Termőföld, legelő, szántóföld hírek
A talaj széntartalmának növelése szükséges
Európában mintegy 12 millió hektárnyi területet érint a talaj minőségének romlása. Ehhez hasonló mértékű az a globális tendencia, amely az élelmiszer-ellátást és a természeti erőforrásokat, rajtuk keresztül pedig az emberi jólétet fenyegeti – figyelmeztet új jelentésében az Európai Akadémiák Tudományos Tanácsadó Testülete, az EASAC.
Fontos lenne az igazságosabb földforgalmi szabályozás
A mező- és erdőgazdasági földek forgalmát szabályozó, illetve az agrárium szereplőinek versenyképességét javító törvénymódosításokat kezdeményezett a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara és a Magyar...
Hogyan válasszunk nitrogénműtrágyát?
A választás leginkább a növénykultúrától, a fenológiai fázistól, a technológiai felkészültségtől, az időjárási körülményektől és a termelési szokásoktól függ.
Kedvező évet zártak a kukoricatermelők, de magasabb árakban reménykednek
A kukorica mennyisége és a minősége is kimagasló lett idén.
Az UTEC®, a stabilizált karbamid már Magyarországon is elérhető!
Az UTEC®, az EuroChem inhibitoros karbamid műtrágyája 2018 novemberétől már Magyarországon is elérhető – jelentette be a cég közleményében.
Növényvédőszer-maradékok a hazai élelmiszerekben: kell-e aggódnunk?
A növényvédőszer-maradékok veszélyeiről, előfordulásuk gyakoriságáról és mennyiségük csökkentésének lehetőségeiről olvashattok cikkünkben.
A mezei pocok elleni védekezés lehetőségei
A mezei pockok elleni vegyszeres védekezés során fokozott figyelemmel kell lenni a vadállomány, egyéb állatok, valamint az emberek védelmére – fogyelmeztet a NAK.
Növényvédelmi előrejelzés: Egyre nagyobb stressznek lesznek kitéve a növények
A hosszan tartó meleg ősz megzavarta a növényeink fejlődését. Nehéz kérdés, hogy a ritka állományú, de jól fejlett – esetleg túlfejlett – növények sorsa mi legyen. Az Agroinform.hu 2018. 46. heti növényvédelmi előrejelzése.
29. alkalommal rendezik meg a Keszthelyi Növényvédelmi Fórumot
Még lehet jelentkezni a szakmai fórumra.
Újjáélesztik a magyar komlótermesztést
Az első növények elültetésével komlótermesztésbe kezdtek a Somogy megyei Kastélyosdombón. A termesztés elindítésa munkát ad a környéken élőknek.
Mire figyeljünk őszi kultúráink nitrogénellátásánál?
A tápelemek közül a nitrogén áll az egyik legszorosabb kapcsolatban a termés mennyiségével és minőségével. Hiánya gátolja a növekedést, túlzott jelenléte terméscsökkenést és minőségromlást okoz.
Lila szemű búza, nagy stressztűrő képességgel
Cseh kutatók lila szemű búzát nemesítettek ki, amely a kísérletek szerint a hagyományos fajtáknál nagyobb tűrőképességet mutat a magas hőhatásokkal, a szárazsággal, a talaj sótartalmával és a...
Figyelem! Határidő a neonikotinoidok felhasználásáról!
December 19-től csak üvegházban lehet felhasználni a házi méhekre veszélyes neonikotinoidokat.
A cukorrépa kivételével befejeződött az őszi betakarítás
Az átlaghozamok kukorica, napraforgó és szója esetében is nőttek.
Növényvédelmi előrejelzés: Ha nincs eső, nincs őszi kalászos
Az őszikalászos-állományok elmaradt fejlettsége miatt a nagyvadak inkább a repcetáblákat keresik fel, a taposásuk és a táplálkozásuk egyre növekvő kárt okoz, és a mezei pocok is betelepült a táblákba. Az Agroinform.hu 2018. 45. heti növényvédelmi előrejelzése.
Erre figyeljünk, hogy az értékes gabona ne vesszen oda a tárolókban!
A gabona betakarítva, a szállítmányok pedig jó esetben elindultak betárolásra az átvevőkhöz, vagy ha nem sikerült még megegyezni, akkor a termelőnél „pihen” egy ideig. Ez szintén egy odafigyelést...
Így készülhetnek fel a növénytermesztők a következő szezonra
Így éri meg jó erőben a repce a tavaszt; most móresre taníthatjuk a szőlő legveszélyesebb kórokozóját; zseniális magyar fejlesztés, amihez trágya vagy mezőgazdasági hulladék kell; nagy a jelentősége...
Az Európai Unió burgonyaválsággal küzd
A német mezőgazdasági minisztérium bejelentette, hogy az idei termés 25 százalékkal marad el a szokásostól, és a gumók sokkal kisebbek a vártnál.
Aszály van!
– A kárenyhítésben érintettek számára lényeges, hogy ez a bejelentés hivatalos, így az Agrárminisztérium közleményében leírtak lépnek érvénybe.
