Nálam tolna megyében ma fél 7 körül leloptak majdnem fél hektárt. Épp a másik ültetvényemet locsoltam ahol rá is láttam,de gondoltam biztos valaki csak arra jár és folytattam az öntözés. Napnyugtakor értem csak oda akkor láttam milyen ügyesek voltak.
Válasz dutra0 #6347. hozzászólásáraA tipikus kisebbség-rejtett erőforrás féle szüret, ami 2 héttel a normál szüret előtt jelentkezik...
200-300 ft/kg-ért mennyivel egyszerűbb nekik nálad szedni, mint kint a mezőn tallózni! Ezeket hogyan nem bírja egyszer a Nap úgy elvinni, mint a reggeli harmatot, vagy mint a tavalyi havat?!
Válasz dutra0 #6343. hozzászólásáraJúlius első hetében volt eső, azóta semmi. Hihetetlen számunkra is, hogy mindehol volt eső, de ezt az Orgovány Jakabszállás-Kecskemét részt mindig elkerüli.
Már lassan mi is kezdjük elhinni, hogy a Mercedes gyárral van összefüggésben.
Válasz danielz5939 #6340. hozzászólásáraA flakon és doboz gyűjtés egyszerűbb, 4 db, és meg is van a 200 forint. Ma reggel még volt harmat, 10 órakor 27 fok volt, 12 órakor 32, délután 5-ig meg fel 34-ig. Lehűlés 19 fokra várható hajnalra. Ma 17 fokról indult. Nem lesz egymenetes betakarítás. Sajnos tartósnak ígérkezik a forróság. Hogy bírja a bodzátok?
Piaci helyzet: 3 héttel a betakarítás előtt, még nem igen érdekli a vevőket a bodza... amíg az ukrán árat nem tudják addig meg amúgy sem. Tavalyi árakat tervezik... de szerintem kevesebb lesz a bodza, mint tavaly... ki mit gondol...
Válasz Öcsi75 #6332. hozzászólásáraFresh fruit tész közelében vagy? Facebook oldalon nincs kitéve, hogy lenne rendezvény... lehet belsős. Látod, hogy a keceliek szedik a korait? Az árprognózissal vigyázz, mert 2022-ben volt 350 a korai, aztán a Haschberg fennmaradt, vagy 100 ft volt aki ügyes volt.
Válasz Gox #6331. hozzászólásáraHali!Ha jól hallottam kedden lesz fresh fruittnal bodzas megbeszélés chezy is ott szokott lenni .Ami biztos már szedik a korai bodzákat 400 ft mondtak akkor szerintem hasberg lesz 500 .ami furcsa én nem tartom kizártnak hétvégén azt is kezdik venni (ho.okon vagyunk talán jobban érik)de utána hétvégén biztos.
Válasz A vasalás témája #6327. hozzászólására500 l víz/ha megyünk. A 2000 literes permetezőbe belemosatjuk a 4 hektárra való kombót. Biztató, hogy sikerűl szinten tartonod az ültetvényt. Az elgondolkodtató, hogy ár nélkül viszik be a cuccot.
Válasz A vasalás témája #6329. hozzászólásáraEgyébként meg azt érzem, azért van csend, mert nem is nagyon indult meg a vásárlás. Az 1 héttel ezelőtti nepper sem hívott még, pedig tuti fog próbálkozni, ha lesz konkrét.
Válasz Gox #6326. hozzászólásáraMikor rájöttetek, hogy káliumhiányom van, 9 nap alatt 3szor permeteztem be bő lével, és Kálium-szulfáttal (6kg/2000l víz), meg magnéziummal 8kg/2000l). Úgy osztottam, hogy 2,5 három tartály menjen ki 8 hektárra, különböző szóróállásokkal, növény méretéhez igazítva. Ezzel úgy néztem megállítottam, vagy jócskán belassítottam a rontást. :) Utána is mentem kb 1 hét múlva, de akkor már Kálium-nitráttal, meg keserűsóval. Meg utána. És szerintem menni fogok a héten is, mert azért szépen lassan de az öreg leveleken látszódik a tünet. Az első 9 napban öntözővízbe benyomtam 5 zsák Kálium-szulfátot, 8 hektárra.
