A gazdálkodók 280 milliárd forint SAPS támogatást kapnak az idei évre, ami több mint 50 milliárd forinttal több, mint tavaly. Ennek az összegnek a felét, vagyis durván 135 milliárd forintot mától kezdik folyósítani - mondta Fazekas Sándor, a Vidékfejlesztési Minisztérium és a Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal közös sajtótájékoztatóján.
169 ezer termelő 5 millió hektárra nyújtott be támogatási igényt, tehát hektáronként 56 ezer forint lesz a terület alapú támogatás idén, ez 20 százalékkal több a tavalyinál. Magyarország a májusi fagykárra tekintettel elsőként kérte az Európai Bizottságot, hogy a SAPS pénzek 50 százalékát már október 16-tól kifizethesse a gazdáknak. A költségvetés nehéz helyzete ellenére a kormány lehetővé tette, hogy a kifizetések rendben elindulhassanak - emelte ki a miniszter.
A SAPS támogatás kifizetéséről a Közös Agrárpolitika rendelkezik, amely jelentősen megváltozik 2014-től. A KAP reformcsomagot október 12-én mutatta be a Bizottság. A dokumentum kidolgozásához a magyar elnökség alatt elfogadott elnökségi következtetések adták meg az iránymutatást - olvasható a kormány honlapján.
Támogatást olyan szántókra, gyepterületekre, szőlőkre és gyümölcsösökre igényelhetnek, amelyek 2003. június 30-án megfelelően művelt állapotban voltak. A miniszter hangsúlyozta, hogy a jelenleginél jobban célzott, a tagállamok, a termelők és az egyes szektorok között méltányosabban elosztott közvetlen jövedelemtámogatások jelentik a Közös Agrárpolitika legújabb reformjának egyik kulcselemét.
Repülőterek, vasúti társaságok, ingatlancégek, sportlétesítmények üzemeltetői és más mezőgazdasági tevékenységet egyáltalán nem végző társaságok a jövőben nem kaphatnak a közvetlen agrártámogatásokból. A támogatások célzottabb felhasználását szolgálja majd az „aktív gazdálkodó” meghatározása is, akinek tényleges mezőgazdasági tevékenységet kell majd folytatnia.
Az EU tervezi a direkt támogatások felső határának megszabását a legnagyobb kedvezményezetteknél. A nemzeti boríték 5 százalékát a nehéz természeti viszonyok között gazdálkodó termelők számára lehet elkülöníteni. 2 százalékot a fiatal pályakezdő agrártermelők kaphat majd a tevékenységük beindításához. A teljes keret 10 százalékát a kistermelők kapják, egy egyszerűsített rendszeren keresztül, ami kivált majd minden direkt támogatást.A csomag egyik legfontosabb eleme a közvetlen kifizetések országok, termelők és szektorok közötti jelenleginél igazságosabb elosztása lesz.
Az MVH elnöke az eredményekről elmondta, hogy több mint 500 falugazdászt és tanácsadót képeztek ki, ennek hatására, zökkenőmentesebb volt a benyújtási időszak és 25 százalékkal csökkent a problémás esetek száma.
A helyszíni ellenőrzések 2011. július 5-szeptember 23. között zajlottak. Az adategyeztetések után mintegy 7000 gazdálkodó előlegfizetési kérelmét utasította el a hivatal. A leggyakoribb ok az volt, hogy az igénylő nem felelt meg a SAPS-ra vonatkozó követelményeknek, vagy nem teljesítette a kölcsönös megfeleltetés szabályait.
A támogatás második felének kifizetése 2011. december 1. és 2012. június 30. között esedékes, de a tárca mindent megtesz azért, hogy a gazdák minél hamarabb hozzájussanak a pénzhez.
A miniszter a tájékoztató után két termelőnek átnyújtotta a területalapú támogatások kifizetéséről szóló határozatot, majd az MVH rendszerén egy gombnyomással elindította a kifizetéseket.
jaja, tudtam/gondoltam.
remélem nem valami c64/atari szgéppel tolják, hanem ennél valami nagyobb teljesítményűvel, aztán sorra kerülünk mi is... tavaly okt. végén jöttek át a kisebbek, a nagyobb meg még később, hát most jöhetne korábban, sose árt, ha itt van...
Válasz #1588. hozzászólásra
nektek milyen banknál van a számlátok?
Nekünk takszövnél van de itt mindig 1 nappal később van rajt a pénz mint azoknak akiknek nagyobb banknál van a számlájuk.
és még egy kérdés, egy 3,5 ha-os táblánál elkurvantottam a hasznosítási kódot, mert olajtököt írtam be silókuki helyett, itt mi lesz a levonás? teljes bukta, vagy még annál is több?
(még egy sört felírattam a kockás füzetbe, ha errefelé jársz...)
kolléga, voltak nálunk ellenőrizni, és olyan hibakódok vannak a izébe, amik nincsenek rajta a kódjegyzéken... asszem 192, 292, 392 meg ilyenek, de ezek éppen nincsenek benne a mellékelt táblázatba. ezek micsodák, nemtod?
vagy csak azér van, hogy legyen ott valami?
mit tegyek, írjak nekik, hogy izémá, koma, vagy mit tegyek?
Tiszta hülyének nézik a gazdákat. Ha nagyobb a terület az a baj, ha kisebb az, ha más a vetés és nem jelented az, tehát szankció van mindenért! Ha visszalépsz valaki javára, az is baj! Tehát az év végi bezsebelés meg kezdődött!
34962 hozzászólás
Válasz #1611. hozzászólásra

