Ma voltam a falugazdásznal azt 1200ft/db kérhető anyajuh támogatás megigényelni. Majdnem nem sikerült ez sem mert a tavalyi évről határozat még nem jött meg(ő hibájukból) és kellet volna a leigazolt darab. De megoldotta a falugazdász csak kérdés hogy nem e kötnek e bele . Hátha ezzel is lesz valami gikszer. Akkor teljes lesz az év.
Én amikor a nak-ot felkerestem azzal hogy nem küldtek meg 2 jogcímet, mondtam hogy az államkincstár azt mondta legyek türelemmel mert folyamatban van. Erre a nak válasza: "Akkor miis hiába érdeklődnénk ugyanezt mondanák nekünkis". Csessze meg a nak hát érdeklődni a szomszéd is tud. Meg én is. A nak arra való hogy üssék a vasat a gazdákért. Erre leszarják a gazdákat. Annak örülök hogy már nem gazdálkodok, de azért a 2018 as pénzemet qrvára ideje lenne kicsengetni
Ma 0:22 perckor érkezett kő kemény 1394 ft nemzetiátmeneti anyajuh támogatás címszóval valami alamizsna csak hogy belegyen fogva a pofám. A júliusra ígért kifizetést amit már ígérgetnek a hónap eleje óta valyon ezel teljesítve lett??? De mikor jön meg a többi na ez lesz a nagy kérdés.mi lesz az idei előlegek megint íhatok rá hideg vizet? Messze van még December 31.
Sziasztok, kérdésem lenne Válságkezelő Program (Gazdaságvédelmi Akcióterv) átmeneti támogatások beadásához - anyatehén, tejhasznú és társai.
Szerepel euro megadása az ilyen átmeneti támogatásokat igénybe vett e már rublika.
Ezek mik lehettek eddig? Vagy ilyen eddig nem igazán volt? Milyen adatokat kellene ide írni pontosan? (azon túl, hogy én nullára gondolom)
Válasz Mihály #24985. hozzászólásáraPróbáltam a falugazdászal is utána kérdeztetni hogy mi lehet az oka ennek a késésnek de ő neki is azt a választ adták hogy az enaros jegyző könyv még nincs le láttamozva valamièrt Pesten még nem sikerült át nèzni és le látomozni ennyit a gyors kifizetésekről
Válasz vardaigergo85 #24984. hozzászólására Miért nem keresel egy olyan újságírót aki meg meri kérdezni a minisztert hogy Miért ??? vagy a dicső kamaránkat állítólag értünk vannak...
Nekem ma azt írták vissza a kedves állam kincstár valamelyik csatlósa hogy várjak türelemmel. Csak azt felejtik el hogy pénzt tavaly áprilisban kaptam utoljára. Elég jó ez a rendszer bárki irányítja csak gratulálni szeretnék ehhez a gyors ügyintézésekhez.
Válasz Marhajani #24979. hozzászólásáraA nincstelen idiótákkal akik hónapról-hónapra élnek nem kell foglalkozni. Ők mindig is a nekik kijáró végén lesznek annak a bizonyos testrésznek.
Válasz Manfanatics #24977. hozzászólásáraMegcsúsztak egy kicsit az ellenőrzésekkel. Talán azért mert nem az előleg fizetés előtt egy héttel kéne kezdeni az ellenőrzéseket
Válasz Zizike #24975. hozzászólására2018 ból zöldítés + anyajuh hiányzik. 2019 ből megjött minden. 2020 at már nem várom. Nem adtam be semmit átadtam a gazdaságot
Válasz szakadtgepard #24969. hozzászólásáraKöszönöm, ezeknek mind megfelel. Legeltetve van, bálák tárolóban, utak, épületek meg mepar szerint is kivannak véve, mondhatni napra kész.