Itt eső minimális volt, az öntöző megy szinte mindig. 5 nap alatt érek vissza ugyanoda. Ha akarom, tudom fokozni, de egyenlőre nem látom értelmét.
A korai általában 2-4 héttel van hamarabb, mint a Haschberg, mindkettőnél az egymenetes szedésre gyúrok.
Még nem ért be teljesen a korai, még a héten nem is szedném, ha nem muszály. Haschberg? a hónap vége felé....
A korai árára már nagyon kíváncsi vagyok. Facés Végh-vár csoportban nem árulják el, vélhetően így is fog lemenni a szezon.
Válasz A vasalás témája #6325. hozzászólásáraKno3 4kg, keserűsó 3 kg, bór spéci 1 l. volt először. Másodszor K-bomber 3,5 kg, bór spéci 1l, keserűsó 3 kg. Harmadszor a múlt héten, szerda-csütörtök K-bomber 3,5 kg, keserűsó 1 kg (maradék) és 1l bór spéci. Úgy nézem, hogy elég lesz talán. Este 10 órakor szoktuk kezdeni. Most az utolsót megosztottuk két kora reggelre, mert lehűlt az idő. Július hónapban lejött 100 mm eső, + öntözzük is. Most is esett a hétvégén 17 mm. Most jó rá az időjárás, még az újulat is növekedett. Valamennyire kirúgta magát, de a kedvezőtlen tavaszi és júniusi időjárást nem lehetséges behozni. - Mit tettél rá eddig? Mikorra fog beérni a Haschberg? Mennyi az időköz a korai fajták és a Haschberg között, tapasztalatod szerint?
Válasz csabahegeszt #6323. hozzászólásáraKözepes árnak gondolom. Hozzáértő személy választotta ki, drágábbat nem szeretnék venni. Még teszek fel egy ugyanilyet, mert megbízható. Ma körűlnéztem, szinesedik szépen, a hűvösebb idő és az eső jó hatással van rá. Lehet tudni már a korai bodzák árát?
Válasz Gox #6318. hozzászólásáraA rendszámot sikeresen beazonosítottuk, falubeli családhoz tartozik, akik jól ismert dörzsölt lókötők. Az bennem is felmerült, hogy lehetséges, úgy dobta be valaki a rendszámot, azonban a családból kiindulva ennek kicsi az esélye.
Napelemes kamerákat én is használok, Imou Cell AOV PT 4G+Wifi kameraszett napelemmel - szettet szereltem fel több helyre az ültetvények körül. Nagyon elégedett vagyok vele.
Az valóban bosszantó, hogy a lopóktól a silány minőségű termést is átveszik, teszik ezt mindaddig, míg valaki meg nem piszkálja orgazdaság miatt az átvevőt. Ugye nem hisszük el azt, hogy egy tapasztalt átvevő nem tudja megkülönböztetni a vadon termett és a termesztett bodza közötti különbséget?! Amikor átveszi, "kötelessége" saját érdekében a minőségről meggyőződni.
"Dikk, ez nem vadbodza hanem termesztett! Honnan ""szedted?!"" Na ezt a kérdést nem teszik fel...
Válasz csabahegeszt #6319. hozzászólásáraSzia, kattints a nevemre, egyet lapozz vissza, a 2/33 oldalon az utolsó bejegyzésemben van a linkje. 2022.07.27.
Azóta is kiválóan működnek.
Válasz Gox #6318. hozzászólásáraSzia.
Ha kérdezhetném milyen kamerák amik fel vannak rakva.
Olcsó, drága?
Hol lehet kapni?
Sim kártyás?
Nekem is kellene a tanyára de ott nincs áram se internet.
Köszi ha válaszolsz.
