A zöldítés után járó támogatást dömpingszerűen februárban kezdi el kifizetni a hivatal. Ugyanekkor számíthatnak a legtöbben a termeléshez kötött és a fiatalgazda-támogatások kifizetésére is. Májusig szeretnénk a legtöbb ügyfelünknek kifizetni azt az összeget, amire jogosultak. Júniusban pedig már csak az igazán problémás ügyekkel foglalkozunk majd – jegyezte meg az elnök a Gabonatermesztők Országos Szövetségének (GOSZ) szakmai napján.
Nekem ma jelent meg a területalapú támogatásnál a számított összeg, zöldítés, fiatal mezőgazdasági termelő összeg még nincs. Ha elosztom a hektárnyi területtel,akkor majdnem 36 ezer jön ki egy hektárra. Ez mennyire reális? Úgy tudom ez az előleg maximális mértékénél magasabb összeg.
Többen kérték tőlem e-mailben az MVH honlap linkjét, ahol a támogatások megtekinthetők.
Bemásolom ide, csemegézzetek visszamenőleg is.
Mindig egy lezárt naptári év kifizetett összegét tartalmazza, vagyis benne van az előző évről áthúzódó kifizetés utolsó része, valamint az adott évre igényelt támogatás előlege.
Üdv.
Érdekes, hogy a területalapúra "kiutalt" összeg valójában 1/4- részével kevesebb, mint ami eddig csipogott, és a fejlécen ez van:
(kifizetések 2015.01.01 - 2015.12.31-ig)
Válasz BélaNB #12890. hozzászólásáraA tavalyit itt tudod keresni. Persze ebben gondolom, hogy benne lesz a 2014 évi második részlete és a 2015 évi előlege.
Válasz BélaNB #12890. hozzászólásáraErre én nem tudok válaszolni, én nagyon kezdő vagyok itt. :) Én csak megtaláltam az oldalt, és belinkeltem, hogy rá tudjatok keresni a saját támogatásotokra.
Válasz psasvar #12885. hozzászólásáraÉn még nem kaptam egy forintot se, tavaly se meg idén se, most rákerestem a nevemre, először ott az összeg ami járna, előtte mínusz előjel, utána meg ott van ugyan az az összeg mínusz előjel nélkül, tudja valaki mit jelent ez?
Válasz psasvar #12885. hozzászólásáraÉrdemes rákeresni csak a zöldítés jogcímére, és mindenki levonhatja a következtetéts. Én a környező településeket néztem meg és megállapítottam, hogy nagyobb területen gazdálkodók (mondjuk 50-100 és fölötti) egy fillért nem kaptak.
Nos ,nekem is jött majdnem 13000 ft hektáronként.Ez a saps lehet,ami így összesen nem egészen 42000 ft /Ha A biztosítási támogatásra azt mondták,hogy 2016 első negyedévben fizetik.A zöldítést pedig reméljük már nem aprózzák el!
ez biztos nem a saps második fele mert nekem kb dupla ennyinek kellene lennie.sőt ügyfélkapun ki is van irva a pontos összeg úgyhogy fogalmamsincs h mi van de ez sokkal kevesebb egy kis töredék
Válasz vargasanyiomi #12870. hozzászólására2015 ös Növénybiztosításhoz a díjtámogatást valaki még nem kapta meg?
(Azt dec 31ig meg kellett volna kapnia mindenkinek)
Nekem az össze ügyfelem megkapta
Szevasztok kollegák!
Ma beszéltem az MVH-nál egy ügyintézővel,
állítólag jövő héttől indulnak a zöldítés kifizetések valamint az államilag támogatott biztosítások kifizetései. A SAPS
összesen három részből áll.
De ez személyenként változhat. A fehérjetámogatásról nincs információja.
Ennyit tudtam meg ma, gondoltam megosztom veletek.