Növényvédelmi előrejelzés: Így védekezzünk már most a korai károsítók ellen
Most, hogy a betakarítási szezonnak vége van, ideje átgondolni a telelésre és a jövő évi szezonra való felkészülést növényvédelmi szempontból. Az Agroinform.hu 2018. 44. heti növényvédelmi előrejelzése.
Az egyedülálló nitrogénműtrágya, ami megállítja a talajsavanyodást
Napjainkban a nitrogénműtrágyák széles palettája áll rendelkezésre. Azonban a helyes termékválasztáshoz ismernünk kell talajadottságainkat, hogy a legmegfelelőbb összetételű és nem utolsósorban kiváló...
Ne zsigereljük ki a talajainkat!
A magyar termőföldnek nemcsak a tulajdonjogát kell megtartani, hanem a termőképességét is – hívta fel a figyelmet az agrárminiszter.
Javítani kell a hazai búzatermelés versenyképességét
Főként a termésbiztonság javítása, a fajtaválasztás, a modernizáció, illetve az önkéntes gazdálkodói együttműködés terén kell előrelépni ahhoz, hogy javítani tudjuk a hazai búzatermesztés...
A kukorica hektáronkénti átlagtermése 8,8 tonna Zalában
A kukoricát nagyrészt betakarították és az őszi vetések is jól haladnak.
Az ország legmagasabb kukorica terméseredményét érték el Tolnában
Meghaladta a kilenc tonnát hektáronként a kukorica idei termésátlaga Tolna megyében. Ugyanakkor több mint tízezer hektárral csökkent az utóbbi évben a növény vetésterülete, főleg a szárazság miatt.
Már csak malmi minőségű búzát aratok! – VIDEÓ
Szanyra látogattunk, ahol Tóth Magor gazdálkodó mutatta be termelési technológiáját.
Fellendítheti a hazai sárgarépatermelést az új feldolgozóüzem
Jelentős fejlődés következhet be a hazai sárgarépa-termelésben, néhány éven belül újra elérhetjük a rendszerváltás körüli 1800-2000 hektáros termőterületet. A termelés fellendülésében nagy szerepe lehet egy most indult, sárgarépalevet előállító érsekhalmi feldolgozóüzemnek.
Itthon nemesített kukorica, ami jól bírja a hazai körülményeket
A MARTON GENETICS vetőmagjait úgy fejlesztették ki a martonvásári kutatóintézetben, hogy a legtöbbet hozzák ki Magyarország klimatikus és talajadottságaiból. Szécsi György 25 éve használja a cég...
Csodát művelt a kukorica még rossz minőségű talajon is
Négy cső egyetlen silókukorica-szárról jó minőségű talajon is szép teljesítmény, de 3 aranykoronás föld esetében egyenesen csodának számít.
Növényvédelmi előrejelzés: Óriási károkat okoz a szárazság
Frontok jönnek, frontok mennek, hoznak lehűlést, hoznak felmelegedést, hoznak szeles napot, de csapadékot még igazából nem kaptunk. Lehet, valaki felkapja a fejét, s mondja, hogy a hosszú hétvégén volt egy kis eső. Valóban előfordult, de oly kevés, hogy ebben a helyzetben a totálisan kiszáradt talajokon szinte észre sem lehet venni. Az...
Növényvédelmi továbbképzés indul januártól
A Magyar Növényvédő Mérnöki és Növényorvosi Kamara és a Szent István Egyetem a felsőfokú növényvédelmi képzettséggel rendelkezők részére továbbképzési tanfolyamot szervez.
Tápanyagok megosztása és a tápanyagpótlás időzítése a szabadföldi zöldségtermesztésben
A zöldségtermesztésben a növénytől, az alkalmazott technológiától, a talajtól és a termesztési céloktól függően a trágyamegosztás és a kijuttatás időzítése nagyon változó.
Búza helyett mandula?
Világszerte nő a kereslet a mandula iránt, és ez arra sarkallja a spanyolokat, hogy a hagyományos búza- és napraforgómezőket mandulakertekkel helyettesítsék, átalakítva az ország déli részének...
A klímaváltozás is okozhatta a poloskainváziót
A klímaváltozás és a globális kereskedelem is okolható az elmúlt hetek poloskainváziójáért a MTA Agrártudományi Kutatóközpont Növényvédelmi Intézetének igazgatója szerint.
Partner hírek
Cikkajánló
Kiemelt témáink
- AKG
- baromfi
- gazdálkodási napló
- búza
- fiatal gazda
- PREGA
- gazdaságátadás
- AÖP
- gyümölcstermesztés
- jogszabály
- kukorica
- közös agrárpolitika
- legeltetés
- madárinfluenza
- napraforgó
- no-till
- növényvédő szer
- ökológiai gazdálkodás
- repce
- sertés
- sertéspestis
- szarvasmarha
- szőlő
- talaj
- termőföld
- TMR
- ukrajna
- zöldségtermesztés
- drón

KITE betakarítási megoldások – Székesfehérvár
Minden, amit a modern betakarításról tudni kell: automatizálás,...Kiemelt partnerhírek
Most számít igazán, mennyire vagy aktív!
Használd az oldalt és gyűjts esélyeket. Lépj most, növeld az esélyed!
Kattints a részletekért!












_lead_fill_540x300_0.jpg)