Válasz danielz5939 #6317. hozzászólásáraSzia, a lopás a vadbodza felvásárlásával indul be. Ha jó az ár akkor messziről is eljönnek, és sokan. A kerítés mellett kívülről végig talajmaróztuk. Napelemes kamerák vannak, telefonra jelez. A legnagyobb lopást úgy csinálták, hogy két helyen az oszlop mellett vágták el a drótot, úgy, hogy könnyen vissza lehessen akasztani, ne legyen feltűnő, még éjjel sem. A sorokban letörték a füzéreket, átvitték a kavicsos úton az kerítéstől 20 méterre lévő kiserdőbe, és ott fosztották le. Tőlük a félérett bodzát is megveszik, mert az jobb mint a termesztett egyesek szerint. Sőt bio, főleg amikor műtrágyás zsákokba szedik. Érdemes beszélni pár közeli polgárőr ismerőssel is. Árat nem tudok, valószínü, hogy még nincsen. A vadbodza a környékünkön gyalázatosan néz ki.
A megtalált rendszámmal jutottatok valamire? Vagy ott se vót, csak bedobta valaki bosszúból a bodzásba.
Ki hogy gondolja, mikor kezdi komolyabban figyelni a területét a lopások elkerülése céljából?
Nálam a korábbi évek tapasztalatai szerint szezon kezdete előtt pár nappal szoktak megjelleni a lopók. Történt egyszer, hogy a rendszámukat is ott hagyták.
Jelenleg vadkamerával és napelemes kamerákkal felügyelem a területeket, de azt gondolom, elengedhetetlen a visszatérő jellegű élő erős ellenőrzés.
Nyilván ár hatással van a lopási hajlandóságra, kedvre is. Kíváncsi leszek, mekkora összeggel indítanak a felvásárlók.
Mindenkinek nyugodt érési szezont kívánok!
Válasz Tüti #6315. hozzászólásáraNepperek mozgolódnak már, hétfőn hívott az egyik, hogy vinné a koraimat. Hétvégére akar bevinni mintát, és meglátni mi lesz. Ár nincs. Mondtam neki, tőlem ne vigyen, én az időablak vége felé akarom szedni, mivel még nincs értelme beleállni, hiszen alig van full fekete fürt. Másról is beszéltünk, de azt nem írom ide ki. A végén csalódott volt a hangja.
Válasz A vasalás témája #6307. hozzászólásáraTényleg elég nagy a csendesség. Itt Hegyalján sztem aug 20 után lesz a Haschberg szüret, a korait szerintem már jövőhéten szedni kellene, de nem sok hír róla.
Fb-on is elég nagy a csend, hát mégse kell majd a bodza??
Válasz Csyzy #6313. hozzászólásáraSzia Csyzy, hogy látod az idei évet pár instrukció felénk termelők felé, mit csináljunk, hogy megint ne mi legyünk a hibásak mindenért ? :D
Viccet félretéve, mire kell számítani, már látod esetleg, hogy kb. hogyan fog alakulni az év?
Válasz Gox #6310. hozzászólásáraúgy értettem a panaszt, hogy az első képed alapján van ott termés szépen egy alföldi homoki, vagy kis aranykoronás földhöz képest, még úgy is hogy csak közepes termést jósolsz magadnak. Vélhetően ami neked közepes, az nálunk csúcs termést jelentene.
Nyilván látom én is, látjuk mi is azt, ahová tart a bodzatermesztés. Épp kerültem a határban, és megnéztem a kollégák bodzásait. Ahol nincs öntözés, meg extra gondoskodás az ültetvényen, ott bizony siralmas a helyzet. És ez csak rosszabb lesz. Erre jön a termés értéktelensége, a lopás, a gazda kitettsége az időjárásnak, a kereskedő kénye kedvének. Ahogy a régi német-magyar szótárban benne van: Dass passt, wie der Igel zum Arschwish v. der Türklinke.
Válasz A vasalás témája #6309. hozzászólásáraNem panaszkodom. 25. bodzatermelő évemmel már nemigen van újdonság. AKG-sem vállaltunk, tőszámot nem bírjuk tartani, sorokban pótolgatni értelmetlen. 5 év hosszú idejű elkötelezettség lenne. Az időjárást is egyre kevésbé tűri, öntözés és megfelelő gondozás ellenére. Az ára vicc, ezek a költségek mellett. Mihelyt veszik a gyűjtött bodzát, lehet készülni az iparszerű lopások elhárítására. Ezek csak tények. Itt egy rossz fa, ugyanúgy most 24-én készült a fotó. Ráadásul, most kiemelt beruházás miatt kiesik másfél ha, természetesen a jobb részéből.