2016 ban még nem tudom igênyelni mivel bérbe van adva nyàrig,és bérlô màr igényelte.2017 évre szeretnénk igényelni igy akkor a leirtak alapjàn jövöre kell.
Válasz sipos8512 #12858. hozzászólásáraSzia! Ha már te vagy a bejegyzett földhasználó a földhivatalban, akkor minél hamarabb váltsd ki pl. az őstermelőit, legyél regisztrálva az MVH-nál, és akkor ahogy más kolléga is írta általában április közepétől május közepéig tudod megigényelni a területalapú támogatást a zöldítéssel együtt, már erre az évre. Ennek a megigénylésében segítenek a falugazdászok.
Most tavasszal a 2015-2016-os gazdasági évre fogjuk igényelni.
Válasz sipos8512 #12858. hozzászólásáraÜdv , mi van , ahhoz hogy terület alapút kapj nem kell őstermelői , pár hektár akkor valószínűleg kistermelőit fogsz kapni , ha kérsz, 2016ra is kérhetsz majd április akárhányadikától , május akárhányadikáig , a többit passzolom.
szeretném kérdezni hogy valaki járt igy hogy tavaly fizették az elsőt vagy 40%-át most jött a 20%-a.
A többit mikor küldik
vagy 3részben akarják küldeni?
Tisztel fórumozok. Arról érdeklődnék ha idén váltanám ki az őstermelőit pár hektárra akkor 2017 évre a földalapi támogatást mikor kell igényelni idén még vagy majd jövőre?Gyógynövény termesztésre telepítésre kis traktor vételre esetleg bárhol lehet pénzt támogatást kapni?köszönöm
34946 hozzászólás
Sziasztok!
akinek december végén földhasználati igazolást kellett beadnia azokból valakinek válaszoltak már bármit is?
mert nekem még semmit
Válasz öreghörcsög #12905. hozzászólásárahallottam már ilyen mesét nem is keveset,de legyen igaz!
A zöldítés után járó támogatást dömpingszerűen februárban kezdi el kifizetni a hivatal. Ugyanekkor számíthatnak a legtöbben a termeléshez kötött és a fiatalgazda-támogatások kifizetésére is. Májusig szeretnénk a legtöbb ügyfelünknek kifizetni azt az összeget, amire jogosultak. Júniusban pedig már csak az igazán problémás ügyekkel foglalkozunk majd – jegyezte meg az elnök a Gabonatermesztők Országos Szövetségének (GOSZ) szakmai napján.

http://www.agroinform.com/palyazatok/februarban-utaljak-a-zoldites-utan-jaro-es-a-fiatalgazda-tamogatasokat-26272-001
Nekem ma jelent meg a területalapú támogatásnál a számított összeg, zöldítés, fiatal mezőgazdasági termelő összeg még nincs. Ha elosztom a hektárnyi területtel,akkor majdnem 36 ezer jön ki egy hektárra. Ez mennyire reális? Úgy tudom ez az előleg maximális mértékénél magasabb összeg.
Válasz Tamás_15136 #12902. hozzászólásáraNe aggódj, még én sem kaptam semmit .....
Van valaki itt aki még egy forintot sem kapott új beadó vagyok a tavalyi volt az első évem de még semmit nem küldtek?!
Többen kérték tőlem e-mailben az MVH honlap linkjét, ahol a támogatások megtekinthetők.

Bemásolom ide, csemegézzetek visszamenőleg is.
Mindig egy lezárt naptári év kifizetett összegét tartalmazza, vagyis benne van az előző évről áthúzódó kifizetés utolsó része, valamint az adott évre igényelt támogatás előlege.
Üdv.
https://www.mvh.gov.hu/-/tamogatasi-adatok-a-bizottsag-908-2014-eu-vegrehajtasi-rendelete-alapjan-publication-of-data-according-to-commission-implementing-regulation-no-908-20
-Mezőgazdasági szaktanácsadás, mg-i könyvelés, agrár pályázatírás, monitoring, egyéb lejelentések (TERA,KAT,nitrát,Gazdálkodási Napló) elkészítése, 800 euró/év támogatással!