Miért húznák el?
Nem fogják, mert velünk vannak.
Ez tényleg meglepően hamar jött!
A második fele vajon mikor jöhet, lehet hogy azt meg most elhúzzák jövő nyárig?
tettek a számlára zsét

Sziasztok,ide is megjött.:)
Ide is. (Nógrád).
27607ft/ha jön ki.
Ide is megérkezett (Veszprém megye, Pápa környéke).
Ide is megérkezett!
Én is most kaptam meg az előleget.
Most tekintettem meg a számlaegyenlegemet ,igen rajta van , apró örömök az életben!

Válasz #1602. hozzászólásra

Így szebb.
http://www.agroinform.com/forumok/A-"Nemzeti-videkstrategia-2020"-munkaanyaga/t2513
A Balmazújvárosi fórumon egyértelmű volt a Miniszter úr válasz, hogy lesz előleg.

http://www.agroinform.com/forumok/A-"Nemzeti-videkstrategia-2020"-munkaanyaga/t2513
"Lesz-e október 15 után SAPS előleg. Ez 2008-ben 80% volt, az elmúlt évben 50, most úgy tűnik nem lesz, ez a likviditás miatt nagy baj.
Lesz"
Válasz #1600. hozzászólásra

A barom paneleseknek de jól hangzik ez a + 20 %.............ilyen barmokat/szarkeverőket mint a firkászok még nem látott a világ
2011.10.18.
A gazdálkodók 280 milliárd forint SAPS támogatást kapnak az idei évre, ami több mint 50 milliárd forinttal több, mint tavaly. Ennek az összegnek a felét, vagyis durván 135 milliárd forintot mától kezdik folyósítani - mondta Fazekas Sándor, a Vidékfejlesztési Minisztérium és a Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal közös sajtótájékoztatóján.
169 ezer termelő 5 millió hektárra nyújtott be támogatási igényt, tehát hektáronként 56 ezer forint lesz a terület alapú támogatás idén, ez 20 százalékkal több a tavalyinál. Magyarország a májusi fagykárra tekintettel elsőként kérte az Európai Bizottságot, hogy a SAPS pénzek 50 százalékát már október 16-tól kifizethesse a gazdáknak. A költségvetés nehéz helyzete ellenére a kormány lehetővé tette, hogy a kifizetések rendben elindulhassanak - emelte ki a miniszter.
A SAPS támogatás kifizetéséről a Közös Agrárpolitika rendelkezik, amely jelentősen megváltozik 2014-től. A KAP reformcsomagot október 12-én mutatta be a Bizottság. A dokumentum kidolgozásához a magyar elnökség alatt elfogadott elnökségi következtetések adták meg az iránymutatást - olvasható a kormány honlapján.
Támogatást olyan szántókra, gyepterületekre, szőlőkre és gyümölcsösökre igényelhetnek, amelyek 2003. június 30-án megfelelően művelt állapotban voltak. A miniszter hangsúlyozta, hogy a jelenleginél jobban célzott, a tagállamok, a termelők és az egyes szektorok között méltányosabban elosztott közvetlen jövedelemtámogatások jelentik a Közös Agrárpolitika legújabb reformjának egyik kulcselemét.