Bízom benne, hogy csak szüret után érnek ide.
Válasz Tüti #6306. hozzászólásáraNagy csönd van a felvásárlási vonalon is. Eső is volt, illetve van is mostanában. Öntözést is rövid időkre vettük el. A bodzánkat nem látom szépnek. Teljesen széthúzódik az érése. Itt-ott van majdnem érett ernyő is, meg virág is akad. Rossz volt rá a tavaszi időjárás, meg a júniusi aszály, nap is erősen sütötte. Mintha megcsöktek volna a bogyók, az újulat is rövidebb. Szűken közepes termést látok. Árról valami info?
A koraim már érik pár hete, a haschberg a héten kezdett színesedni. Korait aug. 5-re lőttem, be addig nem hiszem, hogy szedni kell. Tavaly június 28-án szedtük le. Egyébként a korairól nem sok jót nézek le, összességében nem tetszik.
Haschberg jelen állás szerint szépnek tűnik, Aug. vége, szept. elejére várom.
Felvásárlóink/neppereink még pihennek, nem mozgolódnak. Infó nincs, mint ahogy ez a fórum is gyak. halott. :) A bodzaszüret idén érdeklődés hiányában elmarad? :)
Hol mizujs?? Tavaly ilyenkor már kezdett dübörögni a szüret!!
Kinek, hogy áll a bodza, mikorra várja a szüretet?
Itt hegyalján az eső kicsit helyretette az ültetvényeket, átlagos évnek nézz ki, reméljük jó lesz az ára! Egy-két fa pusztulás azért továbbra is van sajnos.
Válasz Gox #6303. hozzászólásáraSzia, köszi. Ilyesmi, bár még nem ekkora fokú. Nem olyan rég kezdődött. Kálium műtrágyát kapott ősszel, de nyilván a csapadékmentes időjárás miatt nem nagyon mosódott, és jutott el oda, ahova kellett volna.
6500 hozzászólás
Nálam tolna megyében ma fél 7 körül leloptak majdnem fél hektárt. Épp a másik ültetvényemet locsoltam ahol rá is láttam,de gondoltam biztos valaki csak arra jár és folytattam az öntözés. Napnyugtakor értem csak oda akkor láttam milyen ügyesek voltak.
Válasz dutra0 #6347. hozzászólásáraA tipikus kisebbség-rejtett erőforrás féle szüret, ami 2 héttel a normál szüret előtt jelentkezik...
200-300 ft/kg-ért mennyivel egyszerűbb nekik nálad szedni, mint kint a mezőn tallózni! Ezeket hogyan nem bírja egyszer a Nap úgy elvinni, mint a reggeli harmatot, vagy mint a tavalyi havat?!
Válasz dutra0 #6347. hozzászólásáraEz durva! Melyik rêgióban van az ültetvényed?
Éjjel meg is érkeztek a szedők úgy hajnali 3 fele. Indulhat a non stop őrzés!
Válasz Gox #6345. hozzászólásáraMi is ezt látjuk sajnos...
Válasz csvmarcsi #6344. hozzászólásáraEl fog égni a termés egy része 21.- ig, hiába az öntözés. De ne legyen igazam.
Válasz dutra0 #6343. hozzászólásáraJúlius első hetében volt eső, azóta semmi. Hihetetlen számunkra is, hogy mindehol volt eső, de ezt az Orgovány Jakabszállás-Kecskemét részt mindig elkerüli.
Már lassan mi is kezdjük elhinni, hogy a Mercedes gyárral van összefüggésben.
Június 1 óta 33,22 mm esett. 5 részletben.
Válasz Gox #6341. hozzászólásáraRosszul.
Hetek óta locsoljuk, de annyira forró a levegő, hogy a homokos részeken a tányérok el akarnak száradni.