Válasz subikiss #24963. hozzászólásáraNyugodtan igényelhetsz rá. A lényeg, hogy mezőgazdasági művelés alatt álljon (ne fűnyírótraktorral lenyírt gyep legyen), és hogy igazolt legyen a földhasználat (esetedben a bérleti szerződéssel). Arra azért figyelj, hogy minden épületet, ha van istállót, karámot, a bálák helyét, gépeket, hagyj ki a rajzból.
Válasz Luffy #24964. hozzászólásáraTe igényelsz? Földhasználatot nem lehet kivettre bejelenteni, viszont nem csak azzal lehet igazolni a használatot. Bérleti szerződés van, más meg úgysem igényel. 20 hektár tanyaterület, rendes kultúrállapotban lévő legelővel, mepar szerint az épületek utak stb-k ki vannak véve a többi támogatható.
Válasz tivorany1 #24958. hozzászólásáraElőszöris fizet ide adót??? Mert én fizetek bőven meg teljesítem a kötelezettségeket. Tolom az ország kib.szott szekerét. Másrészt meg ottvan a Román csávó nyilatkozata akinek az ő elmondása szerint nincs egy magyar felmenője sem de köszöni a közel 5 millio ft os támogatást amit a magyar államtol kapott. Nézz utána akkor kicsit hogy kik kapták. Megkapták területre, nem a vérét vizsgálták az ereikben hogy csak a régi ottmaradt magyarok kapjanak. Megkapta rengeteg Echte Román is
Válasz Zizike #24956. hozzászólásáraMég mindig nem fizetnek. Nagyon gáz. Elnézést kérnek. Oszt???? Szemetek ezek. A román gazda meg megkapja a magyarok pénzét.
Válasz Zizike #24954. hozzászólásáraSzóról szóra ugyanezt a levelet kaptam én is a 2018as kifizetés elmaradása miatt. De én pereltem is. Aztán az ügyvéd aztmondta vonjam vissza mert hamarabb kifizetik ha nem perelek.
Válasz jocek26 #24949. hozzászólásáraMi sem, ez írták: Tájékoztatjuk, hogy kérelmének elbírálása folyamatban van. Munkatársaink mindent megtesznek annak érdekében, hogy a kérelme mielőbb lezárásra kerüljön. A döntésről írásban fog értesítést kapni, kérjük szíves türelmét.
Meg jo hogy a kifizetesi hatarido junius 30. A napokban kuldtek meg egy jegyzokonyv kiegeszitest ahol minden rendben, de szerintem ez csak arra jo hogy az idot tudjak huzni vele.
Én megkaptam a levelet a zöldítésről, hogy milyen részletekben fizették ki. Majd pénteken kaptam egy levelet, hogy az 500.000 ft helyett csak 140 000 ft volt az utalás. A levél arról már sajnos nem szólt, hogy a különbséggel mi lesz
Sziasztok! 2019-es zöldítésem még nincs kifizetve egy forint sem, státuszváltás 2019.07. hó. Van még valaki rajtam kívül aki hasonló cipőben jár? Nem június 30-ig kellene kifizetni?
34946 hozzászólás
Válasz vardaigergo85 #24995. hozzászólására Ha így történt nyugodt lehetsz hogy lesz sajnos nem minden falugazdász érti amit csinál de jó barátja valakinek
Válasz vardaigergo85 #24995. hozzászólásáraHa a saját ügyfélkapuval töltöd ki, akkor automatikusan kitölti.
Ma voltam a falugazdásznal azt 1200ft/db kérhető anyajuh támogatás megigényelni. Majdnem nem sikerült ez sem mert a tavalyi évről határozat még nem jött meg(ő hibájukból) és kellet volna a leigazolt darab. De megoldotta a falugazdász csak kérdés hogy nem e kötnek e bele . Hátha ezzel is lesz valami gikszer. Akkor teljes lesz az év.

