A baromfitenyésztéssel, keltetéssel, hízlalással és feldolgozással, illetve takarmánytermeltetéssel foglalkozó cégcsoport az ágazat piacvezetője. Tavaly a nettó árbevétele több, mint 27 milliárd forint volt, amit az idén várhatóan meghaladnak.

A cégcsoport 2014-ben ünnepli alapításának 20. évfordulóját. Kisvárdai üzeme Közép-Európa legnagyobb kapacitású vágóhelye, a magyarországi baromfitermékek közel 30 százaléka kerül ki onnan. A feldolgozott csirkék 90 százalékát a saját telepeiken nevelik, s heti 600 ezer baromfit vágnak le és dolgoznak fel.

A Bárány-család Magyarország legrégibb baromfitenyésztő dinasztiájának számít, 100 éve, négy generációra kiterjedően foglalkoznak a szárnyasok nevelésével. A tradíciót elindító első generáció tagjai a Széchenyi grófok uradalmi baromfitenyésztői voltak. A vállalkozók a díjat jövő márciusban egy borbálon veszik át.