Válasz danielz5939 #6340. hozzászólásáraA flakon és doboz gyűjtés egyszerűbb, 4 db, és meg is van a 200 forint. Ma reggel még volt harmat, 10 órakor 27 fok volt, 12 órakor 32, délután 5-ig meg fel 34-ig. Lehűlés 19 fokra várható hajnalra. Ma 17 fokról indult. Nem lesz egymenetes betakarítás. Sajnos tartósnak ígérkezik a forróság. Hogy bírja a bodzátok?
Válasz Gox #6339. hozzászólásáraBiztosan lesz néhány szedő, de nem igazán mozgatja meg a gyűjtők fantáziáját ez az ár. Ők pénzt akarnak keresni.
Ma kezdték venni a vadat. 200 Ft/kg.
Válasz Gox #6337. hozzászólására300 nettó
Válasz Csyzy #6336. hozzászólásáraNálunk a tavalyi termés 70 %-át saccolom most. Az nem újdonság, hogy nincsen ár még. A korainak van ára?
Piaci helyzet: 3 héttel a betakarítás előtt, még nem igen érdekli a vevőket a bodza... amíg az ukrán árat nem tudják addig meg amúgy sem. Tavalyi árakat tervezik... de szerintem kevesebb lesz a bodza, mint tavaly...
ki mit gondol...
Üdv!
Facebookon marketplacen, csoportokban 130-150Ft/kg árakat látok. Felétek mik a tapasztalatok? Tényleg ilyen siralmas lesz?
Válasz Öcsi75 #6332. hozzászólásáraValóban holnap lesz a Fresh Fruit Tésznél megbeszélés, de csak tagoknak.
A bodza ára vélhetően 300ft+komp jelenleg.
Válasz Öcsi75 #6332. hozzászólásáraFresh fruit tész közelében vagy? Facebook oldalon nincs kitéve, hogy lenne rendezvény... lehet belsős. Látod, hogy a keceliek szedik a korait? Az árprognózissal vigyázz, mert 2022-ben volt 350 a korai, aztán a Haschberg fennmaradt, vagy 100 ft volt aki ügyes volt.
Válasz Gox #6331. hozzászólásáraHali!Ha jól hallottam kedden lesz fresh fruittnal bodzas megbeszélés chezy is ott szokott lenni .Ami biztos már szedik a korai bodzákat 400 ft mondtak akkor szerintem hasberg lesz 500 .ami furcsa én nem tartom kizártnak hétvégén azt is kezdik venni (ho.okon vagyunk talán jobban érik)de utána hétvégén biztos.
Válasz A vasalás témája #6327. hozzászólására500 l víz/ha megyünk. A 2000 literes permetezőbe belemosatjuk a 4 hektárra való kombót. Biztató, hogy sikerűl szinten tartonod az ültetvényt. Az elgondolkodtató, hogy ár nélkül viszik be a cuccot.
Válasz A vasalás témája #6329. hozzászólásáraEgyébként meg azt érzem, azért van csend, mert nem is nagyon indult meg a vásárlás. Az 1 héttel ezelőtti nepper sem hívott még, pedig tuti fog próbálkozni, ha lesz konkrét.
Válasz Tüti #6328. hozzászólásáraHívd fel a Végh-Várt.
Nagyon érdekes, hogy még nincs ár. Mondjuk a felvásárlóknál tavaly is úgyment le a korai, hogy utólag lett bemondva mennyiért lett megvéve

De FB-n legalább voltak nepperek, akik írkáltak ezt-azt(árakat is), volt aktivitás. Most semmi. Furcsa.
Csyzy is eltünt, nem segít nekünk, értékelni a helyzetet, piacot, mit tegyünk mi termelők.
Végén nem kell majd a bodza??