Én amikor a nak-ot felkerestem azzal hogy nem küldtek meg 2 jogcímet, mondtam hogy az államkincstár azt mondta legyek türelemmel mert folyamatban van. Erre a nak válasza: "Akkor miis hiába érdeklődnénk ugyanezt mondanák nekünkis". Csessze meg a nak hát érdeklődni a szomszéd is tud. Meg én is. A nak arra való hogy üssék a vasat a gazdákért. Erre leszarják a gazdákat. Annak örülök hogy már nem gazdálkodok, de azért a 2018 as pénzemet qrvára ideje lenne kicsengetni
Ma 0:22 perckor érkezett kő kemény 1394 ft nemzetiátmeneti anyajuh támogatás címszóval valami alamizsna csak hogy belegyen fogva a pofám. A júliusra ígért kifizetést amit már ígérgetnek a hónap eleje óta valyon ezel teljesítve lett??? De mikor jön meg a többi na ez lesz a nagy kérdés.mi lesz az idei előlegek megint íhatok rá hideg vizet? Messze van még December 31.

2013?
Válasz Mihály #24985. hozzászólására


Válasz Ádám05 #24989. hozzászólásáraMind 0
Sziasztok, kérdésem lenne Válságkezelő Program (Gazdaságvédelmi Akcióterv) átmeneti támogatások beadásához - anyatehén, tejhasznú és társai.

Szerepel euro megadása az ilyen átmeneti támogatásokat igénybe vett e már rublika.
Ezek mik lehettek eddig? Vagy ilyen eddig nem igazán volt? Milyen adatokat kellene ide írni pontosan? (azon túl, hogy én nullára gondolom)
Válasz vardaigergo85 #24987. hozzászólására azt a s neki nincs főnöke???







Válasz Mihály #24985. hozzászólásáraPróbáltam a falugazdászal is utána kérdeztetni hogy mi lehet az oka ennek a késésnek de ő neki is azt a választ adták hogy az enaros jegyző könyv még nincs le láttamozva valamièrt Pesten még nem sikerült át nèzni és le látomozni ennyit a gyors kifizetésekről

Válasz Mihály #24985. hozzászólásáraEzek a szemetek ellenzéki újságírónak egy kérdést sem engednek meg.
Válasz vardaigergo85 #24984. hozzászólására Miért nem keresel egy olyan újságírót aki meg meri kérdezni a minisztert hogy Miért ??? vagy a dicső kamaránkat állítólag értünk vannak...

Nekem ma azt írták vissza a kedves állam kincstár valamelyik csatlósa hogy várjak türelemmel. Csak azt felejtik el hogy pénzt tavaly áprilisban kaptam utoljára. Elég jó ez a rendszer bárki irányítja csak gratulálni szeretnék ehhez a gyors ügyintézésekhez.

De nem tudom a NAK mit szól ehhez?
még semmi :-( Válasz Manfanatics #24977. hozzászólására
Válasz Manfanatics #24977. hozzászólásáraAKG Natura Zöldítés semmi.
Válasz Marhajani #24979. hozzászólásáraA nincstelen idiótákkal akik hónapról-hónapra élnek nem kell foglalkozni. Ők mindig is a nekik kijáró végén lesznek annak a bizonyos testrésznek.
Az agrár válságkezelő támogatási program
Anyatehén egyedenként =11,40€
A sok embernek meg az jön majd le megint kaptunk 8 milliárdot!
Válasz Manfanatics #24977. hozzászólásáraMegcsúsztak egy kicsit az ellenőrzésekkel. Talán azért mert nem az előleg fizetés előtt egy héttel kéne kezdeni az ellenőrzéseket
Van valaki még úgy, hogy a 2019-es zöldítésből semmit sem kapott?
Tud valaki ezzel kapcsolatban valami infót?
Válasz Zizike #24975. hozzászólására2018 ból zöldítés + anyajuh hiányzik. 2019 ből megjött minden. 2020 at már nem várom. Nem adtam be semmit átadtam a gazdaságot
Válasz Dzsondír #24957. hozzászólásáraa 2018-at és 2019-et sem kaptad még meg zöldítésből?
Válasz endypapa_20120 #24973. hozzászólásáraÉppen dolgozom itten ráérek.
Válasz barkaspisti #24972. hozzászólásáraKöszönöm! Ez gyors volt.
Válasz endypapa_20120 #24971. hozzászólásárahttps://www.mvh.allamkincstar.gov.hu/-/tamogatasi-adatok-a-bizottsag-908-2014-eu-vegrehajtasi-rendelete-alapjan-publication-of-data-according-to-commission-implementing-regulation-no-908-20
Betudná tenni valaki a kifizetések linkjét. (ahol meg lehet nézni adott személyre, mennyi lett kifizetve)
Válasz szakadtgepard #24969. hozzászólásáraKöszönöm, ezeknek mind megfelel. Legeltetve van, bálák tárolóban, utak, épületek meg mepar szerint is kivannak véve, mondhatni napra kész.
Válasz subikiss #24963. hozzászólásáraNyugodtan igényelhetsz rá. A lényeg, hogy mezőgazdasági művelés alatt álljon (ne fűnyírótraktorral lenyírt gyep legyen), és hogy igazolt legyen a földhasználat (esetedben a bérleti szerződéssel). Arra azért figyelj, hogy minden épületet, ha van istállót, karámot, a bálák helyét, gépeket, hagyj ki a rajzból.
Válasz subikiss #24963. hozzászólásáraÉn önkormányzati focipályára igényeltem. (kaszálónak béreltem) Megkaptam rá a támogatást.
Válasz Luffy #24966. hozzászólásáraEddig nem mertem, de jövőre igénylek. Mindig fantáziáltam rajta csak nem egy hektár
Válasz subikiss #24965. hozzászólásáraIgen.
Én helyedben simán igényelnék.
Válasz Luffy #24964. hozzászólásáraTe igényelsz? Földhasználatot nem lehet kivettre bejelenteni, viszont nem csak azzal lehet igazolni a használatot. Bérleti szerződés van, más meg úgysem igényel. 20 hektár tanyaterület, rendes kultúrállapotban lévő legelővel, mepar szerint az épületek utak stb-k ki vannak véve a többi támogatható.
Válasz subikiss #24963. hozzászólásáraIgen. Tudtommal a valós használatot nézik, illetve igazolva legyen a földhasználat(földhasználati lap stb.)
Van olyan aki kivettként szereplő területre igényel támogatást? Kivett major terület, mepar szerint támogatható, legelő területről lenne szó.
Válasz agrogal #24947. hozzászólására