Tel.: 06-70-560-69-10
Email: szigetitamas1988@gmail.com
Válasz öreghörcsög #12898. hozzászólásáraRendben, köszi!
Válasz UE-28 #12896. hozzászólásáraEz azaz összeg, amit 2015-ben kaptunk. Tehát a 2014 évre vonatkozóan 2015-ben megkapott támogatásokat mutatja.
Válasz mgbiztositas #12895. hozzászólásáraSzia, bezony ez ilyen. Szinte vicc, de majd beszélünk.
Válasz psasvar #12885. hozzászólásáraAz EMVA Szakképzés és az EMVA Szaktanácsadás kifizetése mit jelent?
Érdekes, hogy a területalapúra "kiutalt" összeg valójában 1/4- részével kevesebb, mint ami eddig csipogott, és a fejlécen ez van:
(kifizetések 2015.01.01 - 2015.12.31-ig)
Akkor ez most hogy van?
Válasz Pintér Zoltán #12879. hozzászólásáraSajnállak Zoli bácsi.
Amit a kolléga megosztott linken rád is kerestem. Az az anyajuh támogatás az komoly összeg. Az nem elírás?
Üdv.Nekem is ma csipogott saps másodi fele, Borsod 48Ha.
Válasz BélaNB #12890. hozzászólásáraA tavalyit itt tudod keresni. Persze ebben gondolom, hogy benne lesz a 2014 évi második részlete és a 2015 évi előlege.
http://regi-www.mvh.gov.hu/portal/MVHPortal/default/mainmenu/alkalmazasok/tamogataskereso/MVHTamkeresoPortletWindow?action=e&windowstate=normal&mode=view&ev=t2014
Egy kis kedv csinálás képpen ma kaptam újjab saps részletet a zöldítés még mindig vissza tartva.
Válasz BélaNB #12890. hozzászólásáraErre én nem tudok válaszolni, én nagyon kezdő vagyok itt. :) Én csak megtaláltam az oldalt, és belinkeltem, hogy rá tudjatok keresni a saját támogatásotokra.
Válasz psasvar #12885. hozzászólásáraÉn még nem kaptam egy forintot se, tavaly se meg idén se, most rákerestem a nevemre, először ott az összeg ami járna, előtte mínusz előjel, utána meg ott van ugyan az az összeg mínusz előjel nélkül, tudja valaki mit jelent ez?
Nekem is ma jött a saps második fele, zöldítés és fiatal gazda sehol...
Jött már valakinek zöldítési támogatás?
Válasz subikiss #12886. hozzászólásáraSőt még az 50 hektár is soknak tűnik
Válasz psasvar #12885. hozzászólásáraÉrdemes rákeresni csak a zöldítés jogcímére, és mindenki levonhatja a következtetéts. Én a környező településeket néztem meg és megállapítottam, hogy nagyobb területen gazdálkodók (mondjuk 50-100 és fölötti) egy fillért nem kaptak.
Már felkerült az MVH oldalára a 2015 évi kifizetés.
http://regi-www.mvh.gov.hu/portal/MVHPortal/default/mainmenu/alkalmazasok/tamogataskereso/MVHTamkeresoPortletWindow?action=e&windowstate=normal&mode=view&ev=t2015
Válasz Zoli80 #12883. hozzászólásáranekünk is jött , igy földalapú előleggel együtt 42599 ft/ha , határozat még nincs
üdv
Bács-Kiskun megye ma jött nem egész 13000ft De hogy mi azt ki tudja???

Mindegy is csak jöjjön!!!
Nos ,nekem is jött majdnem 13000 ft hektáronként.Ez a saps lehet,ami így összesen nem egészen 42000 ft /Ha A biztosítási támogatásra azt mondták,hogy 2016 első negyedévben fizetik.A zöldítést pedig reméljük már nem aprózzák el!