Válasz Gox #6326. hozzászólásáraMikor rájöttetek, hogy káliumhiányom van, 9 nap alatt 3szor permeteztem be bő lével, és Kálium-szulfáttal (6kg/2000l víz), meg magnéziummal 8kg/2000l). Úgy osztottam, hogy 2,5 három tartály menjen ki 8 hektárra, különböző szóróállásokkal, növény méretéhez igazítva. Ezzel úgy néztem megállítottam, vagy jócskán belassítottam a rontást. :) Utána is mentem kb 1 hét múlva, de akkor már Kálium-nitráttal, meg keserűsóval. Meg utána. És szerintem menni fogok a héten is, mert azért szépen lassan de az öreg leveleken látszódik a tünet. Az első 9 napban öntözővízbe benyomtam 5 zsák Kálium-szulfátot, 8 hektárra.
Itt eső minimális volt, az öntöző megy szinte mindig. 5 nap alatt érek vissza ugyanoda. Ha akarom, tudom fokozni, de egyenlőre nem látom értelmét.
A korai általában 2-4 héttel van hamarabb, mint a Haschberg, mindkettőnél az egymenetes szedésre gyúrok.
Még nem ért be teljesen a korai, még a héten nem is szedném, ha nem muszály. Haschberg? a hónap vége felé....
A korai árára már nagyon kíváncsi vagyok. Facés Végh-vár csoportban nem árulják el, vélhetően így is fog lemenni a szezon.
Válasz A vasalás témája #6325. hozzászólásáraKno3 4kg, keserűsó 3 kg, bór spéci 1 l. volt először. Másodszor K-bomber 3,5 kg, bór spéci 1l, keserűsó 3 kg. Harmadszor a múlt héten, szerda-csütörtök K-bomber 3,5 kg, keserűsó 1 kg (maradék) és 1l bór spéci. Úgy nézem, hogy elég lesz talán. Este 10 órakor szoktuk kezdeni. Most az utolsót megosztottuk két kora reggelre, mert lehűlt az idő. Július hónapban lejött 100 mm eső, + öntözzük is. Most is esett a hétvégén 17 mm. Most jó rá az időjárás, még az újulat is növekedett. Valamennyire kirúgta magát, de a kedvezőtlen tavaszi és júniusi időjárást nem lehetséges behozni. - Mit tettél rá eddig? Mikorra fog beérni a Haschberg? Mennyi az időköz a korai fajták és a Haschberg között, tapasztalatod szerint?
Válasz Gox #6324. hozzászólásáraLombtrágyázod még, és ha igen, valamint ha kálium-nitrát és keserűsó kombóval, akkor milyen dózissal?
Válasz csabahegeszt #6323. hozzászólásáraKözepes árnak gondolom. Hozzáértő személy választotta ki, drágábbat nem szeretnék venni. Még teszek fel egy ugyanilyet, mert megbízható. Ma körűlnéztem, szinesedik szépen, a hűvösebb idő és az eső jó hatással van rá. Lehet tudni már a korai bodzák árát?


Válasz Gox #6321. hozzászólásáraEz a drágább vagy az olcsóbb?
Válasz Gox #6318. hozzászólásáraA rendszámot sikeresen beazonosítottuk, falubeli családhoz tartozik, akik jól ismert dörzsölt lókötők. Az bennem is felmerült, hogy lehetséges, úgy dobta be valaki a rendszámot, azonban a családból kiindulva ennek kicsi az esélye.
Napelemes kamerákat én is használok, Imou Cell AOV PT 4G+Wifi kameraszett napelemmel - szettet szereltem fel több helyre az ültetvények körül. Nagyon elégedett vagyok vele.
Az valóban bosszantó, hogy a lopóktól a silány minőségű termést is átveszik, teszik ezt mindaddig, míg valaki meg nem piszkálja orgazdaság miatt az átvevőt. Ugye nem hisszük el azt, hogy egy tapasztalt átvevő nem tudja megkülönböztetni a vadon termett és a termesztett bodza közötti különbséget?! Amikor átveszi, "kötelessége" saját érdekében a minőségről meggyőződni.
"Dikk, ez nem vadbodza hanem termesztett! Honnan ""szedted?!"" Na ezt a kérdést nem teszik fel...
BUXTON Napelemes 4G IP Kamera Kültéri 5 MP
Válasz csabahegeszt #6319. hozzászólásáraSzia, kattints a nevemre, egyet lapozz vissza, a 2/33 oldalon az utolsó bejegyzésemben van a linkje. 2022.07.27.