Repülőterek, vasúti társaságok, ingatlancégek, sportlétesítmények üzemeltetői és más mezőgazdasági tevékenységet egyáltalán nem végző társaságok a jövőben nem kaphatnak a közvetlen agrártámogatásokból. A támogatások célzottabb felhasználását szolgálja majd az „aktív gazdálkodó” meghatározása is, akinek tényleges mezőgazdasági tevékenységet kell majd folytatnia.
Az EU tervezi a direkt támogatások felső határának megszabását a legnagyobb kedvezményezetteknél. A nemzeti boríték 5 százalékát a nehéz természeti viszonyok között gazdálkodó termelők számára lehet elkülöníteni. 2 százalékot a fiatal pályakezdő agrártermelők kaphat majd a tevékenységük beindításához. A teljes keret 10 százalékát a kistermelők kapják, egy egyszerűsített rendszeren keresztül, ami kivált majd minden direkt támogatást.A csomag egyik legfontosabb eleme a közvetlen kifizetések országok, termelők és szektorok közötti jelenleginél igazságosabb elosztása lesz.
Az MVH elnöke az eredményekről elmondta, hogy több mint 500 falugazdászt és tanácsadót képeztek ki, ennek hatására, zökkenőmentesebb volt a benyújtási időszak és 25 százalékkal csökkent a problémás esetek száma.
A helyszíni ellenőrzések 2011. július 5-szeptember 23. között zajlottak. Az adategyeztetések után mintegy 7000 gazdálkodó előlegfizetési kérelmét utasította el a hivatal. A leggyakoribb ok az volt, hogy az igénylő nem felelt meg a SAPS-ra vonatkozó követelményeknek, vagy nem teljesítette a kölcsönös megfeleltetés szabályait.
A támogatás második felének kifizetése 2011. december 1. és 2012. június 30. között esedékes, de a tárca mindent megtesz azért, hogy a gazdák minél hamarabb hozzájussanak a pénzhez.
A miniszter a tájékoztató után két termelőnek átnyújtotta a területalapú támogatások kifizetéséről szóló határozatot, majd az MVH rendszerén egy gombnyomással elindította a kifizetéseket.
Forrás: OrientPress Hírügynökség
Válasz #1597. hozzászólásra
a próféta szóljon belőled!
20-án áfa, tánya, akkor 21-én jöhet visszafelé.
Válasz #1596. hozzászólásra

A C-64-t a 80évek végén 90évek elején hordtuk Bécsből, busz számra.
Válasz #1596. hozzászólásra
Reggel néztem a híreket, állítólag péntekig mindenki megkapja az előleget.
Válasz #1595. hozzászólásra
jaja, tudtam/gondoltam.
remélem nem valami c64/atari szgéppel tolják, hanem ennél valami nagyobb teljesítményűvel, aztán sorra kerülünk mi is... tavaly okt. végén jöttek át a kisebbek, a nagyobb meg még később, hát most jöhetne korábban, sose árt, ha itt van...
Válasz #1594. hozzászólásra