Válasz tucu #12878. hozzászólásáraNekem az,mert a határozat is megjött valamelyik nap.
Válasz vargasanyiomi #12870. hozzászólásáraKöszönjük az infót
De jó Nektek, nekem még mindig semmi, de az jó nagy.
ez biztos nem a saps második fele mert nekem kb dupla ennyinek kellene lennie.sőt ügyfélkapun ki is van irva a pontos összeg úgyhogy fogalmamsincs h mi van de ez sokkal kevesebb egy kis töredék
Nekem is jött ma reggel valami de hogy mi nem tudja valaki ?
Ma jött a saps második fele.
Válasz mgbiztositas #12872. hozzászólásáraÉn sem kaptam még. Igazából még semmit sem kaptam, miért pont ez jött volna meg?
Ma jött valami,de hogy mi gőzöm sincs.
Válasz mgbiztositas #12872. hozzászólásáraÉn nem kaptam még meg!
Válasz vargasanyiomi #12870. hozzászólására2015 ös Növénybiztosításhoz a díjtámogatást valaki még nem kapta meg?

(Azt dec 31ig meg kellett volna kapnia mindenkinek)
Nekem az össze ügyfelem megkapta
Válasz vargasanyiomi #12870. hozzászólására
köszönöm a többiek nevében is, remélem igazad lessz
azt nem modták mennyi a saps zöldítés nélkül és, hogy mennyi a zöldítés
Szevasztok kollegák!
Ma beszéltem az MVH-nál egy ügyintézővel,
állítólag jövő héttől indulnak a zöldítés kifizetések valamint az államilag támogatott biztosítások kifizetései. A SAPS
összesen három részből áll.
De ez személyenként változhat. A fehérjetámogatásról nincs információja.
Ennyit tudtam meg ma, gondoltam megosztom veletek.
Válasz SCHLEPPER #12868. hozzászólásárahttp://mfor.hu/cikkek/makro/Barcza__ezert_csokkent_hatalmasat_az_adossag.html cikk lemaradt
Lehet hogy ezért nincs saps kifizetés????
Válasz Attikaa #12866. hozzászólásáraLeh.nem igényelte de 2016 évben még szòl a bérleti szerzôdés vele. :(
Válasz sipos8512 #12865. hozzászólásáraA bérlő még nem igényelte 2016-ra mivel nem is lehet még. Valószínű hogy próbál megvezetni...
2016 ban még nem tudom igênyelni mivel bérbe van adva nyàrig,és bérlô màr igényelte.2017 évre szeretnénk igényelni igy akkor a leirtak alapjàn jövöre kell.
Válasz Sanci61 #12862. hozzászólásáraYesssss....mint a mesében..

Válasz sipos8512 #12858. hozzászólásáraSzia! Ha már te vagy a bejegyzett földhasználó a földhivatalban, akkor minél hamarabb váltsd ki pl. az őstermelőit, legyél regisztrálva az MVH-nál, és akkor ahogy más kolléga is írta általában április közepétől május közepéig tudod megigényelni a területalapú támogatást a zöldítéssel együtt, már erre az évre. Ennek a megigénylésében segítenek a falugazdászok.
Most tavasszal a 2015-2016-os gazdasági évre fogjuk igényelni.
Üdv
Válasz sipos8512 #12858. hozzászólásáraPerzse, bárhol csak a szádat kell kinyitni és már adják is.
Válasz sipos8512 #12858. hozzászólásáraÜdv , mi van , ahhoz hogy terület alapút kapj nem kell őstermelői , pár hektár akkor valószínűleg kistermelőit fogsz kapni , ha kérsz, 2016ra is kérhetsz majd április akárhányadikától , május akárhányadikáig , a többit passzolom.
ahogy számolom eddig negyven valamennyi ezret fizettek ki.