Azóta is kiválóan működnek.
Válasz Gox #6318. hozzászólásáraSzia.
Ha kérdezhetném milyen kamerák amik fel vannak rakva.
Olcsó, drága?
Hol lehet kapni?
Sim kártyás?
Nekem is kellene a tanyára de ott nincs áram se internet.
Köszi ha válaszolsz.
Válasz danielz5939 #6317. hozzászólásáraSzia, a lopás a vadbodza felvásárlásával indul be. Ha jó az ár akkor messziről is eljönnek, és sokan. A kerítés mellett kívülről végig talajmaróztuk. Napelemes kamerák vannak, telefonra jelez. A legnagyobb lopást úgy csinálták, hogy két helyen az oszlop mellett vágták el a drótot, úgy, hogy könnyen vissza lehessen akasztani, ne legyen feltűnő, még éjjel sem. A sorokban letörték a füzéreket, átvitték a kavicsos úton az kerítéstől 20 méterre lévő kiserdőbe, és ott fosztották le. Tőlük a félérett bodzát is megveszik, mert az jobb mint a termesztett egyesek szerint. Sőt bio, főleg amikor műtrágyás zsákokba szedik. Érdemes beszélni pár közeli polgárőr ismerőssel is. Árat nem tudok, valószínü, hogy még nincsen. A vadbodza a környékünkön gyalázatosan néz ki.
A megtalált rendszámmal jutottatok valamire? Vagy ott se vót, csak bedobta valaki bosszúból a bodzásba.
Sziasztok!
Ki hogy gondolja, mikor kezdi komolyabban figyelni a területét a lopások elkerülése céljából?
Nálam a korábbi évek tapasztalatai szerint szezon kezdete előtt pár nappal szoktak megjelleni a lopók. Történt egyszer, hogy a rendszámukat is ott hagyták.
Jelenleg vadkamerával és napelemes kamerákkal felügyelem a területeket, de azt gondolom, elengedhetetlen a visszatérő jellegű élő erős ellenőrzés.
Nyilván ár hatással van a lopási hajlandóságra, kedvre is. Kíváncsi leszek, mekkora összeggel indítanak a felvásárlók.
Mindenkinek nyugodt érési szezont kívánok!
Válasz Tüti #6315. hozzászólásáraNepperek mozgolódnak már, hétfőn hívott az egyik, hogy vinné a koraimat. Hétvégére akar bevinni mintát, és meglátni mi lesz. Ár nincs. Mondtam neki, tőlem ne vigyen, én az időablak vége felé akarom szedni, mivel még nincs értelme beleállni, hiszen alig van full fekete fürt. Másról is beszéltünk, de azt nem írom ide ki. A végén csalódott volt a hangja.
Válasz A vasalás témája #6307. hozzászólásáraTényleg elég nagy a csendesség. Itt Hegyalján sztem aug 20 után lesz a Haschberg szüret, a korait szerintem már jövőhéten szedni kellene, de nem sok hír róla.
Fb-on is elég nagy a csend, hát mégse kell majd a bodza??
Válasz Csyzy #6313. hozzászólásáraSzia Csyzy, hogy látod az idei évet pár instrukció felénk termelők felé, mit csináljunk, hogy megint ne mi legyünk a hibásak mindenért ? :D
Viccet félretéve, mire kell számítani, már látod esetleg, hogy kb. hogyan fog alakulni az év?
Válasz tibiherder #6300. hozzászólásáraA vevők olcsóbban szeretnének vásárolni, teljesen érthetetlen... hja nem mindenki olcsón akar mindent venni...
Válasz A vasalás témája #6311. hozzászólására
Válasz Gox #6310. hozzászólásáraúgy értettem a panaszt, hogy az első képed alapján van ott termés szépen egy alföldi homoki, vagy kis aranykoronás földhöz képest, még úgy is hogy csak közepes termést jósolsz magadnak. Vélhetően ami neked közepes, az nálunk csúcs termést jelentene.