Délkelet, majdnem viharsarok.
Válasz #1593. hozzászólásra
hát persze, mindig keleten pirkad előbb...
Reggel rajta volt.
még én sem de ami késik nem múlik
remélem
ide megérkezett... egy része
győr megye

Válasz #1588. hozzászólásra
nektek milyen banknál van a számlátok?
Nekünk takszövnél van de itt mindig 1 nappal később van rajt a pénz mint azoknak akiknek nagyobb banknál van a számlájuk.
Válasz #1585. hozzászólásra

Háj!
50%-át. 27.991,-Ft-ot/hektár
Válasz #1582. hozzászólásra
Az enyémnek most jó pár hónapig nem :o)
Viszont a földalapú, az megjött.
Válasz #1585. hozzászólásra
állítólag igen
Üdv! Hány százalékát küldik? A felét?
Itt is van valami.
Válasz #1582. hozzászólásra

...................ha el nem baxod...........
Válasz #1581. hozzászólásra

az asszonynak is meg szokott, minden hónapban
megérkezett:)
Válasz #1566. hozzászólásra

Angyal!
Válasz #1578. hozzászólásra
nem, csak ma, csak nekünk...
Válasz #1566. hozzászólásra

és az enyémen is?
Válasz #1576. hozzászólásra
tehát akkor csak nekünk, csak ma?
hmmmm.
Válasz #1574. hozzászólásra

Ez csak ma, csak nektek ...
Válasz #1573. hozzászólásra
sör be van hűtve, szőke fel van melegítve, kulcs a lábtörlő alatt...
Válasz #1569. hozzászólásra
Üdv!
Te tudod hogy megy ez az előleg fizetés? Mennyi az átfutási idő míg mindenki megkapja legrosszabb esetben?
Válasz #1572. hozzászólásra

Azért vagyunk itt hogy segítsük egymást ahogy tudjuk.
Válasz #1570. hozzászólásra
most fordítottam meg a lapot, pedig péntek óta nem bírtam rájönni, szóval köszönet...
hülye vagyok...
Válasz #1570. hozzászólásra

392: " fás szárú szempont nem került ellenőrzésre".
Szóval semmi lényeges. Nem kell vele törődni.
Válasz #1567. hozzászólásra
Üdv!
Nézd meg a túloldalát is a kódtáblázatnak alul.
192: "lejtő szempont nem került ellenőrzésre"
292: "gyom szempont nem került ellenőrzésre"
Válasz #1568. hozzászólásra
adatlapomon e-mail cím, kérnék én is egy e-mail elérhetőséget
Válasz #1566. hozzászólásra
és még egy kérdés, egy 3,5 ha-os táblánál elkurvantottam a hasznosítási kódot, mert olajtököt írtam be silókuki helyett, itt mi lesz a levonás? teljes bukta, vagy még annál is több?
(még egy sört felírattam a kockás füzetbe, ha errefelé jársz...)
Válasz #1566. hozzászólásra
kolléga, voltak nálunk ellenőrizni, és olyan hibakódok vannak a izébe, amik nincsenek rajta a kódjegyzéken... asszem 192, 292, 392 meg ilyenek, de ezek éppen nincsenek benne a mellékelt táblázatba. ezek micsodák, nemtod?
vagy csak azér van, hogy legyen ott valami?
mit tegyek, írjak nekik, hogy izémá, koma, vagy mit tegyek?
Válasz #1565. hozzászólásra

Szerintem meg holnap a számládon lesz a pénz.
Válasz #1564. hozzászólásra
Szntem abból 20.a után lesz vmi.
Elméletileg ma kezdik utalni az előlegeket a területalapúra. Kíváncsian várjuk....
Válasz #1561. hozzászólásra