A 5 legegészségesebb rizsfajta: melyiket válasszuk?
Ismerd meg az öt legegészségesebb rizsfajtát, és hogy melyiket mikor érdemes fogyasztani!
Indul a szezon: jönnek a fogyasztóvédelmi ellenőrzések
Tavaly csaknem minden harmadik ellenőrzött egységnél talált szabálytalanságot a hatóság – idén még szélesebb körben vizsgálódnak.
Figyelem! Műanyag fóliadarab lehet ebben a jégkrémben!
A Nébih kéri a vásárlókat, hogy az alábbi azonosító adatokkal rendelkező terméket ne fogyasszák el.
Veszélyben volt a sajtlyuk: így döntött a svájci bíróság
Mostantól egy különleges adalékanyag segítségével lehetséges a hagyományos megjelenés megőrzése, erről döntött a bíróság.
Árrobbanás előtt áll a hazai hagymapiac
Hiába a jó íz és a tárolhatóság, a magyar hagyma nehezen bírja a versenyt: kevés terem, és a technológia sem tart lépést – az éves fogyasztás alig felét tudjuk itthon megtermelni.
Minden eddiginél több nevezés érkezett az Év pálinkás bonbonja versenyre
A különleges édességek között idén a cseresznyepálinkás bonbonok és a kreatív párlatos ízek is helyet kaptak. A győztest a Gyulai Pálinkafesztiválon hirdetik ki.
Termékvisszahívás: Ne idd meg ezt a tejet!
Áprilisban lejárt Mizo laktózmentes UHT tejet vont vissza a Kifli.hu a fogyasztók védelme érdekében.
Az NGM szerint az árréscsökkentés élénkíti a fogyasztást, nem visszafogja
Az online pénztárgépek adatai szerint áprilisban ugrásszerűen nőtt a kiskereskedelmi forgalom.
Véleményezhető a szarvasmarha- és juhtelepek új járványvédelmi pályázata
A kiírás célja a telepek biztonságának növelése és a járványkockázatok csökkentése.
Heteken belül feloldhatják a száj- és körömfájás miatti uniós korlátozásokat
A vírus két hetes lappangási ideje kritikus: a hétvégéig eldőlhet, Magyarország végleg búcsút inthet-e a járványnak.
Megviselte a hideg a szamócát: formátlanabb termés kerül a boltokba
Május végén érkezik a hazai termés, de formában és méretben kompromisszumra kényszerülnek a vásárlók.
Mutatjuk, mennyi termék ára csökken az árrésstop miatt
Ellenőrzik a kereskedelmi láncokat, ezzel garantálva, hogy azok betartsák a szabályokat.
Nemrég porig égett, de őszre talpra áll ez a dunántúli üzem
A gesztenyeipar zászlóshajója versenyt fut az idővel, hogy őszre újraindulhasson a termelés.
Sörfőzők, figyelem! Így tehettek szert magasabb profitra!
Meglepő, de nem az alkoholtartalmat kell hozzá növelni.
Tilos lesz több színezék és adalékanyag használata az élelmiszerekben
Új rendeletek lépnek életbe, amelyek célja a fogyasztók egészségének védelme.
Évente több, mint egymillió vizsgálatot végeznek az élelmiszer-biztonságért
A szakértők a digitális megoldásokban látják a jövő kulcsát.
Ismét támogatják a fűszerpaprika-termelők vetőmagbeszerzését
A vetőmag nettó árának akár háromnegyedét is visszakaphatják azok a gazdák, akik megfelelő fémzárolt vetőmagot használnak saját területükön.
Közel 2 tonna élelmiszer kivonása és 5 milliós bírság — lezárult a tavaszi ellenőrzés
A legkeresettebb húsvéti termékeket fókuszba állító ellenőrzések során több hiányosságot is feltártak.
A korlátozott területeken is biztosított a vágósertések értékesítése
Felvásárlással és kompenzációval segítik az RSZKF miatt bajba jutott sertéstartókat.
Óriási mennyiségben fogy ez az ital a boltokban, most betilthatják +Frissítve!
Részleges energiaital-tilalom jöhet Magyarországon egy új törvényjavaslat alapján, a gyerekeket védenék ezzel.
Az állattenyésztésért: új uniós élelmezési stratégiát sürget a Farm Europe
A Farm Europe 125 európai szervezettel együtt új, tudományos alapú élelmiszer-stratégiát kér az EU-tól.
Bakteriofág vírusok tisztítják meg az ételeinket
Természetes megoldást jelentenek az élelmiszer-feldolgozásban előforduló patogének ellen.
Csökkenő árak mellett növekvő veszteség
Az OKSZ május végére várja az árrésmaximum eltörlését.
Így fosztották ki a Traubisoda-készleteket a magyarok
A retró üdítő visszatérése után szinte azonnal kiürültek a polcok – íme az okok és a jövőbeli kilátások.
Miért lett "szitokszó" a gabonapehely? Eláruljuk: nem a fő alapanyag miatt!
Lehet tápláló, de egyes típusok sok cukrot, adalékot és kevés rostot tartalmaznak.
Meglepő: már a kisebb gazdaságok is belevágnak és van hozzá pályázat!
Automatizált terménytárolás a gyakorlatban – Így működik a Hevesgép rendszere.
Hátékony Aflatoxin csökkentés a MEYER technológiájával + VIDEÓ
Bemutatkozik a Meyer Europe hatékony megoldása.
Megoldás a toxinos kukoricára és a gázfüggőségre + VIDEÓ
Innovatív megoldás: Gáz nélkül is lehetséges terményt szárítani!
Hatalmas kampány teheti újra népszerűvé ezt a terméket
Te is úgy gondolod, hogy nincs jó híre a trappista sajtnak?
Hogyan lett világsiker egy magyar élelmiszerprojekt?
Fenntarthatósági áttörés – új lehetőségek gyártóknak és fogyasztóknak.
Tojástrend: jobb a fehér, mint a barna?
Fokozatosan eltűnik a barna tojás a német szupermarketek polcairól.
Neked is a búza jut eszedbe a tésztáról? Akkor jól figyelj!
Hagyományos, gluténmentes vagy szénhidrátcsökkentett – melyik a legjobb választás?
Házi tojás: Eddig ez volt a nyerő, most majd mumus lesz?
Állítólag veszélyes vegyszerek halmozódhatnak fel benne.
Egy TikTok videóval indult minden, most globális hiány van ebből a gyümölcsből
A dubaji csoki körüli őrület miatt az árak az egekbe szöktek.
Kiemelt témáink
- AKG
- baromfi
- gazdálkodási napló
- búza
- fiatal gazda
- PREGA
- gazdaságátadás
- AÖP
- gyümölcstermesztés
- jogszabály
- kukorica
- közös agrárpolitika
- legeltetés
- madárinfluenza
- napraforgó
- no-till
- növényvédő szer
- ökológiai gazdálkodás
- repce
- sertés
- sertéspestis
- szarvasmarha
- szőlő
- talaj
- termőföld
- TMR
- ukrajna
- zöldségtermesztés
- drón

TARLÓRA GAZDA! – szántóföldi gyakorlati gépbemutató
Bemutatásra kerül egy 4DISC (DE) ActiCut MinTill ultrasekély aktív vágótárcsás...
38. Bábolnai Gazdanapok
Kiemelten, de nem kizárólag a gépesítésre és a szántóföldi növénytermesztésre...