789. hozzászólásáraVadorzásért manapság már börtön jár...
Válasz nagypistivagyok2 #1782. hozzászólásáraTe ismersz még olyan halászt, aki természetes vízen halászik? És olyat aki gyűjtögetésből él? Mert én egyet sem. Na ezért nem kiabálnak...
Válasz bandigh #1784. hozzászólásáraAhol összeverődnek ott majd koptatják őket kilövési kvóta nélkül, be a fagyasztóládába...kérdezés nélkül, úgy hogy senki sem látta! Nekem meg zsíros a szám...
Válasz nagypistivagyok2 #1786. hozzászólásáraTehát úgy gondolod, ha a jogszabály nem adna lehetőséget a vadkár-megtérítési igényre (mint Szlovákiában), akkor nem lenne gond e téren?
Válasz d-032a #1783. hozzászólásáraHa a kevés vadkár most nem nyelhető be, de nem lesz vadgazda, akkor milyen mértékig fogják benyelni a kárt?
Én inkább amellett vagyok, hogy legyen aki vadászik és rendet tart e téren a határban.
Válasz d-032a #1783. hozzászólásáraNincs itt semmiféle parasztellenesség.
Nem nyelik be a vadkárt mert van rá jogszabály.
A vad addig az államé amíg a vadászatra jogosult le nem lövi,vagy löveti na onnantól kerül a "birtokába"
Ezzel a vadhús közétkeztetéssel már kampányoltak aztán nem lett belőle semmi.
Nehogy már pór nép egye az urak eledelét!
Válasz nagypistivagyok2 #1782. hozzászólásáraAkkor pontosítok. A vad az államé, mint én is a napokban megtudtam.
A nálunk most bomladozó társaságban éppen a helyi gazdák is érdekeltek (kb. harmaduk) voltak, de a külsős, nem vadászó gazdák miatt lehetetlenültek el és mennek szét.
Válasz nagypistivagyok2 #1782. hozzászólásáraLehetsz a saját földeden vadászatra jogosult. De nézzünk egy példát, amit tanult kollégánk említett régebben. Adott egy vadászterület, ahol van néhány szarvas. Ennek megfelelően, évente egy kis darabszámot lehet kilőni. Namost, az év bizonyos szakaszában a szarvasok egy másik területen többszázas csapatba verődnek, és átvonulnak a ti területekre. Pár hét alatt mindent szétbarmolnak, majd utána szépen, mindegyik magy a maga dolgára. Te meg ottmaradsz a vadkárral meg az 5 db kilőhető kvótáddal.
Az mindig érdekes amikor egy paraszt, nemkicsit parasztellenes.
Ha ez a trend, akkor majd benyelik a parasztok a vadkárt.
Valameddig, egy elviselhető mértékig. Azután meg, majd nem nyelik be.
Mindenre van megoldás. A vad úgyis az államé. Zajlik a haderőreform is. Legalább a katonák időnként gyakorolnak egy kis éleslövészetet.
A hús meg pont jól jön, mivel állítólag úgyis sok az éhező az országban.
A 6 hektár gabona felgyújtása is csak addig tűnik jó ötletnek, ameddig 50 hektár és egyebek nem gyulladnak fel másoknál is.
Válasz fattyú #1781. hozzászólásáraAmikor az ember lejött a fáról egyből vadászott,halászott és gyűjtögetett.
Most a halászok és gyűjtögetők nem kiabálnak csak a vadászok.
"Nem olyan zsíros biznisz, mint a zsírosnyakú
parasztoké."
Tegyük már hozzá azt is hogy a paraszt földjén felhízott vadat a gazda nem adhatja el mert a társaságé!
"Pillanatnyilag úgy néz ki, hogy nincs jelentkező a vadgazdálkodás folytatására."
Első lépés az irányban,hogy a gazdák legyenek a saját földjükön a vadászatra jogosultak.
Ahogy sok más országban.
ui: Én nem kértem vadkárt soha. Nem is fogok mert a vadat tisztelem. Marhákat tartok de megfér a legelőn mindegyik.
Ha nem lesz az ágazatban rend, akkor a "zsíros nyakú paraszt "előveszi a kalát a kacsazsírból előbb utóbb.
Na akkor lesz rend.
Válasz envagyok2 #1770. hozzászólásáraNem olyan zsíros biznisz, mint a zsírosnyakú parasztoké. És ami ma van az nem lesz mindig így. Ha kissé visszábbolvasod, akkor láthatod, hogy nálunk most adják vissza a területet a földtulajdonosoknak, mert a vadkárral taccsra tették őket. Pillanatnyilag úgy néz ki, hogy nincs jelentkező a vadgazdálkodás folytatására.
Válasz envagyok2 #1775. hozzászólásáraA vadászok helyében én sem engedtem volna a kerítést építeni, mert akkor ugyanazt a vadmennyiséget kisebb helyre összezsúfolva kellene a többi gazdával pörlekedni. Aztán mindenki építkezne és másból sem állna a határ mint kerítésekből. Sőt én megadóztatnám azt, aki kerítést épít, mert azzal a másikéra tereli a vadat.
Válasz Uazos #1778. hozzászólásáranincs fellebbezés, hiánypótlás van, ha nem pótlod, akkor nincs engedély. nincs mit fellebbezni.
egyébként sem fellebbezhetsz, mehetsz törvényszékre. persze ott nem járási bírók ülnek már, de egy közig határozat megtámadása általában nem jogkérdés, hanem szakkérdés, jön a szakértő, az meg nem nagyon kérdés, hogy mit mond.
Válasz envagyok2 #1777. hozzászólásáraÉrtem. Fellebbezd meg, hátha.
Válasz Uazos #1776. hozzászólásáraaz engedélyt a hatóság adja ki, de kell hozzá a vadgazdálkodó hozzájárulása is, anélkül elutasítás.
Válasz envagyok2 #1775. hozzászólásáraRemélem segíthetek.

Nem jó helyen igényelted.
Érdemes tájékozódni a megyei vadászati hatóságnál.
Berakom az érvényben lévö szabályt.
Válasz bandigh #1773. hozzászólásáranekem tud mit ajánlottak fel?
hogy nem keríthetem be a földjeim.
saját költségen, semmit nem kérek tőlük, csak engedélyt.
nem adtak.
nah, válalnád így a kukorica termesztést?
Válasz bandigh #1773. hozzászólásáraTisztában vagyok a lehetőséggel, viszont itt nem ajánlották fel!
Válasz Bigyófelügyelő #1772. hozzászólásáraVan ahol a gazdának felajánlják hogy tag legyen ingyen, aztán megvédheti a veteményét, viszont akkor nincs vadkár igény lehetőség. Vállalnád?
Válasz envagyok2 #1770. hozzászólásáraA csúnya szót nem írom le amit írtál, mert ahogy írtam is jóban vagyunk csak...! Abban igazat adok neked hogy senki nem akar menni vadászni, senkit nem lehet kényszeríteni rá, de ha dupla vadászható területet kapunk az se baj... Megtörtént! És a létszám ugye megmaradt, a terület nőtt, a vadlétszám nő, a vadkár nő... De mi legyünk csendben mert nem tud csámcsogni a tejes tengerin a disznó!
Válasz envagyok2 #1770. hozzászólásáraMár hogy ki a geci?