Válasz Dzsondír #24959. hozzászólására


Azzal is ki lennék békülve hogy késve kapom meg , ha értelmes magyarázatot kapnék a miértre.
Ellenőrzés alatt van. Meg a Hóka bóka hülye dumák.
Milyen ellenőrzés az amihez én nem kellek 3 éven keresztül? És nem lehet 3 év alatt befejezni.
A hülyének nézés magasiskolája.
Válasz tivorany1 #24958. hozzászólásáraElőszöris fizet ide adót??? Mert én fizetek bőven meg teljesítem a kötelezettségeket. Tolom az ország kib.szott szekerét. Másrészt meg ottvan a Román csávó nyilatkozata akinek az ő elmondása szerint nincs egy magyar felmenője sem de köszöni a közel 5 millio ft os támogatást amit a magyar államtol kapott. Nézz utána akkor kicsit hogy kik kapták. Megkapták területre, nem a vérét vizsgálták az ereikben hogy csak a régi ottmaradt magyarok kapjanak. Megkapta rengeteg Echte Román is
Elég nagy probléma ha neked az román.
Válasz Zizike #24956. hozzászólásáraMég mindig nem fizetnek. Nagyon gáz. Elnézést kérnek. Oszt???? Szemetek ezek. A román gazda meg megkapja a magyarok pénzét.
Válasz Dzsondír #24955. hozzászólásáraÉs történt valami?
Válasz Zizike #24954. hozzászólásáraSzóról szóra ugyanezt a levelet kaptam én is a 2018as kifizetés elmaradása miatt. De én pereltem is. Aztán az ügyvéd aztmondta vonjam vissza mert hamarabb kifizetik ha nem perelek.
Válasz jocek26 #24949. hozzászólásáraMi sem, ez írták: Tájékoztatjuk, hogy kérelmének elbírálása folyamatban van. Munkatársaink mindent megtesznek annak érdekében, hogy a kérelme mielőbb lezárásra kerüljön. A döntésről írásban fog értesítést kapni, kérjük szíves türelmét.

Meg jo hogy a kifizetesi hatarido junius 30. A napokban kuldtek meg egy jegyzokonyv kiegeszitest ahol minden rendben, de szerintem ez csak arra jo hogy az idot tudjak huzni vele.
Válasz jocek26 #24949. hozzászólásáraMi is ugyanígy vagyunk.
Én megkaptam a levelet a zöldítésről, hogy milyen részletekben fizették ki. Majd pénteken kaptam egy levelet, hogy az 500.000 ft helyett csak 140 000 ft volt az utalás. A levél arról már sajnos nem szólt, hogy a különbséggel mi lesz
Válasz jocek26 #24949. hozzászólásáraÉn is így vagyok.
Sziasztok! 2019-es zöldítésem még nincs kifizetve egy forint sem, státuszváltás 2019.07. hó. Van még valaki rajtam kívül aki hasonló cipőben jár? Nem június 30-ig kellene kifizetni?
Zőldítésnél 07.02 státuszváltozás de nincs számítoot összeg és maradt feldolgozás alatt.