Nyilván látom én is, látjuk mi is azt, ahová tart a bodzatermesztés. Épp kerültem a határban, és megnéztem a kollégák bodzásait. Ahol nincs öntözés, meg extra gondoskodás az ültetvényen, ott bizony siralmas a helyzet. És ez csak rosszabb lesz. Erre jön a termés értéktelensége, a lopás, a gazda kitettsége az időjárásnak, a kereskedő kénye kedvének. Ahogy a régi német-magyar szótárban benne van: Dass passt, wie der Igel zum Arschwish v. der Türklinke.
Válasz A vasalás témája #6309. hozzászólásáraNem panaszkodom. 25. bodzatermelő évemmel már nemigen van újdonság. AKG-sem vállaltunk, tőszámot nem bírjuk tartani, sorokban pótolgatni értelmetlen. 5 év hosszú idejű elkötelezettség lenne. Az időjárást is egyre kevésbé tűri, öntözés és megfelelő gondozás ellenére. Az ára vicc, ezek a költségek mellett. Mihelyt veszik a gyűjtött bodzát, lehet készülni az iparszerű lopások elhárítására. Ezek csak tények. Itt egy rossz fa, ugyanúgy most 24-én készült a fotó. Ráadásul, most kiemelt beruházás miatt kiesik másfél ha, természetesen a jobb részéből.

Bízom benne, hogy csak szüret után érnek ide.
Válasz Gox #6308. hozzászólásáraÚgy látom Gox innen a homok közepéről, hogy nincs okod panaszra. :)
Vélhetően már meg vagyunk dolgozva. :) Két nap múlva tavaly ilyenkor szerény n230-ért ment el a korai. Nem volt felhőtlen az örömöm.....
Válasz Tüti #6306. hozzászólásáraNagy csönd van a felvásárlási vonalon is. Eső is volt, illetve van is mostanában. Öntözést is rövid időkre vettük el. A bodzánkat nem látom szépnek. Teljesen széthúzódik az érése. Itt-ott van majdnem érett ernyő is, meg virág is akad. Rossz volt rá a tavaszi időjárás, meg a júniusi aszály, nap is erősen sütötte. Mintha megcsöktek volna a bogyók, az újulat is rövidebb. Szűken közepes termést látok. Árról valami info?

Válasz Tüti #6306. hozzászólásáraHali.
A koraim már érik pár hete, a haschberg a héten kezdett színesedni. Korait aug. 5-re lőttem, be addig nem hiszem, hogy szedni kell. Tavaly június 28-án szedtük le. Egyébként a korairól nem sok jót nézek le, összességében nem tetszik.
Haschberg jelen állás szerint szépnek tűnik, Aug. vége, szept. elejére várom.
Felvásárlóink/neppereink még pihennek, nem mozgolódnak. Infó nincs, mint ahogy ez a fórum is gyak. halott. :) A bodzaszüret idén érdeklődés hiányában elmarad? :)
Hali!
Hol mizujs?? Tavaly ilyenkor már kezdett dübörögni a szüret!!
Kinek, hogy áll a bodza, mikorra várja a szüretet?
Itt hegyalján az eső kicsit helyretette az ültetvényeket, átlagos évnek nézz ki, reméljük jó lesz az ára! Egy-két fa pusztulás azért továbbra is van sajnos.
Válasz Dávid06 #6301. hozzászólásáraKöszi.
Válasz Gox #6303. hozzászólásáraSzia, köszi. Ilyesmi, bár még nem ekkora fokú. Nem olyan rég kezdődött. Kálium műtrágyát kapott ősszel, de nyilván a csapadékmentes időjárás miatt nem nagyon mosódott, és jutott el oda, ahova kellett volna.
Válasz A vasalás témája #6299. hozzászólásáraEz egy 2021. évi kép. Mi káliumnitráttal és keserűsóval próbáljuk megelőzni. Ilyesmi? A termőágakon szokott látszani.

Válasz Dávid06 #6301. hozzászólására1000%? :)
Válasz A vasalás témája #6299. hozzászólásáraKáliumhiàny tünetei .