A vágóhidakra kerülő szarvasmarhák száma csaknem 6 százalékkal csökkent 2013 augusztusában az
egy évvel korábbihoz képest, azonban az állatok átlagos élősúlya nagyobb volt. Az USA-ban a bika ára dollárban kifejezve nem változott jelentősen 2013 augusztusában az egy évvel korábbihoz viszonyítva. Az USDA szakértői szerint a szarvasmarha ára 2013. negyedik negyedévében
1-5 százalékkal magasabb szintet érhet el, mint a tavalyi év hasonló időszakában.



Az AKI vágási statisztikája szerint Magyarországon a szarvasmarha vágása élősúlyban kifejezve csaknem 3 százalékkal csökkent 2013. január-júliusban az előző év azonos időszakához viszonyítva. A fiatal bikák vágása 10 százalékkal nőtt, míg a tehenek vágása 11 százalékkal, az üszőké 19 százalékkal esett vissza.
A KSH adatai szerint Magyarország élőmarha-exportja 16 százalékkal, élőmarha-importja 31 százalékkal csökkent az idei esztendő első félévében az előző év azonos időszakához képest. A nemzetközi piacon értékesített élő szarvasmarha csaknem kétharmada Ausztriába, Törökországba, Görögországba, Oroszországba és Libanonba került. A törökországi export több mint 80 százalékkal csökkent, míg a Libanonba szállított mennyiség a tizenháromszorosára nőtt a vizsgált időszakban.


Magyarországra főként Romániából, Hollandiából, Szlovákiából és Németországból érkeztek
szállítmányok. A marhahúsexport több mint 4 százalékkal, az import csaknem 18 százalékkal csökkent. Magyarország nettó exportőr volt élő szarvasmarhából és marhahúsból 2013 első félévében.

Magyarországon a fiatal bika termelői ára 8 százalékkal, a vágótehéné 10 százalékkal, a vágóüszőé 3 százalékkal csökkent 2013 augusztusában az előző év hasonló időszakához viszonyítva. A termékpálya további fázisaiban ugyanakkor változatosan alakultak az árak. A csontos marhahús frissen félben termék feldolgozói értékesítési ára 2 százalékkal nőtt, míg a csontos marhahús frissen negyedben (eleje) termék ára 3,6 százalékkal, a csontos marhahús frissen negyedben (hátulja) terméké 8 százalékkal csökkent a megfigyelt időszakban.



A KSH adatai szerint a marha rostélyos fogyasztói ára 2,3 százalékkal haladta meg 2013 augusztusában az egy évvel korábbi szintet.

A teljes agrárpiaci jelentés letölthető cikkünk tetején, a nyomtatás ikonja melletti pdf-ből.